Meghirdettük, szóval tűzön vizen át, de megcsináljuk még mielőtt a kórházba kellene vonulnom XD Igen, az idő jól eltelt, vége van már a nyárnak, hideg szelek járnak, és az utolsó heteimet taposom -_-

A felkérésünkre általában nagyon sokan szoktak jelentkezni, ezért kikötöttük, hogy egy embertől csak egy szót fogadunk el, erre úgy alakult, hogy az emberek jól eltűntek szóval már annak is örültünk, hogy a megfelelő adag összejött. Szeretném hozzáfűzni, hogy ilyenre még nem volt példa :D Ettől függetlenül csokorba szedtük amiket kaptunk nagy nehezen, s bár támogató randomszavak hiányában de nekifogunk a betervezetteknek. XD

Első jelentkezőnk MiyaouArt kért szereplőt Zoé , majd témát Sétáltatás

Ezer köszönet, lássuk az eredményt.

***

A szőke lány megilletődötten állt a pódiumon a tér közepén, kezében egy hámba fogott jól megtermett kínai kellel és érezte, hogy soha nem csinált még ekkora baromságot. Ugyanakkor arcán széles mosollyal és lelkében hatalmas boldogsággal helyezte a kisméretű gördeszkára a zöldséget. Az egybegyűltek közül sokan követték a példáját, amitől a tér meglehetősen abszurd képet festett, s lassan megindult a menet, káposztákkal, kelkáposztákkal, pak choi-okkal, és itt-ott padlizsánokkal tarkítva a már egyébként is bizarr látványt. Néhányan szégyenlősen ölelték magukhoz karfioljukat, vagy paradicsomjukat félve, nehogy gonosz pillantást vagy ellenszenvet váltsanak ki másokból. De azt hiszem ezen felháborítónak titulálható események némi magyarázatot igényelnek.

Pár napja még minden a hétköznapi mederben zajlott. Ült az osztályteremben, s állát a tenyerébe temetve bámult kifelé az ablakon az ősz végi levélkergetőzős narancs és lehangolóan szürke színekbe burkolózott külvilágra. A tanítás már teljesen elveszett számára a térben és időben. Monoton felolvasás zúgott a háttérben, s a világ leghosszabb tanítási napjának érződött már az első óra óta. Halkan sóhajtott, s lehunyt szemmel ábrándozta át a következő két órát is. Talán az ősz volt. Igen az ősz, vagy a tél közeledte, ami ezt a sejtelmes fátyolos ólmosságot rávetítette. Egykedvűen bámulta az iskolaudvart s annak zsibongó töltelékét, a tanulókat, akik a szünetre gyűltek egybe a kabátkáikban, és fecserészve csipegették a szendvicseiket, míg fázósabb társaik a menzán melegedtek s elpusztították az ebédjüket. A kreatív art óra, – melyeken mindenki az önkifejezést gyakorolhatta, Jean-Pierre Montalaing tanár úr útmutatásai szerint – már javában folyt, s mint általában, zajos volt. Az önkifejezésnek nem állhatott útjába semmi, és bármilyen formában megengedett volt, persze balesetmentes kereteken belül.

– Akkor ezt megszavaztuk, a témát tehát Zoé fogja szolgáltatni – mosolygott mindenki a meglepett szőke lányra, akit olyan látványosan volt elmélyedve a melankóliájába, hogy az egész osztály egyöntetűen bújt ki a felelősségvállalás alól az ó kontójára.

– Ho.hogyne – bólogatott bőszen pirulva a lelkes tanár felé, miközben nem tudta figyelmen kívül hagyni a megkönnyebbüléstől fellélegző tinédzser társait, s azok elégedett vigyorgását. – Árulók – tátogta feléjük sértődötten. Volt aki elfordult, s voltak, akik arcukon hatalmas mosollyal gratuláltak neki a rásózott feladathoz. Közelebb lépett a tanárhoz, aki a feladatot kiosztotta, hogy szembesüljön vele mit is vállalt el lányos zavarában. Ugyanis fogalma sem volt róla, hogy teltek el az órák, olyan erővel telepedett rá az évszakok egyhangúvá változása. Üres fejjel mosolyogva bólogatott minden szavára a felnőttnek, miközben átvette tőle a tájékoztatót, hogy végre figyelmesen elolvassa a feljegyzéseket.

November 16. A tolerancia világnapja

Szemei elkerekedtek, majd pislogott párat. Megnézte a lap túloldalát is, de nem állt rajta több információ. Felfújta kerek arcocskáját, mint általában amikor tanácstalan volt. Hóna alá csapta a papírlapot s a feszes farzsebéből előhúzta a mobiltelefonját s guglizta az információt, amire elsősorban szüksége volt. – Mit is értenek ez alatt? – motyogta magában, miközben ballagott lefelé a lépcsőn.

A tolerancia a kölcsönös megértés és tisztelet alapja, egyfajta morális parancs. Nem jelenti a másfajta gondolkodással vagy mássággal való egyetértést vagy annak követését. Ez a fajta türelmesség a mások másságának az elfogadása.

A tolerancia tanulható és tanítandó. Terjesztése csökkentheti a napjainkban rendkívül gyakori negatív sztereotípiák, illetve előítéletek alkalmazását, valamint véget vethet a faji és kulturális felsőbbrendűség elméleteknek. Azonban a toleranciának van negatív megnyilvánulása is. Abban az esetben, ha olyasmit „tolerálunk" másokban, amellyel önmaguknak vagy a közösségnek ártanak (túlzott tolerancia).

– Hát igen, ebben van valami. Na de erre egy témát felhozni? – túrt bele szőke tincseibe s nagyot sóhajtott, amikor meglátta az előtte kézen fogva vonuló párost. Szemével egészen a bejáratig követte őket, s lába akaratlanul is arra vitte, amerre eltűnni látta őket. Megálltak, váltottak néhány szót az iskola előtt várakozó kékes hajú sráccal, s arcukon vidám kifejezéssel, boldogan lépdeltek tova. Zoé csodálkozva állt meg s nézett utánuk. A telefon kijelzője, amit továbbra is majdnem az arca előtt tartott, hirtelen tartalékra kapcsolt és elsötétült.

– Nem tudsz vigyázni? Hülye hippi! – szakította ki csodálkozásából egy ingerült járókelő, aki majdnem fellökte a srácot, akivel a lányok az imént beszélgettek.

– De hát ő ment neked – csodálkozott rá Zoé a fiú hűvös nyugalmára, amikor ráemelte a tekintetét. Luka volt az, Juleka bátyja. A fiú lassú mozdulattal megvonta a vállát.

– Nem izgat.

– De hát le hippizett, amikor látványosan egy teljesen másik irányzatot képviselsz – folytatta a gondolatát a lány, de Luka erre is csak mosolyogni tudott. – Legalább kijavíthattad volna, hogy rocker vagy.

– Miért? – kérdezte hűvös nyugalommal a srác, barna szemeivel értelmesen figyelve a válaszon merengő szőkére. Ismerte a lányt, járt már náluk többször, de igazán még sosem váltottak szót egymással. Zoé összeráncolt homlokkal gondolkozott a válaszon, de még mielőtt kimondhatott volna bármit is, azonnal érezte, hogy újabb lefegyverző gondolat volna a felelet. Mentálisan teniszezett a kérdésekkel és válaszokkal, s ekkor világosodott meg. Arca felragyogott, szélesen elmosolyodott. Boldogan pipiskedett lábujjhegyre, hogy hálapuszit nyomjon megmentője orcájára, s olyan gyorsan iszkolt haza, amennyire csak a lába bírta. Megvilágosodott. Értette a dolgot. Felvillantak benne az életszakaszai, emlékek, melyek elfeledve bóbiskoltak a szürkeállományában, s minden egyes elutasításban megtalálta ugyanazt a választ. Tolerancia. Csoda, hogy nem ismerné fel akkor sem, ha arcon csapnák egy zsák toleranciával? Hiszen az ő családjában éppen ez hiányzik a legjobban az emberekből. Jutott mindenféléből, csak ezt spórolták ki.

A szobájában azonnal nekiállt a kutatómunkának, a keresésnek, és a témák között ugrálva és váltogatva szemet szúrt neki egy folyton visszatérő fotó. Egy keleti srác egy pórázra kötött kelkáposztával. Papírt és tollat ragadt, és nekiállt jegyzetelni, tervezni, s megírni az alkalomhoz illő gondolatfoszlányait.

– Az újdonság elsőre mindig fura – kezdett bele a beszédébe, aznap, amikor izgatottan kiállt arra a bizonyos pódiumra, ahol történetünk elkezdődött. A beszédébe, amit hosszas marcangolás után végül Luka Couffeine-re gondolva sikerült szavakba öntenie. – Az újdonság érkezhet bármilyen formában. Lehet szokatlan, meglepő, vagy egyenesen meghökkentő. Felkavarhatja az érzelmeket, vagy épp a hétköznapi életet, pezsgést hozhat, vagy rosszindulatot szülhet. A lényeg, hogy ne zárkózzunk be, ne tagadjuk meg a megértést, és legfőképpen ne bélyegezzük meg, csak mert mást, mint amit eddig elfogadottnak tartottunk. A változás örök, szóval a dolgok jönnek és mennek – tűrte a füle mögé a haját s izgatottan megnyalintotta kiszáradt ajkait. Végignézett az első sorban izguló osztálytársain, akik a maguk módján kiválasztották őt erre a feladatra. Végül az ötleteit meghallva örömujjongásban törtek ki, mert ilyen témával még biztosan senki nem találkozott. A tanára büszkén állt mögötte, s az egész iskola nevében beszélt éppen arról, hogy mi is az, amikor az emberek elfogadják egymást és egymást életterét, szokásait, és senkinek nem kell többet szorongásban élnie. – A változások folyamatosan hatással vannak ránk. Nevezzük evolúciónak, fejlődésnek vagy csak trendváltásnak. Lehetnek ezerfélék és nem mindig abban a formában érkeznek, amire számítanánk. A legfontosabb, hogy legyünk nyitottak, toleráljunk, és ne ítéljünk el másokat, mert nem olyanok, mint mi. Ha mind egyformák volnánk, akkor a világ egy nagyon unalmas és egyhangú hellyé változna. Mind egyként gondolkodnánk, nem volnának kiemelkedő vagy másképp vélekedő emberek, nem volna miről beszélgetnünk és nem tudnánk jól érezni magunkat. Sajnos az emberek szeretnek klikkesedni és klikkeket alkotni. De miért csak szélsőségekben gondolkoznak? Miért? Miért csak fekete és fehér? Hiszen még a monokrómnak is millió árnyalata lehet. Miért csak jó és rossz? Ha a cselekményeknek is legalább ennyi motivációja lehetséges? Miért kell éket vernünk színek, számok, élőlények, élőhelyek, tradíciók vagy éppen zenei ízlés terén egymás közé? Miért nem lehetünk egyszerűen csak toleránsak egymással szemben?

Az összegyűlt tömegből éljenzés és tapsolás szállingózott a szenvedéllyel beszélő, kipirult arcú szőke lány felé, akinek ettől csak nagyobb lett az önbizalma. Gyermekkori egyedülléte semmivé foszlott, s most úgy nézett végig osztálytársain és barátain, hogy tudta, mindenki egy emberként áll mellette, hisz mind odagyűltek a térre és eszement módon szorongatnak egy-egy zöldséget, hogy a forgalmas sugárúton végigsétáljanak. A kevésbé toleráns embereknek arculcsapásul, hogy igenis ők most olyan szokatlan dolgot művelnek, amit még nemigen láthattak.

Zöldséget sétáltatnak. Mert megtehetik, mert nem ütközik törvénybe, mert senkinek semmi köze hozzá és mert ha bárkinek is feltűnne a dolog, csak fordítsa el a fejét és sétáljon tovább, mert az ég világon senkit nem érdekel a negatív vélemény! Ez itt és most örömet okoz nekik és ezt senkinek nincs joga elvenni tőlük.

***

Igaz történet alapján és wikipédiás gyűjtéssel.

Egy művész szeretett volna kitörni a hétköznapokból és megmutatni, hogy az emberek megrögzöttek és begyepesedett gondolkodásmódjuk miatt nem nyitottak új dolgokra. Teljesen hétköznapivá válik ha valaki az autójában él nap mint nap, vagy divatos kellékeket aggat magára, trendeket követ s ha valaki nem áll be a sorba azt már pszichopatának nyilvánítják. Ha valaki nem a megszokott életet éli nem a megszokott, a társadalmi normák szerint befogadott dolgokat csinálja az már megbélyegezendő. Han Bing „a káposztás fiú"  az elmúlt 10 évben már több országban sétáltatott káposztát. Nyilván váltogatja őket :D a lényeg a mondanivaló. „Miért ne?" „ Ha neked az életed része valami és természetes számodra, akkor miért ne lehetne EZ az én életem része és az én napi rutinom? Ki tiltja meg? Nem normális? Mégis ki mondja ezt? A művész ezzel az évtizede tartó fura hobbijával arra hívja fel a figyelmet, hogy igenis merd azt tenni, amit akarsz és ne érdekeljen mások véleménye. Őt is eleinte agyalágyultként kezelték, de mostanra elfogadták, sőt a világ minden táján követőkre lelt, akik bár kissé elferdítették az eredeti mondanivalót, de lelkesen sétálnak zöldségekkel. Itt a New York Times vele készített interjúja forrásként, mivel a magyar hírekben szokás szerint úgy került be, hogy semmilyen ténynek nem néztek utána, a fórumos találgatásokból pedig egy teljesen más sztori született meg holmi magányt és szociális hiányt szenvedő figyelemre vágyó tinikről. Ezzel a példával szeretnék mindenkit nyomatékosan felkérni arra, hogy SOHA ne higgyenek a magyar médiának, mert a külföldi híreket NEM fordítják le rendesen, NEM kutatják fel a TÉNYeket és a cikkeket a saját elgondolásaik és érzéseik szerint megrágva előemésztve helyezik az emberek elé! Az már csak mellékes, hogy a szólás szabadság a független média, és a hitelesség már nyomokban sem található meg a magyar tévék főleg az internetes oldalak kínálatában! Ha érdekel valami, a legjobb lehetőség, hogy addig kutatsz, amíg túljutsz a vélemények halmazán, tényeket találsz és a tények alapján formálhatod meg a saját véleményedet :3

&t=47s - Az interjút ezen a youtube linken tudod megnézni