A kávézó maga két emeletes; a földszinten kisebb asztalok találhatóak, melyeknek meleg barna színük nyugodtságot kelt a belépő egyénekben, a falakon apró festmények, rajzok találhatóak, melyeket feltörekvő művészek ajándékoztak a helynek – Chittapon néhány rajza is látható a krémszínű falon, ám ezt szóvá nem teszi, hiszen még mindig zavarban érzi magát, ha valaki rajzait elemezgeti, Taeyong pedig biztos így tenne, hiszen mindig faggatja őt mit alkot, mikor kettesben a rajzteremben vannak –, az emeletre pedig egy feketére mázolt csigalépcső vezet fel, melynek korlátjára sárgás fényű égősort csavartak.

Az emelet maga hasonló berendezéssel bír, mint a földszint, itt is sötétbarna asztalok, s krémszín fal fogadja az embereket, azonban itt az egyik sarok úgy lett kialakítva, hogy néhány könyvespolc között pár babzsák fotel is megtalálható; itt szeret Chittapon a legjobban lenni, hiszen az emeletre nem sokan tévednek fel abból a kevés látogatóból, akik betérnek a kávézóba, így általában zavartalanul rajzolgathat. Az egész épületben emellett megtalálható mindenféle dísznövény; némelyik a sarokba állítva, vagy polcokra téve, azonban akad olyan is, mely a plafonról lóg alá a meleg sárga fényű izzókkal együtt.

- Nagyon szép ez a hely - mondja mosolyogva Taeyong, mikor helyetfoglalnak az emeleten lévő egyik asztalkánál egymással szemben. A thai csak aprót biccent, hiszen még mindig nehézkes számára felfogni, hogy ez most egy randi, egy olyan igazi randi, melyet meg is neveztek így; nem csak együtt lógnak, mint két barát, hanem ők bizony most randevúznak, s talán majd egy csókkal zárják le – Chittapon másra se vágyik, csakhogy az idősebb ajkait ismét sajátjain érezze, azonban ezúttal pár másodpercnél jóval tovább. - Hé, megnémultál, minden rendben?

- Persze, minden rendben - válaszolja a thai azonnal, kicsit megrázva fejét, hogy összeszedje elkalandozott gondolatait, majd mosolyt húz rózsaszín ajkaira, mire Taeyong szíve talán egy ütemet is kihagy. - Csak elbambultam egy kicsit, ne haragudj.

- Ugyan, dehogy haragszom - nevet fel az idősebb, majd a forrócsokit iszogatva pillant körbe, s mivel az emeletnek erkélyszerű felépítése van, még a földszintre is lelát onnan. - Nem értem, hogy miért nem voltam még itt soha.

- Sokan nem veszik észre, mert olyan egyszerű kívülről - rántja meg vállait Chittapon, ahogy ő is nézelődik, hiába ismeri a helyiség minden pontját valójában.

- Szerintem nem a külcsín számít - mondja mosolyogva a vörös, ahogy Chittapont kezdi egyedül fürkészni. - A belső értékeknek számomra nagyobb jelentőségük van.

- Igen? - kérdezi kíváncsian a thai, miközben tekintetét az idősebbre vezeti, szíve pedig dobban egy nagyobbat, mikor realizálja, hogy Taeyong bizony őt nézi már egy ideje.

- Határozottan - bólint egyet, majd kiissza a bögre tartalmát. - Ez a hely tényleg nem tűnik kívülről olyan egetrengetően különlegesnek, de csak ámuldozok, mióta bejöttünk ide. Nagyon tetszik!

- Ennek örülök - húzza mosolyra ajkait a fiatalabb, ahogy bögréjének oldalán dobol ujjaival. - Szerencse, hogy az emberek nagy része csak elsétál mellette, nem bírnám ha itt olyan nagy tömeg lenne, mint egy népszerűbb kávézóban. Az eléggé elvenné a hely varázsát.

- Ezzel egyetértek - mosolyog Taeyong is, ahogy Chittapon vonásain cikáznak barna szemei, s csak arra tud gondolni, hogy a vele szemben ülő fiú ezerszer különlegesebb, mint azt bárki hinné. - Olyan otthonos hangulata van.

- Igen, szerintem is - bólogat lassan Chittapon, ahogy a maradék forrócsoki iszogatja ráérősen. - Ezért szoktam olyan sokszor idejárni. Volt olyan idő, mikor minden délután beültem ide és csak rajzolgattam.

- És mindig americanót iszol? - kérdezi kíváncsian Taeyong, hangjában pedig mintha aggodalmat fedezne fel a thai, ám ezt a gondolatot gyorsan elhesegeti, hiába dobogtatja meg szívét jobban.

- Általában igen.

- Az tényleg nagyon sok koffein - biggyeszti le ajkait a vörös, miközben fejét megtámasztja egyik kezével, ahogy továbbra is a másikat figyeli. - Megígérsz nekem valamit?

- Öhm, mit? - kérdez vissza értetlenül a thai, s a már üres bögrén dobol tovább ujjaival. Szíve percről percre gyorsabban dobog, ahogy tartja a szemkontaktust, s úgy érzi Taeyong hatalmas barna szemei egyenesen a lelkébe látnak, ez pedig, mint minden más is, ami a fiúhoz köthető, egyszerre rémiszti meg Chittapont, s kelti benne azt az érzést, hogy biztonságban van Taeyong mellett.

- Igyál kevesebb kávét - mondja egyszerűen a vörös, mire Chittaponnak meglepettségében kissé ajkai is elnyílnak, ez pedig nevetésre készteti Taeyongot, s szavai mellé még beveti az aduászát is; a kiskutya tekintetet, melynek lehetetlen ellenállni. - A kedvemért~

- Jó, végülis ihatok kevesebb kávét - harapdálja szájának belső felét a kisebb, ahogy szívének dobogását megint mintha mindenhol érezné testében. Válaszára Taeyong szemei felcsillannak, s ajkait széles mosolyra húzz, mely egyből hasonló görbületre készteti Chittapon ajkait is. - Nem telepszünk át oda a babzsákokba?

- De! Úgyis kezdek már kényelmetlenül lenni - nevet fel a vörös, majd cuccaikat felkapva telepszenek át a puffokba, melyben Taeyong egyből teljesen elkényelmesedik, Chittapon pedig megállapítja magában, hogy a vörös mennyire édesen tud viselkedni néha. Ő is helyetfoglal, lábait egyből törökülésbe húzza, miután kibújtatta őket bakancsából, s az idősebbre pillant, aki úgy szétfolyt a babzsákban, mint egy olvadozó hóember.

Ajkai közül halk kuncogás szökik ki, ahogy a szétcsúszott felsőbb évest figyeli, mire Taeyong szemöldökei összeszaladnak, hogy a kisebb mégis min nevetgél ennyire, ám ahogy Chittapon egyenesen a szemeibe pillant, hangosabb nevetés szakad fel torkából, s kissé össze is görnyed közben. Taeyong csak a szemeit forgatja, s ugyanabban a pozícióban marad, ám mikor a fiatalabb percekkel később sem hagyja abba a nevetést, közelebb kúszik hozzá, hiszen tudja a másik úgysem figyel most ennyire rá, majd felül rendesen, kezét Chittapon állára simítja, mire ő kérdőn néz szemeibe, próbálva mély légzésével csillapítani nevetését, ez azonban nem igazán jön össze, így továbbra is vidáman kacarászik.

Taeyong pedig közelebb hajol, csontos ujjait a kisebb nevetéstől kipirosodott arcára simítja, majd minden pillanatot az elméjébe vésve illeszti össze gyengéden ajkaikat, mire a thai teljesen lefagy egy pillanatra, pláne mikor a vörös egy aprócska szájrapuszi helyett finoman megmozdítja húspárnáit. Lassan táncoltatja ajkait a fiatalabb párnáin, puhatolózva kérve a másikat a keringő elfogadására, melyre pillanatokon belül sor kerül, mikor Chittapon közelebb csúszik hozzá, s a másikéval ellentétes kezét Taeyong arcára simítja.

Lágyan kóstolgatják egymást, ráhangolódva a lassú, ráérős táncra, miközben egyre, s egyre közelebb csúsznak a másikhoz, mígnem mellkasuk összeér, s nem is tudják már eldönteni, hogy melyikük szíve dobog ennyire hevesen, hol kezdődik Taeyong, s hol ér véget Chittapon, csupán csak egyre jobban kapaszkodnak a másikba; Taeyong csontos ujjai megtalálják a thai karcsú csípőjét, míg az kezével a vörös tincsek közé túr, s lapátolja fel őket, majd hagyja, hogy azok visszaessenek eredeti helyükre.

Az idő pedig mintha lelassulna körülöttük, ahogy egyre és egyre jobban ráéreznek a másikra, csókjuknak pedig legszívesebben sosem vetnének véget, hiszen ez a momentum, melyben megálltak a másodpercek is, szinte mesébeillően tökéletes, s úgy érzik, hogy örökké képesek lennének elveszni itt és most, egymást ízlelgetve, szívüket pedig már gond nélkül, egy pillanatig se habozva bízzák rá másikra.