Chittapon teljesen lefehéredve figyeli az ajtóban álldogáló édesanyját, kinek arcán olyasfajta döbbenet ül ki, melyet a fiú még sosem látott. Nem tudja szülője mit fog reagálni erre, hogy kezeli majd ezt, de határozottan ki lehet jelenteni, hogy nem lesz túl pozitív a végkimenetel, hiszen a nő arcán egyre több különböző érzelem lelhető fel. Taeyong pedig azt nem tudja, hogy meg kéne-e most szólalnia vagy inkább maradjon csendben, s úgy figyelje a történéseket.

- A-Anya.. Figyelj.. - kezd bele megremegő hangon a kisebb, miközben a nő szemeit fürkészi, majd az ágy szélére csúszik.

- Te mégis mit gondoltál, fiam? - kérdezi szülője, ahogy őket figyeli, szemei pedig cikáznak a két fiú között. - Tudod, hogy ez nem helyes, ugye?

- Ne mond ezt.. - halkul el a fiú, miközben ujjait kezdi tördelni, s hirtelen még a sírás is elkapja, ahogy édesanyját figyeli.

- Miért ne mondjam? Ez az igazság, Chittapon - rázza meg a fejét a nő. - Nem gondolsz a jövődre, nem gondolsz arra mi lesz akkor, ha ez a gyerekes fellángolás kiderül! Normális vagy?

- Anya, ez nem fellángolás - könnyeznek be egyre és egyre inkább a kisebb szemei, miközben kétségbeesetten figyeli az asszonyt, aki életet adott neki. - És teljesen normális vagyok, hogyan feltételezheted a saját gyerekedről, hogy nem az?

- Úgy, Chittapon, hogy én eddig egy értelmes, céltudatos fiúnak ismertem a gyerekem, nem pedig olyannak, aki holmi idealista elképzelésekbe menekül és a jövőjét eldobja egy bugyuta románc miatt, ami úgy sem tart sokáig - emeli meg idegesen a nő a hangját, mire Taeyong kezei ökölbe szorulnak. Közbe szólna, megvédené a reszkető kisebbet, de nem érzi úgy, hogy neki ehhez joga lenne. - Szerinted mit fognak gondolni az emberek, ha kiderül, hogy ezt csinálod?

- Nem tudom, anya, nem tudom - rázza meg fejét hevesen Chittapon, hangja pedig összetörten csendül, mire Taeyong szíve fájdalmasan dobban. - De nem az számít, hogy jól érzem magam Taeyongieval? Akkor meg nem érdekel mások véleménye, ha boldog vagyok.

- Csak azt hiszed, hogy boldog vagy - ingatja a fejét az édesanyja szánakozva, mellkasa előtt összefonva karjait, majd egyenesen Taeyongra pillant. - Te meg mit képzelsz magadról, hogy telebeszéled Chittapon fejét mindenféle baromsággal?! Ez nem történhet meg az én házamban!

- Ne beszélj így vele! - zokog fel a fekete tincseket birtokló fiú, mire Taeyongnak hihetetlen bűntudata lesz; nem kellett volna ennyire belemásznia a thai életébe, hiába érzi magát mellette olyan felszabadultnak, mint soha, mintha a kisebb a legjobb énjét mutatná meg neki, s rá ez az egész abszolút pozitív hatással van, míg úgy tűnik ő csak bajt hoz Chittapon életébe – hiszen most is az ő jelenlétéből adódóan veszekszik az édesanyjával.

- Azt hiszem jobb, ha megyek - szólal meg végre, mire Chittapon kétségbeesetten pillant rá a könnyein keresztül, ahogy Taeyong lassan feltápászkodik az ágyról, a thai pedig nem rest csuklója után kapni.

- Ne menj el, kérlek - kapaszkodik egészen görcsösen a vörös kezébe, gyönyörű arcát pedig patakokban áztatják sós könnyei, mire Taeyong szíve ismét csak fájdalmasan dobban. - Ha most elmész, akkor anyámnak adsz igazat arról, hogy ez nem komoly és csak egy fellángolás.

- Szerintem is menjen - szól közbe az anya kimért hangon, ujjaival alkarján dobolva, ahogy továbbra is mellkasa köré fonja őket. - Nincs joga itt lenni.

- Tudod, hogy nem fellángolás - mosolyodik el halványan Taeyong, majd egy lassú puszit nyom az egyre inkább zokogó fiú homlokára, miközben összefűzi ujjaikat, s a kisebb kézfejét kezdi simogatni, ahogy szemeibe néz, majd közelebb hajol, hogy Chittapon fülébe súghasson. - Ennyivel engem nem lehet elriasztani tőled.

Chittapon ajkaira egészen halvány mosoly szökik, majd megtörli könnyes arcát, s utána gondolkodás nélkül temetkezik az idősebb ölelő karjai közé, figyelmenkívül hagyva anyjának szúrós pillantásait. Borzalmasan fáj neki, hogy szülője nem fogadja el, hogy ő Taeyonggal boldog, vele akar lenni, de mégis megnyugtatja, hogy a vörös ennyire határozottan vele van, mégha most távozni is készül. Még egy rövid, csóknak sem nevezhető szájrapuszit váltanak, majd Taeyong elhúzódik, s indul ki a szobából. Még visszapillant Chittaponra, s egy halvány mosolyt küld felé, majd ténylegesen elhagyja a szobát, aztán pedig a házat is.

- Nem akarom itt látni többet - jelenti ki határozottan Chittapon anyja, mikor kettesben maradnak. - Messzire el kéne kerülnöd ezt.

- Karácsonykor szerettünk volna együtt lenni - motyogja halkan Chittapon, miközben ujjait piszkálja, hogy ne kelljen anyja szemeibe néznie.

- Hogy karácsonykor? - neveti el magát hitetlenkedve a nő. - Kezdem azt hinni, hogy tényleg elment az eszed. Karácsonykor a családoddal leszel, mert az a család és a szeretet ünnepe. Az a kis vörös hajú kangörcs pedig olyan messze áll a családunktól, amennyire csak lehet. Ha még egyszer meglátom a közeledben, két lábbal rugdosom ki innen! Megértetted?

- Megértettem - sóhajt fel halkan Chittapon, azonban hiába anyja intelmeinek, egyáltalán nem szándékozik az elhangzott szavak szerint cselekedni; ő igenis Taeyonggal lesz, igenis vele marad, igenis boldog vele, s ez nem fellángolás. Chittapon hiába nem érzett még ilyet sosem eddigi életében, egyre biztosabbá válik benne, hogy ő bizony menthetetlenül beleszeretett az iskola legnépszerűbb tanulójába, Lee Taeyongba.