Ujjait tördelve szedi a lépcsőfokokat, miközben alsó ajkát harapdálja, melynek halványrózsaszín árnyalata lassan pirosassá válik, ahogy a puha hús felszakad. Izgul, valószínűleg életében nem izgult még ennyire, mint most. A rajzterem előtt megáll, mély levegőt vesz, s kicsit keze is megremeg, ahogy lenyomja a kilincset, majd belép a helyiségbe.
Szíve egyből nagyobbat dobban, ahogy a padon üldögélő, teljesen a rajzolásba merült fiúra pillant, aki amint meghallja az ajtónyitódás jellegzetes hangját, felkapja tekintetét a füzetről, majd szélesen elmosolyodik.

- Már azt hittem elfelejtettél - biggyeszti le ajkait, rájátszva szomorúságára, mire Taeyong elmosolyodva forgatja meg szemeit, majd bezárja maga után az ajtót, s odamegy hozzá, aztán lehuppan mellé a padra.

- Téged? Soha - rázza meg a fejét az idősebb, ahogy táskáját a földre ejti, s kicsit oldottabbnak érzi magát most, hogy nem kattog az egész bál dolgon. Chittapon ajkaira zavart mosoly kúszik, s Taeyong az életét tenné rá, hogy a fiatalabb még el is vörösödött, ez pedig hevesebb dobogásra készteti bordakosarába zárt ketyegőjét. A kisebb csak mosolyogva harap alsó ajkába, majd figyelmét ismét az újonnan vett rajzfüzetének szenteli. Taeyong kíváncsian hajol hozzá közelebb, pofátlanul belemászva Chittapon személyes terébe, ezt azonban a fiatalabb nem bánja; kifejezetten élvezi, ahogy a vörös hajú illata megcsapja orrát, s még kissé a másik által kifújt meleg levegőt is érzi, mikor az szétoszlik arcbőrén, s nyakának egy részén. Tetszik neki ez az érzés, hihetetlenül tetszik neki, amilyen érzéseket Taeyong kivált belőle.

- Ennyire érdekes, ahogy rajzolok? - kérdezi kuncogva Chittapon, miközben elemeli tekintetét a grafittal dekorált lapról, s pillant Taeyong hatalmas barna szemeibe, mely közelebb vannak hozzá, mint arra számított.

- Igazán tehetséges vagy - bólogat lassan Taeyong, miközben csillogó íriszekkel figyeli a fiatalabb sötét szemeit, ajkain pedig levakarhatatlan vigyor pihen. - A báli dekorációk fel sem érnek a te alkotásaidhoz.

- Nagyon túlzol - nevet fel zavartan a thai, miközben becsukja a füzetét és a másik mellé csúsztatja táskájába, majd lábait felhúzza törökülésbe, ahogy szembefordul az idősebbel. - Láttam milyen díszeket csináltak a szakkörösök, egyszerűen gyönyörűek! Biztos maga a bál is nagyon szép lesz majd!

- Gondolom igen - biccent apróbbat fejével a vörös, s erősen alsó ajkába harap, hiszen jobb alkalom nem is lehetne, hogy megkérdezze a másikat. - Te várod már a ti bálotokat?

- Eléggé - vallja be pirulva Chittapon, miközben ujjain lévő gyűrűit kezdi tekergetni, hogy zavarát legyőzze. - Nagyon csajos, ha azt mondom, hogy mindig is erre vágytam?

- Dehogy az - nevet Taeyong fejét rázva, szíve pedig nagyobbat dobban, ahogy íriszeit végigvezeti a fekete tincsekkel megáldott angyali teremtésen. - Hogy-hogy mindig erre vágytál?

- Olyan romantikusnak tartom, hogy a fények között lassan ringatóznak az emberek a zene ütemére - rántja meg vállait mosolyogva, fejét oldalra billentve, ahogy Taeyong helyes vonásait fürkészi. - Mindig is szerettem táncolni és nem tudom, valamilyen gyermeteg rajongással állok hozzá az egész bál-dologhoz.

- Igazából én is eléggé várom már - harap alsó ajkába a vörös, szívének dobogását pedig testének minden pontjában hallja, s érzi, mintha ketyegője is tudtára akarná adni, hogy ez az elszalaszthatatlan lehetőség; vagy most, vagy soha, hiszen ha ebben a momentumban nem kérdezi meg, máskor biztos elvesztené azt a maradék bátorságát is, ami van. Chittapon mellett valahogy gyermekien ártatlanná válik lelke, melyben a legkisebb szellő is hatalmas kárt tudna tenni, s fél is kicsikét, hogy mi lesz a köztük alakuló dolog vége. - Mondjuk partnerem az nincsen, akivel táncolhatnék.

- Nincsen partnered? - szalad fel Chittapon szemöldöke szinte hajának vonaláig, ahogy meglepetten pillant az idősebb barna szemeibe, szíve pedig mintha egy ütemet is kihagyna; ezzel most utalna akarna valamire?

- Nincsen.

- De hogy-hogy? - értetlenkedik a kisebb, hiszen biztos volt abban, hogy Taeyongnak már az iskola első napjától kezdve biztos kísérője volt; mindenki odavan a vörösért, senki nem mondana neki nemet, ha elhívná őt a bálba.

- Nincs igazán senki olyan, akivel szívesen mennék - rántja meg vállait egyszerűen Taeyong, mire Chittapon csak apróbbat biccent, s hirtelen nem is érti, hogy miért reménykedett abban egy pillanatra, hogy talán a vörös megkérdezné őt. Szívébe hirtelen fájdalom nyillal, hiszen agyában az a gondolat suhan át, hogy Taeyong biztos nem egy ennyire ismeretlen és népszerűtlen sráccal akarna elmenni gimnáziumi évének egyik legfontosabb eseményére.

- Értem - szólal meg Chittapon akarata ellenére sokkal halkabban, s szomorúbban csendül hangja, mint ő azt szerette volna, emiatt pedig szíve kétségbeesettségében gyorsabban kezd dobogni: nem akar túlságosan egyértelművé válni, hiszen a végén még elijeszti magától a vörös hajút, aki minden egyes délutánját feldobja, s bármilyen rossz kedve is van, Taeyong gondolata csupán bugyuta mosolygásra készteti. Határozottan kezdi megkedvelni az idősebbet, jobban mint eddig bárki mást; olyat érez, mint soha. Fura is ez számára, kicsit talán ijesztő, azonban határozottan nem bánja ezt az egészet. - Lehet indulok egyébként haza, kezd már sötétedni.

Chittapon leugrik a padról, majd elkezdi magára venni kabátját, s utána táskája pántját ragadja meg, amit hátára kap, majd már el is indul kifelé, miközben csak azon agyal, hogy mégis miért reménykedett olyanban, mely közel egyenlő a lehetetlennel; mit gondolt? Hogy majd Taeyong mosollyal ajkain kérdezi meg, hogy lenne-e kedve elkísérni őt a bálba? Ugyan, ez nem valami klisés romantikus film, s hiába történt meg köztük az az aprócska szájrapuszi, úgy tűnik a vörösnek közel sem jelentett annyit, mint neki.

Gondolkodásából azonban csontos ujjak szakítják ki, melyek csuklójára fonódva állítják meg a távozásban; kérdőn pillant a vörösre, szemeiben csalódottság csillan meg, amit az idősebb ki is tud könnyedén olvasni az íriszeiből. Ajkait azonban halvány mosolyt húz ajkaira, ahogy Chittapon ujjai tenyerébe csúsznak, s gyengéden kezdi cirógatni a kisebb kézfejét, miközben visszahúzza magához.

- Mi az? - kérdezi zavartan Chittapon, miközben a másik gyengéd cirógatásától gyorsabb ütemet kalapál ketyegője. Szemei csillognak, ahogy Taeyong helyes vonásait fürkészi, aki csupán csak mosolyog, hiszen élvezi, hogy ilyen könnyedén zavarba tudja hozni a kisebbet.

- Eljönnél velem a bálba? - nyögi ki nagy nehezen a kérdést a vörös, mely oly sokáig mardosta már torkát, s most meglehetősen zavarban érzi magát ő is, ahogy Chittapon hatalmasra kerekedett szemeibe pillant. Hirtelen az fut át agyán, hogy lehet hiba volt megkérdezni a másikat, azonban ahogy Chittapon magához tér a sokkból, hatalmas vigyorra húzza ajkait, miközben hevesen kezd bólogatni, szíve pedig ezerszer gyorsabban kalapál, mint eddig bármikor.