A szünetig hátralévő idő szinte pillanatok alatt telik el; a két fiú az óráik után mindig együtt voltak, elmentek ide-oda, mint eddig, s a legutóbbi kis jelenete a thai származású anyjának egy kicsit sem ingatta meg a kettejük között alakuló dolgot. Igaz, Chittapon nem érti, hogy miért tart ki mellette az idősebb, hiszen mint azt tapasztalhatta, szülei nagyon is ellene vannak a dolognak. Boldoggá teszi, hogy Taeyong mindig szórakoztatja a bolondos poénjaival, teljesen random és értelmetlen álmaival, hogy veletölti a szabadidejét, mikor mást is csinálhatna – igaz, szíve még mindig fáj azért, hogy karácsonykor nem tudnak találkozni, pedig a bál óta gyakran feljött ez a téma náluk, hogy milyen jó is lenne, ha a szeretet ünnepét együtt tölthetnék el.

Szóval a fiatalabbnak nem sok kedve van idén ehhez a naphoz; nincs meg a szokásos hangulata, nem hozza lázba az égősorok színes fénye, a mézeskalács és fenyő illata, a karácsonyi zenék, melyek a háttérben szólnak. Csak ül a nappaliban, bő pulcsiba bújtatva vékony alakját - melynek igazi tulajdonosa saját otthonában főzőcskézik nővére társaságában -, s kortyolgatja a kezébe adott forrócsokit, mely már régen kihűlt. Édesanyja gyakran odaszól, hívja, hogy segítsen, azonban Chittapon mintha egy teljesen másik dimenzióban lenne, csak bámul maga elé, ujjaival dobolva a bögréjén, melyet aprócska cicák díszítenek, s szomorkodik magában, hiszen hiányzik neki az idősebb közelsége.

Amióta már nincs iskola, nem találkoznak mindennap, s ez rendesen hatással van Chittapon kedélyállapotára, hiába váltanak üzeneteket, s telefonálnak néha – ez nyilván mégsem ugyanaz, mintha délutánokat töltenének el, apró érintésekkel kedveskedve a másiknak; néha már akaratlanul is. Valamiért muszáj, hogy ha egymás mellett vannak, testüknek bármelyik pontja legalább egy kicsit is érintkezzen, mintha ezzel biztosítást kapnának arról, hogy ez nem valami álom, hanem bizony a valóság.

S nyilván Taeyong kedvére is hatással van, hogy a másik szülei közbetettek a tervüknek, hogy együtt lehessenek ezen a napon, ám mégsem csügged annyira, hiszen boldog, hogy nővére hazajött az ünnepekre, s kicsit együtt lehetnek. Na meg elmesélheti neki, meg saját szüleinek, hogy miként, s hogyan alakulnak a dolgai a kisebbel, családja pedig mosolyogva hallgatja Taeyong mesélését, hiszen örülnek a boldogságának, s hogy van valaki ilyen az életében.

- Szóval együtt vagytok? - kérdezi nővére kíváncsian, ahogy már az asztalhoz terítenek meg az egésznapos készülődés után.

- Mondhatni - válaszolja kissé bizonytalanul a vörös, miközben a tányérokat adogatja a lány kezébe, aki hitetlenkedve felnevet, fejét ingatva hozzá.

- Hogy te sosem változol - borzolja össze még jobban az amúgyis kócos tincseket, majd siet édesanyjának segíteni, hogy az ételeket az asztalra tehessék, majd hozzáláthassanak a karácsonyi vacsorának. Vidáman telik az étkezés, Taeyongot a családja folyton cukkolja a kisebb létezését illetően, hiszen hiába hallottak már róla, látni még sosem látták. A fiú látványosan duzzogni kezd, majd mikor végeznek az evéssel, egy kicsit még a nappaliba vonulnak, aztán mindenki a saját szobájába megy, hogy nyugovóra térhessenek – ám ez a vörös tincseket birtoklónak nem igazán jön össze, hiszen most, hogy egyedül van, a fiatalabb gondolata jobban befurakszik elméjének tekervényes zugaiba.

Alsó ajkát kezdi harapdálni, miközben ágyának matracán terül el, s a plafont fürkészi a sötétségen keresztül, csak arra tudva gondolni, hogy mennyire szívesen lenne most a másikkal, így pedig hirtelen támad egy elég elvetemült ötlete; kipattan az ágyból, majd szekrényéhez lép, hogy felöltözhessen, aztán amilyen halkan tud, lesiet az előszobába, hogy kabátját, s bakancsát magára vehesse, majd elhagyhassa a házat, hogy átszökhessen Chittaponhoz. Vagy hatszor átgondolta, hogy biztosan jó ötlet-e ez, miközben lábait pakolgatja sebesen, hogy minél hamarabb a thai fiú otthonához érhessen, s mikor ott van, egy pár pillanat erejéig elgondolkozik melyik is a fiú ablaka, nehogy véletlen Chittapon szüleinek hálószobájába másszon be.

Majd azon kezd következőnek agyalni, hogy egy egyszerű üzenetet hagyjon a thainak, hogy nyissa ki az ablakot, vagy klisésen keressen valamilyen kisebb kavicsot, s azzal keltse fel magára Chittapon figyelmét. Végül mégiscsak az első lehetőség mellett dönt, hiszen nem akar zajt csapni, meg fárasztó dolog lenne egy megfelelő méretű kavicsot keresni, majd úgy célozni, hogy az üvegen koppanjon – lesz elég gondja azzal, hogy télikabátban bemásszon az emeletre.

Mikor az üzenet megérkezik, Chittapon szemei hatalmasra kerekednek, s egyből kipattan ágyából, hogy az ablakhoz siessen, melyet azonnal ki is nyit – ha lehet pedig még jobban meglepődik, mikor megpillantja Taeyongot, hiszen nem hitte volna, hogy az idősebb tényleg itt lesz. Szíve hevesebben kezd dobogni, s a didergésével sem foglalkozik különösképpen, ahogy az ablaka alatt álldogálót figyeli halvány mosollyal ajkain.

- Bemehetek? - kérdezi Taeyong, akinek szintén mosoly pihen ajkain, miközben kissé már ő is vacog, Chittapon pedig csak heves bólogatással válaszol, majd arrébb áll az ablakból, hogy az idősebb könnyen be tudjon majd jönni a házba. Taeyong pedig próbál minél feltűnésmentesebben, s gyorsabban bemászni, majd amint lábai a hálószoba padlóját érintik, Chittapon már be is csukja az ablakot, hogy a helyiség újra megteljen meleg levegővel. A vörös megszabadul a bakancstól, amit a radiátorra tesz, hogy leolvadjon róla a rátapadt hó, majd kabátját is leveszi, s aztán rögtön magához öleli a kisebbet.

- Annyira jó, hogy itt vagy, Taeyongie - fúrja a fejét a vörös vállába, ahogy teljesen az ölelésébe bújik, szinte már-már rácsimpaszkodik. Taeyong ezen csak mosolyogni tud, hiszen nagyon is édesnek találja a kisebb minden egyes megmozdulását. - Egész nap rád gondoltam!

- Tényleg? - lepődik meg kissé a vörös, majd az ágy felé megy otthonosan – pedig csak egyszer tartózkodott a szobában –, hogy kényelembe helyezkedhessenek a matracon. Chittapon arca kipirul, melyet mostmár nem foghat arra, hogy a beáramló hideg levegő kicsípte bőrét, ahogy hebegni kezd, mielőtt normálisan válaszolni tudna.

- H-Hát igen - nyögi ki nagy nehezen, miközben alsó ajkába harap, s az idősebb íriszeit kezdi fürkészni, ahogy mellkasához simul, mikor összebújnak. - Annyira jó lett volna, ha az egész napot együtt tölthettük volna. Nem igazán volt kedvem semmihez, mert hiányoztál..

- Te is hiányoztál ám nekem - dobban nagyobbat az idősebb szíve, ahogy még közelebb öleli magához Chittapont, ajkain pedig folyamatosan halvány mosoly pihen. - Ezért jöttem át! Aztán reggel megyek is, nem akarom, hogy megint veszekedj miattam anyukáddal és olyanokat mondjon neked.

- Pedig olyan jó lenne, ha maradhatnál egész napra - simítja kezét a vörös tincsek közé, majd ujjaira kezdi feltekergetni a hosszabb fürtöket, ahogy Taeyong arcát fürkészi.

- De most itt vagyok, ez a lényeg, nem? - próbálja kicsit felvidítani Chittapont, hiszen látja rajta a pillanatnyi szomorúságot, így pedig még közelebb öleli magához, a kisebb pedig készségesen simul az erős karok közé, majd mikor Taeyong egy gyengéd csókba kezd, azt sem rest viszonozni.