- Miért nem hagyod, hogy most én is veled menjek? - siránkozik Sicheng, ahogy Chittapon nyomában lohol felfelé a lépcsőkön.

- Mert ne akarj ennyire belfurakodni a magánéletembe - válaszolja az alacsonyabb, mire a másik hangosan felnevet, erre azonban csak egy elég csúnya pillantást kap Chittapontól, s biztos abban, hogyha szemmel ölni lehetne, ő már alulról szagolná az ibolyát. - Menj haza, Cheng.

- Észre se veszitek majd, hogy ott vagyok - esküdözik a kínai, mire Chittapon hirtelen lefékez a folyosón. - Na? Maradhatok?

- Biztos, hogy nem - rázza meg hevesen a fejét Chittapon, s már indulna tovább a rajzterembe, ám annak az ajtaja éppen akkor tárul ki, s lépked ki rajta a felejthetetlen vonásokkal rendelkező, rikító vörös hajú fiú, a thai szíve pedig mintha ugrálni kezdene bordakosarában, próbálva úgy szabadulni onnan, mintha egy börtönbe zárt rab volna, s egyedül Taeyong karjai között lelhetné meg a szabadságot.

- Sziasztok! - lépked egyenesen hozzájuk a felsőbb éves diák, s egy édes mosollyal ajándékozza meg Chittapont, mire ő köpni-nyelni nem tud hirtelen, hiszen Taeyong ma valahogy különösen helyes. - Te biztos Chittapon barátja vagy, Sicheng! Örülök, hogy megismerhetlek!

- Ahw, de édes, te meséltél neki rólam? - játszik rá Sicheng a meghatottságra, mire Chittapon ismét egy gyilkos pillantással ajándékozza meg felpörgött barátját, ám csak ő reagált a kínai megszólalására így, hiszen az idősebb kuncogni kezd, mivel a kettejük aprócska interakcióját roppant szórakoztatónak, s fura módon édesnek véli.

- Inkább menj haza - sóhajt fel Chittapon, majd orrnyergét kezdi masszírozni két ujjával, mintha a kínai jelenléte akkora fejfájást okozna neki. - Nem vagy lemaradva vagy három beadandóval?

- De,, csak nem érdekel! - vágja rá a kínai, mire Taeyongra pillant segítségkérően a legalacsonyabb, ám a vörös nem éppen tűnik úgy, mintha meg akarná menteni ebből a helyzetből. Már csak egy doboz popcorn kéne, hogy teljes legyen a kép – gondolja magában Chittapon, majd próbál észérveket összeszedni, hogy legjobb barátjának miért kéne most azonnal lekopnia, ám ekkor a várt segítség megérkezik Taeyongtól, azonban nem éppen úgy, ahogy Chittapon arra számított:

- Randink lesz.

- Hogy mi?! - szalad fel megint Sicheng hangja, ahogy a szintén sokkos thaira pillant, kinek arcszíne mintha Taeyong hajának árnyalatát akarná leutázni. - Nekem ezt miért nem mondtad?! Tudtam, hogy kamuzol, mikor azt mondtad, hogy nem kavartok! Miért csinálod ezt velem? Jobban be kellene avatnod a dolgaidba!

- Hát, öhm.. Izé..

- Egy élmény volt, Sicheng-ah, viszont most ha megbocsátasz, mennünk kell már - szólal meg ismét a legidősebb, majd megragadja Chittapon vékony csuklóját, s húzni kezdi maga után a megszeppent fiút, aki egy értelmes mondat kinyögésére sem lenne képes. Szíve ezerrel kalapál mellkasában, ahogy a lépcsőfokokon szökdécselnek le, miközben hatalmasra kerekedett, csillogó szemekkel figyeli a kicsivel előtte lépdelő vöröst.

- Majd mesélj mi volt! - kiált utánuk még a kínai, ám ezt a két fiú már meg sem igazán hallja, hiszen egyre távolabb kerülnek a hátrahagyott legjobb baráttól, s nemsokára el is hagyják az iskola épületét. Taeyong lassítja lépteit, majd megvárja, amíg a thai mellé ér, azonban csuklóját nem engedi el, sőt csontos ujjait a kisebb meleg tenyerébe csúsztatja.

- Ne haragudj, ha kellemetlen helyzetbe hoztalak a barátod előtt, jobb ötletem nem volt mivel menthetnélek meg - szólal meg pár perccel később Taeyong, ahogy már a kissé sötétedő utcán sétálnak, továbbra is kézenfogva; mintha ez egy olyan ösztönös állapot lenne, melyet egyikük sem igazán akar megszakítani, s mely természetesnek hat köztük.

- Ugyan - rázza fejét Chittapon, miközben zavartan harapdálja alsó ajkát, ahogy követi Taeyongot oda, ahová tartanak – legyen bármi is az úticél. - És most hova is megyünk?

- Nos, mivel azt mondtam randink lesz, elviszlek randizni - válaszolja egyszerűen Taeyong, s ez olyan könnyedén szalad ki ajkai közül, hogy saját magát is meglepi, ám szíve sokkal hevesebben dobog, mint annak kéne. Chittapon szemei sokadjára is elkerekednek, ahogy végre a vörösre emeli tekintetét.

- Te azt komolyan mondtad? - hallatszik bizonytalanul a kérdés, a thai hangja kicsit meg is remeg, hiszen ketyegője mintha torkába ugrott volna, s ott kalapálná hangszálain szívritmusának heves ütemét.

- Talán ne vigyelek el randizni? - kerüli az egyértelmű válaszadást Taeyong, miközben ő is a másik irányába pillant.

- N-Nem ezt mondtam - hebegi Chittapon, ahogy a másik hatalmas barna szemeit fürkészi rendes válaszok után kutatva. - Csak meglepődtem. Nem hittem, hogy randizni akarnál velem.

- Hova szeretnél menni? - kérdezi kedvesen Taeyong, kezébe véve az irányítást, miközben mosolyogva figyeli Chittapon zavart vonásait. - Múltkor én mutattam meg neked az egyik kedvenc helyem, most rajtad a sor.

Chittapon aprót biccent, majd agyalni kezd, hogy mit mutathatna meg az idősebbnek, ám mivel egyre jobban lehűl a levegő, végül egy zárt tér mellett dönt; most ő vonszolja maga után a vöröset, ahogy az iskolától pár utcányira lévő, parányi kávézó felé indul, mely otthonos aurájával az egyik kedvenc helye. Gyakran van olyan, hogy csak ki akar kicsit szabadulni házának falai közül, ahol családjával éldegél – nincs rossz kapcsolata a szüleivel, hugával is elviselik egymást, azonban néha szüksége van egy másmilyen környezetre, ahol elmerülhet gondolatai óceánjában, ahol alkothat, ahol megihat egy (vagy több) adagot kedvenc kávéjából, ahol nem igazi otthona öleli körül, mégis annak érzi.

Taeyong pedig kíváncsian követi a kisebbet, tekintetének pedig szabad utat enged, hogy bebarangolhassa a thai fiú egész valóját; kezdi fekete, selymesen csillanó tincseitől, gyönyörű vonásokkal megáldott arcán keresztül, karcsú, kabáttal elrejtett csípőjén át, egészen formás lábaiig, melyekre tökéletesen passzol az a fekete nadrág, mely jelenleg elfedi lépegetőit.

- Itt is lennénk - áll meg az üzlet előtt a thai, miközben szemei sarkából a másik reakcióját fürkészi. Taeyong mosolyogva biccent fejével, majd belöki az üvegajtót, így megszólal a jellegzetes csengő hang, maga elé engedi Chittapont, majd utánuk gondosan behúzza az ajtót, nehogy kiszökjön a helyiség kellemes meleg levegője. Igaz, még csupán ősz van, azonban az idő már így is rendesen lehűlt; a két fiú testébe pedig lassacskán visszaszáll az élet, ahogy egyre több időt töltenek a meleg térben.

Chittapon leveszi magáról kabátját, majd Taeyongra pillant, s a pulthoz invitálja az idősebbet, majd az itallapra rá se pillant, hiszen mint mindig, most is ugyanazt kéri; egy americanót feketén. Türelmesen várja, hogy az idősebb is válasszon magának valamit, majd miután végigolvasta az itallapot, Chittapon szemeibe pillant.

- Én egy forrócsoki szeretnék - mondja mosolyogva, mire a thai kissé megilletődik, hiszen nem számított arra, hogy a másik ezt fogja kérni, ám aprót biccent, majd a pultban ácsorgó lány felé pillant:

- Egy americanót feketén és egy forrócsokit szeretnénk - mondja mosolyogva, ám Taeyong összeráncolja szemöldökét.

- Nincs abban túl sok koffein? - teszi fel a kérdést, s Chittapon meg a lány sem tudja hirtelen, hogy melyikőjüktől várja a választ, végül pedig a thai szólal meg:

- Mindig ezt iszom.

- De már későre is jár - húzza el ajkait a vörös, mire Chittapont ismét cserben hagyják a szavak, s csak bambán néz az idősebbre, a pultban ácsorgó lány pedig értetlenül kapkodja a tekintetét a két fiú között. - A végén még nem fogsz tudni aludni és holnap fáradt leszel nagyon!

- Öhm - köszörüli meg a torkát Chittapon, miután pár perc eltelik, s sikeresen magához tért a sokkos állapotból. -, akkor két forrócsoki lesz!