Chittapon szinte kicsattan a boldogságtól; el sem igazán hiszi, hogy ez a valóság, hogy Lee Taeyong őt hívta el a bálba – mintha álmodna, emiatt pedig állandóan csak vigyorog, miközben telnek el a tanórák. Padtársa, s egyben legjobb barátja pedig igencsak furán néz rá emiatt, hiszen sosem látta még így mosolyogni a thai származásút. Chittapon csak rajzolgat a füzetei sarkába, mindenféle apró motívumot, s mintha egy teljesen másik univerzumba kötne ki, ahogy a Taeyonggal eltöltött pillanatokra gondol.

- Na jól van, mesélj - sóhajt fel drámaian a szintén külföldi fiú, miközben hitetlenül ingatja fejét, ahogy a szerelmes tinilányként viselkedő barátját figyeli. Chittapon kérdőn pillant irányába, teljesen értetlenül, hiszen az elmúlt percek történései kimaradtak neki.

- Mit meséljek?

- Vajon? - forgatja szemeit Sicheng, ahogy jobban barátja felé fordul, s kíváncsian fürkészi Chittapon arcát. - Mi oka van ennek a hatalmas örömödnek és hogy reggel óta folyamatosan vigyorogsz?

- Nincsen semmi különösebb oka - rántja meg vállait a fekete hajú, ám ahogy Taeyongra gondol, csak szélesebben elvigyorodik, megcáfolva saját szavait.

- Aha, ezt meg elhiszem, ha nem leszek kínai - vág vissza cinikusan, mire a thai elneveti magát, s közelebb hajol, hiszen bizalmas információkat szándékozik megosztani barátjával.

- Igazából - kezd bele izgatottságától megremegő hangon, ahogy Sicheng kíváncsian csillogó szemeit fürkészi, majd alsó ajkába harap. - Taeyong elhívott a bálba tegnapelőtt.

- Mi? Taeyong? - kerekednek hatalmasra a kínai szemei, mire Chittapon csak biccent egy apróbbat. - Lee Taeyong? A vöröske? Az egyik legmenőbb srác a suliban? Elhívott? A bálba? De mikor beszéltetek ti egyáltalán? És én erről miért nem hallottam eddig? Hm?

- Nos - nevet fel zavartan Chittapon, majd kitúrja éjfekete tincseit homlokából, hogy ezzel is húzza az időt a válaszadás előtt. - Igen, Taeyong, az a Taeyong hívott el engem és hidd el, nekem is elég nehezen sikerül felfognom, hogy ez a valóság. Talán egy hónapja találkoztunk a rajzteremben, aztán délutánonként ott vagyunk, én rajzolok, ő pedig csak tanul, néha beszélgetünk, egyszer elvitt egy parkba is, most meg elhívott a bálba.

- Mi?! Már egy hónapja kavarsz Lee Taeyonggal?! - szökik fel a barnás tincsekkel rendelkező hangja, mire páran rájuk pillantanak, Chittapon pedig gyorsan befogja barátja száját, s zavartan pillant félre.

- Nem kavarok vele - motyogja halkabban, majd kezét elveszi a másik szája elől. - Csak ülünk ott, tényleg alig beszélgetünk, nem nevezném ezt kavarásnak.

- Nehezen hiszem el azok után, hogy milyen híre van Taeyongnak - ingatja lassan fejét Sicheng, mire Chittapon elhúzza ajkait, s szomorúan hajtja le kobakját. Igaz, tudja, hogy Taeyong milyen könnyedén kezdeményez, s kavar emberekkel, emiatt pedig egyetlen gondolat suhan át agyán:

- Lehet csak tőlem nem akar semmit - hangja szomorúbban csendül, mint azt gondolta volna, Sicheng szemei pedig ismét csak elkerekednek, ahogy barátja megtört ábrázatát figyeli.

- Várj - rázza hevesen fejét, helyzetváltoztatásra késztetve barna tincseit. -, neked tetszik Taeyong?

- Ne legyél hülye - vágja rá Chittapon egyből, majd alsó ajkába harap. - Persze, hogy tetszik, nézz csak rá. Baromi helyes, valami eszméletlen kisugárzása van és nem tudom, olyan megnyugtató vele lenni, olyan érdeklődő és kedves. Persze, hogy tetszik..

- Édes, pici Chittapon - húzza szelíd mosolyra ajkait Sicheng, majd átkarolja letargikus állapotokba zuhanó legjobb barátja vállait. - Taeyong bolond, ha nem akar tőled semmit, hiszen nagyszerű srác vagy!

- De vagyok olyan jó, hogy ő akarjon tőlem bármit is? - bizonytalanodik el egyre inkább a thai, ahogy fejét a másik vállának dönti, s a negatív gondolatai egyre jobban temetik alá önbizalmának eddig stabil várát, mely ezidáig egy kicsit sem ingadozott, azonban most a gondolat, hogy talán Taeyongot valójában nem is érdekli, képes lenne porig rombolni ezt az építményt.

- Ne beszélj butaságokat - mondja egyből a másik, miközben magával szembefordítja a thait, hogy mélyen íriszeibe tudjon nézni, éreztetve ezzel, hogy minden szavát komolyan gondolja. - Te vagy a legjobb barátom és nem elfogultságból mondom, hogy egy csoda vagy. Remek hallgatóság vagy, kedves az emberekkel, jó a humorérzéked és nem is nézel ki rosszul. Jobb is vagy annál, mint amit Taeyong valaha el tudott képzelni. Bízz bennem.

Chittapon halványan elmosolyodik, majd nem is mondva semmi egyebet bújik hálásan barátjának ölelésébe, miközben Sicheng szavai védőfalat építenek önbizalmának vára köré, így szíve is megkönnyebbül kissé; igaz, még mindig bizonytalan ezzel az egésszel kapcsolatban, hiszen nem érti Taeyong cselekedeteit, s azt, hogy miért pont vele akar időt tölteni, miért őt hívta magával, miért hagyott ajkain édes, lágy puszit, miért csinál bármit is. A thai próbál nem ezen agyalni folyamatosan, ám ez szinte lehetetlen, a vörös fiú minden pillanatban jelen van agyának otthonos kis zugaiban, egy momentumra sem hagyva megpihenni Chittapon fáradhatatlanul dobogó szívét, melyet képes lenne a másik kezeibe adni piros semellyel körbeölelve, mint a legbecsesebb kincsét, amije van, hogy Taeyong őrizze helyette.

- Olyan jó barát vagy, Sichengie - sóhajt fel percekkel később Chittapon, miközben ajkain újra szokásos mosolya pihen, ahogy legjobb barátjára pillant, aki egyből viszonozza ezt a gesztust, majd megcsípi a thai arcát, mire az meglepetten néz egy-két másodpercig a kínaira, majd hangos nevetés szakad fel torkából. - Ezt mégis miért csináltad, te lökött?

- Hogy eszedbe se jusson szomorkodni - rántja meg egyszerűen vállait Sicheng, mire Chittapon csak még hangosabb nevetésbe kezd, s már gyomra is fáj a folytonos kacagástól, szemei pedig könnybelábadnak. Határozottan szerencsésnek gondolja magát, hogy egy olyan ember a legjobb barátja, mint a kínai, akit már harmadik éve tud maga mellett.

- Én aztán sose szomorkodok - ingatja fejét mosolyogva a thai, mikor nevetése lecsillapodik. - Egy ilyen bolond mellett időm sincsen szomorkodni!

- Ezt most kivételesen elengedem, hiszen nyilvánvaló, hogy hülyeségeket beszélsz, mikor a szerelem teljesen elveszi azt a kevés józan eszedet is - pöcköli meg a másik orrát, mire az alacsonyabb felháborodottan csapkodja meg Sicheng felé eső vállát, arcára pedig rózsaszínes árnyalat kúszik fel.

- Dehogy vagyok szerelmes! - puffog magába, mire Sicheng lassan bólogat, miszerint ezt a kijelentést ő sem gondolhatta komolyan, ám ezzel nem igazán akar már foglalkozni, hiszen nem kezd el olyanon vitatkozni, melyről mindketten tudják, hogy igaz.