Bosszúsan ültem a tesiórán, lenn a földön, míg a többiek csinálták a gimnasztikai feladatokat.

Ma összesen öt merényletet kíséreltem meg Koro-sensei ellen, mindet sikertelenül. Rettenetes felbosszantott, hogy amire heteket készültem csak úgy csődbe ment.

-{név} ne lustálkodj! Állj be te is! -lépett elém legjobb barátom, Rio-

-Persze-persze. -motyogtam, miközben felálltam a földről-

-Ne húzd fel ennyire magad, teljesen felesleges! -veregette meg a vállam- Majd legközelebb biztos sikerül!

-Legközelebb, mi..?

Miután végeztünk, rögtön az öltözőt céloztam meg, azonban mikor egy számomra teljesen ismeretlen alakot láttam meg magam előtt megdermettem.

-K-Karma-kun? -hebegte a mellettem álló Nagisa-

Szóval ő lenne az a srác, akit felfüggesztettek? Gondoltam magamban.  Kíváncsi vagyok arra, hogy mit tud.

A fiú lesétált a lépcsőn és Koro-sensei felé indult. Mindenki dermedve nézte, senki se tudta, mi jár a fejében. Teljesen megszeppentem, mikor kezet fogtak és a sensei csápja szétrobbant.

Felvágta a kést és a tenyerére ragasztotta? Erre én nem is gondoltam... Ráadásul sikerült megsebesítenie első próbálkozásra, anélkül, hogy tudna bármilyen gyenge pontjáról.

-Azta... -csupán ennyit tudtam kinyögni-

A lányok kíséretében bementem az öltözőbe. Szinte rögtön megindult a pletykálkodás.

-Nos, emberek? Első benyomás a mi kis új osztálytársunkról?

-Nekem nem szimpatikus, bunkónak tűnik! -válaszolt a kérdésre, szinte rögtön Touka-

-Sz-szerintem nem helyes ilyen hamar következtetéseket levonni! - hebegte Okuda-

-Mondjuk azt, hogy tudja, mit csinál. -szálltam be én is a beszélgetésbe- Mindenesetre az is lehet, hogy csak mázlija volt.

Összepakoltam a cuccaim és kiléptem az öltözőből és a terem felé vettem az irányt. A folyosón haladva hamar megpillantottam egy bizonyos alakot, Koro-sensei-t. Gondolkodás nélkül a táskámban lapuló késhez nyúltam. Nem vagyok jó a rögtönzésen alapuló meglepetés támadásokban, de meg kell próbálnom.

Óvatosan elkezdtem megsokszorozni a lépteim, miközben igyekeztem minél halkabb lenni. Mikor elég kicsire csökkent a távolság köztünk, nekifutásból felugrottam és a kezem szinte magától lendült a feje felé. Már csak pár centi kellett volna, de ekkor a csápjai megragadtak, majd leraktak a földre.

-Ejnye-ejnye~! Hanyadik támadásod volt ez a mai nap folyamán, {név}-san? Látom nehéz téged kifárasztani.

-Csupán nem szeretek veszíteni.

-Ez alatt mit kell érteni? -kérdezett vissza tudakozóan-

-Azt, hogy ha nem én ölöm meg magát az azt jelenti számomra, hogy vesztek, amit rühellek.

-Értem már~! De kérhetnék egy szívességet? -folytatta, anélkül, hogy hagyott volna válaszolni- Lennél szíves ugyan ezzel az elhatározással és lendülettel tanulni? -kérdezte erős gúnnyal a hangjában-

Nem tudtam mit mondani, csupán dühtől vörös fejjel álltam előtte. Utálom mikor belekötnek abba, hogy miért nem a tanulásra koncentrálok minden erőmmel.

-Kérlek, gondolkozz el ezzen! -mondta Koro-sensei, majd otthagyott-

-Francba is! -morogtam, miközben erősen belerugtam a falba-

-Ezt jól megkaptad ~ -szólalt meg a hátam mögött egy hang-

Mikor megfordultam szembe találtam magam Karmával.

-Semmi közöd ehhez az egészhez!

-Ó, ugyan! Ne legyél ilyen rideg velem szemben, nincs okod rá!

-Igazad van. -sóhajtottam válaszul- Sajnálom.

Diadalmasan mosolygott, majd folytatta. -Szerinted van valaki, aki alkalmas ebből az osztályból arra, hogy megölje azt a szörnyet? -kérdezte miközben karba tette kezeit- Rajtam kívül, persze.

-Valaki, aki megölheti... -az álamra tettem a kezem és gondolkodni kezdtem-... Senki... Úgyértem, eddig senki. -javítottam ki magam-

-Valóban~?

-Bár, szerintem, ha össze tudna fogni pár ember  akiknek megfelelőek a képességeik, már több esély lenne a győzelemre.

-Vicces, hogy a legtöbb ember a csap-

-Én utálom a csapatmunkát.

-Ó,igazán? És mégis milyen okból?

-Azért, mert mindig én vagyok az, aki a legtöbbet teszi, mégis az egész csapat kapja elismerést. Noha, az eddigi csoport merénylet tervekben mindig én voltam a gyalog, mindig kisiklott a terv, azért mert rossz volt már maga a stratégia vagy elszámolták magukat és persze én voltam a hibás, hiszen nekem kellett csinálnom, úgymond mindent, pedig csak az utasításokat követtem.

-Szóval egyszerűen csak nem tudsz együtt működni? -kérdezte szórakozottan, miközben a falnak dőlt-

-Nem erről van szó, bár egy bizonyos fokig igazad van. Én olyan emberekkel nem tudok dolgozni, akik nem vívták ki a tiszteletem. Az ilyen emberekben kérkedem és egész végig az jár a fejemben, hogy hol fog elbukni a tervük, miközben nem figyelek rendesen a nekem szánt részre.

-Szóval neked olyan ember kell egy csapatmunkába, aki ki tudja érdemelni a tiszteleted és a bizalmad? -bólintottam- Szerinted én képes lennék erre?