Úgyan úgy tartott karjaiban. Viszont én nem tudtam tovább úgy maradni, és keserves sírás közepedte elkezdtem kapálozni és rugdosni. Lassan letett a földre és azonnal hátrébb léptem. A csuklyám hátam mögédobtam és kapucnim is levettem a fejemről. Felnéztem rá és adtam neki egy pofont. Elindultam vissza a nagyim házába. Mikor beléptem az ajton megláttam azt a lányt aki megpuszilta Mattet. A szívem majd' meghasadt még csak a gondolattól is. Dühösen lépkedtem afelé a szoba felé, ahol életem legszebb álmát láttam. Nem tudtam elképzelni miért, de mindennél jobban fájt. Elfujtam a gyertyákat, azt a két szál gyertyát ami az egész szobát bevilágította. Ott álltam a szobában a két gyertya előtt, melyet már csak a hold tompa fénye világított. Arra gondoltam, hogy az életem és is ilyen könnyen kitudnám-e oltani. Hogy olyan lágy játszi könnyedség elég lenne-e hozzá, mint egy gyertya lángjának egy lágy szellő. De nekem elég lenne-e egy olyan szerelem az életem kioltására mint ez? Csak egy vágás bármely belső combomon. Gyors és rövid út a halálhoz. Csak vért veszítenék, és talán ha meggondolnám magam még lenne esély a menekülésre ártatlan és naiv szemmel. De tudom, hogy ha már elvágtam akkor már nincs visszaút. Csak szereznem kell egy kést.
Visszaindultam a konyhába ahol egy szerelmes párt, a nagyim, és még egy "szerelmes" párt találtam. Vettem egy mély sóhajt és beléptem a konyhába. Mindenki felkapta a fejem. Egy szomorú mosoly mellett-e szavakat mondtam.:

-Remélem nem okoztam senkinek sem baj, hogy eltűntem. Sajnálom!

Lekaptam a konyhapultról egy kést s a csuklyám mögé rejtettem. Megöleltem a nagyim, beletűztem a nadrágom ővébe a kést. Aztán a lehető házas párt is megöleltem. Viszont Mattre és a lányra egy szomorú mosolyt villantottam.

-Csak 7 éve... Csak 7 éve látlak minden nap. Segítesz az emberekbek és a gyerekek is imádnak. Remélem boldogok lesztek! - mondtam most már oly' fájdalmas mosollyal, hogy szinte már elsírtam magam. Lassan elkezdtem énekelni. - Te, vagy én, egy álomban. Kinyitom a szemem de csak egy álom volt. Egy hosszú út, sosem nézek vissza, mert félek, hogy meglátnálak. Kinyitom a szemem, de ez csak egy álom. Egy hosszú út, hová mész? Visza jösz-e még? Ne gondolkoz, ez csak egy álom! - kihátrálok a konyhából az előszobába ahol kinyitom a bejárati ajtót. - Ne néz hátra mert ott állok! Ha a szél tombol vagy esik az eső, gondolj arra, hogy én is így érzek..., mert ez csak egy álom. Még ott állok az úton egy esernyővel a kezemben. Épp rád várok, hogy megments s kezedben tarts! De ez csak egy álom! - azon az úton haladok ami a városba visz. - Kinyitom a szemem de ez csak egy álom! Ne néz hátra, ez egy hosszú út! Kinyitom a szemem de ez csak egy álom! - egészen a városig futottam. Beértem a házamba. - Te, vagy én... Egy álomban. Kinyitom a szemem de ez csak egy álom! Egy hosszú út, hová mész? Visza jösz-e még? Ne gondolkoz, ez csak egy álom! Csak egy álom... Egy fájdalmad, de jó álom... - halkulok el a végére.

Kiveszem a kést az ővemből. Lassan felhúzom az ingem újját. Végigkarcolom a bőrőm a kés élével. Ejtek egy-két vágást majd a fájdalomból eleget véve felállok és bekötöm a sebem. Megmosom az arcom és lefekszem aludni.

Másnap kikelek az ágyból, bemegyek a boltba és a régi virágok helyére újjat teszek. Megfordítom a kis táblát, és várom a vendégeimet. Lassan dudolni kezdek egy, dallamot. Egy új dal jutott eszembe. Ajkaimat szóra nyitom.

-Tanultam a hibáimból, a tieidből, a hibáinkból.
De újra és újra elkővetem őket.
Segíts, ments meg a szerelemtől.
Nincs több hiba, sem mi sem vagyunk.
Tanultam a hibáimból, a tieidből, a mieinkből,
De a hibák csak követnek
Nem szabadulok a kötéltől, a lánctól sem a selyem szallagtól,
Tart melyek hozzád kötnek, és nem engednek,
Messze tőled és is elég közel, hogy halljalak,
Hogy szívem hangja szóljon neked hogy nem menj!
Érted, érzem, érezzük, hogy itt a vég a szallagok elszakadnak,
Te sem vagy, én sem vagyok, mi sem vagyunk.~
Tanultam a hibáimból, a tieidből, a mieinkből,
De a hibák csak követnek
Nem szabadulok a kötéltől, a lánctól sem a selyem szallagtól,
Tart melyek hozzád kötnek, és nem engednek.
Melyek szívemből nőttek?
Hogy engedjelek, ha te nem engedsz?
Az álmot várod, s a rég elszakadt szallagot?
Tanultam a hibáimból, a tieidből, a mieinkből,
De a hibák csak követnek
Nem szabadulok a kötéltől, a lánctól sem a selyem szallagtól,
Tart melyek hozzád kötnek, és nem engednek!
Enged el! Enged el a szallagom!
Ne tedd azt mit nem szeretnél!
Tanultam a hibáimból, a tieidből, a mieinkből,
De a hibák csak követnek
Nem szabadulok a kötéltől, a lánctól sem a selyem szallagtól,
Tart melyek hozzád kötnek, és nem engednek!
Meg szabadulok tőlük még is hiányoznak...
Mert szeretlek..you

Az ajtó kinyilik és az egyik törzsvendégem lép be rajta. Rövid barna haja össze-vissza áll és wisky színű szemei engem méregetnek. Ismerős színű szemei könnyeket csalnak a szemeimbe. Odaadom neki azt a csokor rózsát amit kért és inkább bezártam a virágboltot.
Kimentem az utcára és egy csapat szomorú gyerekkel találtam szembe magam. Odasétáltam az egyik kisfiúhoz aki elmesélte, hogy megígérte nekik Matt, hogy ma játszik velük de egy lány nem engedte. De aztán láttam a gyerekek mögött egy mosolygó Mattet. A gyerekek rögtön lerohanták. Ő meg mosolyogva viszonozta a gyerekek ölelését. Hirtelen megint énekelni támadt kedvem és ott a parkban az egyik fa tővébe leültem. Az egyik kislány mellém ült. Magamhoz öleltem és elkezdtem énekelni.

-Don't fall asleep
At the wheel, we've
got a million miles ahead of us
Miles ahead of us
All that we need
Is a roude awakeing to know
we're good enough
Know we're good enough

Say go through the darkest of days
Heaven's a heartbreak away
Never let you go, never let me down!
Oh it's been a hell of a ride
Driving the edge of a knife
Never let you go, never let me down!

Don't you give up, nah, nah, nah,
I won't give up, nah, nah, nah,
Let me love you
Let me love you
Don't you give up, nah, nah, nah,
I won't give up, nah, nah, nah,
Let me love you
Let me love you

Don't fall asleep
At the wheel, we've
got a million miles ahead of us
Miles ahead of us
All that we need
Is a roude awakeing to know
we're good enough
Know we're good enough

Say go through the darkest of days
Heaven's a heartbreak away
Never let you go, never let me down!
Oh it's been a hell of a ride
Driving the edge of a knife
Never let you go, never let me down!

Don't you give up, nah, nah, nah,
I won't give up, nah, nah, nah,
Let me love you
Let me love you
Don't you give up, nah, nah, nah,
I won't give up, nah, nah, nah,
Let me love you
Let me love you

Just let me love you~
Don't you give up, nah, nah, nah,
I won't give up, nah, nah, nah,
Let me love you
Let me love you
Don't you give up, nah, nah, nah,
I won't give up, nah, nah, nah,
Let me love you
Let me love you~

Amikor abbahagytam az éneklést a gyerekek békésen aludtak a szülők akik valahogy idekeveredtek elérzékenyűlve nézték a gyerekeket. Matt peddig tányér méretű szemekkel nézett rám. Felállt és a sok alvó gyeköc közt elsétálva nyújtott felém kezet, amit fájó szívvel de elfogadtam. Hirtelen magához rántott, és a derekam köré fonta két karját és magához szorított.

-Ezt még nálad minden féle képp meg kell beszélnünk! - adott egy puszit az orromra. A szülők a mi kis jelenetünket egy: ow~-val fejezték ki, hogy aranyis volt. Sajnos nem voltam elég erős, hogy ellökjem magamtól, sem lelkileg, sem testileg. - És most... Segítsünk a szülőknek!