Montreal

Szerencsére repülőúti szempontból egész jól időzítettem a kiborulásomat, így a néhány órás, már-már rövidnek nevezhető utazás után már szerda délelőtt megérkeztem Kanadába. Bár Lewisszal mindent megbeszéltünk volt elég okom arra, hogy a hét harmadik napjának délutánján nem éppen lelkesen álljak egy belvárosi esküvőiruha szalon előtt anyával, Bridgette-tel, Daniellel és hát... a nagyimmal. Arra hivatkozva, hogy szegény maminak gyenge a szíve anya nem engedte, hogy elmondjam neki, hogy az esküvő el fog maradni. Ezért aztán, mikor a mami kijelentette, hogy el szeretne jönni esküvői ruhát venni, akármennyire is próbáltunk anyával valami jó kifogást találni, semmire sem jutottunk. Danielnek pedig igazából két oka volt eljönni: az első, hogy egy kis lelket akart önteni belém, a második pedig annyi, hogy ráért.

A szalonba beérkezve azonnal ránk tapadt egy alacsony, túlzottan lelkes szöszi eladólány.
- Milyen ruhát képzelsz el? - kérdezte ijesztően csillogó szemekkel. Hosszú ideje ő volt az első - a nagyit leszámítva -, aki jelen időben beszélt az esküvőről. A pillanatokig tartó sokkomon való túllendülés után hevesen gesztikulálva kezdtem el magyarázni az elképzeléseimet, melyek túltengtek a „hercegnős", „habos-babos", és „óriááási" szavakban. A lány egész türelmesen végighallgatott, leültette a kísérő-seregem, majd magával rángatott egy próbafülkébe, ahonnan szintén elsietett. Végül néhány perc elteltével az erejét feszegetően sok ruhával tért vissza, amiket egy energikus ugrás kíséretében felrakott a fogasra.

Fél óra elteltével már az ötödik ruhára mondtam céltudatosan nemet, amikor is belebújtam egy gyönyörű, A-vonalú, a hátán csipkés darabba.
- Ó, jaj – mondtam, mikor belenéztem a tükörbe. Az egész hihetetlenül gyönyörűen állt, úgy festettem benne, mintha rám tervezték volna.
- Mi a baj, tökéletes a ruha, nem? – kérdezte meglepődve a lány.
- Éppen ez a baj – szaladt ki a számon, majd realizálva, mit mondtam felkaptam a ruha alját és megindultam, hogy megmutassam a kíséretemnek. A rövidke úton megállás nélkül reménykedtem, hogy mindenki egytől egyig le fogja szavazni ezt az opciót is, pont úgy, mint az előző ötöt.
- Dardy [Ausztrál kifejezés a legjobbra] – mondta Daniel ámulva. A mama bőszen bólogatott, anya pedig nagyon erősen küzdött a könnyeivel. Egyedül Bridgette próbált hibát keresni az összképben de nem igazán talált.
- Ez az igazi? – kérdezte anya, mintha nem tudná, hogy a közeljövőben nem lesz alkalmam felvenni a ruhát. Mély gondolkodásba estem, majd a bólogatás és fej ingatás keveréke képpen átlósan kezdtem mozgatni a fejem.

Végül üres kézzel jöttünk ki a boltból, a maminak azt mondva, hogy majd visszajövünk érte. Így aztán már szerda délután a családom és Bridgette haza is repültek. Pénteken ébredéskor szörnyen savanyúcukor kedvem volt. Örültem, mert kicsit hiányzott, hogy tevékenyen részt vegyek a csapat dolgaiban és, hogy általánosságban a pálya közelében legyek, ugyanakkor a hideg rázott, mikor arra gondoltam, hogy Lewisszal valószínűleg akaratomon kívül is találkozni fogok. Viszont arra nem számítottam, hogy amint beleküzdöttem magam a napi szettembe és kivágódtam az ajtón, Lew máris egy karamellás jegeskávéval a kezében vár majd rám a falnak dőlve.
- Jó reggelt – köszöntem kissé álmosan. A kicsit sem enyhe meglepettséget könnyen lehetett érezni a szokásosnál mélyebb reggeli hangomban.
- Napsütéses reggelt, Szépi – mosolyodott el Lewis, majd megölelt. – Mármint Jen. Nézd el, korán van még.
- Semmi probléma, már úgyis hozzászoktam – vontam meg a vállam, majd átvettem tőle a kávét egy hálás mosoly kíséretében. – Köszi a...
- Semmiség – vágott bele a szavamba feszengve. – Ma esetleg van kedved velem jönni, vagy vezetnél inkább magányosan?
- Öhm, látod ez egy nagyon jó kérdés. Mit szólnál hozzá ha együtt mennénk de én vezetnék? – vetettem fel egy kompromisszum-szerű ötletet.
- Okés, nekem az tökéletes – mondta egy megkönnyebbült vigyorral az arcán, majd filmbe-illően megpörgette mutatóujja körül a Mercedes-hez tartozó kocsi kulcsát.
- Mennyire szigorú ez a barátság dolog? – csúszott ki a száján, amint beértünk a liftbe.
- Mit szólnál hozzá, ha a nem túl távoli jövőben átbeszélnénk mindent? – kerültem ki azonnal a kérdését.
- Ma?
- Tanulok.
- Holnap?
- Meglátjuk.
- Szépim, te is tudod, hogy ha nem beszélünk meg valami konkrétat, akkor off lesz az egész – nézett rám jelentőségteljesen.
- Jó, akkor holnap vacsora után vagy tudom is én – ráztam meg a fejem.
- Ha nem akarod nem muszáj, nem sietünk sehova – simította meg a kézfejem.
- Lewis, tudod barátság.
- Amíg nem beszéljük át nem fogok tudni csak a barátod lenni. Ezzel is kissé siettetlek legalább – mosolyodott el.
- Olyan vagy – kezdtem el kicsit durcizni.
- Na, milyen?
Ahogy ezt a két szót kimondta közelebb jött hozzám és lágyan derekamra helyezte a kezeit. Az apró kis résen, amit a haspólóm és a farmerom hagyott éreztem puha bőrét, ami minden egyes alkalommal megőrjített és teszi ezt azóta is. Orrunk hegye kissé összeért és mikor szóra nyitottam a szám az lágyan végigsimított az Ő ajkán.
- Nagyon gonosz – suttogtam, majd kihasználva, hogy a lift megállt oldalt elcsusszantam Lewis mellett és békésen mellette sétálva indultam el az autó felé.
- Ch, és még te mondod, hogy barátok – csóválta meg a fejét egy szórakozott vigyor kíséretében, mire őrült fürtjei a mozgás irányát követve lengedezni kezdtek.

Az első szabadedzésen a Mercedes és Lewis, míg a másodikon Kimi dominált. Összességében pörgős napom volt, aminek valamennyire örültem, hisz így nem folyamatosan a Lewisszal való dolgokon agyaltam. Szokásomtól eltérően Sebi-vel kettesben ebédeltem a saját kis birodalmamban. Ő a rejtélyes füzetkéjébe írogatott a pályával kapcsolatban, míg én ezerrel gyártottam a jegyzeteket vizsgaszezon lévén.
- Hogy megy a matek? – nézett fel váratlanul Seb a papírjaiból.
- Azzal semmi probléma nincs inkább csak ez a sok képlet, meg bemagolni való anyag szívja a vérem – mondtam egy hatalmas sóhajtás közelében.
- Mikor vizsgázol?
- A jövő héten, mindenből egy hét alatt – nyögtem. Egyre gondterheltebbé váltam a suli miatt, amin persze az előző hetek eseményei sem segítettek. – De utána szeptemberig szünet – mosolyodtam el halványan, majd a világoskék tűfilcem egy lilára cseréltem, és továbbra is szín-kódolva a jegyzeteim, folytattam a tanulást.

A szokásosnál kicsit korábban sikerült a hotelhez érnem, aminek nem kicsit örültem. A szobában vettem egy forró fürdőt, az estémet pedig, mily meglepő tanulással zártam.

All the love, Ch