Bahrein

A futam utáni tesztek miatt a mezőny további két napra a sivatagban maradt. A tikkasztó hőség már mindenkit megviselt, így különösen aggódtam az amúgy sem legjobb formájában lévő Jesse-ért.
- Beszéljek azzal a gyökérrel? – fordítottam felé a fejem, miközben a szobájában néztünk Disney filmeket.
- Mi értelme lenne? – kérdezett vissza. – Ha nem tudunk megbízni egymásban, teljesen mindegy minden, a kapcsolat már halott – vonta meg a vállát, tettetve, hogy az egész eseménysorozat nem érdekli. – Meg amúgy is mit mondanál vele? – húzta fel a szemöldökét. Tényleg ijesztően hasonló az arcmimikánk.
- Hát úgy általánosságban megnevelném – mondtam kis hezitálás után. Mégsem mondhatom azt, hogy megfosztom a férfiasságától... Jesse még túl kicsi ahhoz, hogy ilyen dolgokról keljen tudnia.
- Figyelj, már tizennégy vagyok, és nem most jöttem a falvédőről, úgyhogy nővérkém, lökjed, mi a terved – dőlt hátra az ágyon, továbbra is a TV hatalmas képernyőjén tartva a szemét.
- Mondjuk tudatosítanám benne, hogy ő cseszte el a kapcsolatotokat. Aztán arról is szót ejtenék, hogy ezt ki akarja-e javítani, és innen pedig már pörgősen menne a beszélgetés, minden probléma nélkül – ült ki az arcomra egy angyali mosoly. Jesse bevette a cuki kis előadásom, így kis gondolkodás után bólintott, majd újra minden erejével a filmre fókuszált, mintha nem századjára látná.

Aznap délután Lewis kétségbeesett arccal nyitott be a szobába. Ekkora mi már a sokadik filmet néztük, nem egy csomag pattogatott kukorica elfogyasztása után.
- Nem tudtam hol voltál – fújta ki megkönnyebbülten az addig bent tartott levegőjét Lew, majd az addigi arckifejezését egy széles mosoly váltotta fel.
- Na, hugicám, majd még találkozunk – mondtam Jesse-nek, majd miután szorosan magamhoz öleltem, Lewist követve kiléptem a szobából.
- Mizu volt? – kérdezte Lew, ahogy óvatosan magához húzott.
- Van egy kis beszédem a fapapuccsal – húztam össze a szemeim, majd előhúzva a zsebemből a szobakulcsot kinyitottam az ajtót. – Hogy ment a teszt? – tettem fel a kérdést, miközben levetettem magam a puha ágyba.
- Semmi különös nem volt, de összességében jól ment – vonta meg a vállát. Végül mellém feküdt, mire én ösztönösen közel bújtam hozzá. – Miről is akarsz beszélni a hollanddal?
- Csak megnevelem – mondtam kis gondolkodás után.

Estefelé már a hotel halljában vártam Fapapucsra. Ijedt arccal, tökéletesen pontosan érkezett meg.
- Sz-szerintem ha nem b-baj, akkor... öhm beülhetnénk egy kávéra – dadogott remegő hangon. Abban a pillanatban az futott az agyamon, hogy milyen vicces ez a szituáció. Hiszen ő az idősebb kettőnk közül.
Töretlenül szigorú tekintettel indultam meg az apró bár felé. Max mellettem foglalt helyet, majd két kapucsínó rendelése után nagy levegőt vett.
- Tudom, hogy miről szeretnél beszélni – mondta, az előbbinél jóval magabiztosabban.
- Akkor el is kezdheted, hogy aztán beleköthessek – mondtam könyörtelenül. Lehet, hogy tényleg jó csapatfőnök lennék...
- Van két dolog, amit le akarok tisztázni. A fontosabb az, hogy szerelmes vagyok húgodba. A másik pedig annyi, hogy sajnálom – kezdte. Arcán ismét átfutott a bizonytalanság, azonban hamar visszatért a magabiztosabb énjéhez. – És én imádnám, ha ez működne Jesse-vel, de ő érthető okok miatt nem bízik meg bennem. És azt mind tudjuk, hogy így fölösleges minden próbálkozás, semmi jó nem fog kisülni a kapcsolatból.
- Oké, igazából úgy jöttem ide, hogy nagyon keményen le foglak csicskítani – vallottam be. – De csak azért, mert ilyen jólelkű és angyali vagyok, inkább segítek – sóhajtottam hatalmasat. A levegő megfújta Max haját, amin kicsit elmosolyodott. Az egész étterem minket bámult. Minden vendég árgus szemekkel fürkészte, hogy pofon, vagy esetleg más fog-e elcsattanni. Azonban ezek az emberek kicsit sem ismerhették az F1-es paddock világát.
- Szóval, ha rám hallgatsz, nem mászol rá egyből. Először csak lassan közeledsz hozzá, apró beszélgetésekkel kezded, aztán néha meg-megfogod a kezét, ilyesmik. Innen pedig már mindketten tudjátok, mi a dörgés.
- Miért segítesz nekem? – húzta össze a szemeit gyanakvóan a holland.
- Nem neked segítek. A húgomat próbálom boldoggá tenni – csóváltam meg a fejem egy szemforgatás kíséretében.
- Köszönöm – lágyult meg tekintete lassan, majd apró mosoly kúszott az arcára.
- De ha hozzáérsz úgy Jesse-hez...
- Kiherélsz? – nevetett fel.
- Elmondom az apámnak – suttogtam úgy, hogy csak ketten halljuk. Max arcából kifutott a vér, majd kis idő múlva szófogadóan bólintott.
- Csak megneveltem valamennyire – gondoltam magamban, ahogy az utolsót kortyoltam a kávémból.

All the love, Ch