Bahrein

Pénteken a hatalmas, Bahreini forróság azonnal hatalmába kerített, amint kiléptem a kora hajnali órában az erkélyre. Ismét visszatért az az álmom, mint ami a repülőn. Nagyot sóhajtva könyököltem rá a fél falra, ami megakadályozta, hogy kiessek az erkélyről. Lewis már tapasztalt versenyző, csak nem fogja összetörni magát, gondoltam magamban. A sivatag zenéje kicsit lenyugtatott, de a rossz előérzetemet korántsem csitította el.
- Mi a baj? – érintette meg a vállam hátulról Lewis, ezzel a szívbajt hozva rám.
- Csak rosszat álmodtam és kijöttem megnyugodni – vontam meg a vállam.
- Mostanában elég sokszor vannak rémálmaid – fordította felém az arcát. Szemein láttam, hogy nemrég kelt fel, azonban aggódás apró jeleit is ki tudtam olvasni gyönyörű, mélybarna íriszeiből, melyeken a lámpák fénye meg-megcsillant.
- Mit nézel annyira? – húzódott a szája apró félmosolyra. Óh, hogy tavaly engem ez az arc mennyire idegesített néha...
- Szeretem nézni a szemed – közöltem, majd fejemet inkább a hotel udvarán lévő kis tó felé fordítottam, figyelemmel kísérve a víz apró hullámzásait.
- Ha azt mondod, hogy galaxisokat látsz a szememben, én esküszöm, itt hagylak a sötétben – nevetett fel halkan.
- Figyelj, ha lehet, a hétvégén ne vezess olyan gyorsan, ha nem muszáj – kértem, remélve, hogy nem hozza kapcsolatba a dolgot az álmommal, ami már nem először zaklat éjjel.
- Mit is álmodsz mostanában? – húzta fel a szemöldökét. Túlságosan jól ismer, és ebben a hajnali órában nincs erőm kitalálni valami hihető füllentést...
- Rosszat – adtam meg a lehető legrövidebb, és legkevésbé informatív választ a kérdésére.
- Szépim, azért kérdezem, mert szeretném tudni, hogy minden rendben van-e veled, és nem azért, hogy utána kiröhögjelek – emlékeztetett a nyilvánvalóra.
- Az egész zavaros, és nem akarok vészmadár lenni – kezdtem, majd egy mély levegő után folytattam. – Valahogy úgy van, hogy ülünk a zongoránál, én pedig egyszer csak elsírom magam, mire te valami olyasmit mondasz, hogy nem lesz semmi baj. Aztán kimész a szobából, és kis idő múlva a TV már arról közvetít, hogy baleseted volt – hadartam el az egészet egy levegővétel alatt.
- És utána? – kérdezte Lew felvont szemöldökkel, mire megcsóváltam a fejem.
- Vagy itt, vagy már előbb felébredek – mondtam, ahogy továbbra is a mesterséges tavacska felszínét vizslattam. – Visszamegyünk aludni? – fordultam Lew felé, aki az egész társalgás alatt az arcomat tanulmányozta. Lewis bólintott, majd összefonva ujjainkat maga után húzott a hálóba.

Reggeli közben mosolyogva emlékeztem vissza az éjjeli beszélgetésre.
- Rozi – lengette meg tenyerét arcom előtt Daniel, mire néhányat pislogva feleszméltem a visszaemlékezésből. – Gondolom, hogy nem hallottad, amit kérdeztem – mondta, a szokásos, széles mosolyával az arcán.
- Bocsi, máshol jár az agyam.
- Azt kérdeztem, hogy Szocsi után akarsz-e velem és Valtterivel jönni Budapestre – ismételte magát, túlzottan artikulálva és gesztikulálva.
- Ja, az jó lenne, legalább el tudnám kezdeni intézni az esküvőt – bólintottam, ahogy jobban belegondoltam a dologba. – Köszi, hogy vállalod a felelősséget, hogy elviszel – mosolyodtam el, majd – mivel mellettem ült -, egy könnyed mozdulattal átöleltem Daniel egyik karját, amin jót nevetett.
- A Kicsi ma nagyon bohókás – jegyezte meg Esteban, mire Lewis felől szinte sugározni kezdtek a negatív érzelmek a francia srác felé. Nagyot sóhajtva végigsimítottam Lew kezén, leginkább nyugtatásként.

A pályára vezető út meglehetősen kalandosra sikerült. Már félúton voltunk, amikor apa felhívott, hogy nem-e tudjuk elvinni őt és Jesse-t, mert kicsit meghalt a kocsijuk. Így Lewis egy „megyünk, após-pajtás" felkiáltással visszafordult.

Felkaptuk őket, majd végighallgattuk apukám áradozását arról, hogy Jeremy mennyire sikeresen kezd belépni az üzleti életbe. Jesse eközben feltűnően sokat pötyögött a telefonján, és a néha előkerülő pirulásokból egészen biztos voltam benne, hogy nem csak egy Walking Dead fanfiction-t írogat a telefonja jegyzetébe. Pont a visszapillantóból próbáltam megbizonyosodni arról, hogy Jesse Maxszel írogat, amikor Lewis padlóféket nyomott.

Ijedten fordultam vissza menetirányba, és akkor úgy konkrétan egy tevével találtam szemben magamat. Jesse hatalmasat sikítva eldobta a telefonját, majd ijedten csúszott közelebb a hátsó ülésen apához.
- Na, most mit csináljak? – kérdezte Lewis röhögve az egész helyzeten, mikor néhány perc után nyilvánvalóvá vált, hogy a teve bizony nem megy el a lökhárító elől.
- Szerintem dudálj rá, hátha elfut – dobtam be az ötletet.
- Ja, vagy átmegy idegbetegbe és feldönt minket – aggódott a húgom, miközben snapchat-re próbált videót készíteni az útba akadt állatkáról.
- Jesse, a nővérednek igaza van – mondta kis gondolkodás után apa.
- Zene füleimnek – mosolyodtam el. Lewis száját elhúzva nyomta meg a dudát, mire szerencsétlen teve - hátrahagyva minket - elfutott.

Az első edzés elején kissé álmosan néztem a bokszban elhelyezett apróbb kivetítőt, ami éppen azt mutatta, ahogy Kimi kipattan a turbó-halott kocsijából... és random elindul a sivatagban. Nevetve néztem, ahogy a Jégember, mit sem törődve azzal, hogy több versenybíró is kiabál utána, csak rúgta maga előtt a homokot, ahogy haladt. Végül csak sikerült járható módon visszaszállítani Kimit a bokszba, de a random kilométer hiánya miatt rendesen elkezdtem szívni a vérét.

Az edzést végül megnyerő Sebivel szemben ülve farkasszemeztem. Míg a többiek a kajáról gondoskodtak, mi asztalt foglaltunk a közös étkezőben. Ahogy kis csapatunk megérkezett hozzánk, Lewis egyből bedobta azt a poént, amit már az edzés eleje óta tartogathatott.
- Kimi, miért nem álltál meg? Tevére vártál? – kérdezte, szavait titkosan nekem címezve. A hűsítő kólám félrenyelve köhögtem, lélegzetvételért küzdve.
- Ja, fura, hogy nem jött egy sem, pedig ma elég sok van errefelé – jegyezte meg cinkos mosollyal az arcán Max is.
- Tehát veled beszélt Jesse – jelentettem ki a kelleténél kicsit hangosabban, ezzel magamra vonva az egész szoba figyelmét. Nyakamat behúzva próbáltam elbújni Lewis nagy alakja mellett, ahogy lassacskán mindenki talált érdekesebb dolgot nálam és a megszólalásomnál.

A második edzésen az F1-es szerelők, úgy általánosságban több munkát kaptak, mint más szabadokon. Volt itt letörő T-szárnytól kezdve, az autóleálláson át, a másik kocsiról leszakadt elemen való áthajtásig minden, amit csak el lehet képzelni, ráadásul Vandoorne autóján a Mclaren szerelői továbbra is bűvészkedtek. Összességében viszont nem volt rossz edzés, az unalmasabb pillanatokban pedig mindenki arról beszélt a padockban, hogy Alonso kihagyja Monacót.
- Te mit gondolsz róla? – érdeklődött Fred, aki unalmában már csatlakozott hozzám. Így már ketten bámultuk a kivetítőt.
- Szerintem igaza van, most mit fontoskodjon itt, amikor valami sokkal maradandóbbat is alkothat egy lefulladásos kiesésnél – mondtam, majd megvontam a vállam.
- De a csapat pontjai... – csóválta a fejét egyet nem értve szőke társam.
- Hidd el, Button is összeszed annyit, mint amennyit Fernandónak sikerülne – veregettem meg a vállát, majd az edzés vége lévén begyűjtöttem a kiscsaládot, akikkel bevártuk Lewist, majd visszamentünk a hotelbe. Ezúttal egy tevébe sem botlottunk bele.

All the love, Ch