London

Álmosan néztem, ahogy Lewis kinyitotta a hotelszoba ajtaját, majd minden gondolkodás nélkül belezuhantam az ágyba, ám Ő legnagyobb meglepetésemre nem tett így. Kérdő tekintettel pillantottam fel rá.
- Szépim, én még nem kifejezetten vagyok álmos. Mondjuk, semmi értelmeset nem tudnék csinálni, azon kívül, hogy veled legyek – kezdte, ahogy leült a hatalmas franciaágyra. – Úgyhogy van kedved befeküdni az ölembe? – húzta fel a szemöldökét. Álmosan bólintottam egyet, majd mindketten elhelyezkedtünk.

Másnap reggel Lew nevetése ébresztett. Legnagyobb meglepetésemre még mindig az ölében feküdtem, és éppenséggel a lábát ölelgettem.
- Mi a... - morogtam, ahogy felültem az ágyban.
- Látom, jól aludtál – nőtt még szélesebbre Lew mosolya. – Nem fáj a nyakad? – kötözködött vidáman.
- De. Csak kapkodd magad, mert ma lakást kéne találnunk – utasítottam, majd elindultam a fürdőszoba felé, ám az ajtóból visszafordultam. - Arra még lesz időnk, hogy keressünk egy kávézót?
- Hisztiznél, ha nemet mondanék? – kérdezett vissza elgondolkodva, miközben a bőröndjében kutatott. Gyerekes mosollyal bólintottam egyet, majd lábujjhegyre állva, hátratett kézzel vártam a válaszát.
- Te is tudod, hogy lesz időnk, kis bolond – mosolyodott el végül. – De akkor siess a fürdőben – kiáltotta utánam.

Egy karamellás lattéval a kezemben sétáltam Lewis oldalán, a Temze parton.
- Miért csak három lakást nézünk meg? – gondolkodtam hangosan.
- Mert három lakás tetszett azok közül, amiket láttunk? – húzta fel Lew a szemöldökét.
- Ne ironizálj, az az én dolgom – koppintotta az orrára. Lewis nevetve megcsóválta a fejét, majd megállt egy ház kapualjában. Tehát ez az első. Az épület kívülről gyönyörű volt, pont a folyóparton állt. Az ajkamba harapva szorítottam meg Lewis kezét.
- Mikor nőttem én fel? – suttogtam magam elé izgatottan, mikor lejött a tulaj. Negyvenes évei körül járó férfi volt, de látszott rajta, hogy nem ingatlanokkal foglalkozik. Lifttel mentünk fel az ötödik emeletre, majd a szerelvényből kilépve egyből a lakás nappalijában találtuk magunkat.
- Nem mindenki tud feljönni, minden emelethez, vagyis lakáshoz külön kód tartozik – magyarázta a férfi. Lewisszal összenéztünk, majd szemkontaktussal megbeszéltük, hogy ez nagyon nagy hülyeség. A tulaj körbevezetett minket, majd hagyta, hogy egy kicsit magunknak is felfedezzük a lakást.
- Nekem nem tetszik – súgtam oda Lewisnak, mire Ő egyetértően bólintott.
- Olyan... elmegy – rántotta meg a vállát.

Miután a biztonság kedvéért elkértük az első lakás tulajdonosának a számát, fogtunk egy taxit, majd továbbmentünk a következő helyhez. A felhőkarcolókkal teli negyed kellős közepén szálltunk ki a sárga autóból, mire egyből odajött hozzánk az ingatlanos. Ismét lifttel mentünk, ám ezúttal a huszonhatodik emeletre.
- A háznak saját edzőterme és kutyasétáltató parkja van – mondta a nő, majd kinyílt a lift... és szerencsére egy folyosón találtuk magunkat, ahonnan két ajtó nyílt. Mi a 262-esbe mentünk be.
- A lakáshoz pedig egy két kocsinak megfelelő nagyságú garázs is jár – magyarázott tovább. – Gyönyörű kilátás nyílik a városra – mondta unottan a sokszor elismételt mondókáját. De maga a lakás hihetetlenül gyönyörű volt. Az üvegfalak beengedték a fényt, a helységek pont megfelelő méretűek voltak, az a néhány bútor, ami bent volt remekül beleillet a képbe.

A harmadik lakás pedig kiköpött mása volt az elsőnek, csak kicsit drágább áron.
- A második... - kezdtem bele a mondatomba, azonban Lewis félbeszakított.
- Szerinted is most azonnal meg kell vennünk? – kérdezett rá mindenféle kertelés nélkül. Elszánt mosollyal az arcomon bólintottam, majd hagyva, hogy Lewis átkaroljon, elindultunk a másodjára megtekintett ház irányába. Az ingatlanos nő pont egy következő ügyfélre várt és enyhén szólva meglepődött, mikor meglátott minket.
- Megvesszük – mondtam, amint észrevettem, hogy egy limuzinból egy öltönyös pasi száll ki.
- Most azonnal – tette hozzá Lewis, a közös bankkártyánkat nyújtva a nő felé, míg a frissen odaérkezett egyre dühösebbnek nézett ki. Az ingatlanos arcára bágyadt mosoly ült ki, majd egy kézi kártyakezelővel elintézte a fizetést, végül pedig átnyújtotta nekünk a kulcscsomót.
- Uram, sajnálom, hogy hiába jött ide, de a lakás el van adva – fordult az öltönyös felé, majd elment.
- Babe, van lakásunk – néztem fel Lewisra, majd látva boldog mosolyát, a nyakába ugrottam.
- Alszunk itt? – suttogta Lew, mire azonnal heves bólogatásba kezdtem. Amint visszatértem a talajra, Lewisszal el is indultunk a hotel felé, ahol összepakoltuk a cuccainkat, majd kicsekkoltunk.

A lakásba, mármint lakásunkba jócskán sötétedés után érkeztünk meg. Mindketten fáradtak voltunk, így csak ledobtuk a cuccainkat, majd a kanapén elfeküdve bújtunk össze.
- Min gondolkozol ennyire, Szépim? – kérdezte Lewis csillogó szemekkel, miközben eltűrt egy sötétbarna hajtincset a fülem mögé.
- Miért pont én? – suttogtam alig hallhatóan.
- Azért, mert te akkor is láttál, amikor láthatatlan voltam – mondta Lew gondolkodás nélkül. És ott, abban a pillanatban, az üres lakásunkban megértettem mindent. Megértettem Őt.

All the love, Ch