Melbourne

Szombaton jóval felhősebb volt az ég, és ez a mezőny egy részét hihetetlenül boldoggá tette, míg a másikat elszomorította. A szokásos reggeli után kéz a kézben érkeztünk meg Lewisszal a pályára, és próbáltuk meg elkerülni a sajtósokat, ami elég nehéz feladatnak bizonyult.
- Szépim, menj előre, majd találkozunk ebédnél – ölelt meg Lewis, mikor csatlakozott hozzánk a sajtófőnöke, aki kijelentette, hogy Lewis márpedig interjúkat fog adni a következő húsz percben. Bólintottam egyet, majd miután még nyomtam egy lágy csókot az arcára, elindultam a Ferrari boksza felé. A nap első programja a harmadik edzés volt, ami során Kimi autója egyszer csak úgy döntött, hogy ő most meg fog állni.
- Mi történt? – kérdeztem a hozzám legközelebb lévő szerelőtől.
- Megállt – mondta, ahogy a válaszával elégedetten bólogatott.
- De azt nem tudjuk, hogy miért?
- Ha újraindítja, jó lesz. Valószínűleg csak lefulladt vagy ilyesmi – legyintett.
- De nem szabadott volna leállnia, gondolom – tanakodtam tovább. Erre a kérdezett ránézett egy képernyőre, melyen a kocsi adatai voltak.
- Kicsit meghalt egy pillanatra az energia-visszanyerő, de már ott suhan – bökött a közvetítést mutató képernyő felé, mire legnagyobb meglepetésemre én jelentem meg azon. Élvezve a rivaldafényt mosolyogva integettem egyet a közönségnek, majd egy béke-jele mutatása után leültem, jelezve, hogy részemről ennyi lett volna a szereplés. Az edzés vége felé Stroll ügyesen megsimogatta a falat, így a maradék három percet a szervezők levágták. Viszont az remek jel volt a csapat számára, hogy Sebastian nyerte meg az edzést. Persze ezekre az eredményekre sokak szerint nem lehet elvárásokat építeni, a bokszon belül igen csak pozitívabb lett a hangulat.

Az ebédidő elérkezésével egyből elindultam megkeresni Lewist és a többieket, miközben a Ferraris pilótapárossal üzengettem arról, hogy engem a kajarendelésnél hagyjanak ki a diétás „finomságokból". Na, és ekkor ütköztem egy hatalmas mellkasnak. Már az illatáról tudtam, hogy kibe futottam bele, és ez egy hatalmas, kicsit sem boldog sóhajt hozott ki belőlem.
- Ez emlékeztet valamire – mondta Ericson, mikor én már próbáltam volna tovább menni. De azért nem úgy neveltek a szüleim, hogy oltogatás nélkül továbbmenjek.
- Remek. Az ilyen megjegyzéseidtől a hideg futkos a hátamon. És ez nem véletlen volt, mert egészen biztos vagyok benne, hogy te láttál engem – mondtam, flegmán a csípőmre téve a kezem.
- Miért nem engeded, hogy közeledjek feléd... - kezdte, azonban én gondolkodás nélkül szakítottam félbe.
- Azért, mert én boldog párkapcsolatban élek, és semmi kedvem ezen változtatni – vágtam rá.
- Barátként – fejezte be szemét forgatva Marcus.
- Majd, ha leállsz az ilyen megjegyzésekkel, és hihető lesz, hogy csak barát akarsz lenni, na, majd akkor meglátjuk – mondtam neki picit barátságosabban, majd a kaja irányába mentem tovább. Ahogy befordultam az étterembe vezető sarkon, konkrétan nekicsapódtam Lewisnak.
- Ma mindenkibe belerohanok? – túrtam idegesen a hajamba.
- Szépim, nyugi. Bocsi, hogy nem mentem arrébb, elgondolkodtam – mondta Lew, majd aprót mosolyogva összekulcsolta a kezeinket.
- Min gondolkodtál, babe?
- A következő futam előtt megnézhetnénk egy-két helyet... igazából ahol laknánk – rántotta meg a vállát szégyenlősen.
- Londonban?
- Ha neked is jó – mondta, majd gyorsan elkapta a nevetve hátára ugró Sebastian-t.
- Helló – mosolygott a mi kicsi németünk.
- Ha nem röhögsz ilyen hangosan, most ott – mutatott Lewis a földre – hevernél.
- Lehet, de mivel majd elájulok az örömtől, és ezt ki is fejezem, tökéletes épségben vagyok – pattant le Lew hátáról Seb, majd megvonta a vállát. – Mit beszéltél Ericsonnal? – fordult hozzám.
- Állítólag barátként akar közeledni felém, én meg ködösítettem egyet, hogy még véletlenül se legyen tisztában az esélyeivel.
- Beszélgessek vele? – hajolt előre Lewis kérdő tekintettel.
- Kérlek ne.

Egy kiadós ebéd után kezdődött az a bizonyos időmérő, amire már hónapok óta vártam. Furcsa dolog, de én személy szerint mindig jobban élvezem az időmérőket, mint a teljes értékű futamot.

Azonban ezúttal egy kifejezetten unalmas edzésünk volt, már a kvalifikáció első két szakaszát nézve. Talán ami a meglepetések közé tartozott az volt, hogy a Sauber nem (feltétlenül) sereghajtó, és Alonso kezei közt még a Mclaren is használható valamire. Ekkor viszont jött a Q3, ami Daniel kicsúszásával kezdődött. Az addig arcomon virító mosoly lehervadt, a pilóták pedig visszajöttek a bokszba.
- Hol vagy, Rozi? - ugrott ki a kocsijából Vettel, amint beérkezett a bokszba. – Ösztönözz – állt meg előttem.
- Ha ma is sikerül legalább másodiknak lenned, tényleg megkapod azt a pekingi kacsát – próbáltam teljesíteni a kérését.
- Amúgy nem kaptam volna meg? – húzta fel Sebi a szemöldökét, ám ekkor legnagyobb szerencsémre vissza kellett ülnie a kocsiba.

A mellettem békésen és kicsit unatkozva nézelődő Nicole Kidman-nel szemben én végig ordítottam és szurkoltam a kvalifikáció utolsó szakaszát. A lelkemben vívódtam, hogy Hamilton barátnőjeként, Sebastian egyik legjobb barátjaként és Kimi már-már lányaként mégis kinek kéne szurkolnom, de szerencsére nem rajtam múlott a végkimenetel, mellyel végül aránylag boldog voltam. Lew szerezte meg az első rajtkockát, őt Sebi követte – örülve a hamarosan következő ebédjének is -, a „dobogós" sort pedig Bottas zárta.

Visszaérkezve a hotelbe egyikünk sem volt kifejezetten álmos, így egy-egy pohár borral kiültünk az erkélyre. A kültéri kanapén mosolyogva bújtam oda Lewishoz, mire válaszul Ő még jobban magához húzott.
- Honnan jött ma ez a hirtelen lakásnézegetős dolog? – kérdeztem rá arra, ami már ebéd óta a fejemben motoszkált.
- Sokat rágódtam a dolgon, és nem akarlak folyton ezzel cseszegetni, mert nem akarom rád erőltetni a dolgot. De nagyon várom már azt, hogy legyen egy hely, ami a sajátunk, és csak a miénk – magyarázta ábrándos tekintettel. – Csak gondolj bele jobban. Egy fárasztó nap után hazaérünk, együtt főzünk vacsit, amit sorozatnézés közben eszünk meg, majd elvisszük a kutyákat egy késő esti sétára, a Temze partjára, végül együtt alszunk el a saját hálónkban.
- Tudod, ha belegondolok, én is szeretném sürgetni ezt a dolgot – mosolyodtam el, majd nagyot kortyoltam a boromba. – De azért hülyék vagyunk, hogy nem egy jó kis ausztrál sört iszunk – húztam el a szám, mire Lewisból kiszakadt a nevetés.
- Annyira imádlak, te kis bolond – húzott magához egy puszira.

Vasárnap reggel szerencsére kicsit emberibb időben keltünk, mint az azt megelőző napokon. Mindketten rendbe szedtük magunkat, majd lementünk az étkezőbe, ahol a méhészborz szokásához hűen falta a tekintélyes mennyiségű reggelijét.
- Daniel, te ettől nőttél olyan nagyra? – kérdeztem, mikor leültem mellé a kávémmal és egy tál gyümölccsel a kezemben.
- Nem tudom. A családban mindenki magas. De téged még ez sem növesztene meg – legyintett, majd tovább burkolta magába a különbözőbbnél különbözőbb ételeket.
- Flegma vagy – néztem rá összehúzott szemekkel, mire elnevette magát.
- Remélem, nem lesz semmi baleset – csatlakozott hozzánk Bottas is. Mind a hárman egyetértően bólogattunk, természetesen evés közben.
- Azért sajnálom, hogy Wehrlein nem tud versenyezni – húztam el a számat, majd egy nagyot kortyoltam a gőzölgő kávémból.
- De lehet, hogy kiderül az olasz gyerekről, hogy nagyon jól vezet – állapította meg Valtteri.
- Pont ez az. Mert ha kiderül, akkor jövő szezonban mindenki versenyeztetni akarja majd, és így valaki kiesik – magyaráztam erősen gesztikulálva.
- Kit féltesz? – pillantott rám gyanakodva Lew.
- Ocon-t. Nagyon jó haver, és ő legalább korombeli – indokoltam szerintem egyértelműen.
- Mi sem vagyunk öregek – vágta rá a három pasi teljesen egyszerre, mire én a vita elkerülése érdekében legyintettem.

A futam még el sem kezdődött, a mi egyetlen méhészborzunk alatt már meg is állt az autó. Szomorúan lestem a képernyőt, mely a belül kicsit halott autót szállította vissza a bokszba, ám legnagyobb meglepetésemre a Red Bullos szerelők tempósan elkezdtek dolgozni a kocsin.
- Szerinted komolyan megjavítják? – kérdezte Fred, aki jobb dolga híján mellém ült azzal a céllal, hogy együtt nézzük a futamot.
- Lehet, de nem biztos, hogy készen lesznek. Ha száz százalék, hogy váltóhiba, még van rá esély, hogy összejön a dolog – fejtettem ki a véleményem. Két felvezető kör után indult csak el a verseny, mivel nem mindenki találta meg a helyét Ricciardo kihullása miatt, ezzel pedig a Red bullnak kedveztek, aminek én személy szerint örültem. A rajt során kieséses baleset nem történt, bár Magnussen és Ericson összecsókolóztak, mindketten tudták folytatni a versenyt. Végül pedig Daniel is kigurult a bokszutcából másfél körös hátránnyal. Az első kerékcseréig Lewis vezette a futamot, de ekkor a Mercedes eltaktikázta magát. Végül Sebi Lew elé érkezett meg, innen pedig szinte játszi könnyedséggel nyerte meg a futamot. Az autók pedig sorra füstöltek el, Magnussen, Ericson, Ricciardo, Grosjean és még egynéhány versenyzőt is elért a motorhiba. Végül a dobogó legfelső fokára a mi kicsi németünk állhatott, őt pedig a két ezüst nyíl követte Lewis-Bottas sorrendben.

All the love, Ch