Melbourne

Élettel telien, de egyedül szálltam le csütörtökön a gépről Melbourne repülőterén. Fülesem ki sem véve a fülemből mentem a csomagfelvevőhöz, majd a hatalmas, fehér bőröndömet lekapva a szalagról indultam meg a kijárat felé. Úton-útfélen nem egy fotósba vagy éppen sajtósba botlottam bele, de mit sem törődve velük tovább hallgattam a fülemben ordító zenét, ami csak az irónia kedvéért Rihanna Stay-je volt. A taxiban ülve eszembe jutott, ahogy Lewis a Bahrein-i futam után ezt a dalt énekelte. Nagyot sóhajtottam, majd megnéztem, hogy a beérkező üzenetek között van-e valami fontos, de mindössze a szolgáltatótól várt rám egy SMS, amire nem különösebben voltam kíváncsi.

A hotelbe nem csekkoltam be, egyenesen a 204-es szobába mentem. Mikor beléptem, a helység sötét volt. Tehát még nincs itt...
- Jó estét, Szépim – kapcsolódott fel a lámpa, majd nem sokkal később Lewis lépett elő.
- Úgy hiányoztál – mondtam, ahogy a szó lehető legszorosabb értelmében a nyakába ugrottam, ezzel (esküszöm, hogy véletlenül) az ágyra lökve őt.
- Te sokkal jobban – suttogta, miközben szorosan magához ölelt.
- Mennyire vagy fáradt? – kérdeztem tőle, majd roppant kecsesen legurultam róla, a puha ágyra érkezve.
- Olyan most aludjunk egyet, és majd holnap nagyon sokat beszélgetünk és rettenetesen megölelgetlek fáradtság van rajtam – magyarázta álmos mosollyal az arcán. Bólintottam, majd a bőröndömből kikotortam a pizsamám és ott helyben, mit sem törődve Lew jelenlétével átöltöztem.

Másnap reggel Lewis beígért ölelése ébresztett.
- Jó reggelt, babe – motyogtam álmosan, két ásítás között.
- Neked is, Szépim.
- Annyira izgulok, olyan jó lesz már látni, ahogy a kocsik csak shh – szemléltettem kezeimmel és hangommal is egy száguldó autót – suhannak.
- Még tegnap meg akartam kérdezni, de elfelejtettem – vezette fel Lew a mondanivalóját. – Jesse hogy érzi magát?
- Először nagyon ki volt, de legnagyobb megkönnyebbülésünkre kajába fojtotta a bánatát. Most már úgy éledezik, de amikor felvetettük neki, hogy van-e kedve kijönni a futamra, majdnem megölt minket a szemével – meséltem hevesen gesztikulálva.
- Tehát megviselte a szakítás – vonta le a következtetést.
- Meg hennával magára íratatta, hogy semmi sem tart örökké – húztam el a szám, ahogy kikászálódtam az addig melegséget nyújtó ágyból. – De Daniel aranyos volt, mondta, hogy átadja az üzenetem Max-nek – tettem hozzá jóval derűsebben, mire Lewis egy kíváncsi pillantást küldött felém, így aztán fojtattam – Az üzenet rövid és tömör. Lényegében annyi, hogy ha csak hozzá próbál szólni a húgomhoz, kiherélem - fejeztem be a mondandómat.
- Azt is meg akartam kérdezni, hogy megverjem-e, de gondolom, hogy ne...
- Jól gondolod – mondtam, majd egy halom ruhával a kezemben elfoglaltam a fürdőt, ahonnan tíz perc elteltével frissen és útra készen léptem ki.
- Vegyél fel pulcsit, meg fogsz fázni – szólalt meg az ágyon ücsörgő Kimi. Kimi?!
- Helló – ölelgettem meg, amint felállt. Őt azért nem lett volna szerencsés a tegnapihoz hasonló módon ledönteni.
- Hogy vagytok? – kérdeztem mosolyogva a jégembertől.
- Nehéz dolog a gyereknevelés, de meglepően szórakoztató – vonta meg a vállát. – Nálatok mizu?
- Három hónapnyi vita után eldöntöttük, hogy nyáron lesz az esküvő.
- Nem a nyárral volt baj, hanem azzal, hogy a szünet előtt akarja – tette hozzá a már teljesen elkészült Lew. – Ráadásul magyarban, viszont annak senki nem örülne, ha megjelenne a Palvin – mesélte tovább.
- De olyan szép a Balaton-part, főleg naplementekor – nyavalyogtam, miközben elképzeltem az egész esküvőt.
- És végül ott lesz? – kíváncsiskodott Kimi.
- Majd a meghívó, amit kapsz, elárulja – nevettem fel. – Menjünk kajálni, nagyon kell már a kávém.

Az étkezőben Daniel egyedül tömte magába a hazai ételeit, amik bár kicsit sem illettek bele a „reggeli" elnevezésbe, elég finomnak tűntek.
- Ha így fojtatod, miattad lesz több a kocsi súlya – jegyezte meg a proteines turmixát kortyolgató Kimi.
- Megéri – legyintett teli szájjal Dani.
- Neked meg mondtam, hogy vegyél fel pulcsit – pillantott rám a jégember.
- Nem vagyok már kislány, ha megfázok, az az én bajom – forgattam meg a szemem.
- Igen, de apukád nekem fog aggodalmaskodni, meg amúgy is, mars felfelé.
- Ha megittam a kávém, felmegyek – vágtam rá, majd tovább fojtattam a reggelim.
- Olyan nagy felüdülés, hogy nincs itt Rosberg – csatlakozott társaságunkhoz Esteban, Kimi-éhez hasonló ételekkel a tálcáján.
- Hogy bírjátok ti azokat a diétás cuccokat? Rosszabbak vagytok, mint a vegánok – nevettem fel.
- Na, ugye – pillantott rám Daniel.
- Te meg a másik fele vagy – legyintettem.

A bokszba is alig érkeztem be, de már elkapott a régről ismerős Ferrari-életérzés. A piros boksz, benne piros autókkal, és rengeteg pirosban munkálkodó emberrel. Szerintem én ide tartozom. Azonban egyetlen dolog mellett nem tudtam elmenni.
- Mégis ki hagyta rajta a ruhafogasát a kocsin? – kérdeztem Fred-től, mire kiszakadt belőle a nevetés.
- Az a T-szárny – mondta, továbbra is hahotázva.
- Tehát azt mondod, hogy az – mutattam a roppant csúnya alkatrészre – az oda tartozik és ott is marad?
- Aha, a légellenállással segít majd.
- Értem én, hogy elegyengeti a levegőt, de ez olyan piszkosul csúnya, hogy az hihetetlen – jelentettem ki.
- Honnan tudod, hogy az arra való? – lepődött meg Fred.
- Egyetem, kattos professzorok – legyintettem. – Szóval a T-szárny marad?
- Marad – bólintott Fred mosolyogva.
- És ebbe kénytelen vagyok beletörődni?
- Aha – húzta el a száját.

Az első edzés különösebb esemény nélkül telt el, de ebédidőben természetesen összehívtuk a népet. Boldogan falatoztunk, mikor észrevettem Esteban kissé bús arcát.
- Mi a baj? – kérdeztem kicsit aggódva.
- Nem láttál a kocsiban? Úgy nézek ki benne, mint egy buzi. Amivel nem lenne baj, mert nemek közötti egyenlőség, meg minden, de azért mégis csak autóversenyző vagyok – magyarázta, a kajájában turkálva.
- Ne keseregj – mosolygott rá Daniel. – Annál nincsen rosszabb, mint amikor a csapatod nem tudja, éppen merre jársz, te meg csinálsz egy fűnyírást hazai közönség előtt.
- Dehogy nincsen rosszabb. Jött már rátok a verseny második körénél a pisilés? – bukott ki Lewisból, mire mind felnevettünk.
- Helló, leülhetek? – kérdezte Bottas félénken.
- Te nem ülhetsz velünk – játszotta Sebastian a flegmát, mire Valteri még jobban megszeppent.
- Gyere, csak játssza az agyát, meg lehet szokni – legyintett Kimi, mire a másik finn elmosolyodott és helyet foglalt az asztalunknál a mini-étteremben.
- Amúgy örülök, hogy jöttél. A Hernyó kifejezetten irritált, főleg a szezon vége felé – mosolyogtam Valteri-re, mire elnevette magát.
- Őt kevés ember szereti – értett egyet. Kifejezetten kedvesnek tűnik.

A hatalmas és vidám hangulatú, kicsit össznépi Rosberg utálásnak is nevezhető ebéd után jött a második, jóval eseménydúsabb szabadedzés. Az egész azzal kezdődött, hogy Palmer alatt kicsúszott a kocsi, így szegény pillanatokon belül a falban találta magát, egy igen csak halott Renault-ban. Persze jött a piros zászló, mindenki visszajött a bokszba, így volt alkalmam egy-két szót beszélni Sebivel.
- Szerintem meglesz legalább a harmadik hely – bizakodott.
- Ez alap. Én másodikra drukkolok – vontam meg a vállam.
- Nem hinném, hogy sikerül – húzta el a száját.
- Ha sikerül, meghívlak majd Kínában egy pekingi kacsára.

Éppen nagyban néztem a monitoron Max kisiklását, amiből szerencsére nem lett semmi baj, amikor az egyik szerelő, aki közelebbről is ismeri a családot, így Jesse-t is, közelebb hajolt hozzám.
- A holland és a fű – suttogta úgy, hogy csak én halljam, majd míg én fuldoklottam a nevetéstől, ő visszament a dolgára. Végül Lewis nyert, Massa és Marcus is kicsúsztak, valamint az edzés végére adós lettem Sebinek egy pekingi kacsával.

All the love, Ch