Gondolom, emlékeztek még rá, hogy április eleje-közepe környékén angolon azt kaptuk házi feladatnak, hogy egy mondat köré kellett építenünk egy történetet. Ez volt az a sztori, amit AngolTanárNő nem mert elolvasni, mert "túl hosszú" (4 db A4-es oldal + két sor) lett.

Na, hát azóta sem látta senki. Ezért úgy voltam vele, lefordítom Nektek, döntsétek el Ti, hogy jól sikerült-e.

Figyelem, ezt a sztorit angolul éjszaka fél 1 környékén fejeztem be. És nem javítottam fel fordítás közben. Szóval, néhány helyen elég cringe lehet, főleg a párbeszédek.

Jó szórakozást!

--0--
! Figyelmeztetések: Gyilkosság, Alvadt Vér, Látszólagos Kannibalizmus (egyik sem túl részletezett) !

--0--

Tina azt hitte, ez is egy tipikus hétfő reggel lesz, de tévedett.

Nagyjából egy évvel ezelőtt költözött Németországba, remélve, hogy ott új életet kezdhet. Távol minden drámától ami régi otthonában, az Egyesült Államokban zajlott. Szerette volna megvalósítani álmát, és szakáccsá válni egy neves étteremben. Viszont szülei elvárásai miatt ezt soha nem tudhatná elérni az otthonában, vagy a környező településeken. Elvégre megpróbálták rákényszeríteni, hogy jogot tanuljon. Ezért döntött úgy, hogy összepakolja minden ingóságát, elköltözik gyerekkori otthonából, letelepedik valahol máshol, jó messze a szüleitől, és végre azt az életet éli, amit mindig is akart.

Eltelt némi időbe, mire hozzászokott a kulturális különbségekhez és megtanulta a nyelvet egy elfogadható szinten. Szerencsére, ez nem volt túl bonyolult. Első munkahelyén igen csak kedves és támogató munkatársakat kapott, akik igen lelkesen tanítgatták őt, amíg a boltot takarította.

Egy héttel ezelőtt szembe találta magát egy étteremmel, ami a "Das Auge" névre hallgatott. Furcsállotta a névválasztást, de Tina kíváncsi volt, ezért bekukkantott az ablakon. Ekkor látta meg a "Munkaerőt keresünk!" táblát az egyik asztal tetején. 

- Végre! Egy lehetőség! - suttogta boldogan.

Tina bement, és jelentkezett, akármilyen pozíció is volt szabad. Rövid időn belül felvették pincérnőnek. Eredetileg nem ezt akarta, de ha keményen dolgozik, semmi idő alatt feljebb kerül a ranglétrán.

Ez a hétfő reggel nem volt átlagos. Most lesz az első napja új munkahelyén. Tina alig tudta kordában tartani izgatottságát. De valami... Nem volt rendben. Tina rengeteg helyen dolgozott már, szóval jól ismerte az egész "friss hús"- érzést. Ez semmiben nem hasonlított rá. Egy belső megérzés azt súgta neki, valami rossz fog történni.

Hajnal lehetett, nagyjából 6 óra körül. Tinának nem volt problémája ilyen korán kezdeni, viszont nem értette. Az étterem csak nyolckor nyit. Talán elő kell készíteni a helyet nyitásra, vagy mi? Tinának fogalma sem volt, hogy működnek itt, Németországban az éttermek, ezért úgy döntött, normálisként kezeli.

Hiába írta azt a tábla, hogy ,,Zárva vagyunk!", az ajtók már nyitva álltak. Amint Tina belépett, egyből szembe találta magát új főnökével.

Munkaadója fiatal, nagyjából huszonöt lehetett, ami Tinától három évvel tette idősebbé. Rövid, étcsokoládébarna haja és sápadt bőre volt. Szemeit napszemüveg takarta. Meglepően öltöny vagy szmoking helyett egy pincéréhez hasonló öltözetben volt. Biztosan izgatott, netalántán ideges lehetett, az órája folyamatos nézegetéséből, vagy a névtáblájával való babrálásból ítélve.

- Jó reggelt, Ms Collins - üdvözölte őt ,,A. Werner", ahogy azt a névtáblája mutatta, angolul, egy kis akcentussal a kiejtésében. - Remélem, készen áll az első napjára, mert eléggé zsúfoltnak ígérkezik.

- Igen, uram! Mondja, mit tegyek, és megcsinálom, amilyen gyorsan tudom!

- Remek. Az ígért uniformist a polcon találja a mosdók mellett. Nem tudja eltéveszteni. Ez az, a kék ajtó, ott - mutatott maga mögé. - Az első feladata az asztalok letakarítása. Utána, terítse rájuk a terítőket. Kérdés?

- Nincsen. Köszönöm.

Tina a mosdó felé vette az irányt, de Mr Werner megállította.

- Mielőtt elkezdi, informálnom kell magát a ,,Das Auge" legfontosabb szabályáról. Ne menjen a konyhába, de még meg se közelítse, akármi is van. A felszolgálandó ételeket a pulton találja. Eredményes első napot kívánok, Ms Collins.

Ezekkel a szavakkal Mr Werner elsétált, és bement az egyik szobába, ami a konyhának volt megjelölve, csak németül. Tina nem értette, miért nem szabad bemennie oda. Talán valami incidens miatt, egy előző dolgozóval? Vagy másért? Nem tudta, de nagyon kíváncsi volt. Tina megállapította, hogyha nem enged a kísértésnek, és követi ezt a szabályt, minden rendben lesz.

A nő gyorsan átöltözött az egyenruhájába. A mosdóból kilépve úgy döntött, felméri az étkezdét. Igencsak nagy terem volt, rengeteg különböző méretű asztallal. A székeket megszámolva az étterem 38 embert tud fogadni egyszerre. A falak fakósárgák, és csak három kicsi ablaka volt, aminek az egész termet meg kellene világítaniuk. A konyhába nyíló ajtót a mosdótól balra találta, és Tina megpillantotta a Mr Werner által emlegetett pultot nem túl messze. Az egyik hosszabb asztalon pihentek a terítők, mindegyik hússzínű. És ennyi volt. Az egész étterem.

- Ha Mr Werner tervezte ezt a helyet, valami nagyon félrecsúszhatott - motyogta, ahogy kezébe vette a rongyot a terítők mellől.

Az asztalok takarítása közben Tina elméje egy új kérdést vetett fel: Miért nem beszéltek hozzá németül? Németországban vannak, elvégre. Gondolataiban emlékeztetőt készített, így nem fogja elfelejteni megkérdezni Mr Wernert később.

Nem kellett várnia sokáig. Rövidesen azután végre kijött a konyhából, hogy a gondolatok megjelentek.

- Elfelejtettem odaadni magának.

Egy papírkát nyomott Tina kezébe, amin még jó pár elvégzendő feladat szerepelt, melyeket nyitás előtt kellene megcsinálni. Néhány könnyebb (mint, el kell, hogy vigye a a kancsókat a pulthoz, így Mr Werner megtöltheti őket vízzel, vagy teával), míg egy-kettő nehezebb (asztalokat kell tologatni).

- Bocsássa meg a kíváncsiságom, de lenne néhány kérdésem Önnek, uram.

- Mondja csak - motyogta Mr Werner, miközben a napszemüvegét igazgatta.

- Miért nem beszél hozzám németül? Látszik, hogy nehezére esik az angol.

- Nos, mivel maga az Államokból jött, és még csak egy éve lakik itt, úgy gondoltam, megkönnyítené a kommunikációt kettőnk között, ha angolul beszélnénk, és nem németül - vont vállat. - Szeretné, ha nyelvet váltanék?

- Ahogy magának kényelmes, uram. A második, és utolsó kérdésem... Miért maga töltögeti a kancsókat? Az nem a szakács dolga lenne?

Mr Werner felvonta a szemöldökét. - Én főzök.

Válaszadás után egyből elsietett. Tina folytatta a munkáját. Eltartott egy ideig, mire mindent befejezett, amit Mr Werner adott neki, de megoldotta. Fél órával nyitás előtt az egész étterem készen állt a napra.

Tinának végre volt egy kis szabadideje. Megmosta az arcát, majd az egyik ablak mellé állt. A kinti időjárás szörnyű volt. Amikor munkába állt, még csak itt-ott borította felhő az eget, illetve fújt egy kis szellő. Most viszont már szakadt, és a szél mintha ki akarta volna csavarni azt a kevés fát is az utcán a helyükről.

Tina hirtelen megdermedt. Valaminek isteni illata volt, és a konyhából jött. Sült disznóhúshoz hasonlított. Csak találgatni tudott, mit főzhet Mr Werner, és van-e olyan jó az íze, mint az illata.

Néhány perccel később a hasa már annyira korgott, hogy az szinte fájt. Az illat erősödött. Tina csak egy kávét ivott néhány csokis sütivel reggelire, ezért nagyon éhes volt. És mintha az az illat vonzotta volna a konyha felé. Jobbik eszét felülírta éhsége. Az nem árthat, ha csak bekukkant, ugye?

Szerencséjére, Mr Werner épp nem volt ott. Szerencsétlenségére, az igazság a konyháról örökre megváltoztatja az életét.

([A/N]: A figyelmeztetések mostantól érvényesek, és a fejezet végéig fennállnak!)

A helyiség két részre volt osztva. A jobb oldal olyan, mint bármelyik normális konyha. Tiszta pultok, tányérok elmosva, egy tál tele gyümölcsökkel, üvegek különbféle fűszerekkel, stb. De a bal oldal. Te jó ég. Úgy nézett ki, mintha egyenesen egy horrorfilmből szalasztották volna. Szinte mindent befedtek a megszáradt vérfoltok, beleértve a falakat és a plafont is. Három, vagy négy rothadó holttest feküdt egymáson a kuka mellett, mindegyik megfosztva belső szerveitől. Az egyik pulton egy egyenlően véres kenőkés feküdt. Mellette, a főzőlapon egy lábas, benne három, vagy négy emberi szem lebegett a vízben. És éppen főzés alatt álltak, a rotyogó víz hangjából ítélve.

Tina elfehéredett. Most már azt kívánta, bárcsak hallgatott volna Mr Werner-re, és tudomást sem szerzett volna erről az egészről. Apropó, ez mind az ő műve?!

Hirtelen léptek zajára lett figyelmes, de a sokk és a félelem hatására lefagyott.

- Hallgathattál volna rám.

Tina végre újból képes volt mozogni. Megpördült. Sajnos, már túl késő volt. Az utolsó dolog, amit látott, az Mr Werner, ahogy ráugrik egy hússzeletelő késsel a jobb kezében. Napszemüvegét felváltotta a fején lévő kötszer, aminek két véres foltja volt azon a helyeken, ahol a szemeknek kellene lennie.

Tina belső megérzése nem tévedett. Ez tényleg nem lett egy átlagos hétfő reggel. Ugyanis életének utolsó reggele volt.

--0--

Segítség, úgy utálom a befejezést.

No, de, hogy tetszett? Aki tud, kommentbe írja meg. Köszönöm!