"-Adam! Adam! - a hangom lassan elhalkult, már csak az öcsém halk szipogását és a minket körülvevő emberek folyamatos lépteit hallottam, akik nem láttak és nem is tudták volna felidézni, hogy az utóbbi kettő percben mi történt.
– Carmen, légyszíves...!- suttogtam kétségbeesve, egyfolytában azzal nyugtatva magam, hogy ez csak egy rossz álom és bármelyik szempillantásban átizzadva felébredhetek otthon, nyugat Virginiában a régi szobámba mesze, nagyon mesze innen ettől az ocsmány várostól ahol csak is ocsmány dolgok történhetnek - Kérlek...! – és akkor abban a pillanatban valami hihetetlen dolog történt..."

Annyira sajnálom de...ahhh...

A helyesírási hibáimról meg ne beszéljünk, köszi!