A Sólyomtollas veszedelem második kötetében Valke fontos szerepet kap. A lány elmondása szerint még sosem hagyta el az erdőt, ahol élt és sosem volt gyermek. Különös képességének hála jól boldogul egyedül az állatok között és, ha szüksége van rá, Aza, a fehér sólyom is mindig a segítségére siet.

Miután találkozik egy menekülésben levő férfivel, együtt indulnak el, hogy megtalálják a lány anyját, aki egyik pillanatról a másikra eltűnt.

Ez a részlet szerintem nagyon jól megmutatja a lány jellemét és azt, hogy mindentől elzártan élve nem érti meg teljesen az emberek viselkedését.

„- Ő Aza - simogatta meg a fehér, homoszín pöttyökkel tarkított tollakat, és Luto felé tartotta. - Ő az én sólymom. Néha elkószál, de végül mindig visszajön. Sokat látott már a világból, és mindig elmeséli nekem.

- Elmeséli? Beszél hozzád, és te megérted?

- Mindegyiket megértem - mutatott körbe a lány az egybegyűlt állatokon.

- Félelmetes ez a képesség - mondta Luto, és végigsimított libabőrös karján.

- És a legjobbat akkor még nem is láttad - kuncogott fel Valke, aztán hirtelen felpattant, huncutul a férfire kacsintott, és elrugaszkodott a földtől.

Luto elkerekedett szemmel nézte a hihetetlen mutatványt, kezéből közben még az áfonyaszem is kiesett. Valke egy szempillantás alatt átalakult, és már nem volt többé lány, sőt már ember sem. Fürge barna sólyomként repült föl a kéklő égig, majd zuhanórepülésben suhant vissza, miközben vidáman bukfencet vetett a levegőben. Amikor földet ért, már ismét ember volt, Luto pedig gyorsan a szeme elé kapta kezét.

- Csupasz vagy - nyögte zavartan.

- Ne haragudj! Nem tudtam, hogy ez téged kellemetlenül érint.

A férfi arca lángra lobbant ennek hallatán, aztán gyorsan felpattant, besietett a barlangba, és csak akkor merészkedett ki újra, amikor a lány már felöltözött.

- Édesanyámat sosem zavarta - mosolygott Valke a férfira. - Tudod, a ruhák csak ruhák.

- Nem szabad ilyeneket csinálnod, főleg nem férfiak előtt! - morogta maga elé, még mindig kerülve a lány ártatlan tekintetét.

- Ez rossz dolog?

- Nem helyes, hogy csak úgy gátlások nélkül mutogatod magad.

- Ne haragudj! Az állatokon sincsen ruha, és ők sem érzik rosszul magukat emiatt.

- De mi emberek vagyunk. Ráadásul te lány, én meg férfi.

Valke hatalmas szemmel nézett rá, mintha ez a tény csak akkor tudatosult volna benne.

- Akkor te most párzani szeretnél? - kérdezte kíváncsian.

Luto védőn maga elé tette a kezét, és hátrálni kezdett.

- Ne beszélj így! Legyél egy kicsit szemérmesebb!

Valke hangosan fölnevetett, aztán visszacsücsült, és bekapott egy fényes páncélú rovart, amit aztán jóízűen rágcsálni kezdett."