Már nagyon régóta szeretem a ValMart. Legfőképp Petit. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer abban a kávézóban fognak kávézni, ahol dolgozom. Sosem gondoltam volna, hogy kerülök a ValMar 10 méteres körzetébe. Sőt azt sem gondoltam volna, hogy egyáltalában élőben látni fogom. És most tessék. Itt ülnek. A kávékat már kivittem, úgyhogy most csak messziről tudom őket nézni.

Egyszercsak arra figyeltem fel, hogy Emma, és Sára a konyhából veszekednek. Legalábbis a hangok ezt súgták. Besiettem a helységbe.

-Ott van a ValMar Laura, ki kell tenni instáraaaa!!!!! A főni is örülne, hisz megnövekedne nagyon is a vendégek száma.

Emma hevesen próbálta visszatartani, a telefonjával hadonászó Sárát, miközben segélykérőn rám nézett.

-Ha azt akarjuk, hogy máskor is ide jöjjenek, akkor nem tehetjük ki sehová. Pont azért vannak egy ilyen helyen, hogy ne őrüljenek meg körülöttük a rajongók. - Mondtam lassan, majd Sára szemébe néztem, ezzel is komolyságot sugározva.

-Én is pont ugyan ezt mondtam! - Emma elkezdett valamit mondani, Sárának, én viszont a résnyire nyitott ajtón kinéztem. Egyenesen Marics szemébe. Pár pillanatig szemeztünk, azonban elkaptam a tekintetem.

-Jó, igazad lehet... De legalább had beszéljek velük. Amúgy gondoljatok bele, mennyire lehetetlen ez az egész! Itt van a ValMar a kávézónkban! - Nevetett. Tényleg hihetetlen, és lehetetlen dolognak tűnt.

-Már voltak itt egyszer, csak akkor Balázs volt bent velünk... és hát őt annyira nem izgatta. - Mondta Emma.

-Mindjárt jövök. - Mondtam majd kimentem a konyhából, és ezután az épületből is. Szokásosan roham tört rám. Nem tudom elviselni, ha egyszerre ennyi minden történik. El kezd fájni a fejem, forog velem a világ, és úgy érzem összeroppanok. Állítólag valami gyerekkori trauma okozhatja.

- Tessék. Segít. - Halottam meg egy ismerős hangot magam mellöl. Marics állt mellettem, egy apró üveget felém nyújtva, melyben vélhetőleg erős alkohol volt.

- Munkaidőben nem ihatok. -utasítottam vissza könnyedén. Annyira nem szeretem a piát. Bár a gondolat felettébb hívogató volt, hogy Marics Péter álltál kínált piát megigyam. Abszurd ez az egész.

-Na hajrá. Öntsd csak le. Nem lesz tőle bajod, ha meg valaki megtudja, rám fogod. - mondta, még mindig felém tartva a kisüveget. Gondolkoztam még pár másodpercig, majd kivettem a kezéből, és egyszerre leöntöttem mindet. - Na látod, mondtam, hogy segít. Mi bánt virágszál?

Most mit csináljak? A kedvenc énekesem Viragszálnak hívott, miután megkínált a piájával, illetve azt kéri, hogy öntsem ki a szívem.

-Csak fáj a fejem. - mondtam végül a féligazságot. Kínos volt a helyzet. Egy énekes áll mellettem. Egy teljesen átlagos ember vagyok. Azt teszem mint a többiek. Mégis mellettem áll, és velem beszélget. Elolvadok! Igazság szerint erő kell ahhoz, hogy ne sikoltozzak örömömben.

-Még nem válaszoltál a kérdésemre. Melyik számunk a kedvenced? - tette fel ismét a kérdést.

-De már válaszoltam. Mondtam, hogy mindegyik számotokat Nagyon bírom. -próbálltam adni a flegmát, hátha kicsit több önuralmam lesz tőle. Plusz nem akartam őrűlt rajongónak tűnni.

-Ez nem válasz. Ha hallgatsz minket, akkor van kedvenced is. - hangjában egy kis szemrehányás volt hallható.

-Ni-Nincs. - dadogtam. Olyan furi volt a helyzet. - Minden számot egyaránt hallgatok. Nem tudok kedvencet mondani mivel nincs.

-Miért vagy annyira zárkózott? Nyiss egy kicsit! Dumáljunk mint a haverok bakker!

-Basszus, egy kicseszett énekes vagy! Hogy tudnék feléd nyitni?! - amint konstatáltam, hogy mit vágtam Marics fejéhez, a számra tapasztottam a kezeimet. - Bo-Bocsánat! Csak kicsúszott.

- Ne kérj bocsánatot, erről beszélek. És ugyanolyan ember vagyok mint te, csak engem sokkal többen szeretnek. - vigyorodott el a végére.

- Látom van önbizalmad. - kuncogtam. - Bár lenne nekem is... talán akkor vinném is valamire az életben...

-Mihez kell önbizalom? Mit dolgoztál szívesen? Mert lefogadom nem az volt az álmod, hogy egy kávézoban felszolgalló legyél.

-Táncolni szeretek nagyon... már kicsi korom óta táncolok, de soha nem mertem meg fellépni... - mondtam. -Be kéne mennem dolgozni...

-Kínosan érzed magad és menekülsz. -fejtett meg.

-N-Nem... tényleg vissza kell mennem...

-Nincs egy lélek se bent Manuékon kívűl. Maradj még kicsit.

-Oké... végülis igazad van...