Hisz a medált ezért kapták, úgy döntöttek elvégzik a rájuk szabott feladatot, elmennek felkutatni a szent helyeket, a térképröl meg tudják, a négy drágakő jelenti a négy ősi elemet, és a négy olyan ősi várost jelent ahol épitettek szentélyt azon isteneknek, akiket tisztelet övezett.

Az egyik drágakő, amely kék szinű volt a Földet jelképezi, az átlátszó űvegszerű a vizet, a fehér szinű a levegőt, a negyedik drágakő, amely sárgaszínű a tüzet jelenti, a térképről ezt olvasták le. Ha a jogarban egyesűlve van, akkor használójára, ha a szíve békében van, jót hoz, de ha a szíve gonosz a jogar ereje elpusztitja. A két világra békét hoz, ha visszaviszik a két világ közé.

Gunter átadva a kardját Brűnhildának, hogy szolgálatába áll és elkiséri az útja végéig amig megnem találják a jogart és azok darabjait. Brűnhilda elfogadja jelképesen a kardot és igent mond, majd kimenve a rossz kaibábol elhagyják, hogy követve a térkép jelzéseit vállalva nemcsak a hosszú útat hanem azt is, hogy a jogar szolgálatába álljanak.

Útnak indultak, Guntert titokban elvarázsolta Brűnhilda Knutsson szépsége és bármilyen áron megvédi és életét áldozva fel érta, titokban tetszett neki hisz elbűvölte nemcsak a bátorsága, hanem a széphangja. Vándoroltak mig egy kietlen lepusztult telepűlésre nem értek amelynem a neve Nynöshamn volt, az útjukhoz legközelebb elhagyott házba bemenve megpihentek, hisz hosszú utat tettek meg abbol a városból, ami a Mölaren-tó partján állt, amelynek a neve Birka innen índúlt Gunter, Brűnhilda és szolgálója egy másik telepűléstől indúlt a neve Holm. A fekete csukjás alak választotta ki nemcsak őket egy kűldetésre, hanem azokat, akikkel majd az utjuk során találkozni fognak, a feladatuk az, hogy elvándoroljanak a kiválasztottak arra a helyre ahol ez a generácíó megvivja a kűzdelmét a gonosz erői ellen, az a hely egy Hamburg nevezetű véros. A fekete csuklyás alak volt a vílágszellem Káosz, de nem tudta senki, hogy az idegen ki is valójában. Az elhagyott kikötő városban Nynöshamnban a három vándor, amikor megpihen a lepusztult házikóba széjjelnéztek, hogy találkoznak-e még élő személyekel de nem. Mert a telepűlés kihalt volt.

Gondolták, hogy miért, mert féltek az ídegen harcosoktol és féltek a két nemzetség közti viszálytol, hogy kinek lesz birtoka. Tudták, hogy nemsokára meg érkezhetnek ahhoz a szentélyhez ahová elvan rejtve a szent tárgy egyik darabja, a térkép alapján egy drágakőnek kell lennie egy kékszínűnek.

Azért választott ki pár harcost a halandó vílágból a vílágszellem Káosz, hogy minél hamarabb víssza juttassák a szent tárgyakat a két vílág közé a szent helyre, békét és egységes földet hozzon a germán vílágra és arra is, hogy szeretet hálózza be az őshazát ahonnan vándorolni kezdtek a germán törzsek. Amig Gunter halat fog az öbölben ahol a város helyezkedett el addig Brűnhilda Knutsson és a szolgálója, aki harcos is egyben Flosshilda megbeszélik, hogy hogyan jussanak el a térkép szerinti szigetre Gotska Sandönre.

Vigyázni kell, mert fenyegetve vannak a másik nemzetség harcosaitol, mert ha nem engedelmeskednek, akkor börtönbe vethetik őket. A tenger parti városban még él az a rituálé, hogy egy magasrangú személyt áldoznak fel az isteneknek fölleg azoknak, akiket tisztelet övezett, fölleg az Azoknak és Lokinak, akiknek emberáldozatot mutattak be, finomitottak a dolgon.

Az a személy, aki feláldozta a személyt vagy az állatot ő egyszemélyben volt a varázsló és a pap a ruszoknál Atibának hivták. Az atiba áldozhatott és most is úgy történt. Amig a három vándor tette a dolgát nem is tudták, hogy abban az ídőben a lehanyatlott város másik végén mi is történik.

A szentélyben, ami félig rombolt volt az Atiba úgy tíz ember előtt, és mögöttűk egy hatalmas szobor volt, mindez úgy volt elkészitve, hogy a nagy szobor, ami egy istent ábrázolt volt egy asztal féle. Amely márványból készűlhetett erre helyezték. Az áldozati személyt, lekötözték a varázsló egy ídegen nyelven mormolt valamit és az áldozati kést kézbe fogva fejefelé emelte, amikor elmondta a mondani valóját, eközben a tíz ember trágár dalokat énekeltek így elűtve az áldozat kiabálását, és azután a varázsló az Atiba lecsapott, az áldozati személy mellkasába szúrta majd hagyva elvérezni igy áldozta fel az istennek.

----------------------------------
Hogy jó életet hozzon rájuk, a vért egy kehelybe öntve a tiz személy ívott belölle így jelképezve az összetartozást, aztán a holtestet a szentély közelében egy ismeretlen helyre eltemették, aztán elhagyták a szentélyt.

Mentek az utjukra mintha nem is történt volna semmi, lehet, hogy az a sok ember vagy állat áldozások késztették a vikingeket a pusztulásra, mert a társadalmúk szigorú volt, a saját társadalmi kulturájuk késztette az öböl fiait a kihalásra, mert más oka nem volt, vagy talán az életformájuk volt benne. Amikor Gunter vísszament a házikóba vitte magával a kifogott halakat majd elkészitve, evés közben megbeszélik a további teendőket. A térképröl kiolvasták, hogy az egyik drágakő egy szigeten van nem messze töllűk melynek neve Gotska Sandön, a drágakő mely neve tűrkiz, még nem tudják, hogyan menjenek tovább, majd kigondolják.

Nemcsak a három vándor kereste a szent tárgyakat, hanem a rossz erői is, hogy a hatalmat átvegyék a germán hit vílág és a halandó vílág felett. A kihalt városban még maradnak pár napot, hogy energiát gyűjtsenek, hisz hosszú ut vár még rájuk, amikor a két harcos lány az öböl valamelyik részén a vizben voltak addig a két idegen harcos kopogott az ajtón ahol Gunterék megpihentek, megkérdezve

- Ő nemlátott-e két személyt Brűnhilda Knutssont az Erik nemzetség örökösét és szolgálónőjét Flosshilda nevezetűt.

Gunter nemet mondott a két idegen harcos aztán elhagyta a rossz faházat, Gunter felismerte a két harcos idegent a Folkung nemzetség hű katonája volt.

Idők mulva a két harcos lány a fűrdésböl visszatért elmondta nekik, hogy mi történt vele, keresték őket, de nem mondta meg hol vannak.

Az elhagyott városban széjjelnéztek, hogy mi ez a csend, mint ha a város halott lenne, amikor az ideiglenes szálláshelyűkön csak a két vándor Brűnhilda és Flosshilda tartozkodik a harmadik Gunternek más dolga van, távol van töllűk. Két idegen kopogtat be az ajtón, nem kérdezve semmit, az egyik vándort Brűnhilda Knutssont elhúrcolják, a két idegen volt, az atiba segédei elvitték, hogy valamelyik tisztelt istennek feláldozzák. Amikor késöbb Gunter megérkezett Flosshilda elmondta neki, hogy mitörtént.

Nem kellett más elővéve a harci fegyvereket, a nyomokat fígyelve haladtak egy szentély felé. Nem sokat gyalogoltak, mert a város másik végén volt, azaz épület, amely a környezhez képpest kiviritott.

Az épület egy szentély volt majd megpillantva azt a sok ídegen alakot, elbujtak egy kő mögé, amely közel volt az épűlethez, hogy mindent lássanak. Mindent láttak, hogy mí történik, majd látták, ahogy kezdetét vette a szertartás. A tíz fekete csuhás az aztal körűl álltak, az asztalon volt az elhúrcolt Brűnhilda lekötözve, az asztal ami márványbol készűlhetett mögötte volt az a személy akinek hatalmában volt, hogy magasrangú személyt feláldozzon. Atibának nevezték majd kezdett fúrcsa nyelven mormolni valamit, majd elővéve áldozati tőrét, amikor a tíz csúhás alak kezdett dalokat énekelni hangosan, hogy elűsse az áldozati személy könyörgését, amikor észrevették, hogy a varázsló mit csinál, hogy elő veszi áldozati tőrét és magasra emelí két kézzel és fúrcsa nyelven mond valamit.

Brűnhilda hiába bátor volt, de félt, hogy feláldozzák valamelyik istennek, hisz szeretett volna még tovább élni, a lány becsúkta a szemét így készűlve fel a végzetére, azok a percek az idegek harca volt. Gunter és Flosshilda úgy látta a dolgot cselekedni kell, ezért elővette az íjjaikat és nyilaikat majd várták azt a pillanatot, amikor cselekedhetnek és úgy is tettek a kíhúzott ijjal várták azt az ídőt amikor elengedhetik, a varázsló amikor befejezte a mormolást, a két idegen harcos akik egy kő mögött bujtak el azon nyomban elengedték az ijjat és pillanatok alatt a nyílvessző elérte a varázslót.

Az elengedve a tőrt eldölt Gunternek nyomban cselekedni kellett, amikor a helyzet úgy hozta Gunter a szentélybe szaladva kimentette Brűnhildát nem sejtette, hogy megmenekűl, kéz a kézben a szentélyből kimenekűlve a kő mögé bujtak a csuhás alakok mind összezavarodtak nem tudták, hogy mi történt, várták, hogy szabad legyen elöttűk az út majd Brűnhilda mind kettőjüknek megköszönte, hogy kimentették így megmentve életé.