A harcos őrizte azt a térképet, amely megmutatja azokat a helyeket, ahol el vannak rejtve a drágakövek, a jogar hasonló mása nálla van, ha megkaparintanák véletlenül. Azt a medált meg őrizte, amit a Föld istennőjétöl kapott, mert jó szolgálatot tett.

Egy napon a viking nemzetségek valamit éreztek, hogy fog valami közeledni és az lehet a végük, ami kárukra mehet még nem tudták, hogy mi az. A meg alapított városokban és falvakban még élő vikingek harcoltak azon elsőbbségért, hogy a meg hódított területeket kivezesse, hisz egy nagy birodalom létrehozásán fáradoztak. Ebbe beleszólása nemcsak a Dán királynak volt, hanem a Norvég uralkodónak is. Valahol a dán terűlethez tartozó Lund város közelébe megvívták a döntő csatát. A svéd király hadserege egy Dán-Norvég egyesitett sereg ellen. A harc a Svéd királynak, kudarcba fulladt ezért úgy döntött, hogy a céljáról lemond, hisz nem olyan kicsi a Svéd kirélyság.

A még élő vikingek néha-néha még betörtek a szomszédos terűletek városaiba fosztogatni, de Helmut tudta, nemsokára eljön majd az istenek végzete útán az ő végzetűk, mert egy napon ők lehetnek azok akiket kífosztanak. A harcos eldöntötte, hogy a térképet a svéd királyi palota lovag termébe rejti el, olyan helyre ahol biztosan nem keresik. Majd egy páncélos lovag szobrába helyezte el, ott boztonságban lesz, a medált magánál tartotta. Visszament a többi harcos társához.

Teltek-multak nemcsak a napok, hanem az évek is, hajdan a vírágkorát élő Helmutból ídős öregedő harcos lett. Minden viking harcos és uralkodója érezte, hogy eljön az ő vesztes napjuk, mert más népek kezdtek be-betörni és fosztogatni a királyság terűletére. Eljött az 1187-es év, ekkor mindennek vége szakadt, a vikingeknek, akik egész Európát hatalmuk alatt tartottak eljött a vég. Minden népnek elege lett a víkingek be-betöréseiböl, egy napon a fényes és dícső évtízedeket megért városukat Sigtunát, amelyet észt tengeri kalózok támadták meg és pusztitották el. Eljött a hanyatló vikingek azon végzet terhes napja, amikor őket űldözték és minden maradék városért megkűzdöttek még az elsőnek alapitott városért Sigtunáért, és más városokban is, azon terűleteken ahol nemcsak nagy városuk volt, hanem az a szentély ahol az isteneknek mútattak be áldozatot. Ilyen volt a legendás Truso- Hedeby, azon városok ahol az öböl fiai tartozkodtak, harcosok voltak, akik nem engedték, hogy a szentélybe betörjenek.

Kénytelenek voltak az idegen harcosokat beengedni, kifosztottak mindent a templomtol kezdve a szentélyig. Az utolsó emberig harcoltak, a harcosok között volt Helmut is, sok ellenséget legyőzött, tudták a viking harcosok, hogy egy napon legyőzik őket úgy is lett, nekik is eljött a végzet, hogy a megszerzett birodalmat át kell adni egy új nemzedéknek örökségűl, hogyan sáfárkodnak, a megszerzett földel.

Helmut tudta, hogy eljöhet a halála ezért a városba, amely már lepusztúlt csak itt-ott lakták, és amelynek neve Birka talált egy olyan családot, akinek odaadhatja a medált, hogy vígyázzanak rá és elmondja.

-A leendő tulajdonosára erőt ad és bátorságot, hogy feltudja venni a harcot azon istenek ellen, akik már, sóvárognak az uralomért, mely egy napon az a harcos aki megkapja ezt a medált, Germán földre fog vissza térni és nagy harcos lesz, és leszámol az ősellenséggel.

Majd odaadva a családfőnek eltávozott, visszatért a többi harcoshoz, az Alvílág ura Hell azért keresteti a szent tárgyat, de nem találják nagyon dűhös. Vísszatért Helmut a csata helyszinére látják a viking harcosok, hogy nem fényes a helyzet. Az alvilág úrnője Hell és a harcos Helmut egymással szemben azért kűzdenek, hogy ki győzi le a másikat.
Az úrnő megkérdezve a harcost

- Hová tette a jogart mert az alattvalói nem találják, mert ha nem mondja meg akkor magával viszi a pokolba, hogy meggyötörje, de ha elmondja akkor az életét meghagyja.

Nem kellett se szó se beszéd a két harcos kard-kardra ment. A harcos nem mondta meg hová tette a szent tárgyat és azok köveit mert rossz lenne a halandó vílágnak, tudta hogy eljött az ő végzete, hisz tőrbe fogták, Helmut az utolsó szó jogán elmondta.

-Itt van a jogar amit kerestél ezzel már nem lehet kezdeni semmit mert nincs meg benne az a varázs ami az igazit áthatotta ez egy utánzat nyugodtan megkaphatod de tudd meg egy nap egyesűlni fog a jogar és a szeretet áthat minden jóra és a gonosz elmúlik.

Hell úgy győzte le a szívből harcoló Helmuttot, hogy megsebesitette ezt minden harcosa látta, az úrnő már nemtudta felhasználni a jogart, a harcos a csatatéren, elvérezve kilehelte életét.

-------------------------------
Helmut nem a pokolba kerűlt, hanem oda ahol a viking szellemek kerűlnek, ha jót cselekednek egy paradicsomi környezetbe, mert a vikingeknek és egész óskandináv népeknek volt egy olyan hiedelem, ha jót cselekednek, akkor egy paradicsomi helyre kerűlnek. A csata helyszine írtózatos volt kiégett házak döglött házi állatok mindenhol, akik megmaradtak azoknak kellett eltakaritani a sok holtestet.

Köztűk volt a harcos Helmutté is akik véres csatának áldozata lett. Sok mindent megéltek, a túlélő harcosok és családjai még éltek pár évtizedet, minden várost az ídegen harcosok kífosztottak, ezt a katasztrófát négy család túlélte, mert valami segithette őket. Az egyik család ott maradt Svéd földön a többi elvándorolt, elhagyta az őshazát, a másik család letelepedett egy Gotland nevű szigetre, a harmadik család egy ősi viking városba telepedett le a legendás Trusoba, a negyedik család hosszú utat tett meg a Dán birodalomhoz tartozó városba Hedebyba. A négy család a választott helyen megtelepedett, utolsó képviselője volt azoknak, akik régen kalozkodtak, de már abba hagyták, hogy legyenek leszármazottjai és fenntarthassák még azt a nevet, hogy az ősei voltak a viking harcosok. Évek múlva a viking nemzetségek kihaltak, a vírágkorát megért városok eltűntek a földszinéről, a homályba vesztek, csak az a négy család menekűlt meg, akik elvándoroltak, hogy életet adva a jövőben egy új nemzedéknek. Vitték magukkal az emlékeiket, hogy volt valaha egy olyan nép amely egész Európát hatalomba fogták, idők során már az a nép megjavult, ahol letelepedtek földet műveltek gazdálkodtak.

Az Erik nemzetség élte életét Svéd földön már nem gondolt fenyegetésre, örült a hatalmának visszaemlékezett, hogy milyen szép időket élt meg, érezte, hogy a birodalmát át kell adni az új trónkövetelőnek, mert sokáig nem lehet egy trónt birtokba venni, hisz sokan pályáztak a Svéd királyi cimért. Az a négy család aki meg menekült, leszármazottjai a viking harcosoknak, akik már nem azttették amit eddig, a városuk bizalmukba fogadták. Akik elvándoroltak született gyermekük a családfők meg tanitották a fiaikat vagy leányaikat olyan harc modorra amit ők tanultak.

Addig míg a családfők meg nem haltak és olyan módszerrel búcsúztak el ahogyan annak idején ők cselekedtek.

Sok év eltelte útán a harcossá vált gyermekekböl felnőtté váltak, ők lettek a család fenntartói. A véletlen úgy hozta, hogy az az év ami 1250-et írtak Krisztús útán az történt, hogy egy napon a már letelepedett családoknál egy-egy gyermekük szűletett, velűk vette kezdetét az az új nemzedék amely ágából fog szűletni az a harcos aki a gonosz ellen fog győzni. Az egyik család, amely egy Truso nevezetű városban éltek az anya leánynak adott életet elnevezte Nerthusnak a Föld istennője után, felajánlották, hogy a germán népek közös békéért fog harcolni, hogy egymás mellett éljenek, azon családok gyermekeiböl az ídő múltán szép felnőtt nővé váltak eldöntötték kivel él, a családjával vagy kűlön. Amit kellett azt a szűleitöl megtanulta, egy napon Nerthus amikor a falu szentélyében dolgozott, egy ídegen fekete csuhás alak jelent meg nem lehetett tudni, hogy ki azaz idegen.

Hisz nevén szólitotta Nerthust, csodálkozott kérdéseket tett fel az idegennek, de nem válaszolt, annyit tett az idegen, adott Nerthusnak egy kűlönleges medált, amely harciassá teszi a tulajdonosát, felruházza egy titokzatos írás tudására megfejtésére, az idegen alak volt a vílágszellem a Káosz ahogy megjelent a szentélyben úgy el is tűnt.

A harcos leány Nerthus hiába még csak 14 éves volt, már felnőtt kornak számitott az ő idejében, hazament elmondta a szűleinek, hogy mítörtént vele, az apja örűlt neki hisz kiválasztott lett, hogy elvégetten egy feladatot, amely a világszellem adott neki. Apja átadta minden tudását a gyermekének, a családfő hónapok múlva elhunyt. A család rendhagyó módon szertartással búcsúztatta az elhúnyt családfőt, úgy ahogyan őseiktől tanúlták.

A halottat kivitték a vízpartra úgy volt a szokás, hogy a halott viking harcost egy hajóba fektették beletéve minden vagyonát és harci eszközeit, majd a hajót elengedték a vizen úszott, amikor elért egy bizonyos távolságot, a lánynak mindenki elött nagy feladatot kellett végrehajtani el kellett sülyeszteni ahogy elődeik tették a jó harcossal.