Jade

- Sajnálom, hogy elmész – motyogja az orra alatt Clarissa és nagyot kortyol a szigorúan alkoholmentes, de jéghideg mojitoból.

- Hidd el, ha rajtam múlna, inkább most megígérném, hogy elmegyek veled az összes egyetemi bulira, mintsem bejárjam a világot az apáddal – mosolyodok el a mondatom végén és kinézek a mellettünk lassan hullámzó tengerre.

 Két nap telt el a nagydíj és a váratlanul ért munkaváltás óta. Martinon végül megesett a szívem, de csak mert a kedvenc édességemmel várt kora reggel a konyhában. Tőle ez elég nagy meglepetés volt, hiszen utálja, ha nem reggeliznek normális ételt a „gyerekei", de most ő is tudta, hogy mindent be kell vetnie annak érdekében, hogy szóra bírhasson. Nem mondom, hogy azonnal megenyhültem, először benyomtam a nem kis adag cukorbombát, majd egy tejszínhabos, fahéjas kávé mellett leültünk mind a négyen az asztalhoz és átbeszéltünk minden részletet a munkával kapcsolatban. Nem kell említenem, hogy Estela természetesen óriási zokogásban tört ki, mikor ahhoz a részhez értünk, hogy nem sűrűn fogunk ezentúl itthon tartózkodni. Féltem, hogy pánikrohamban kitörve elkezd Martinhoz dobálni mindent, mikor hisztériaszerűen kapkodta a levegőt a bömbölés közepette. Meglepő volt számomra viszont az, hogy Clarissa túlságosan is jól fogadta a hírt. Később beszéltem vele és teljesen jogos elgondolása van arról, hogy ilyen nagy lehetőség kevésszer és kevés ember életében adatik meg, így „mindenki hülye, aki elutasítja". Néhány szép, hízelgő mondat után Estela is lenyugodott és szoros ölelésbe vonta a férjét. Természetesen a vacsoránál és egész nap érződött rajta, hogy idő kell neki ahhoz, hogy feldolgozza mindezt. Martin bevetette a biztos bombát: az új és jobb munka egyenlő a több pénzzel. Bár Estela szeme felcsillant erre a mondatra, nyilvánvaló volt, hogy a szerelme és a ragaszkodása jóval erősebb Martin iránt, mint a pénz és az abból vett felesleges holmik.

 Ami az én részemet illeti, a nagybátyám elmesélte, hogy az az undorító Jost csak úgy volt hajlandó aláírni a munkaszerződést, hogy ha én is csatlakozom hozzájuk. És mivel szerinte Martin a főnököm, ezért bárhová áthelyezheti a munkastátuszomat. Elmondása szerint abban a pillanatban teljesen a kapott és biztosított körülmények, valamint a fizetés elkápráztató hatása alatt állt, így kérdés sem volt, hogy esetleg én nem szeretnék vele menni. Aláírta a szerződést, így hát mennem kell. A dolgom pedig természetesen a számomra egyáltalán nem elfogadható sajtóeseményeken való interjúztatás lesz leginkább a saját csapatunk tagjaival, de előfordulhat, hogy másokhoz is be kell majd ugranom segíteni. A gyomrom nem kicsi görcsbe állt ennek hallatán, hiszen azonnal beugrottak annak az ominózus napnak a jelenetei. Fel is csattantam, hogy nem értem miért nem lehetek mondjuk egy szimpla titkárnő, aki csak kávét főz éjjel-nappal a főnökeinek. Martin válasza túl egyszerű és egyértelmű volt: azért, mert mint minden munkatársnak, nekem is fejlődésre és előmenetelre van szükségem, amit neki, mint tökéletes főnöknek muszáj biztosítania.

- Nézzük a jó oldalát. Körbe leszel véve dögösebbnél dögösebb pasikkal – vigyorog rám az unokahúgom az asztal másik végéről.

 Az arcom azonnal pírba borul és nem tudok másra gondolni csak az elmúlt két éjszakára, amit folyamatos cseteléssel töltöttem egy bizonyos személlyel. George egy földre szállt angyal. A legkedvesebb és legjószívűbb srác, akivel valaha találkoztam. És még vicces is. Na meg, baromi jóképű. Kívánhat ennél többet egy lány?

- Jay! – sikolt fel Clarissa és drámaian az eltátott szájához emeli a kezét. Zavartan körbenézek és látom, hogy sikerült felkeltenünk a körülöttünk ülő társaságok figyelmét. – Mi ez a két nagy piros folt az arcodon? És miért égett a lámpád konkrétan egész éjszaka?

 Felnevetek és a szemeimet forgatva belekortyolok a vodkás koktélomba. Clarissaval ellentétben nekem a történtek után nagyon is szükségem volt egy kis alkoholra.

- Honnan tudod, hogy fel volt kapcsolva a lámpám? – vonom fel a szemöldököm.

- Ezt most úgy mondod, mintha nem ismernél. Tudod, hogy állandóan a mosdóra járok még éjszaka is.

 Bólintok és kiiszom a poharam tartalmát. Érzem, hogy olyan kérdések fognak hamarosan az arcomba záporozni, amelyek elől, vagyis Clarissa elől semmi esélyem elmenekülni. De őszintén, nem is igazán akarok. A szüleim több ezer kilométerre vannak tőlem, Estela végtelenül aranyos, Martin pedig mégiscsak a főnököm egyrészről, kinek másnak önteném ki a szívemet, ha nem az elbűvölő unokahúgomnak?

- Egy sráccal beszélgettem.

 Clarissa megismétli az előbbi mozdulatát, eltátja a száját és a kezét az ajkai elé teszi. Majd pillanatokra rá unott tekintettel néz rám és széttárja a karjait.

- Na ne mond, ezt eddig is tudtam. Vagyis gondoltam. Ki a srác? Mindent tudni akarok róla.

 És belekezdek. Belekezdek a mi zűrzavaros megismerkedésünkbe. Hogy hogyan nézett rajongónak, hogyan próbált kommunikálni velem portugálul, hogyan mentett meg Charlestól és hogy hogyan örült annak, mikor kiderült, hogy munkatársak leszünk. Nemcsak Clarissaé, hanem az én szám is vigyorgott a kisebb történetek mesélése közben és nagyon régóta most először éreztem magam igazán boldognak. Süt a nap, kellemesen meleg az idő, itt ülök a legjobb barátnőmmel a tengerparton egy-egy hűsítő ital társaságában és a fiúkról beszélgetünk. Egy bizonyos fiúról. Évek óta nem adatott meg ez a fajta tini életérzés és nem tudok ezen nem mosolyogni.

- Szóval, ha jól értem a nyáladzásodat, a rosszfiú már nem is érdekel? – ráncolja a homlokát.

 Charles, a rosszfiú. Teljesen jogosan hívja így őt Clarissa. Nyilván a mosdóban történt dolgokat nem meséltem el neki, viszont azt igen, hogy számonkért amiatt, hogy ott vagyok a boxutcában, a futamon. Ha Charles a rosszfiú, George egyértelműen a jófiú. És most jelen állapotomban semmire sem vágyok jobban, mint egy kis nyugodt környezetre, amit csak George adhat meg nekem.

- Irtó jó pasi, ez tény – fonom össze a mellkasom előtt a karjaimat és nagyot sóhajtok. – De nem mehetek el amellett, hogy konkrétan egy szép szava sem volt hozzám. George-ból viszont árad a szeretet és a kedvesség. És egyikőjük sem ismer engem igazából. Most nézd meg – veszem ki a kistáskámból a telefonomat, feloldom és Clarissa felé mutatok egy képet George közösségi oldaláról. – Hát nem egy angyal?

 Clarissa összehúzott szemekkel kémleli a telefonom képernyőjét és ujjaival még egy-egy részletre rá is nagyít. Majd hátradől a székében és széttárt karokkal bólogatni kezd.

- De, tényleg az. Semmi rosszat nem tudnék egy kép alapján mondani róla. Tényleg ránézel és jézusom, ő maga a jóindulat.

- Látod? Én is így gondolom – bólintok és lezárva a mobilom képernyőjét visszateszem a táskámba azt.

- Viszont nem mehetek el amellett, hogy Jay – sóhajt fel drámaian és az asztalon átnyúlva ráteszi az egyik kezét az enyémre, - ahogy az a híres dalban is van, a jófiúk kerülnek a mennyországba, de a rosszak hozzák el neked magát a mennyországot.

 A mondata végét vigyorogva fejezi be, nem tudja tartani a pókerarcot. Kuncogva ellököm a kezét magamtól és inkább intek a pincérnek, hogy kérnénk a számlát. Clarissa egy bolond nőszemély, aki a legkomolyabb helyzetekben is tud szigorúan diszkréten poénos lenni. És ezért is szeretem én őt annyira.

-

 Résnyire szűkült szemekkel bámulom az előttem lévő óriási kivetítőt és próbálom megtalálni az uticélunkkal megegyező járat kapuszámát. Hallom, hogy a hátam mögött Estela apró szipogását próbálja elmulasztani Martin hízelgő, portugál szavai. Meu amor. Clarissa a kávéspohara alján lévő utolsó cseppeket próbálja hangos szürcsögéssel kiszívni, hiszen „a kávénak minden cseppje kincs". Felsóhajtok és feladom a próbálkozást. Másfél óra múlva indul a gépünk Barcelonaba. Másfél óra múlva magam mögött hagyom Portugáliát, a legjobb barátnőmet, a pótanyukámat és a végre megszokott új életemet. A gyomrom folyamatos görcsben áll, az éjszaka is virrasztottam. Nem beszélgettem vele, hiszen pontosan tudom, vagyis inkább gondolom mennyi elintéznivaló van a csapatoknak egy-egy utazás előtt. Meg persze a pihenés elengedhetetlen nekik. Holnap már azonnal munkába is állunk, elkezdődnek a nagy sajtóesemények, aminek gondolatától legszívesebben odahánynék a repülőtér kellős közepére. Félek az ismeretlentől vagy inkább az újbóli csalódástól. Képtelen lennék ismét megbirkózni egy olyasfajta megalázással, mint akkor, azon a napon. Nem, ez nem fordulhat elő ismét.

- Mel, olyan sápadt vagy, miért nem eszed meg a szendvicsedet, amit csináltam neked? A kedvenc sajtodat tettem bele – áll elém kivörösödött, karikás szemekkel Estela és két kezébe veszi az arcomat. A tenyerei szokásosan jéghidegek.

- Tudod mennyire izgulok, ilyenkor nem tudok egy falatot sem lenyomni a torkomon, mert biztosan azonnal visszajönne – mosolygok rá halványan. – De köszönöm, ígérem, hogy a repülőn meg fogom enni.

- Dehogy fogod, ott egészen más és sokkal kifinomultabb kajákat fogunk kapni – szól közbe a nagybátyám és Estela mellé lépve átkarolja a derekát és nyom egy puszit a fejbúbjára.

- Nem hiszem, hogy egy ilyen rövid úton kaját fogunk kapni.

- Ó, majd meglátod – kacsint rám Martin, majd egyből azzal kezd foglalkozni, hogy az előbbi mondatát megmagyarázza Estelanak, akit vérig sértett azzal, hogy a repülős étel jobb az ő szeretettel teli szendvicsénél.

 A bőröndöm fogantyúját szorongatva odalépek Clarissa mellé, aki éppen akkor hagyja abba a kávéjának az elfogyasztását. Szélesen mosolyogva néz az arcomra, konkrétan feltételezni tudom azt, hogy jobban örül az elutazásomnak, mint bárki más.

- Most komolyan a legjobb barátnőm így örül annak, hogy ki tudja hány hónap múlva látjuk egymást újra? – szegezem a tekintetem a padlóra és elsimítom az arcomról a láthatatlan könnycseppjeimet.

- A legjobb barátnőd tudja, hogy ez lesz életed egyik legszebb és legizgalmasabb kalandja. Ezért örül ennyire – tárja szét a karját és szoros ölelésbe von.

 Átölelem a vállainál fogva Clarissat és jó erősen magamhoz szorítom a testét. Elkezd nyöszörögni és fulladozó hangokat kiadni, mire elnevetem magam és még erősebben fogom őt a karjaimmal.

- Puta merda – csúszik ki a száján és azonnal eltol magától.

 Átnéz a vállam fölött és teljesen hidegen hagyja, hogy Estela, az anyukája latinos hadarások között helyreteszi őt, amiért nyilvános helyen ilyen hangosan ennyire nem odaillő szavak csúsztak ki a száján. Clarissa meg sem hallja Estela szavait, megragadja a vállamat és megfordít a tengelyem körül.

 Fekete kapucnis pulcsit visel szintén fekete szabadidőnadrággal és egy laza, magasszárú sportcipővel. Haja rendezetlenül meredezik a plafon felé, mintha csak most ugrott volna ki az ágyból. Napszemüvege a pulcsi nyakrészébe akasztva lóg. Bőrönd nincs nála, csak a telefonját szorongatja a bal kezében. A lányok sikítozva veszik őt körül és igyekeznek a lehető legjobb pozícióból képet készíteni vele. Ő csak mosolyog és minden lány derekát átfogva hajol a telefonok elé. Vált velük néhány szót és a kezébe nyomott filcekkel pár telefontokot, dekoltázst és papírfecnit is aláír. A nagy üdvrivalgás a legtöbb tekintetet odavonzza. Megérkezett a Forma-1 egyik legnagyobb sztárja, Charles Leclerc.

 Képtelen vagyok levenni róla a szemeimet, szinte minden négyzetcentiméterét magamba akarom szívni. Elképesztő kisugrázása van a srácnak. Alig néhány méter választ el minket egymástól – na meg jó pár sikítozó lány, akik lassacskán annyira közel akarnak már lenni hozzá, hogy majdnem a nyakában ugrándoznak. Hirtelen a semmiből megjelenik egy nagydarab, kopasz biztonságiőr, aki gyengéd mozdulatokkal kiszabadítja Charlest a körből és hevesen gesztikulálva a kijárat felé buzdítja a rajongókat. A lányok puszikat és kacsintásokat dobnak a srác felé, amit ő a legédesebb mosolyával köszön meg. Charles egy bólintással megköszöni a biztonságiőrnek a kimentést és azzal a lendülettel, ahogy egyedül marad megfordul, egyenesen a mi irányunkba. Tekintete mellém szegődik, minden bizonnyal a mellettem látványosan toporgó Clarissat veszi figyelembe. Idegesen beletúrok a laza fürtökbe csavart hajamba és ezzel a mozdulatommal magamra irányítom a tekintetét. Világos szemeivel szinte áthatol az én barnáimon és mintha megállt volna körülöttünk az idő csak bámuljuk egymás tekintetét. Még csak pislogni sem pislog egyikünk sem. A lelkem képtelen vagyok bezárni előtte, biztos vagyok benne, hogy ezekkel a szemekkel végigpásztázza az egész belsőmet. Látja, hogy mennyire küzdök ellene, hogy mennyire nem akarom azt a bizonyos érzést táplálni felé. És látja, ahogy egy-egy apró pici pillangó feléled a gyomrom legeldugottabb sarkában, amikor érzem magamon átható és simogató tekintetét.

- Jó reggelt, új munkatárs! – ugrik elém hirtelen a semmiből egy tőlem jóval magasabb alak, mire a meglepettségtől és az ijedtségtől hátratántorodok és sűrűeket pislogva nézek fel az illetőre. George. – Hé, miért vagy ennyire falfehér?

 Nyelek egy nagyot és még mindig Charles elképesztő rám gyakorolt hatása alatt lábujjhegyre állok és viszonzom az arcomra adott két puszit. Szigorúan csak üdvözlésből. Látom a szemem sarkából, hogy Clarissa kellemetlenül forog a tengelye körül, nyilvánvalóan nem tudja mit is kellene mondania vagy csinálnia. Az időközben a büfébe lelépő szüleihez sem tud elmenekülni.

- George, hagy mutassam be neked az unokahúgomat, Clarissat – fogom meg határozott mozdulatokkal a lány karját és magam mellé húzom.

 Udvariasan bemutatkoznak egymásnak, a lány arca bíborvörössé változik, amikor ránéz George arcára, miután az egy udvarias csókot nyomott a kézfejére. Pontosan tudom milyen érzések kavarognak most benne. George ilyen hatással van a lányokra, egyszerűen levesz a lábadról a bájával és a borzasztóan kedves személyiségével. Amíg váltanak néhány szót egymással – a szokásos hány éves vagy, mit tanulsz a suliban kérdések -, addig megkockáztatok még egy pillantást vetni a néhány méterre álló srácra, de ahogy ellépek George-tól, hűlt helyét találom Charlesnak. Így vannak ők, amikor az egyik feltűnik, a másik felszívódik. Mert Charles látott minket a portugál nagydíj napján együtt és joggal gondolhatja, hogy van köztünk némi vonzódás. És ha esze van, akkor nem próbálkozik meg semmivel, hogy szétszakítson bennünket, viszont ha szíve van, akkor mindent megtesz annak érdekében, hogy ne kezdjen el kialakulni George és köztem biztos kötelék. És én őszintén az utóbbiban bízom.

- Készen állsz? – néz le rám óriási mosollyal George.

 Nagyot sóhajtok és megnyomom az agyamon a kikapcsoló gombot. Kitörlöm belőle az elmúlt néhány perc gondolatait és teljes testtel és lélekkel belenézek a tengerkék szemekbe. De nem érzem az ébredő, apró pici pillangókat.

 Kedves Olvasóim!

Köszönöm, hogy már lassan 900 megtekintésnél jár a Racing against Us és, hogy türelmesen vártok minden egyes fejezetre. Köszönöm! Folyamatosan írom a részeket, már azt ahogy a közeledő vizsgaidőszak engedi. Elkészült a wp insta oldalam is, ahol extra tartalmakkal készülök nektek, valamint itt osztom meg, ha már viszonylag be tudom lőni a következő fejezet publikálásának napját. Kövessetek - természetesen csak akkor, ha szeretnétek. Még egyszer köszönöm Nektek, hogy itt vagytok velem ezen az izgalmas úton!

Szép hetet!

F.

https://www.instagram.com/fnnsz06/