Charles

 Hatalmas mosollyal lépek ki a garázsunkon. Egy fantasztikus futamot tudhatok a hátam mögött. A lépteimet hangos ujjongások, füttyszavak, gratulációk és erős vállveregetések kísérik. Boldogok. A csapatom emberei mind ugyanannyira boldogok, mint én. Együtt nyerünk, együtt vesztünk minden nagydíjon. És ma nyertünk. Nem is akárhogyan. Életem egyik legjobb döntését hoztam meg, mikor azon a borongós napon aláírtam a szerződést a Scuderia Ferrari vezérigazgatójával. Amint kiléptem a főnök irodájából rám ragyogott a napsugár és órási melegség öntötte el Maranello utcáit. Nem lehetett véletlen. Aznap kezdődött igazán az életem. A Ferrari csapata hozta el nekem az igazi életet, amit a Sauber sosem adhatott volna meg nekem. A pirosaknak köszönhetően szeretem annyira azt, amit csinálhatok nap, mint nap. Ez az életem. És semmi pénzért nem cserélném el semmire.

 Fogadom a gratulációkat és váltok pár szót a szerelőkkel útközben. Mindenkivel kezet rázok és én is megköszönöm a mai és mindenkori munkájukat. Fantasztikus csapat vagyunk mi így együtt.

 Szétnézek a már üresedő boxutcában és megakad a tekintetem egy nagyon rövid, virágos kisruhán. Nekem háttal álló viselője éppen George Russellel, az egyik legnagyobb riválisommal társalog. Nem tagadom, hogy mennyire nem szimpatikus, sőt, mennyire utálom ezt a srácot. Babaarcával és kifinomult brit akcentusával minden csajt rá tud venni arra, hogy letolja a bugyiját 10 másodpercnyi ismeretség után. De ő még arra is béna, hogy ezt a helyzetét kihasználja. Szerintem sosem volt csaja. Sőt, még azt is meg merem kockáztatni, hogy szűz. Baromi gáz és baromi idegesítő, ahogy teszi magát annak a lánynak. Innen látom azt az undorítóan tökéletes vigyorát az undorítóan rikító fehér fogsorával. Még ha csak a külsejével meg a személyiségével lenne bajom! De ez a fickó egyre jobban teljesít az autójával, pedig mindenki azt gondolta, hogy egy olyan csapatban a béka segge alatt lesz. Sajnos nem így történt. Akármennyire is fáj bevallani, de irtó tehetséges versenyző. És irtó gyorsasággal kezdi felvenni a jobb csapatokkal a versenyt. Már nem a hátsó negyedben versenyzik. Inkább a középmezőnybe sorolják, ott is a felső rétegbe. Nagyon óvatosnak kell lennem vele, hiszen ma is volt alkalom, mikor megfordult a fejemben, hogy bajban lehetek miatta. Végül csak annyi problémám volt vele, hogy lekörözöttként számomra túl későn engedett el az egyik kanyarban. Valószínű ezen is múlott a 2. helyem. Barom.

 Végigfuttatom a szemeimet a lányon. Ruhája merész, épphogy takarja innen is elég formás fenekét. Hosszú combjai vannak, viszont az X lábán nem tudok nem felnevetni. Abban a telitalpú szandálban elég esetlennek néz ki, azért kíváncsi lennék, hogy hogyan tud benne menni. Kizárt, hogy valami modell lenne, ahhoz túl alacsony. Válla alá érő barna haját lazán fújja szét a gyenge szél. És abban a pillanatban, mikor valami baromságon elneveti magát és oldalra fordítja a fejét, arcon csap a felismerés. Ő az. A kis riporter lány, aki tegnap elájult a szemem láttára és akit az öltözőmben ápolgattam. De sajnos nem abban az értelemben, aminek én kurvára örültem volna. Most mintha teljesen kicserélték volna. Egyáltalán nem úgy fest, mint tegnap. Ez a kisruha kibaszottul jól áll neki.

 Képtelen vagyok megakadályozni önmagam attól, hogy véget vessek a köztük zajló diskurzusnak. Fogalmam sincs, hogy honnan ismerhetik egymást, hiszen egyszer sem láttam ezelőtt ezt a lányt a garázsok közelében. Az, hogy rokonok legyenek teljességgel kizárt. Semmi hasonlóság nincs köztük. De akkor mégis mi a francért beszélgetnek? A düh teljesen elhatalmasodik felettem. Érzem, ahogy a szívem már olyan sebességgel dobog, hogy majdhogynem átszakítja a piros Ferrari felsőmet. A kezem ökölbe szorul és mérgesen fújom ki az orromon a levegőt. Önmagam is meglepődök azon, hogy milyen hatást vált ki belőlem, hogy látom ezt a számomra idegen lányt ezzel a bájgúnárral. És minden bizonnyal, ahogy nevetgélnek jól érzik magukat egymás társaságában. Na azt már nem! Kurvára nem hagyhatom, hogy bármi is legyen köztük.

 Lépteim sebesen szelik át a közöttünk lévő távolságot. Látom, hogy George észrevesz és megszakad a mondandójában, szája szinte tátva marad, ahogy látja, hogy közeledem feléjük. A lány kíváncsian fordítja hátra a fejét és azonnal elkapom gyönyörűen barna tekintetét. Csodás húsos ajkai szétnyílnak és O alakot formálva elképedve néz fel rám, mikor odaérek hozzájuk. Egyik sem szól egy szót sem, csak állnak és meglepődve figyelnek. Talán megzavartam valamit?

 Jade felé fordulok, kezeim még mindig szorosan összeszorítva tartom magam mellett. Lenézek rá és készen állok arra, hogy kérdőre vonjam. Bár tudom, hogy semmi közünk nincsen egymáshoz, mégis azt érzem, hogy hozzám tartozik. Muszáj, hogy hozzám tartozzon.

- Te mégis mit keresel itt? - köpöm a szavakat szemtelenül az arcába. A vékony nyakában olyan VIP pass lóg, amit csak nagyon kevesen kaphatnak meg. Hogy a francba jutott be?

 Az eddig is meglepett arca átváltozik valami egészen mássá. Az ajkai most szorosan egymáshoz préselődnek, szinte egy vonallá. Formára szedett szemöldökeit összeráncolja és mellei előtt összefonja karjait. Feldühítettem, minden bizonnyal.

- Úgy gondolom, hogy ha szebben tetted volna fel ezt a kérdést, akkor sem lenne hozzá semmi közöd - feleli és a jobb szeme mellett megrándul egy izom.

 Ha lehetséges még jobban feldühít ezzel a mondatával. A tegnapi mutatványa után jogosan gondolhattam volna, hogy megint meg se mer majd mukkanni a közelemben, főleg, ha még hozzá is szólok. Ezzel ellentétben eléggé fel van vágva a nyelve a kislánynak. Úgy látszik, nem fél szembeszállni velem. De ezzel nem tudja, hogy mekkora veszélybe is sodorja magát. Ellenem senki, ismétlem senki nem veheti fel a kesztyűt. Még egy ennyire tökéletes külsejű nő sem.

- Ez az én területem, szóval igazán jogom van tudni, hogy a tegnapi után megint miért vagy itt? - tárom szét a karjaimat és ujjammal a kordonok felé mutatok, ahol tegnap ő is állt. Szemeivel követi a mozdulatomat. - Talán megint interjúztatni jöttél? Egy újabb nekifutás? Mert akkor ott lenne a helyed és nem itt.

 Visszafordítja kerek arcát felém és egyenesen a világos szemembe néz. Másodpercekig csak bámuljuk egymást és látom a vonásain, hogy megbántották őt a szavaim. Minden bizonnyal azt gondolja, hogy lenézem őt, mint riportert. És ez nem is áll annyira messze a valóságtól. Sosem kedveltem ezeket a kérdezgetős hülyéket, akiknek jópofiznom kellett és akik sosem értették meg, hogy a magánéletemhez semmi közük nincsen mégis állandóan azzal zaklattak. Mert számomra ez már zaklatásnak számított. A sajtósom egy idióta, aki képtelen kiállni saját magáért, így miért is lenne képes arra, hogy az én hátamat is tartsa egy-egy nehezebb helyzetben. Bár én sosem igényeltem ezt. Nem szorultam más segítségére, az évek során és a rengeteg tapasztalat árán megtanultam, hogy hogyan tudok kibújni a rafinált burkolt kérdések alól.

 Nyel egy nagyot, mire tekintetem a hosszú, vékony nyakára vándorol. Legszívesebben itt helyben telehinteném forró csókokkal és apró harapásokkal, amik megbélyegeznék őt. Az érzés idegen, sosem akartam még ennyire nőt megérinteni.

- Éppen indultunk volna meginni egy kávét - szólal meg a mellettünk álló tag és Jade keze után nyúl.

 George-ra nézek és nem bírom visszatartani a nevetésemet. Hát igaz volt a feltételezésem, tényleg be akarja fűzni a csajt. És mindezt egy rohadt kávéval akarja megtenni a paddockban, ahol tudja nagyon jól, hogy a világ legolcsóbb és legszarabb kávéját szolgálják fel. Nevetséges egy fickó.

 Értetlen arckifejezéssel néz az arcomba, miközben továbbra is megállás nélkül vigyorgok rá, de nem mondok semmit. Megrázom a fejem és megdörzsölöm az orrnyergemet. Jade keze hezitálás nélkül csúszik a bájgúnár tenyerébe. Apró ujjai szinte elvesznek benne.

- Azért a lekörözötteknek legközelebb illene még a pályáról is lemenni, ha a másik éppen egy dobogós helyezésért küzd, nincs igazam?

 Szinte olyan közel állok hozzá, hogy már-már összeér a homlokunk. Tartja velem a szemkontaktust, egyikünk sem pislog. Nem fél, nem tart tőlem. És ez nekem kurvára nem tetszik.

- Gratulálok a 3. helyért, Charles – sziszegi összeszorított fogakkal, majd ellép mellőlem és szabad kezével barátiasan megveregeti a vállamat.

 Azonnal elhúzódom tőle, undorodom az érintésétől. Hányingerem van attól, ahogy kimondja a nevemet. Egyáltalán hogy meri a szájára venni. Legszívesebben ott helyben behúznék neki egyet és tönkretenném azt a tökéletes babaarcát.

 Jade-re vándorolnak a szemeim, aki mozdulatlanul áll George mellett és a kezét szorongatja. Engem figyel és semmi érzelmet nem mutat az arcán. Ennél még az is jobb lenne, ha gyűlölne, csak érezzen irántam valamit.

 George biccent felém egyet a fejével, majd a barna hajú szépséget maga után húzva eltűnnek a Williams garázsának ajtaján. Ott maradok és csak bámulok utánuk teljesen letaglózva. Utálom ezt a fickót azért, mert egyre jobban versenyez és egy jobb autóban ülve már biztosan kemény ellenfelemmé vált volna. Ez bizony a közeljövőben be is fog következni, hiszen azt csiripelik a madarak, hogy a Mercedes gondolkozik egy szerződésen vele kapcsolatban. Rendben, ezt még le tudom nyelni, hiszen ez mindkettőnk munkája, a pályán le tudjuk rendezni a versenyt. De az, hogy a szemem láttára csábítsa el ezt a barna riporter lányt, na azt már nem! Abban a pillanatban, hogy átlépnek az üvegajtón megfogadom, hogy felveszem a kesztyűt. Azt a kesztyűt, amelyik eldönti, hogy melyikünk ágyában is fog kikötni először ez a szépség. És kérdés nélkül nekem kell annak a srácnak lennem.

-

Jade

 Pislogás nélkül meredek George mozgó ajkaira, miközben beszél, de mondanivalójából semmit nem hallok egy tompa zúgáson kívül. Képtelen vagyok figyelni rá azok után, ami a garázs előtt történt néhány perccel ezelőtt. Charles ismét bunkó volt velem. Ismét megalázott és lenézett immáron más előtt. Egy srác előtt, akinek minden bizonnyal szimpatikus vagyok, mert másképp nem mentett volna ki kérdezés nélkül a helyzetből. Mikor közelebb jött és megállt mellettünk szó szerint az ájulás szélén álltam. Annyira jóképű és annyira sármos. Fáj bevallani, hogy ilyen hatással van rám mindaz, ahogyan kinéz. De a számonkérése egyáltalán nem esett jól. Úgy térített észhez, mint egy égből jövő villámcsapás. Felvettem a pókerarcot és mutattam, hogy mennyire erős is tudok lenni egy férfival szemben. Álltam a sarat, fennhordtam az orromat és tudtam, hogy ezzel őszintén meglepem. Mert tegnap egy nyomorult riporternek tűntem a szemében, ma viszont egy erős, magabiztos nő ábrázatát keltettem benne mind a külsőmmel, mind a szavaimmal és a testtartásommal. Mégis ki a franc ő, hogy kisajátítja magának az egész boxutcát? Vagy mégis mit érthetett az alatt, hogy ez az ő területe? Hihetetlenül arrogáns egy személy, mégsem tudnék ellenállni neki. Az agyam és a szívem, amit nagy mértékben a szemeim irányítanak teljes ellentmondásban vannak egymással. És jelen pillanatban - miközben az előttem álló srác folyamatosan beszél - is óriási harcot vívnak egymással. George és ő ég és föld. Erre néhány szóból és megfigyelt viselkedésből is rájöttem. George maga a megtestesült tökéletesség nemcsak külsőleg, de belsőleg is. Tudom, ilyet nem megfontolt dolog ennyire kevés ismeretség után mondani, de jelenleg így érzek. Ahogyan beszél velem, ahogyan hozzámér, nem tudok nem csak a jóra és a pozitív dolgokra gondolni vele kapcsolatban. Igaz, hogy a találkozásunkkor ő sem volt rest gondolni a kilétemről pár nem szép dolgot, de azt szinte már el is felejtette velem azzal, hogy ő maga készített nekem egy kávét, amit éppen most szürcsölgetünk. Biztos vagyok benne, hogy minden lány álma ez a fiú és, hogy bármelyiküknek lehozná a csillagokat az égről. Hiszen udvarias, kedves és mindezek mellett visszafogott, nem tolakodó.

 Charles vele ellentétben maga a pokol, a kisördög, aki a válladon ülve minden rosszba bele akar vinni. Igaz, hogy a külsejébe semmi kivetnivalót nem talál az ember, ha a legszigorúbban is nézi meg minden egyes négyzetcentiméterét is. Habár nem volt lehetőségem látni, hogy mi lakozik a Ferrari szerelés alatt, mégis biztos vagyok benne. Charles az a típus, aki szívesen beszól az embereknek, kigúnyolja és lenézi őket. Kíváncsi lennék rá, hogy ki az, akinek tud pár szép szót is mondani. Ahogy George-al is viselkedett, egyáltalán nem volt szimpatikus. Tudom, hogy a versenyben ellenfelek, de ahogy néztem őket egymásnak feszülni inkább tűntek ellenségeknek. Kíváncsi lennék rá, hogy mi az oka annak, hogy látszólag ennyire nem bírják egymást, és megfogadtam, hogy erre rá is fogok kérdezni George-nál. Mégis hiába a borzalmas személyiség, ha a nők erre vágynak. Mert – hisz minden könyvben - hamarabb választják a nők az erős, magabiztos, szemtelen férfiakat azokkal a srácokkal szemben, akik minden nap egy csokor virággal várnak haza vagy éppen a legflancosabb helyre visznek el vacsorázni. Mert nem erre vágyunk. Hanem a mérhetetlen szenvedélyre. És azt csak egy olyan srác adhatja meg a nőknek, mint Charles. Szomorú, de igaz.

- Jade.

 George hihetetlenül édes baritonja ránt vissza a valóságba. Teljesen másképp ejti ki a nevemet, mint ő. Az ő szájából sokkal jobban hangzik.

 Megrázom a fejem és a hajamba beletúrva kínosan elmosolyodom.

- Bocsi, kicsit elkalandoztam.

- Honnan ismeritek egymást? - kérdezi felvont szemöldökkel.

 Nem kell kimondania, hogy kire gondol, hiszen pontosan tudom. Meglepő, hogy nem hallotta a tegnapi balesetem sztoriját, hiszen úgy gondoltam, az ilyesmi elég nagy és ritka dolog a boxutcában ahhoz, hogy minden csapat füléhez eljusson. Nem akarok részletes magyarázkodásba és mesélésekbe kezdeni, így egy egyszerű válasszal illetem meg.

- A nagybátyám az egyik helyi újság igazgatója és éppen a sajtófőnöki állásra pályázik a csapatodnál. Én pedig neki dolgozom. Szóval, tegnap kellett volna egy interjút készítenem vele, de félresikerült - mondom és félrenézve belekortyolok a kávéba. Nem is olyan rossz.

 Bólint és az ajtó felé fordul a fejével. Rávezetem a szemeimet és megvizsgálom az arcát. Istenem, az állkapcsa szinte tökéletes. A bőre hibátlan. És azok a szempillák. Még a hideg is végigfut a testemen. Vagy csak a légkondi teszi ezt velem.

- És ha a nagybátyád megkapja az állást, akkor te is vele tartasz? - néz le vissza rám és mosolyra húzza keskeny ajkait. Sokkal vékonyabbak, mint az övé, mégis tetszenek.

- Mit értesz az alatt, hogy vele tartok? - ráncolom a homlokomat és leteszem a legközelebbi körasztalra az üres csészémet, miközben újra megköszönöm neki az italt. Egy biccentéssel válaszol.

- Ha sajtófőnök lesz, akkor velünk kell jönnie a nagydíjakra - magyarázza és érzem, hogy akaratlanul is szétnyílnak az ajkaim. - Sőt, minden sajtóeseményen velünk kell lennie a futamokon kívül is.

 Pislogás nélkül nézek a kék szemébe. Elakad a lélegzetem, egy szó nem jön ki a torkomon, annyira meglepnek az előbbi szavai. Martin egy szóval sem említette, hogy olyan munkáról lenne szó, ahol állandó mozgásban kell lennie. Pedig minden bizonnyal tudja, hiszen egy ennyire fontos információ tudta nélkül nem ment volna bele a tárgyalásba. Az első és legfontosabb mindig az, hogy hol és mennyi időre szól a munkavégzés. Nem tudom elképzelni, hogy Martin a negyvenes éveiben, egy gyönyörű feleség és lány mellett kezdene világutazó életmódba. És mi az, hogy én is vele tartanék-e? Épphogy megszoktam Anglia után Portugáliát, épphogy találtam új barátokat és épphogy újra szoros kapcsolatot ápoltam az unokahúgommal és most el kellene mennem? Ráadásul úgy, hogy nem hívhatok egy országot, várost sem a hazámnak, mert szinte minden héten más földrészen kellene lennem? Ennek a lehetőségnek a ténye egyszerre tölt el aggodalommal és izgatottsággal. Mert mindamellett, hogy fiatal vagyok, előttem az élet és szerettem volna minél többet látni a világból, hozzá kell tennem, hogy az introvertáltságomnak köszönhetően nagyon szorongó személyiségem van, így az új helyzeteket borzasztóan tudom csak kezelni. Lásd az első találkozásomat a két sráccal.

- Bocsi, de ki kell mennem a mosdóba - motyogom az orrom alatt és már rohanok is ki a helyiségből a folyosóra. Visszapillantva látom, ahogy George megértően bólint a fejével, majd a szájába nyom egy szőlőszemet.

 A körbevezetésen, amit Jost nyújtott nekünk már megfigyeltem, hogy hol találhatóak a mellékhelyiségek. Szinte betöröm az ajtót, olyan sebességgel lököm be és rohanok be rajta. Elegáns és kifinomult csempe van körülöttem, a pultok is márványborításúak. Egyáltalán nem hasonlít egy közmosdóhoz vagy egy szupermarketben található romtanyához. Bár mit is gondoltam, itt az emberek milliókat keresnek, pont a wc-n spórolnának.

 A csaphoz rohanok és a mozgásérzékelőhöz tartom a kezemet. A jéghideg víz alá tartom a kezemet, megmosom az ujjaimat, majd lazán ráfröcskölök pár cseppet az arcomra. A szempillaspirálom az egyetlen akadálya annak, hogy nem tartom egyenesen a zubogó víz alá a fejemet. Mert a tükörben látva olyan vörös az arcom, mintha belefejeltem volna a pirosítómba.

 Megnézem magam a tükörben és megigazítok egy-két kósza tincset a hajamban, majd újrafonom a fonatom végét, amit már eléggé szétfújt a szél. Elégedettem konstatálom, hogy ez a virágos ruha sokkal jobban passzol hozzám, mint a tegnapi szerelésem. Talán többet kellene ilyen kifinomultabb cuccokat hordanom. Eldöntöm, hogy Clarissaval tartani fogok egy bevásárlós napot. Az unokahúgomra gondolva újra elgondolkozom azon, hogy hogyan tudnám őt hátrahagyni, ha végül Martinnal kell mennem. Arról nem is szólva, hogy ő hogyan tudná elviselni azt, hogy az apját csak kéthetente vagy ami még rosszabb havonta láthatja csak. Martin nem fogadhatja el azt az állást. Egyszerűen nem teheti meg ezt a családjával.

 Veszek pár mély levegőt, majd úgy döntök, hogy nem agyalok tovább a helyzeten, hiszen biztos vagyok benne, hogy Martin minden eshetőséget számba fog venni és a legjobb döntést hozza meg a végén. Hiszen ő a legalaposabb ember akit ismerek. Minden apróbetűs részt elolvas egy szerződésben és sosem ír alá semmit anélkül, hogy a legkisebb részletekig nem érdeklődne valami iránt.

 A kistáskámat szorongatva lenyomom a kilincset és kitárom a hatalmas és nehéz ajtót. A szandálomat bámulva lépnék át a küszöbön, de egy pár hatalmas sportcipő megtorpanásra kényszerít. Érzem az illatát, tudom, hogy ő az. Heves szívdobogásomat nem tudom szabályozni, elképesztő, amit művel velem. Lassan, nagyon lassan emelem fel a fejemet és nézek hibátlan, borostás arcára. Szigorú tekintete kissé megrémiszt. Szedd össze magad, Jade, csakúgy, mint kint, a garázs előtt.

- Mi van közted és a bájgúnár között? - teszi fel a kérdést kertelés nélkül. Nekitámaszkodik az ajtófélfának és keresztbe teszi maga előtt a karjait. Tekintetem végigvezetem bicepszén.

 Hangosan felsóhajtok és minden erőmmel azon vagyok, hogy unott és érdektelen arckifejezést öltsek magamra. Muszáj, hogy azt higgye idegesít a jelenléte és, hogy semmivel nem tud megrémiszteni. Nem lenne fölötte hatalmam, ha egy dadogó kislánnyal állna szemben. Hiszen erre már adtam neki esélyt és nekem semmi hasznom nem származott belőle.

- Semmi közöd hozzá - felelem rezzenéstelen arccal és megpróbálok ellépni mellette, de hosszú karjával átszeli a két fal közti távolságot. A karja centikre van az orromtól. - Megtennéd, hogy kiengedsz? Nem érek rá.

 Széles vigyorra húzza a száját és végighúzza nyelvét az alsó ajkán. Nem bírom levenni a szemeimet a látványról.

- Látom nem is vagy annyira szótlan és félénk, mint ahogy azt tegnap mutattad. Ez kifejezetten tetszik. Tetszenek a magabiztos csajok – emeli el a karját és tesz egy lépést be a mosdóba.

 Akaratlanul is hátrálni kezdek, míg a hátam a hideg csempének nem ütközik. Becsapja maga mögött az ajtót és hihetetlen közelségbe kerülünk. Talán még jobban nyom most a falnak, mint tegnap az asztalnak az öltözőjében.

 Nem szólok egy szót sem, szinte már levegőt venni sem tudok. Elfordítom a fejem és a padlót kezdem kémlelni, hiszen annyira közel van hozzám, hogy ha ránézek biztosan összeér az orrunk.

- Vagy mégis tévedtem és csak mások előtt olyan nagy a szád, szépségem? - suttogja és érzem minden kiejtett szavánál a mentolos leheletét. Még közelebb hajol és végighúzza orrának hegyét az arcomon. - Pedig négyszemközt igazán megmutathatnád nekem, hogy mekkora is az a száj valójában.

 Nyelek egy nagyot és ebben a pillanatban készen állok arra, hogy egy órási pofont mérjek az arcára. Már emelem fel a jobb kezemet, mire nagy hanggal kivágódik a mosdó ajtaja és belép rajta a megmentőm.