Jade

 Hosszasan kifújom a levegőt és letörlök egy legördülő izzadságcseppet a homlokomról. Nem elég a mérhetetlen páratartalom, az aszfaltból égetően sugárzik vissza a meleg levegő. Egyik kezemből dobálom a másikba a diktafont – a szabad tenyeremet mindig beletörlöm a fekete farmerszoknyámba. Izzadnak a tenyereim. És nem csak az irdatlan portimãoi hőség miatt, hanem a bennem feltörő egyre erősebb idegesség miatt is. Napszemüvegem mögül felpillantok az egymást lökdöső riporterek sokaságára. Mindannyian várnak rá. És ez a sok hülye azt hiszi, hogy bármivel is hamarabb kérdezhetnek tőle, ha összenyomják nemcsak egymást, hanem saját magukat is. Minthogy szépen sorban állnának és levegőhöz is hagynák egymást jutni. A kordonnak dőlve sóhajtok egyet. Gyülekezéskor többen furcsán pillantottak rám, bár nem tudom, hogy a fekete bakancsomat vetették meg ebben a hőségben vagy pedig egyből eltituláltak egy szerencsétlen kezdőnek, aki nem tudja, hogy ha nem tolakszik sosem kérdezhet tőle. A szívem egyre hevesebben kezd verni, úgy érzem, már nem bírom sokáig itt. Képes lennék ebben a pillanatban felállni, otthagyni az egész cirkuszt és hazamenni a klímás lakásba. Amúgy sem fogok tudni tőle kérdezni, hiszen nem egy és nem kettő riporterrel kellene azért szembeszállnom. Martin meg fog ölni. Kicsinál, ha egy választ sem viszek az irodába holnap. Lepillantok a karórámra: már 25 perce várunk és még mindig semmi. Lehet ki sem fog jönni a klímás öltözőjéből. Tulajdonképpen miért is jönne? Mindig ugyanazokra a kérdésekre kell válaszolnia. Ezek a befásult, versengő riporterek sosem tudnak semmi újat kérdezni. A magánéletéről pedig amúgy sem fog egy szót sem szólni. Pedig erre mindig nagyon kíváncsi mindenki. De ő már annyiszor elmondta, hogy hagyják békén ezzel a témával, mert nem fog egy ilyen intim dolgot az emberiség orra alá dörgölni, ha már szinte a mosdóba is kamerával követik őt manapság. És igaza van. Martin próbált engem is erre az útra terelni.

- Jade, meg kell tőle kérdezned, hogy randizik-e mostanság valakivel - dobott le egy nagy halom papírt a kis asztalomra.

Egy pillanatra lehunytam a szemeimet, felsóhajtottam, majd lassan lecsuktam a laptopom tetejét és felpillantottam rá. Vastag fekete szemöldökét összehúzta az unott arckifejezésemet látva.

- Miért?

- Hogyhogy miért? - nézett rám kérdő tekintettel. Ledobta magát az asztalom másik oldalán lévő görgős székre, leengedte az ülést maga alatt és feltette a sportcipős lábát az asztalra. Fintorogva figyeltem a jelenetet, de ő rám se hederített. - Mert én azt mondtam. És mivel én vagyok a főnököd, így azt teszed, amit én mondok.

- Martin, szinte minden egyes nap van, aki megkérdezi ezt tőle. Sosem ad egyértelmű választ - kaptam az ujjaim közé a kedvenc piros tollam és piszkálgatni kezdtem a végét. Nem akartam látni Martin arckifejezését.

- Pontosan ezért kell burkoltan megkérdezni tőle - csettintett az ujjaival. - Nem mondhatod azt neki, hogy "Charles, van most barátnőd?". Hanem csak érdeklődnöd kell afelől, hogy mostanság kikkel szokott együtt lógni.

- Vajon kikkel? - emeltem rá a barna szemeimet és egy halk kuncogás hagyta el az ajkaimat. - Állandóan a csapattársával van. Már ha egyáltalán kibújik a négy fal közül és hajlandó elmenni valahova.

Martin láthatóan egyre dühösebb lett rám. Levette az asztalról a lábát és ököllel rácsapott az asztalomra. A papírok ugyanúgy rezzentek össze, mint én. A nevetésem azonnal abbamaradt és ijedten néztem, ahogy felpattant a székről. Fenyegetően emelte rám a mutatóujját.

- Esküszöm Jade, csak azért vettelek fel az újsághoz, mert az unokahúgom vagy - köpte az arcomba a színtiszta igazságot.

Középiskola után semmi kedvem nem volt továbbtanulni, igazából nem vágytam tovább arra, hogy az iskolapadot koptassam. És amúgy sem érdekel igazából semmi. Apa szerint túl fiatal vagyok, hogy eldöntsem most mit szeretnék az életem hátralevő részében csinálni és ezzel teljesen egyetértek. 21 évesen nem akarom eldönteni, hogy a további 50-60 évben mivel foglalkozzak. Anya viszont egyáltalán nem ért egyet ezzel. Ő orvos, elmondása szerint mióta az eszét tudja az szeretett volna lenni és a kitartó harcos személyiségével el is érte a célját. Mindig emlékeztetem őt arra, hogy neki azért sikerült, mert volt egy célja. Nekem pedig nincsen és sosem volt. Nem engedte, hogy a középiskola után "csak úgy" otthon üljek és egész nap sorozatot nézzek egy vödör vaníliafagyival a kezemben. Az érettségi után közvetlen egy héttel bekopogtatott az ajtómon és közölte velem, hogy ezt nem csinálhatom: vagy tanulok, vagy dolgozom. A tanulást gondolkodás nélkül kizártam, viszont azon napokig agyaltam, hogy mit dolgozhatnék. Hiszen szakmám nincs, csak egy érettségim. Telt az idő és anya egyre türelmetlenebb lett.

- Ha holnapig nem döntöd el, hogy mit szeretnél dolgozni, esküszöm, hogy beíratlak egy holmi vacak képzésre és nem fog érdekelni, hogy nem akarsz tanulni - tört be a szobám ajtaján. Épp a kedvenc sorozatom egyik szívszorító jelenete ment a laptopomon. Kibújtam a takaróm alól, felültem és megigazítottam a pizsamámat.

- Anya, mégis hová mehetnék ennyi tudással? - tettem fel a költői kérdést, mert erre aztán egyikünk sem talált eddig jó választ. - Semmihez sem értek.

- Akkor mégis miért nem tanulsz tovább? - sóhajtott fel. Hangja fájdalmasnak érződött számomra. Mintha csalódott lett volna. Mintha szégyellte volna azt, hogy neki, akinek doktori diplomája és számtalan kitüntetése, oklevele van egy ilyen tanulatlan a lánya.

- Azért, mert egyszerűen nem bírnék még több évet eltölteni egy mocskos épületben - vágtam rá gondolkodás nélkül. Anya leült mellém és megfogta a kezem, majd az ölébe húzta.

- Jade, számtalan jó egyetem és főiskola van a világon - mosolyodott el halványan. Elhúztam a kezem az öléből és elfordítottam a fejem. - Csak néznél körbe, az isten szerelmére! Még csak arra sem vagy hajlandó, hogy megnézd miket és hol tudnál tanulni.

- Tökmindegy, hogy mennyire puccos egy hely vagy felőlem akár asztronautaképző is lehet, akkor sem vagyok hajlandó a kezembe venni még egy tankönyvet - emeltem fel a hangom és a zöld szemeibe néztem. Fájdalmasan csillogtak, nem akarta, hogy veszekedjek vele. - Bocsánat.

- Rendben, akkor nem kell tanulnod. De dolgoznod mindenképpen kell. Erről már apádat is sikerült meggyőznöm.

- Fantasztikus – morogtam az orrom alatt. Szerencsémre apa eddig az én pártomat fogta, hogy nem baj, ha kihagyok egy évet, így is nehéz volt számomra a gimi, rám fér egy kis pihenés. Aztán ki tudja, lehet kedvet kapok a további tanuláshoz. De úgy látszik anya tett róla, hogy az eltervezett vakációm végleg a kukába kerüljön.

- Beszéltem a nagybátyáddal - bökte ki.

Összehúzott szemöldökkel néztem az arcát. Amióta a nagybátyám elköltözött Portugáliába, azóta szinte egyáltalán nem beszélnek. Csak a szülinapokkor ejtik meg kedvességből a telefonhívásokat. Évente talán egyszer repül haza a családjával, de akkor is inkább a nagyiékhoz mennek, mintsem hozzánk.

- Ez most hogy jön ide?

- Főszerkesztő egy helyi lapnál. El tudna intézni neked ott egy helyet – nyelt nagyot, látszott rajta, hogy fél a reakciómtól.

Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam a meglepődöttségtől. A fejemben kavarogtak a különféle gondolatok és egyszerűen csak bombázni kezdtem anyát a kérdéseimmel.

- Helyi lap? Portugáliában? De nem vagyok sem újságíró, sem riporter. És Portugáliában? Portugálul sem tudok. Még csak egy szót sem - ráztam meg a fejemet. Felpattantam az ágyról és idegesen kezdtem körbe-körbe járkálni. Aztán egy szörnyen fájdalmas érzés hasított a mellkasomban. Megtorpantam és könnyes szemekkel fordultam anya felé. - El akarsz itthonról küldeni? Még az országból is?

Anya ijedten állt fel az ágyamról, odasietett hozzám és a kezei közé vette az arcomat. Körülbelül egymagasak vagyunk, ezért egyenesen a szemébe tudtam nézni. Borzasztóan féltem, hogy mit fog válaszolni. Igazából, teljesen jogosan küldene el engem, hiszen haszontalan vagyok itthon. Nem tanulok, nem dolgozok, nem fizetek rezsit, csak az ő szeretetük miatt lehetek még itt. De vajon eddig tartott az álomvilágom? Nem csodálkoztam volna rajta, mégis szívszorítóan érintett.

- Édesem, dehogy - törölt le egy kigördülő könnycseppet a szememnél. Mintha több kiló súlytól szabadították volna meg a vállaimat, olyan felszabadultan sóhajtottam fel. - Csak apáddal gondoltuk, hogy jót tenne neked egy kis környezetváltozás. És Portugália erre tökéletes lenne. Új ország, új város, új emberek. Martin azt is megengedné, hogy velük lakj, lehetne saját szobád is és még csak fizetned sem kellene érte, ha neki dolgoznál.

- És pontosan mit kellene csinálnom? Semmi közöm a médiához.

- Martin mindent megmutat neked és betanít. Eleinte csak felvett anyagokat kellene legépelned, aztán ha tetszik a meló, akkor terepre is kiküldene.

Elmosolyodtam azon, ahogy kiejtette a meló szót a száján. Tőle annyira idegenül hangzott, sokkal jobban illene a profiljához a munkahely vagy az állás kifejezés.

- Aludhatok rá egyet? Vagy kettőt? Ötöt? - vontam fel a szemöldököm és összeszorított ajkakkal vártam a válaszát. Anya csak mosolyogva biccentett egyet a fejével, majd magához ölelt.

Az elkövetkezendő napokat nem sorozatnézéssel töltöttem, hanem a Youtube-on néztem különféle vloggerek utazásait Portugáliában. Meseszép ország, a kultúráját hosszú idők óta őrzik. És az emberek mentalitása közel sem olyan, mint az angoloké. A latin virtus sokkal jobban vonz, mint a befásult, minden lében kanál brit gondolkodásmód. Bár olvastam, hogy az új embereket nehezen fogadják be a köreikbe, hiszem, hogy ennyire introvertáltak még ők sem lehetnek, mint én. A felvételek a tájról elkápráztatóak voltak. Borzasztó kíváncsivá tett, hogy ha képeken ennyire szép, mégis milyen lehet valós időben a két szememmel látni azt. Ahogy teltek a napok az izgatottságom nem lankadt, sőt. Sikerült beszereznem egy kezdő portugál nyelvkönyvet is. Az érettségi után, július elsején szállt fel velem a repülő, amely egyenesen Portimãoba tartott. A szívem majd' kiugrott a helyéről, ahogy a felhőket nézve mosolyogva szorongattam a mellkasomhoz a nyelvkönyvemet.

- Hallod egyáltalán, amit mondok? Vagy még mindig nem ittad meg a reggeli kávédat? - dobbantott egyet a lábával Martin. A hosszas merengésemből visszarázódva még mindig a hülye vitában találtam magam a nagybátyámmal, aki mellesleg a főnököm is egyben. - Ne akard, hogy megbánjam, hogy előléptettelek újságíróvá. A Sentinela nagyon le van most csúszva a hetilapok ranglistáján, szóval muszáj írnunk valami szaftos témáról.

- És annak pont egy Forma-1-es pilóta magánéletéről kell szólnia? - néztem fel rá kérdő tekintettel. - Martin, már nem azért, de főszerkesztőként lehetnél egy kicsit kreatívabb.

- A szezon kellős közepén járunk és ezen a hétvégén a városunkban lesz megtartva a futam. Szerinted jelenleg mégis mi érdekelné az embereket? - tört fel belőle a nevetés.

Vitatkoznék vele, de úgyis tudom, hogy nem mennék vele semmire. Martin nagyon makacs ember, olyan, mint anya, mindig csak a saját feje után megy és szinte senki véleménye nem érdekli. Talán ezért tart az újság a ranglistán ott, ahol, mert a heti értekezleteken szinte egyik munkatársát sem hagyja kibontakozni. Pedig annyi tehetséges riporter dolgozik nála. Igazán megbecsülhetné őket legalább annyival, hogy meghallgatja őket, ha már meg úgysem fogadja az ötleteiket.

- Engem biztosan nem érdekelne egy pilóta magánélete.

- Ó, kicsi Jade, hogyan is érdekelne, mikor neked sincsen? - húzta gúnyos mosolyra a száját. A vér megfagyott az ereimben és összepréselt ajkakkal, összehúzott szemöldökkel próbáltam a lehető legmérgesebben nézni rá. Minden egyes alkalommal belém döfi a kést és még meg is forgatja azt bennem, akárhányszor előkerül a kapcsolat téma. Bevallom, volt egy időszak az életemben, mikor nagyon is akartam tetszeni a fiúknak és szerencsémre így is történt. Élveztem, hogy figyelnek rám, hogy foglalkoznak velem és elvisznek mindenféle drága helyekre. De ez a korszakom nem tartott sokáig. Volt egy srác az életemben, akinek sikerült kitörnie egy darabot a szívemből, ami azóta sem tudott begyógyulni teljesen. Sosem voltunk együtt, legalábbis sosem mondtuk ki. Senki nem tudott a kapcsolatunkról csak anya. Visszagondolva azokra a hetekre csak a fejemet ingatom, hogy hogyan lehettem annyira naiv és szerelmes. Úgy indultam a dolognak, hogy én leszek az, aki kihasznál mindenkit és én fogom minden egyes fiúnak összetörni a szívét. Lásd, éppen fordítva történt. Azóta sem párkapcsolatom, sem más kontaktom nem történt egy hímneművel sem. És köszönöm szépen, én így jól is érzem magam a bőrömben. - Szedd össze magad, menj ki szombaton az időmérő edzésre és gyűjts információkat! Ne felejtsd: legyél érzelemmentes és kegyetlen! ¡Vamos!