Készül a terv.
Hallottam.
Hallottam saját fülemmel.
Megmentenek

De előtte halottnak hittek.
Nikit is halottnak hittek.

Rabmadár

Érzem.
Megbolondulok.
Meg fogok bolondulni.
Már a rímeket sem találom.
Már nem tudok verset írni.
Most már minden rendben lesz.
Most már.
Bezárhatnak akárhova.
Nicole megment.
És megment ő is...

- Valaki mentsen meg! - kiáltottam fel sírva. De az erdő Mélyén nem hall senki. Max az a kukkolós bagoly, aki mindig megnéz zuhanyzás közben, azon a kicsi ablakon.

Totál meghibbantam. Elvesztettem az idő érzékemet. Nem tudom milyen nap van. Mi történik? Álmosan hajtom a fejem a párnára.

Niki

Végre haladunk. Gedó - fogalmam sincs hogyan - kiiktatotta a kamerákat. Vasárnap lévén egy pocakos idős bácsika ül a portán és horkol. Észre se vette.
- Mindenki a helyén? Vétel - szóltam bele a vókitókiba. Gedó találta őket az alaksorban. A célnak megfelel. Az a lényeg.
- Helyemen. Vétel - suttogta Bella.
- Helyemen. Vétel - hallottam Gedó hangját duplán. Mivel ő a folyosó másik végén volt.
- Szintén - motyogta Charlie. - Akkor indulok. Vétel.

A folyosó végén voltam, egy eldugott zugban. Mindent láttam, de engem nem láttak.
Charile komótosan egy festménnyel a hóna alatt lépett oda az igazgatónő ajtajához. Bekopogott.
- Szabad - hallatszódott bentről a flegma válasz.
- Ne haragudjon, Madeline - nyitott be Charlie.

- Dehogy haragszom - termett a nő egyből az ajtóban. - Miben segíthetek?
- kérdezte kicsit sürgetve őt.
- Egy festményemen dolgozom - tartott felé a nagy vásznat. Innen oldalról teljesen ráláttam.

Kékes-zöldes háttér. Középen egy lány. Keze meg van bilincselve. Madarak szállnak ki belőle.

- Ez egy kész festmény - ráncolta a szemöldökét.
- De a részletek! - tette fel a mutatóujját. - A segítségére van szükségem. Nem tudom, hogy ez az árnyalat - mutatott a bal felső sarokba - vagy ez a jobb? - fordult jobbra. - A szobámban megmutatom - mosolyodott el.
- Rendben - forgatta a szemét. - Egy perc.

Gyorsan fordultam a lépcső felé. A kerekes székemmel szlalomozva bejutottam az irodába.

A könyvespolc melletti széfnek az utolsó fiókjában találsz egy térképet - idéztem fel. - Egy piros X mutatja a házikót, a fekete a viskót.

Rögtön előtte termettem. Kihúztam volna a fiókot. De kóddal volt zárva. Mi a fszom a kód?

Ábel

Hirtelen felriadtam az éjszaka kellős közepén. Magam mellé pillantottam. Tatyi békésen alszik. Felhúzom a papucsom és kicsoszogok az erkélyre. A párkányról elveszem a cigis dobozt és a gyújtót.

Rágyújtottam.

A könyvesboltban leesett könyvre gondolok. Nem lehet véletlen. Niki üzenni akar nekem. Mélyre szívom a füstöt. Az arca jelenik meg előttem. Üveges szemei, fakó bőre, fekete haja keretezi csontos arcát. Szinte halott.

Kifújom a füstöt.
Mélyre szívom.

Egy pillanatra hunyom le a szemem.
- Ábel segíts! - hallottam egy kiáltást. - Mi a kód? - rázogatta a vállam Niki.
- AVA3 - suttogtam.
- Mi?
- Csak üsd be a széfbe a kódot!

Hirtelem kinyiottam a szemem. Milyen kód? Egyáltalán mi az az AVA3? Mi ez az egész? Lassan fújom ki a füstöt. Nézem, ahogy kanyarog. Nem akarom elfelejteni őt. De muszáj tovább lépnem. Féloldalasan az alvó barátnőmre pillantok. Nem akarom, hogy sokáig csak a barátnőm legyen. Napi rutinná vált, hogy ékszerboltok kirakatai előtt gyűrűket nézegetek.

Lekoppintom a hamut. Elnyomom a csikket. Újra rágyújtok.

Pár nap és a táborban leszünk. Az első közös projektünk: Titkok Tábora. Biztos vagyok benne, hogy nem is az utolsó. Annyi mindenent túléltünk együtt. Ott volt az első közös ügyünk a Holló gyilkosság. Aztán a Gatnel ügy. Volt gyilkosság a ballagáson, és osztálykiránduláson is. Nyomoztunk Lednev - a híres drogdíler - után is. És a legutóbbi ügyünk a Secyhselle-szigeteken.

Őt szeretem. Az én halottkém kisasszonyomat. De akkor miért nem tudom elengedni Nikit?

Azt hiszem a válasz egyszerű.

Nekünk nem volt befejezésünk. Még mindig itt lebeg a levegőben. Nem szakítottunk. Ha ott lettem volna vele a kocsiban... Lehet nem szenvedett volna autó balesetet.

És lehet élne.
Lehet.
Minden csak lehet.

- Ábel? - áll meg Tatyi az erkély ajtó küszöbén. - Gyere aludni, légyszíves - nyújtja felém a kezét.
- Csak gondolkozom - gyújtottam rá még egyre. Kissé dideregve kilép mellém, és átölel.
- Le kéne tenned a cigit - suttogta, közben a szabad kezünket átkulcsolta a hasánál.
- Próbáltam - feleltem szűkszavúan.

- Min gondolkozol? - hajtotta a fejét a mellkasomra.
- Lednev - böktem ki. - Meg kell találnom. Akkor apám büszke lesz rám - magyaráztam meg rögtön.
- Ígérem segítek megtalálni - bújt ki hirtelen az ölelésemből. - De most már gyere aludni - vette ki a kezemből a cigit. És elnyomta. Egy ideig még füstölt a hamutálban.

Aztán kialudt.

Niki

AVA3. Olyan gyorsan ütöm be a kódot, hogy sisteregnek a betűk és a számok. Ahogy kinyitom tényleg egy térkép van benne.
Mintha futóversenyen lennék úgy gurulok ki.

Valami rémlik a kicsi Nikiről, aki egy érmet fog a kezében. Első lett a futóversenyen.

Erre nem érünk rá! Majd később emlékezem. Gedó kapkodva kikapja a kezemből a térképet.
- A piros X mutatja a házikót! - emlékeztettem. Már indult volna amikor elkaptam a csuklóját. - Ígérd meg, hogy visszajössz! - néztem mélyen a szemébe.
- Ígérem - nyomott egy puszit a homlokomra. Elrohant.

Gedó

Bella nem kérdez. Csak követjük a piros csíkot a térképen. A piros X jelzésig.
- Itt balra! - kiáltottam, felnézve a térképből.
- Remélem lassan már ott vagyunk - kapcsolta erősebb fokozatra a zseblámpát. És mintha ő maga is eggyel nagyobb fokozatra kapcsolt volna.

Egy autó motorja zúg mögöttünk. Bella lefékez én is ezt teszem. Sehol sincsen már a kicsit bolond, naiv kislány. Egy fegyvert rántott elő a nadrágzsebéből.
Az autó megállt.

- Ne mozduljon vagy lövök! - fenyegette meg. A sofőr kinyitotta az ajtót és kiszállt.
- Hé, nyugi - hallottunk meg egy ismerős hangot.
- Charlie? - néztünk össze nevetve, amikor felé irányítottam a zseblámpát. Bella elrakta a fegyvert.
- Én is itt vagyok - nyílt ki az ajtó az anyós ülésén is. Niki volt.

- Mit keres a két mozgás korlátozott az erdőben? - siettem Niki elé. Egyértelműen nem tudott kiszállni.
- A piros X-et - vágta rá Charlie.
- És Madeline? - kérdezte Bella idegesen.
- Egy kicsit bealtatóztuk - vágták rá egyszerre.
- Ráfér egy kis alvás - nevetett Niki.
- Na? Beszálltok végre? - pattant be Charlie nehézkesen a vezető ülésbe.

Természetesen nem adta át a lopott autó vezetésének a jogát. Egyébként a portás kocsiját lopták el.

Mi egy kicsit kifújtuk magunkat a hátsó ülésen, amíg Niki elnavigált minket a házikóhoz.

Ide értünk.

A házban égett a villany. Egy alak járkált bent. Idegesnek tűnt. Halkan bekpogtam. Bella egy kicsit távolabb állt. Lövésre készen. Charlie és Niki a kocsiban vártak.

Bentről valaki elhúzott egy reteszt. Az ajtó kinyílt. Egy megszeppent 17 talán 18 éves lány állt ott, kezében egy lámpával. Másik kezében vadászkés. Arca halálsápadt. Szeme alatt akkora táskák, hogy egy nagycsaládnak elég lenne a hétvégi bevásárlásra. Haja pedig kopaszra volt nyírva. Foltos, ózsdi ruhát viselt. Nem volt cipő sem a lábán.
Bella ismét elrakta a fegyvert. Tina is.

Hirtelen nyílt ki a kocsi ajtó. Charlie szállt ki.
- Papa! - rohant elé a kislány - jó igazából nagylány -, hogy megölelje.
- Tina, azt hittem sosem látlak többé - suttogta, de a csendben tisztán hallottuk a hangját. Nem is tudtuk, hogy Charlie-nak van családja. Hiszen sosem mesélt róluk.
- Jól vagy, papa? - kérdezte aggódva. A bot felé pillantott.
- Te miattam aggódsz, te gyerek? - nevetett fel. Könnycseppek szánották végig az arcát, ahogy ránézett. - Ja, tényleg - nézett körbe ránk.

Közben segítettem kiszállni Nikinek a kocsiból.
- Ő a legkisebb lányom. Kovács Martina - tette hozzá.
- Vagyis a Rabmadár - magyarázta Tina.
- Ő az a lány, aki a festményen szerepel - mosolyodott el Charlie.

- Kovács Martina? - kérdezett vissza Niki. Majd újra köhögni kezdett. Nem kapott levegőt.

Niki

Forogni kezdett a világ. Egy emléket láttam. De nem is az én emlékem volt.

Ábel egy iskolai könyvtárban volt, egy lánnyal. Olyan húszas évei végén járhat. Barna haja, állig érő. Vastag kerezes szemüveget visel. Újságokat ad Ábelnek.

Egy ózsdi fiókot látok. Ruby inenn vette ki a könyvet.
A földön kelek fel.
- A fiók - szólalok meg halkan. Martina tudja mire gondolok. Azonnal kihozza az újságokat.

" A Kovács család brutális halála. A legfiatalabb áldozat, Kovács Martina, csupán 9 éves volt."

"Kovács Kálmán és családja a meseszép Nagyszalontán éltek. A család önfenntartó életet élt, tanyájukon. Mezőgazdasággal és állattartással foglalkoztak. Kovács Kálmán pedig vadász volt. A környékbeliek állítás szerint a zord külső egy kedves embert takart. Egészen addig, míg brutálisan egy vadászkéssel megölte családját. Feleségét és három gyermekét. Mindegyik családtagjának négy-négy ujját vágta le. A legfiatalabb áldozat, Kovács Martina, akkor töltötte volna be a tízedik élet évét. ...
A gyilkost azóta is keresik."

" A nagszalontai vadász vagy brutális gyilkos? "

" Kovács Kálmán brutálisan gyilkolta meg családját tegnap. Az áldozatokat először felakasztotta, majd négy kést döfött mindegyikőjükbe. Ha ez nem lenne elég öt-öt ujjukat vágta le. A gyilkost azóta is keresik.
A legnagyobb kérdés viszont az, hogy mindenki meghalt? Egy-két helybeli állítása szerint, legkisebb lányát, Martinát, nem ölte meg. De akkor hol van?"

- Charlie? - nézett fel Bella a cikkből.
- Ez te vagy? - meredt rá Gedó a homolát ráncolva.
- Én. Én vagyok Kovács Kálmán.
- De akkor...?
- Nem vagyok gyilkos - jelentette ki egyenesen. - Hadd magyarázzam meg.

Zúgást hallottunk. Egy helikopter zúgása volt. Minket keresnek.
- Be a házba! - kapcsolt Tina elsőként. Segített az apjának bejutni, Gedó pedig engem kísért be.

Nagyobb a lebukás veszélye, ha ugyanoda bújunk el.

Tina és Charlie - ő mindig Charlie marad, akkor is ha nem így hívják - a kamrában bújtak el.
Bella bebújt az egyik konyhaszekrénybe.
Mi Gedóval a fürdőszobában, a kádban bújtunk el. Elhúzva a függönyt.

Azt hiszem egy igazán őrült ötlet jutott eszembe, ahogy a borotvára néztem.
- Ez őrültség - jelentette ki Gedó. - A haj visszanő. Az élet nem - ragadtam meg a villányos borotvát, és ledúrtam a hajam. Gedó is az övét.

Pont szólni akartunk a többieknek a nagyszerű ötletről. Hátha így nem rögtön ismernek fel. Mi pedig ki tudjuk használni "azt a nem rögtönt."

Amikor valaki berúgta az ajtót.
- Tudom, hogy itt vannak! - ordította. - Ha most előjönnek nem esik bántódásuk.

- Inkább neki van miért félnie - állapította meg Gedó halkan. Egy baltát vett magához.
Tinánál ott a kés.
Bellánál a fegyver.

Remélem, mind túléljük ezt az éjszakai kirándulást.