Erdő mélyén házikó,
Benne lakik öreganyó.
Arca csúf, haja fakó,
De szíve aranyból.

Erdő mélyén viskó,
Vadász él ott.
Délceg, daliás, fickó.
De szíve illúzió.

Az erdő sok titkot rejt.
Sok, súlyos bűnöket.

Benne van a levegőben, benne
Van a fák üvöltésében, benne
Van a madarak füstjében, benne
Van a tűz énekében, benne
Van az emberek csendjében.

Rabmadár

Titkok. Titkok. Nagyon várom, hogy valaki megfejtse ezeket a titkokat. Körmömmel az ajtót kaparom. Nincs rajta kilincs, nem tudom kinyitni. Be vagyok ide zárva! Az erdő mélyére!

Csak valaki szabadítson ki!!!!

Niki

Alig aludtam valamit az éjjel. Gondolkoztam. A rejtély egyszerű: miért vagyunk ide bezárva?

Megoldani, már más dolog.

A kórházban egyre furcsább dolgok történtek. Egyre kevesebben voltunk. És nem tudtuk, hogy a többiek hova tűntek. Annyi altatót nyomtak a szerveztembe, hogy napokat aludtam át. De a kórházban csak történtek a furcsa dolgok.

Gedó

Az udvaron ültünk Nikivel. Olyan igazi nyárias időnek tűnt ez a mostani. A Nap fényesen sütött, az égbolton egyetlen felhő sem uszkált. Bár már délutánhoz hűen, lassan lenyugodni készült.

Niki mégis hallgatag volt. Csak bámult maga elé, ahogy ült a kerekes székben.
- Emlékszel Barta Ábelre? - tettem fel hirtelen egy kérdést.
Végre rám emelte a tekintetét. A szeme alatt, fekete karikák húzódtak.

- Azt hiszem, igen - biccentett félve.
- Mire emlékszel? - néztem rá egy bíztató mosollyal.
- A... A barátom volt - ejtette ki nehezen a szavakat. - Nagyon szerettem őt - tette hozzá.
- Múlt időben? - húztam fel a szemöldököm.

- Biztos úgy tudja, hogy meghaltam - suttogta. - Miért várna rám? - nevetett fel.
- Mert különleges vagy - ragadtam meg a kezét.
- Különleges, hogy kurvára semmire nem emlékszem? - emelte fel a hangját.
- Nyugodj meg. A hisztivel nem megyünk sokra - emlékeztettem.
- Vagy az a különleges, hogy nem tudok felállni ebből az izéből?? - rángatta meg a kerekes szék karfáját.

Köhögni kezdett. Egyre erősebben.
Odanyújtottam neki az üveg vizet. Egy nagyot kortyolt bele.
- Kösz, hogy te nem hagysz meghallni - passzolta vissza az üveget.
- Ez alap - ránottam egyet a vállamon.
- Segítened kell, Gedó - ragadta meg a kezem. Suttogóra fogta. - Meg kell szöknünk innen.
- Lehetetlen! Úgy védik ezt a helyet, mint egy börtönt - fésültem ki egy kósza tincset a hajából.
- Mert az is - vágta rá durcásan.

- Négyen maradtunk - jelentettem ki.
- Tessék? - kérdezte, mintha a hallása is elment volna.
- Négyen maradtunk - ismétltem. - Te meg én, Charlie és Bella.
- Az emlegetettek - forgattam a szemem.

Bella és Charlie lassú léptekkel érték ide hozzánk.
- Olyan lett ez a hely, mint valami kísértet tanya - nézett körbe Bella rettenetesen félve valamitől.
- Az igazgatónő meg úgy tesz, mintha mindez rendben lenne - zsörtölődött Charlie.

- Hogy haladtok? - guggolt le Bella, Niki elé. - Mizu Ábellel?
- Sehogy, és hagyjuk - vonta meg a vállát. Hirtelen viszont mintha a villám csapott volna belé. Ledermedt.

- Niki!!

Nem válaszolt.

Niki

- Hol vagyok??  - kiáltottam leginkább magamnak. Az erdő kellős közepén találtam magam, a sötétben. - ÁBEL! - fordultam körbe, de sehol nem volt... Egy kis házikóban fény gyúlt.

Egy szőke hajú, karcsú lány kinyitotta az ajtót.
- Nem jössz be, Niki? - nevette el magát. Csak biccentettem egyet, és bementem vele a házba. - Egy kis teát, vagy vodkát? - nevetett megint. - Tudom az a kedvenced - kapott le egy poharat egy polcról és teli öntötte. Takaros kis ház volt. Egy kicsi konyhából és egy hálószobából állt az egész. De a bútorok kicsit régiek voltak.

- Ki vagy te? - szólaltam meg halkan. Szorosan tartva a kezembe nyomott poharat.
- Nem ismersz? Úristen de gáz vagy - ült le az ágyra nevetve, és maga mellé invitált.
- Nem emlékszem semmire - ültem le mellé. Lábamat szorosan összezárva, hátamat a falnak döntve. Lehúztam a vodkát és a földre raktam.

- Mert nem akarsz! - lökte meg a vállam. - Keresd meg az igazgató irodáját.
- Lehetetlenség oda bejutni!! - ráztam fejem.
- A fejed a lehetetlen!! - vágta rá. - A könyvespolc mellette széfnek az utolsó fiókjában találsz egy térképet - folytatta. - Egy piros X mutatja a házikót, a fekete a viskót.
- Nem ugyanaz? - táncoltam a szemöldököm.
- A piros X-hez a piros út vezet. Azt kövesd! - utasított, és mind megitta a piáját.

- De hát most is itt vagyok! - értetlenkedtem.
- Nagyon beüthetted a fejed abban az autós balesetben - töltötte újra a poharát. - Pedig én próbáltam elkapni a kormányt.

Hirtlen beugrott a jelenet. A díjátadó után volt. Balesetem volt. Ruby ült mellettem, de mégsem. Nem tudott megmenteni

- Ruby? - kérdeztem hirtelen.
- Na végre! - dobta hátra a haját. - Ruby Adams, a híres influenszer, akiről könyvet írtál! - nyitotta ki a rozoga éjjeliszekrény fiókját, és egy könyvet nyomott a kezembe.

- De hát... Akkor te is élsz? - öleltem meg hirtelen.
- Nem, elvágták a nyakamat! - suttogta. - De Ábel él!
- Nem hiszem, hogy vár rám - engedtem el, hogy egyenesen a szemébe nézzek.
- Mi van, ha mégis? - mosolygott.
- Eléggé paradoxon, hogy a volt menyasszonyom a volt palimról beszél!
- Mit csináljak vele? Ez a tudatalattid! - magyarázta.

- Ábel is ilyesmit mondott - gondolkodtam el.
- Búcsúzóul - egy gyűrött papírt adott a kezembe.

Egy versike volt.

Erdő mélyén házikó,
Benne lakik öreganyó.
Arca csúf, haja fakó,
De szíve aranyból.

Erdő mélyén viskó,
Vadász él ott.
Délceg, daliás, fickó.
De szíve illúzió.

Az erdő sok titkot rejt.
Sok, súlyos bűnöket.

Benne van a levegőben, benne
Van a fák üvöltésében, benne
Van a madarak füstjében, benne
Van a tűz énekében, benne
Van az emberek csendjében.

Bella

- Niki!!

Végre kinyitotta a szemét. Egy örökkévalóságnak tűnt.

- Az erdőbe kell mennünk.
- Hová? - kérdezte teljesen sokkos állapotban Gedó.
- Az erdő mélyére. De kell egy térkép, ami a dirinőnél van!
- Te is megbolondultál - állapította meg Charlie.

- NEM! Ruby modnta nekem - erősködött.
- Ki az a Ruby? - kérdeztem értetlenül.
- Emlékszel rá? - mosolyodott el Gedó.
- Igen. És... Oda kell mennünk!

- Ez hülyeség gyerekek! - rázta a fejét Charlie.
- Én Nikivel megyek - jelentette ki Gedó.
- Én is - mondtam én is rögtön.
- Akkor... - nézett körbe Charlie - kelleni fog egy terv.

Hitetlenkedve néztünk rá.
- Hátha találunk ott valamit, ami segít.

Az ebédlőben ülve halkan susmutolva eszeltük ki a tervet.
- Jó étvágyat kívánok! - lépett oda hozzánk az igazgatónő.
- Köszönjük - néztünk rá eléggé furcsán.
- Gedeon - fordult felé - holnap reggel jöjjön az irodámba. Beszédem van magával.
- De nagyon jól haladunk - szólt  közbe Niki. - Annyi mindenre emlkészem már.
- Az nagyon szuper, Nicole. De nem maga körül forog a világ - köpte egyenesen a szavakat.
- Holnap nyolckor az irodámban - közölte erélyesen, mire Gedó biccentett.

Majd Madeline elsétált a magassúrkújában a kongó ebédlőben.

- Ma kell végre hajtani a tervet - szólalt meg Niki halkan, amikor elment a börtön vezető.
- Holnap, ha megyek az irodába el tudom vonni a figyelmét, és akkor...
- Az már késő - csaptam le a kanalamat az asztalra. - Te leszel a következő, akit eltesz láb alól.

Charlie

- A terv egyszerű - vágtam bele. - Én elvonon Madeline figyelmét, amíg Niki bent az irodában megkeresi a térképet. Gedó kint fogja várni a folyosón, a bugróban, ahol senki nem veszi észre - ecsetelte részletesen. - Bella kint lesz az erdőbe vezető kisútnál. Amikor Niki megszerezte a térképet odaadja Gedónak, aki Bellával együtt megkeresik a házikót.

- Érthető voltam? - kérdeztem szigorúan.
- Kezdjük - húzta fel Niki a kezére a gumikesztyűket.

Ábel

Mosolyogva néztem Tatyira. Csak mi ketten voltunk vásárlók a könyvesboltban. Lassan ugyanis záróra. Tatyi csillogó szemmel válogatott a könyvek között. Úgy látszik kettő között nem tud dönteni.

- Meg veszem mind a kettőt - jelentettem ki, és mellé lépve elolvastam a két címet. - Nyaraló gyilkosok. Mert többen nincsenek.
- Ez a Tíz kicsi néger, csak meg kellett változtatni a címét, mert - nevetett fel - rasszista.

Véletlenül lelöktem egy könyvet a polcról.

Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés.

- Niki kedvence -  Tatyi a szemét forgatta.
- Hiszel az ilyen természetfeletti dolgokban? - kérdeztem hirtelen.
- Mire gondolsz?
- Néha... Elhiszem, hogy még él. És nem halt meg.
- De meghalt.