Csendes a reggel.
A pacsirta vígan énekel.
Majd tovább rebben.
Nem tartja semmi ezen a helyen.

De számomra nincs kiút
be vagyok zárva
vak dióként, vak dióban
az életből nekem mi jut?

Fehér falak
klór rémes szaga
undorító vacsora
rémes szobatársak.

Ki kell törni!
Aki utamba kerül meg kell ölni!
A bezártságot meg kell pörölni!
Őt kell megtörni!

Olvad a hó, tavasz akar lenni.
De szeretnék pacsirta lenni.
Pacsirtaként vígan énekelni.
S szabadon élni.

Rabmadár

Hamar megígtam ezt a verset. Szívemből szólt.

Gedó

Charlie még aludt, amikor elmentem reggelizni. Halkan felvettem a papucsom, és kicsoszogtam az étkezőbe.
Senki nem volt ott. De a svédasztalok teli kajával megrakva álltak. Felkaptam egy tálcát, és kettő túrós buktát dobtam rá. Egy kék pöttyös bögrébe, pedig kávét öntöttem.

Kicsit elgondolkoztam, a sok üres hely láttán, hogy hova üljek. Végül a legutolsó két személyes asztal mellett döntöttem. Rögtön ittam két kortyot a kávémból.

Majd elővettem a füzetem. És csak úgy kíváncsiságból megpróbáltam megválaszolni a saját magamnak feltett kérdéseket Nicole Collins-al kapcsolatban.

Hány éves? - 20

Mi a foglalkozása? - bíróságon fordító

Hol él? - USA, nagyvárosban

Egyedül? - Nem

A szüleivel? - Nem

Esetleg párkapcsolata van? - Tuti

Tud hangszeren játszani? - Nem hiszem

Szeret olvasni? - Romantikus könyvek

Vagy inkább filmeket, sorozatokat szeret nézni? - Inkább olvasni

Sportol valamit? - Hobbi szinten futás

Otthonülős típus? - Igen

Vagy inkább meg sem tud maradni egy helyben? - Nem

Vajon ő szereti a lekváros kenyeret? - Először igen, aztán megutálja

Hogy került ide? - ???

Megettem a két buktámat, és a kávém is elfogyott.

- Akkor nézzük meg, mi az igazság - toltam be a székem. Fájdalmas fogcsikorgató hangot adott ki.

- Jó reggelt, Gedó! - köszönt rám, Rosie boldogan. Hát nem csodálom, hogy ezt meghallotta. Éppen a svédasztalnál állt, és a croissantok között válogatott. Vakvezető kutyusa mellette feküdt a padlón.
- Szia, Rosie - mosolyodtam el. - Szia, Blackie! - simogattam meg a kutyus buksiját.

Ismerem már annyira, hogy tudom, nem fogadná el a segítségemet. Hagytam, hogy mindent jól összefogdosva válasszon. Nyugi, volt rajta kesztyű.
- Hogy megy az új meló? - fordult a hang irányába.
- Most megyek a géptermebe, infót gyűjteni ilyesmi - magyaráztam.

- Biztos segítesz az új lánynak is - nézett rám bíztatóan. - Nekem is sokat segítettél - tette a szívére a kezét.
- Ez azért túlzás, Blackie sokkal többet tett hozzá. - ingattam a fejem. - Na tala a reggeli eligazításon! - dobtam le a tálcám a lerakóba.

Charlie

Már egész jól haladtam a képemmel. A zöldes kék háttér nagyjából elkészült. Akár egy örvény, ami beszippantja az embert. Mondjuk egy-két ecsetvonás még ráfér.

Csupán minimálisan vagyok maximalista.

Ez az eddigi legjobb ötletem. Muszáj megvalósítanom. Szinte már most látom magam előtt a festményt. Persze a főszereplő még hiányzott. Mégis szinte megszólalt az a gyönyörű hang, amit hallottam tegnap este. És az előtt este. És az előtt. Nem tudtam kiverni a fejemből. Annyira emlékeztetett valakire. Ezért arra gondoltam, lefestem. Hátha eszembe jut.

Reggeli előtt gondoltam a festményem hátterét befejezem. Mivel Gedó már úgy is elment, volt egy kis nyugtom. Azonban Bella keresztbe húzta a számításaimat.
- Charlie! - rontott be locsifecsi kisasszony a szobámba.

Majdnem feldöntöttem a könyökömel a festékes bödönöket, de az utolsó pillanatban megálltak. Egy csepp sem esett ki belőlük.

- Jaj, bocsi - szabadkozott rögtön. Lassan fordultam felé. Félelmet láttam az arcán, a megszokott mosoly helyett.
- Valami baj van? - kérdeztem értetlenül.
- Nagy baj van, Charlie - suttogta remegő hangon.

Gedó

Kicsit félve írtam be Nicole Collins nevét a keresőbe. De a kíváncsiságom győzött. Lenyomtam az enter, nagy fekete kattogó billentyűjét.

Én csak egy egyszerű személyes Facebook, Insta oldalra gondoltam. Ehelyett rengeteg cikket találtam.

"Halálos autóbalesetet szenvedett Nicole Collins, Ruby Adams ( a leghíresebb influenszer) életrajzi könyvének írója és szerkesztője"

- Ez ugyanaz a Nicole Collins? - suttogtam magam elé. Amilyen gyorsan kattintottam rá a cikkre, olyan lassan töltött be.

"Nicole Collins az Aranykönyv díjátadó után hazafelé tartott. Az esetet több kamera is rögzítette. A felvételen látszódik, hogy Nicole frontálisan ütközött. Azonnal életét vesztette.
A párja, Barta Ábel ( magánnyomozó - a szerk) egyből nyomozást indított az üggyel kapcsolatban.
"Egyértelműen merénylet" - jelentette ki a hős szerelmes.
Viszont a tények nem ezt támasztják alá. Nicole Collins tisztában volt a tettével, ugyanis semmi jelét nem mutatta a félelemnek. Mintha ő maga kereste volna a halált."

- De hát ez hazugság! - csaptam az asztalra. - Nicole él! Nagyon is él! Amúgy is milyen szar cikk ez már - forgattam a szemem.

A Facebook nem töltött be, de találtam az Instán egy képet, ami a Mindketten meghalnak a végén c. könyvből lehet ismerős.

Név: Nicole Collins

Kor: 26

Nem: Nő

Magasság: 177 cm

Súly: 60 kg

Nemzetiség: angol-magyar

Irányultság: Semmi közöd hozzá!

Foglalkozás: Személyi edző

Érdeklődési kör: Minden ami sport

Kedvenc film/ tv-műsor/ könyv:
Minden ami Agathe Christie és
Bűn és bűnhődés

Kedvenc dal: Azahriah-tól bármi, Mind1, vagy 'FOUR MOODS'. De mostanában a The Biebers - Nem Lesz Másikra vagyok rákattanva!

Ki voltál életedben: Már félig halott vagyok.

Bakancslista: Találkozni a vérszerinti apukámmal.

Végső gondolatok: Nincs több szenvedés.

Hát ezt egy kicsit benéztem. Ahogy Barta Ábel mélyen tisztelt nyomozó úr is. A barátnője súlyos depresszióban szenvedett vagy még most is. Fontos, hogy ezt ne jutassam eszébe. Lehet újra kiújulna.

Ezt gyorsan fel is firkantottam a füzetembe. A Facebook oldalán nem valami sokat találtam. Az Instája sem bővelkedett túlságosan. Néhány edzős kép, egy-két kép az anyukájával, Ábellel és Ruby Adams-el.

Egy igazán csinos lány ez a Niki. Fehér bőrével igen nagy kontrasztot mutatott szurok fekete haja. Arca és keze csontos. Tekintete rideg, szánalommal teli. De volt benne valami csillogás. Valami... Nem is tudom micsoda.
Szinte lyukat égetett a bőrömbe.

Ez volt a legnagyobb kérdés. Mi a kapcsolat Ruby Adams és Nicole Collins között? Rá is találtam. Egy részlet Ruby önéletrajzi könyvéből mindent megmagyarázott. Az állam a padlón landolt.
Megjegyzés: Elolvasni az egész könyvet!

Nicole: Nem sokat beszéltél a párodról, gondolom nem is tervezel. De annyit elárulsz nekünk, hogy mi fogott meg benne igazán?

Ruby: Nikit egy szóval is tudom akár jellemezni: special. Tényleg különleges. Felkeltette az érdekledősemet ez a csaj, és érdekelt a története. Niki COPD beteg, és nem túl jók az eredményei. Ez egy komoly tüdőbetegség, amire nincs gyógymód, csupán lassítható. Segíteni akartam neki, hogy teljesüljön talán az utolsó kívánsága a halála előtt: találkozni a vérszerinti apjával.

Nicole: Van azért rossz tulajdonság is?

Ruby: Bőven. Néha komolyan ő a világ parasztja!

Nicole: Hé! Komolyan ezt gondolod rólam??? Te! Egyen meg a rézfszú bagoly!!

Ruby: Szeretlek. Főleg amikor lelövöd a poént!

Nicole: Úgy sem bírtad volna ki! Így legalább vicces lett.

Ruby: Igazad van, mint mindig. Szóval igen, Nicole Collins megkérte a kezem!!!

Nicole: De jó, hogy ők nem hallják a visításodat. Olyan, mint egy kismalacé...

Ruby: Jól van te nyálgép, aki a Duna közepén kérted meg a kezem!!

Nikinek már Ruby előtt is volt egy induló depressziója, de Ruby halála után teljesen padlóra került. Így már sokkal kézenfekvőbb az öngyilkosság kérdése.

Ruby Adams ügyét pedig Barta Ábel nyomozó úr, mélyen tisztelt őfelsége oldotta meg. Vagyis innen ismerték egymást.

Egyre jobban felkeltette az érdeklődésemet ez az egész. A rejtély, az hogy pontosan mi történt.
Vagyis ő maga.

Nicole Collins.

A legfontosabb dolgokat kinyomtattam, avagy leírtam egy-két szóban. Összeszedtem a cuccom, bezártam a termet. A kulcsot a kint álló őr kezébe dobtam. És rohantam.

De az őszíntét megvallva Nicole Collins továbbra is egy nagy kérdőjel maradt.

Niki

Amint kiürült az altató a szervezetemből, fent voltam. Ez a ma reggelre érkezett el. Amikor kinyiottam a szemem, újra ebben a fehér szobában voltam. Ezúttal viszont a szoba üres volt. Csend honolt.

Az éjjeli szekrényemen egy fekete rózsa állt, egy fekete vázában. Előtte egy fekete boríték. Óvatosan nyúltam érte. Sercegő hangot adott ki, ahogy kinyitottam.

"Vigyázz!
Ez nem az a hely, amire gondolsz.
Ez egy börtön.
El kell, hogy tűnj!
Mielőtt késő lenne...

Egy jó akaród"

- Ez fura - állapítottam meg. Magamhoz vettem a fekete rózsa csokrot. Egy szirma a kezemben maradt. Megbabonázva néztem a könnyed rózsaszirmot. Egy pillanatra hunytam le a szemem.

De ez alatt a pillanat alatt hónapokat mentem vissza az időben. Kívülről láttam az eseményeket. Egy magas, jóképű pasi egy sírhoz lépett. Egy vázába fekete rózsát tett. Könny szökött a szemébe. Mintha csak észre vett volna. Hirtelen elfordult.

Halk kopogás ébresztett fel. Mi a franc történt az előbb? Az egyetlen magyarázat, hogy megbolondultam.
- Szabad - köhintettem egyet. Egy magas, vékony, szőke hajú srác állt meg ag ajtóban. Kezében sok papírt szorongatott.

- Ez most biztos fura lesz - csukta be maga mögött az ajtót. - De... - vakarta meg a tarkóját - az igazgató asszony megkért, hogy segítsek neked - húzott egy széket az ágyam mellé.
- Segíteni? Nekem? - nevettem fel.
- Arra kért - kezdte mosolyogva -, hogy segítsek visszahozni az emlékeidet - magyarázta.

- Te akkor ilyen pszichológus vagy? - fordultam közben oldalra, és egy nagyot köhintettem.
- Nem tudtam befejezni az egyetemet, de ja - nevetett.

- Miért is fontos ez a drága jó lelkű igazgató asszonynak? - húztam össze a szemöldököm.
- Fogalmam sincs - vonta meg a vállát. - De én azért örülök, hogy megismerhetlek - tette le a cuccát az ágy végébe. - Ferenc Gedeon, de hívj csak Gedónak - nyújtotta felém a kezét.
- Nicole Collins, a Nikit asszem jobban szeretem - fogadtam el bizonytalanul a kézfogást.

- Ez már egy jó kezdet - vette fel a füzetét, és lefirkantott valamit.

Ekkor megszólalt a hangos bemondó.
- Figyelem! - kocogtatta meg a mikrofont egy hölgy. - Rendkívüli hírdetés következik!
- Kiss Szilvia eltűnt - hallatszódott egy kétségbeesett hang. Egyértelműen nem az első hang volt.

Gedó rémült tekintettel nézett rám.
Majd megszakadt a hang. Recsegés hallatszott. Egy harmadik női hang énekelt.

- Csendes a reggel.
A pacsirta vígan énekel.
Majd tovább rebben.
Nem tartja semmi ezen a helyen.

De számomra nincs kiút
be vagyok zárva
vak dióként, vak dióban
az életből nekem mi jut?

Fehér falak
klór rémes szaga
undorító vacsora
rémes szobatársak.

Ki kell törni!
Aki utamba kerül meg kell ölni!
A bezártságot meg kell pörölni!
Őt kell megtörni!

Olvad a hó, tavasz akar lenni.
De szeretnék pacsirta lenni.
Pacsirtaként vígan énekelni.
S szabadon élni.

Remélem tetszett! Igyekszem a következő résszel, de hát tudjátok jön az év végi hajrá! És jó lenne javítani meg nem rontani... Úgyhogy nagy valószínűsséggel a következő részre várni kell egy hetet biztos. ❤️
Eddig hogy tetszik a sztori? Mit szóltok Niki karakteréhez? Na és ki ez a Rabmadár? 🥰