Sok idő telt el a lázadás óta. Jäger betartotta a szavát, visszakaptam a szüleimet, ahogy mindenki más is. Ők persze nem emlékeztek semmire, de még csak nem is furcsállták, hogy minden megváltozott. Azt sem értették, hogy miért bőgöm vörösre a szemem, amikor „alig egy hete találkoztunk". Én persze nem árulhatok el nekik semmit. Ahogy Bellának sem. Hiszen vele is kibékültem. Pontosabban egyáltalán nem is emlékezett arra, hogy rám lőtt, vagy hogy utálja a robotokat. Ő is, akárcsak mindenki más, elfelejtette az apokalipszist. Engem viszont valahogy nem, és van egy olyan érzésem, hogy ebben Jäger keze is benne van. De nem bánom, nem akartam volna még egy barátot elveszíteni. Már így is egyedül éreztem magam az emlékeimmel, amiről senkivel se beszélhetek. Pontosabban rajtam kívül még egy ember emlékszik a történtekre. Viki. Vele viszont nem beszélek sokszor. Őt talán még nálam is jobban megviselte a lázadás. Jäger keresett nekem egy robot pszichológust, akivel fel tudom dolgozni a traumákat, és olyankor szoktam Vikivel is találkozni. Egyszer megemlítette, hogy történt valami az anyjával, de nem beszélt róla többet. Annyit tudok, hogy Jürgenék fogadták be, és úgy figyelnek rá, mintha a húguk lenne.

Egyszer láttam Jasont is, ő is egyesült a családjával. A felesége egy szőke, barna szemű nő, hatalmas mosollyal. Ha Bella emlékezne, tudatnám vele, hogy elvesztette a fogadást, amit még a lázadás elején kötöttünk. Néha látom Akikoékat is, és valamilyen csoda folytán Mrs. Monrow is életben van még. Egy aranyos takarító robot szegődött mellé társaságnak, Mrs. Monrow pedig kötött neki egy zöld pulóvert. És köztünk legyen szólva, szerintem halálra itatja teával.

---O---

Kiléptem az utcára, ahol lassan visszatért a rend. A szemét eltűnt, autók és gyalogosok szelték az utcákat, akárcsak régen. A telefon megrezdült a zsebemben. Új üzenetem érkezett, Jägertől.

Megnyitottam, egy videó volt.

Először Ewa háta tűnt fel benne, egy fekete katonai jipet vezetett, egy egyenes betonúton. Jäger beszélt, közben pedig boldog kurjantások szűrődtek a háttérből. Aztán, miután bemutatta az egész csapatot, magára fordította a kamerát. Ewa mellett Mike ült az egyre gyorsuló járműben, hátul pedig Jürgen, és Günter nevetet mellette.

- Gyorsabban! – Rikkantotta izgatottan, a kocsi korlátjába kapaszkodva. – Látod ezt, Helen? Micsoda sebesség!

Megfordította a kamerát, ami újra az utat, és a két oldalt körülölelő fákat mutatta. A nap épp lemenőben volt, Günter pedig a lábát lógatva a semmibe nézte az utat.

- Wooohooo! – Mike kivette Jäger kezéből a telefont.

- Helen, tudtad, hogy Ewa tud vezetni? Állat, mi?!

- Ez baromira jó! – Hallatszott Jürgen üvöltése a háttérből.

A videó Jägerrel ért véget, ahogy mindkét kezét az égnek emeli, és azt kiáltja.:

Szabadok vagyunk!