Nem tudom, meddig ülhettem az ágyon szipogva, a könnyeim törölve. Mike se Jäger nem mozdult azóta. Egy ideig csöndesen néztem őket, aztán óvatosan kimásztam az ágyból. Igyekeztem nem zajt csapni, mert nem akartam felébreszteni őket. Próbáltam összeszedni magam, de az arcom ragadt a könnyektől, és a piszoktól. Lábujjhegyen jártam körbe a szobát, a dolgokért, amikre szükségem volt. Először felvettem pár ruhadarabot a földről, és a hónom alá csaptam. Egy törölközőt is kivettem a szekrényből, aztán a ruhafogashoz lopakodtam, amire Jäger akasztotta az ajándékokat rejtő műanyagzacskót. Volt egy olyan érzésem, hogy ha nem rejtem el, Jäger előbb utóbb belenéz, úgyhogy halkan betoltam az ágy alá, aztán lábujjhegyen a fürdőszobába siettem.

Behajtottam magam után az ajtót, és lefejtettem a ruháim. Már igazán rájuk fért a mosás. Bedobtam őket a szennyestartóba, aztán beléptem a kádba.

Halkan megengedtem a vizet, de csak épp annyira, hogy vékonyan csordogáljon, nehogy felébresszem Jägerékat. Ez a tervem azonban elbukott, amikor bekapcsolt a bojler, úgyhogy inkább hagytam a francba az egészet. Jó érzés volt a meleg víz, a kinti hideg, és a hó után. Lemostam magamról a koszt, a hajamat is átöblítettem, aztán kiléptem a kádból. A padló vizes volt, és egy sikkantás kíséretében el is csúsztam rajta. Mindenemet beütöttem, és a hatalmas zaj, amit az esésemmel okoztam, taccsra vágta a csöndre való törekvéseim. Ahogy a hideg kövön ültem, és átvizsgáltam minden végtagom, hogy nem-e tört el, azon gondolkodtam, hogy hogy lehetek ilyen béna. Szerencsére csak a lábamat húztam meg, úgyhogy ezúttal sokkal óvatosabban felkeltem, és a törölközőhöz bicegtem. Épp végeztem, amikor valaki, pontosabban Jäger bekopogott. Nem számítottam rá, úgyhogy összerezzentem. Épp csak annyi időm volt, hogy magam köré csavarjam a törölközőt.

- Helen, minden rendben? – Hallottam a hangját.

- Igen. – Cincogtam. – Csak elcsúsztam.

- Igen, azt hallottam. Elég hangos volt. Megütötted magad?

- Nem. – Eszembe jutott, hogy elfelejtettem bezárni az ajtót. – Csak egy kicsit.

- Rendben. – Egy ideig hallgatott. – Nehogy te is megsérülj itt nekem.

- Nem fogok. – Kuncogtam. Bár az elmúlt pár hónapban több sérülést szereztem, mint egész életembe együttvéve.

Miután meggyőződtem, hogy Jäger nem fog benyitni, gyorsan magamra kaptam a ruhákat, és a törölközőbe csavartam a hajam. Életemben először olyan ruhát viseltem, ami a bokám alá ért, sőt, talán még nagynak is bizonyult. A póló is bő volt, és tekintve, hogy a fehérneműim is a szennyesbe raktam, megfogadtam magamban, hogy nem fogok lehajolni. Talán majd csak akkor, ha kölcsön kérek Jägertől egy pulóvert.

Még egy utolsó pillantást vetettem a tükörbe. Fura volt ilyen ruhákban látni magam. A fehér póló a combom közepéig ért, és lecsúszott a vállamon, a fekete melegítő meg úgy nézett ki, mintha egy krumpliszsákot húztam volna a lábamra. De őszintén, kényelmesebb volt, mint valaha bármi, amit hordtam.

Óvatosan kinyitottam az ajtót, de nem volt időm kilépni rajta, ugyanis Jäger a falnak támaszkodva várt, és amint meglátott, vigyorogva visszatolt a fürdőbe.

- Jäger! – Kuncogtam. Próbáltam halk maradni. – Mit csinálsz?

- Sss! – Csitított, miközben becsukta maga után az ajtót. – Felébreszted Mike-t.

Éreztem, hogy elpirulok, ahogy vigyorogva végigmér.

- Mit szeretnél? – Kérdeztem.

Közelebb lépett, a kezét pedig mögém támasztotta a falra.

- Jól áll rajtad Jürgen ruhája. – Mosolygott.

- Köszi. – Valamiért iszonyatosan zavarban voltam.

- De van ám köntös is. – A kijelentésére talán még az addiginál is jobban elvörösödött a fejem.

- Abból inkább nem kérek. – Röhögtem, aztán minden bátorságom összeszedve a szemébe néztem. Kéken csillogott, és olyan kifejezés bujkált benne, amit még sose láttam.

Közelebb hajolt, és egy gyors puszit nyomott az ajkaimra.

- Na, jófiú voltam? - Értetlenül pislogtam, mire elnevette magát. – Azt mondtad, hogyha itthon maradok, megjutalmazol.

- Ó! – Eszembe jutott. A vicc, amit még Mike-nál mondtam. – Már emlékszem.

Kihívó tekintettel közelebb léptem. Olyan közel, hogy összeért a testünk. A karjaim a nyaka köré fontam, és mélyen a szemébe néztem. Éreztem, ahogy a kezét lassan a derekamra csúsztatja.

- Reméltem is, hogy nem felejted el.

- Nem. – Vigyorogva az ajkához hajoltam. – Pontosan emlékszem.

- Igen? – Izgatottan mosolygott, közben megpróbált megcsókolni.

- Igen. – Válaszoltam, és elhajoltam előle. Nevetve a szemébe néztem. Értetlenül pislogott. – Azt mondtam, megajándékozlak, nem azt, hogy megjutalmazlak. – A hüvelyk és mutató ujjam a szeme elé tartottam. – Kicsi a különbség, de mégis két külön dolog.

Azzal kibújtam a karjai közül, és lassú léptekkel az ajtó felé vettem az irányt.

- Majd nemsokára megkapod. – Igyekeztem minél csábítóbban visszanézni, de tekintve, hogy úgy álltak rajtam a ruhák, mint valami zsák, nem hiszem, hogy sikerült.

Jägernek úgy tűnt, nem tetszett a válaszom, mivel utánam nyúlt, és visszahúzott.

- Azt hiszed, hogy ilyen könnyen szabadulsz? – Mindkét karját a derekam közé kulcsolta, és összepuszilt.

- Ne, Jäger! – Nevettem. – Nagyon csikizel! Elég lesz!

Hiába próbáltam lefejteni magamról a kezeit.

- Nem engedlek el addig, amíg nem mondod el, hogy mit terveztél. – Válaszolt, miután behintette ezer puszival az arcom. A törölköző közben lecsavarodott, és kibomlott a hajam. – Ne mondd, hogy a semmiért vártam ennyit.

- Nem mondhatom el. – Nevettem.

- Pedig kénytelen leszel. – Vigyorgott, és csiklandozni kezdett.

Hangosan nevetve kalimpáltam, aminek az lett az eredménye, hogy megcsúszott, és mindketten a földre estűnk. Ő a hideg kőpadlóra, én meg az ölébe, ami ugyan olyan keménynek bizonyult. Nem is tudom, melyikünk hátsója sajgott jobban az esés után.

Pár másodperc után teli torokból kitört belőle a nevetés, és folytatta amit elkezdett.

- Elég jó vallatási taktikáim vannak, úgyhogy jobban teszed, ha beszélsz. – Vigyorgott.

- Tényleg nem mondhatom el. – Nevettem. – Titok.

- Nem mondom el senkinek. – A hideg ujjai becsúsztak a pólóm alá, mire visítva kalimpáltam. Azt hiszem, egyszer fel is fejeltem. Az álla ugyanis akkorát koppant, hogy szerintem még Mike is felébredt rá. Addigra már sikerült kibújnom a karjai közül, és ijedten megfordultam.

- Jaj, jól vagy? – Az állát dörzsölte, de ahogy meglátta az aggodalmas arckifejezésem, szelíden elmosolyodott.

- Persze, nem történt semmi. – Aztán végig simított a fejemen ott, ahol beütöttem. – Te?

- Pffft, meg se éreztem... - Forgattam a szemem, de ennek ellenére nyomott a vizes hajamra egy puszit. Újra átölelt, ezúttal sokkal puhábban.

- Annyira szeretlek.

Én is átöleltem, és a pulóvere kapucnijába fúrtam a fejem.

- Én is szeretek. – Suttogtam. – De akkor se mondom el.

- Na... - Nyüszített. – Miért nem?

- Mert akkor nem lepődnél meg.

- De, meg fogok.

- Nem fogsz. – Nevettem, aztán felkeltem. A hajam átnedvesítette a pólót, úgyhogy sürgősen meg kellett szárítanom, ha nem akartam, hogy megfázzon a fejbőröm.

Ő is felkelt, de nem tágított. Újra átölelt. Nem értettem, hogy hírtelen miért ilyen bújós, de nem bántam.

- Mi az már? – Nevettem, és megfordultam.

- Semmi, csak... - Egy pillanatra elhallgatott. – Örülök, hogy nem esett bajod.

- Én is... - Suttogtam. – Sokat köszönhetek Mike-nak. Köztük van az életem is.

Jäger elcsöndesedett, és lesütött szemmel ellépett tőlem.

- Igen. – Motyogta, aztán felnevetett. – Úgy tűnik, nekünk robotoknak mániánk megmenteni téged.

Akkor jutott eszembe, hogy neki is sokat köszönhetek. Remélem, nem sértődött meg, hogy csak Mike-t említettem.

Kis ideig csöndben ácsorogtunk, aztán megtörtem a csendet.

- Jäger.

- Hm?

- Van itt valahol hajszárító?

Értetlen szemekkel körülnézett, aztán vissza rám.

- Szerinted használunk mi olyat? – Nevetett.

- Hát... - Megvontam a vállam. – Nyilván nem, de nekem meg kéne.

Elém lépett, és mosolyogva hátra fésülte a hajam.

- Hozok neked, jó?

Nem tudom miért, de elpirultam. A hangjában volt valami szelíd kedvesség, ami iszonyatosan vonzóvá tette.

- Köszönöm. – Motyogtam, inkább a földön heverő törölközőmet bámulva.

Elmosolyodott, aztán lehajolt, és felvette. Felém nyújtotta, de amikor el akartam venni, az utolsó pillanatban elrántotta, és kirohant az ajtón. Pontosabban egy lépéssel kiugrott.

- Jä – Akartam utána kiáltani, de eszembe jutott Mike. Ahogy én is kiléptem, röhögcsélve az arcomba dobta a törölközőt. Addigra már az ágyon ült, úgyhogy az anyag olyan sebességgel csapódott az arcomba, hogy majdnem fájt is.

- Te kis szemét! – Sziszegtem, és a törölközővel a kezemben neki futottam. Az utolsó lépéseket már nem tettem meg, csak lendületből Jägernek ugrottam. Sikerült ledöntenem, de nem tartott sokáig a nyereségem, mivel a hasamat átkarolva átfordított. Alig volt időm reagálni, máris fölém magasodott, és vigyorogva lefogta a kezeim.

- Engem akarsz legyőzni? – Nevetett.

Épp volt annyi hely közöttünk, hogy hasba rúgjam, de meg se moccant.

- Meg is teszem, csak figyelj! – Vigyorogtam, diadalmasan, aztán újra a mellkasának feszítettem a lábaim.

- Erőlködj csak. – Figyelt. Továbbra se mozdult, úgyhogy a hasába rúgtam. Arra már kiszaladt belőle a levegő. Elengedett, és a hasát fogva mellém, az oldalára dőlt az ágyban. – Jaj, de fáj.

A hangjából jöttem rá, hogy csak gúnyolódik.

- Na várj csak! – Kiáltottam, és meglöktem, mire odébb gurult. A következő pillanatban pedig valaki leesett az ágyról.

- Ti mégis mi a jó édes szart csináltok? – Hallottam Mike fájdalmas nyögdécselését a földről. Teljesen megfeledkeztem, hogy ő is velünk volt az ágyban.

Jäger ijedten felpattant, és lehajolt, hogy felsegítse.

- Jaj, ne haragudj. Jól vagy?

- Képes lettél volna dugni mellettem?! – Krákogott Mike, mire Jäger vöröslő fejjel rákiabált.

- Csak játszottunk te idióta!

Mike felnevetett, megveregette Jäger vállát, aztán rám nézett.

- Jó erős, mi? Képzelem, milyen lehet az ágyban. – Lassan az én fejem is vörösre váltott. – Ja, pont most volt alkalmam megtapasztalni.

Kuncogva köhögött, amíg Jäger már közel sem olyan óvatosan visszadobta az ágyba, aztán fejig betakarta.

- Helyes. Így legalább nem foglak látni titeket. – Nevetett Mike a paplan alól, mire Jäger puhán rávágott egyet.

- Ne is törődj vele. – Sóhajtott, aztán az ágyra támaszkodva nyomott egy puszit a fejemre. – Hozok neked hajszárítót, jó?

- Oké. – Bólintottam halkan.

Közelebb hajolt, és a fülembe súgott.

- Már csak pár nap, amíg felépül, és utána azt csinálunk, amit akarunk.

Talán még az addiginál is jobban elvörösödhettem. Nem bírtam a vigyorgó képére nézni.

- Fogd be! – Suttogtam, mire felnevetett.

A bejárati ajtóhoz sétált, és mielőtt kilépett volna, még egyszer visszanézett.

Kettesben maradtam Mike-val, és közénk telepedett a csend. Hátra vetettem magam az ágyon, és a plafont bámultam. Lehűlt a levegő, úgyhogy betakaróztam. Igyekeztem csöndben mozogni, nehogy zavarjam Mike-t. De miután Jäger véletlen lelökte az ágyról, kétlem, hogy zavartam volna. Az ágy szélén feküdt, és néha felköhögött. Az épp keze a feje alatt, a másik a mellkasán pihent, a szemét pedig csukva tartotta.

- Mi tetszik neked Jägerben? – Törte meg később a csöndet.

- Nem is tudom. – Motyogtam, kis hallgatás után. – Kedves. Meg olyan felszabadult.

- Aha. – Úgy tűnt, nem volt kielégítő számára a válaszom. A szeme sarkából rám sandított. Lehet, hogy azt várta, hogy folytassam, de őszintén nem tudtam mit mondani. – Ismered?

- Tessék?

- Ismered? A titkait, hogy mik a gyengéi, vagy a kedvenc színe?

- Hát... - Az oldalamra fordultam. – Ezt most miért kérdezed?

- Csak kíváncsi vagyok, mennyit mondott el magáról. Te vagy az első ember, akit közel engedett magához. – A szája elé emelte a kezét, hogy ne a párnára köhögje a vért. – Mármint nem testileg, hanem... Lelkileg.

- Ezt hogy érted?

Mike nem tudott válaszolni, mert Jäger ebben a pillanatban ért vissza. A kezében egy fehér hajszárítóval, és hatalmas mosollyal az arcán. Lerúgta a bakancsát, és sietve átadta nekem.

- Köszi. Jó gyors voltál! – A mellénye még havas volt. – Honnan szerezted?

- Kölcsön kértem. – Vont vállat.

- Nekem esetleg nem hoztál füldugót? – Köhögött Mike.

Kibújtam az ágyból, és kerestem egy konnektort. Jäger közben bemászott Mike mellé az, és a szabad párnára könyökölt.

- Hogy vagy? – Kérdezte. Mike egy elnyújtott sóhajjal válaszolt. Jäger a kötés felé nyúlt. – Muti a sebed.

- Ne érj hozzám, hideg vagy! – Ütötte el a kezét. Jäger felnevetett, és Mike mellkasára rakta a tenyerét.

- Hideg?

- Ne csináld már! – Morgott Mike, de a szája szélén megjelent egy halvány mosoly.

- A te tested viszont jó meleg. – Azzal Jäger a másik kezét is Mike mellkasára nyomta. – Jó kis radiátor lehetne belőled!

- Ne már, épp szenvedek! – Tört ki Mike-ból a nevetés.

- Ó, hadd segítsek! – Röhögött Jäger, és megcsiklandozta.

Amíg a hajam szárítottam, elnéztem, ahogy játszanak. Pontosabban ahogy Jäger Mike-t piszkálja, és elgondolkodtam rajta, hogy mi tetszik benne.

Ahogy végeztem, bemásztam melléjük az ágyba, de már csak a fal mellett maradt hely. Úgy tűnik, ha hárman vagyunk, mindig az ágy szélére szorulok.

- Alszunk? – Tette fel a kérdést Jäger.

- Mennyi az idő? – Kérdeztem.

- Mindjárt éjfél...

- Hát, akkor itt lenne az ideje. – Ásítottam.

Jäger kikelt az ágyból, és lekapcsolta a villanyt, A szoba sötétségbe borult, csak a szeme világított. Közel sem olyan ijesztően, mint Mike-é. Visszamászott középre, aztán felém fordult.

- Jó éjt, Mike. – Sóhajtott, és hátra nyúlt, hogy oldalba bökje.

- Amíg nem lesztek hangosak, vagy rúgsz le az ágyról, neked is. – Válaszolt Mike.

- Jó éjt, Mike. – Szóltam, de én rendes választ kaptam.

- Szép álmokat, Helen.

Jäger átkarolt, és elmosolyodott.

- Jó éjt, Helen.

Hozzábújtam, és a mellkasába fúrtam a fejem.

- Jó éjt. – Sóhajtottam.

- Nagyon szeretlek. – Motyogta, mielőtt átölelt.

- Én is szeretlek... - Kis hallgatás után újra megszólaltam. - Jäger?

- Hm?

- Mi a kedvenc színed? – Halkan kuncogott a kérdésen.

- A tengerkék. Mint a szemed.

Egy pillanat alatt elöntötte az arcom a forróság, és képtelen voltam elrejteni a mosolyom. Mégis hogy lehet valaki ennyire aranyos?

A szíve lassú dobogását hallgatva lehunytam a szemem, és nem sokkal később elnyomott az álom.