Nova csurom vizesen dobta le magát szokásos helyére, cipője cuppogó hangot adott ki, ahogy a padlóhoz ért.
- Tohren, veled meg mi történt? Nem volt nálad esernyő? - nézett aggódva Mrs. Heggiens. Kedves, törődő nő volt, aki imádott tanítani. Nova kedvelte, de sosem mutatta ki.
- De volt. - tette fel az asztalra az imént említett tárgy csupasz vázát, mely csattogva landolt.
- Istenem, de pózer...
- Szerinted azzal meg akar ölni valakit?
- Eláshatná magát vele...
- Hogy lehet valaki ilyen...
- Istenem de...
- De gáz...
-Bazz...
Az osztálytársai érthetetlenebbnél érthetetlenebb dolgokat sugdostak egymásnak. Persze senkiből sem a jóindulat beszélt.
- Óh, értem. - nézett zavartan a tanár, majd miután nem tudott mit kezdeni a szituációval csendre intette az osztályt és elkezdte tartani az órát.
Persze a valóság csupán annyi volt, hogy annyira erősen fújt a szél, hogy tönkretette a fiú esernyőjét, aminek így csak a váza maradt meg, az is törötten. Nova nem állt annyira fényesen anyagilag, ezért a buszbérleten spórolva inkább gyalog járt. Amúgy is szeretett sétálni.

Space: nagyon eláztál? 😨

A fiú szíve nagyot dobbant, nem szokta meg, hogy törődnek vele.

Nova: annyira nem, csak eltörött félúton az esernyőm ☺

Space: jaj, szegény 😥

Nova: jól esik, hogy törődsz velem