Sírva esett össze és dobta el a kést, ami véresebb volt, mint egy emberi test késelés után.
   Muszáj volt megtennie, bent a hang a fejében ezt súgta. De fájt neki. Lelkileg és testileg is. Megromlott abban a pillanatban, mikor az első vércsepp gurult végig karján, le csuklójáig, hogy onnan lecsöppenjen a padlóra könnycseppet utánozva.
    De itt nem hagyta abba, a hang nem engedte, így folytatta, míg annyi vágás nem lett rajta, hogy nem látszott a keze.
  " Oké, mostmár elég. " szólt a hang megszokott mély tónusával. A lány a sarokban kuporogva próbálta elállítani a vérzést egy kendővel.
- Nem m-megy! - zokogott fel újra és homályos látásával nem segítette munkáját.
  " Mert remeg a kezed. Próbálj meg lenyugodni. "
- Most vágtam fel a kezem! Hogy a picsába legyek nyugodt? - Mérgében eldobta a kendőt és beletörődve döntötte fejét a falnak. - Itt fogok meghalni. - motyogta elsápadva.
  " Nem. Azért tettük ezt, hogy felfigyeljenek ránk. Emlékszel? Hogy ne hagyjanak minket faképnél, hogy törődjenek velünk. Szóval.... mondjuk törj össze valamit, hogy meghallják! " vetette fel az ötletet.
- Stasy zenét hallgat. Anya meg a fürdőben fürdik. - suttogta Linda. - Rosszkor csináltuk.
" Nem! Nem, nem hagyom, hogy bajod essen!"
- Gondoltál volna erre, mikor kezembe vettem a kést.
" Oké. Átengeded magad nekem? " kérdezte kétségbe esetten.
- Persze, Brian. - mondta egyre hallkabban.
     A következő pillanatban Linda felállt, de egyáltalán nem ő irányította magát. Odament az ajtóhoz, kinyitotta és Brian megragadta az egyik poharat, ami bent felejtődött, majd a földhöz vágta. Az üvegszilánkok akkora csörömpöléssel és csengéssel estek millió irányba, hogy egy hónap múlva is darabkákat szedegetnének fel.
     Viszont elérte a várt hatást. Stasy pont akkor ment ki a konyhába inni, de amint ezt meghallotta, hatalmasra tágult szemekkel rohant húga szobájához, hogy az ajtót - amit Brian már visszacsukott - szinte kirúgva rontson be. Mikor meglátta Linda-t a földön elájulva, véresen, felsikított és sírva borult le testvéréhez.
- Anyaaaaaaa!!! - üvöltötte zokogva. - Anyaaaa!
     Az említett nő meghallva gyereke hangját, elzárta a vizet, kipattant a kádból és törülközőt tekerve magára sietett a forráshoz. Aztán elhűlve, könnyes szemekkel térdelt le Linda mellé nem érdekelve őt, hogy üvegszilánk állt belé.
- Hívd a mentőket. - hebegte megsimítva lánya hideg arcán. - Most! - szólt az idősebbre, aki kizökkenve vette elő mobilját. - Óh, Linda drágám.... Miért? - kezdtek el patakokba folyni könnyei. - Miért? - hajolt lányára és rázkódott válla.

                                      *

      Fájt mindene. Egyszerűen olyan volt, mintha ezer kés lenne testében. Szemeit lassan kinyitotta és egy sötét helyen találta magát. Hideg volt, nem csak sötét. Egyedül egy fényforrás volt, messze egy kis lámpa, ami a levegőben lebegett.
      Megdörzsölte szemét, hogy biztos jól lát-e, de semmi sem változott. Megpróbált felállni, de elakadt lélegzete, majd ordított fel fájdalmában. Könnyei azonnal záporként kezték itatni bőrét, ahogy lenézve magára látta, hogy tényleg mindenhol kések borítják.
      Teste körül akkora vérpocsoja volt, hogy fürdeni lehetett volna benne.
- Mi a franc? - sziszegte, mikor egyik karjához nyúlt, hogy kihúzza a kést. Szaporábban kezdte el venni a levegőt, ahogy megmarkolta a hegyes tárgy fanyelét, majd erőt szedve magán rántott egy nagyot rajta. Felsikított és elbőgte magát.
- Ugye mennyire fáj? - suttogták fülébe, mire összerezzent és ballra kapta fejét, de nem volt ott senki. Szíve vadul kezdett el verni, mikor újra meghallotta a hangot távolabbról, és minden egyes szó visszhangzott. - Egy kés egy borzalmas, fájdolammal és félelemmel teli nap illusztrációja. Ahány kés van a testedben, annyiszor bántottak és próbáltál öngyilkos lenni.
- Kevesebbnek tűnt. - motyogta Linda újra szemügyre véve a vagy hatvan kést magában.
- Fáj?
- Persze. - mondta furán a lány, mire szinte szívrohamot kapott, mikor megpillantott egy alakot a lámpa fényben.
- Nem annyira, mint nekem, Linda. - mosolyodott el az alak, ami tisztán kivehető volt, mert olyan fehérek voltak fogai, hogy szinte saját fénnyel rendelkeztek.
- K-Ki vagy? - hebegte Linda, ahogy az alak elkezdett közeledni felé.
- Meg sem ismersz? - kuncogott hátborzongatóan az idegen. - Nem ismered fel azt, aki minden nap ott volt veled? Aki mindig kirángatott a szarból? - hangosodott. Hirtelen indulatossága megrémisztette Linda-t. - Aki az életünket kockáztatta, hogy ne szenvedj?? - üvöltötte el magát, és csapta kezét Linda feje mellé. A lány összeszorította szemét és fogvacogva esett le neki a dolog.
- Brian? - pattantak ki szemei és nézett az előtte álló fiúra. - Brian! - mosolyodott el megkönnyebbülve.
     Hiszen sosem látta őt, csak hallotta fejében. Most teljesen elmerült annak erős vonalaiban, markáns állában. Kéken izzó szemeiben a lágyságot látta, egyenes keskeny orra alatt halvány rózsaszín ajkai kissé elnyíltak. Kusza fekete tincsei homlokába lógtak. Egy fejjel magasabb volt és izmos karjairól simán leütött, hogy ezzel a sráccal nem kéne piszkálódni. Linda felemelte kezét és tenyerébe temette Brian selymes bőrét. A fiú behunyta szemét és a lány kezéhez nyomta fejét.
- Azta.... Jobban nézel ki, mint gondoltam, pedig az sem volt semmi. - kuncogott Linda, majd rándult össze a belehasító fájdalmak miatt. Brian nyelt egyett és homlokát az előtte állónak döntötte.
- Gyűlöllek. - suttogta, Linda legnagyobb döbbenetére. - Gyűlöllek, mert te vagy eddig az első, akibe beleszerettem és akit nem tudtam elhagyni. Akinek a fájdalmai nekem is fájtak. Tudod jól, hogy nem te vagy az egyetlen, akinek a fejébe voltam. - Linda bólintott - De te.... - fogta meg óvatosan derekát, ahol nem volt szúró eszköz - Megfogtál. Magadba bolondítottál.
- Én is ugyan ezt érzem, ami az én esetemben kicsit bizarabb, tekintve, hogy hang voltál a fejemben. - húzta kínosan száját. Brian elvigyorodott és ajkait a lányéhoz érintette egy röpke pillanatra.
- Nem kell ennek így lennie.
- Mi? De...hogy?
- Látod azt a kört? - mutatott a lámpával megvilágított helyre, a földön pedig egy arany kör volt. - És azt? - bökött egy másikra, amit Linda akkor vett észre. Ugyan olyan lebegő lámpa világított ezúttal egy fekete kört.
- Igen.
- Az arany, visszavisz. Az életbe. A fekete.... végleg megöl és együtt lehetünk.
- Hol vagyunk? - nézett körbe a lány.
- Élet és halál közt. Neked kell választanod. Csak hogy tudd, bárhogy döntesz, veled leszek.
- Ha visszamegyünk...te megint csak a fejemben leszel? - suttogta Linda elkeseredve. Brian bólintott. - Akkor oda. - ragadta meg a fiú kezét és fájdalmasan felszisszenve kezdte el húzni a fekete kőrhöz.
- Hé! Állj! - rántotta vissza őt. - Biztos? Mármint...azokat is ott akarod hagyni, akik nem ártottak?
- Csak anyu és Stasy voltak azok. Menjünk!
- Linda!
- Azt mondtad támogatsz! - förmedt rá a lány jogosan, amit Brian tudott is.
- De azt hittem nem azt választod. Linda, kicsim, figyelj! - fogta arcát kezébe. - Menjünk vissza és kérd meg anyudékat, hogy költözzünk el. Ha elmagyarázod miért, biztos belemennek. És akkor egy új, jobb életet kezdhetsz!
- Tegyem meg azért, hogy azzal a tudattal éljek tovább, hogy lehettünk volna együtt? Nem, ez...lehetetlen. - rázta fejét.
- Elősször húzzuk ki belőled ezeket. - motyogta orra alatt Brian és rántotta ki Linda vállából az egyik kést, mire a lány felsikított.

     Stasy és anyukája falfehér arccal ültek az orvosi szobában. Egy ajtó választotta el őket a legfiatalabbtól. Aggódtak, persze hogy aggódtak, hiszen Linda nagyon fontos nekik. Nagyon szeretik. Nem is értik, hogy mi történt, hogy miért tette ezt magával. Hiszen minden nap beszélgettek vele, minden nap megölelgették, puszilgatták, tudatták vele, hogy szeretik.
      Keserves arccal, könny ásztatta szemekkel próbálták feldolgozni a történteket, amíg ki nem jött az orvos.
- Hölgyeim, kérem fáradjanak be! - mosolygott kedvesen és engedte előre őket. Azonnal Linda ágya mellé siettek és visszatartott könnyekkel nézték őt. Arca holtsápadt volt, szemei alatt hatalmas lila karikák, jobb karja teljesen be volt kötve. Infúzióra volt kötve és egy szerkezetre, ami szíve egyenletes dobbanását mutatta csipogva.
- Linda... - hunyta le szemeit Stasy és fogta meg húga jéghideg kezeit.
- Linda jelenleg alszik, amiben nem vagyok biztos, hogy jó. - kezdett bele az orvos.
- Miért? - ráncolta homlokát a nő.
- Mert amíg pihen, szervezete nem úgy regenerálódik, mint ahogy kellene. Tudom, azt szokták mondani a pihenés segít, de nem akkor, mikor élet és halál között lebeg.
- Mi? - hült el az anya.
- Ennyire rossz a helyzet? - kérdezte Stasy.
- Sajnos nagyon sok vért vesztett. Csak egy kérdés... - váltott komolyabb hangnemre, amit nem tudtak hova rakni a rokonok. - Linda-n nagyon sok a heg, a zúzódás, kék és lila foltok borítják be testét. Ezek arra utalnak, hogy bántalmazzák. Tudnak erről valamit?
- Bántalmazzák? Nem, nem mi sosem bántatánk! - szögezte le határozottan az anya. - Nekünk nem mesélt arról, hogy bántanák. - pillantott lányára. - Nagyon sok van rajta?
- Igen.
- Anyu...nem mi voltunk. - hebegte Stasy.
- Persze, hogy nem!
- De...az osztálytársai...nem tennék ezt....
- Lehetséges, hogy mégis. - tette hozzá a doktor. Stasy összevonta szemöldökét és gondolkozott.
- Mesélte, hogy piszkálják őt bent a suliban, hogy gúnyolják és szivatják, de az nem érdekli, mert már csak egy év és elmegy abból a suliból, úgyhogy kibírja. Nem, ott nem bántják fizikailag....
- De akkor ki képes erre? Verni és...azt mondta hegek? - fordult a férfihoz az anyuka.
- Kisebb szúró eszközök hegei.
- Jesszus. - remegett meg teljes valójában a nő. Stasy megszorította Linda kezét és abban a pillanatban rájött.
- Ki az, aki bántaná a mi Linda-nkat? - nézett anyjára, aki tanácstalanul vissza rá. - Hát ez az. Józanon senki.
- De Sean....van hogy napokig folyamatosan iszik. - kezdte kapisgálni ő is.
- És már otthon szokott lenni, mikor Linda, de mi még nem. - fejezte be Stasy.
- Ó, te jó ég! - kapta kezeit szája elé az anya. - Az apja volt!

- Oké, kész. - dobta el Brian az utolsó kést is, ami a lányból kijött. Linda lihegve döntötte fejét a fiú mellkasára. - Egy se vérzik, látod? - mutatott a nyílt sebekre. - Sőt, ahonnan legelősször húztam ki belőled a késeket, nem is lehet látni a helyét.
- Ez mit jelent?
- Hogy van esély arra, hogy visszamenj. Hogy visszamenjünk. - mosolyodott el lágyan és simította ki Linda arcából vörös haját.
- De nem akarok. - rázta fejét. - Nincs kedvem visszamenni, minek? Hogy tovább basztassanak? Hogy apám továbbra is verjen és netalán megerőszakoljon? Te is tudod, hogy ha nem veszed át felettem az irányítást, a saját apám vette volna el a szüzességem! - remegett meg hangja, majd rázta ki a hideg őt.
- Ha ezeket elmondod, apádat lecsukják, vagy legalábbis eltiltják tőletek, a sulit pedig nemsokára befejezed, vagy ha addig nem bírod ki, szólj és költözzetek el! Mindenre van megoldás.
- Arra is, hogy láthassalak? Hogy hozzád tudjak érni? - lett könnyes szeme és nézett úgy fel a fiúra, akinek ez láttán szíve kihagyott  egy ütemet.
- Nem. Arra nincs. - suttogta. Linda nyelt egyett és lenézett a talajra.
- Szeretnék veled lenni. Brian... Szeretlek.
- Oh, Linda, ha tudnád, hogy én mennyire! - esett meg rajta szíve és csókolta meg lassan a lányt. Elmerültek egymásban és azt akarták, hogy soha többé ne kelljen elvállniuk. Nem éreztek még ekkora szeretetet más iránt.
     Mikor elválltak egymástól, homlokukat összedöntötték és összekulcsolták kezüket.
- Rendben. - adta meg magát Brian. - Ha teljesen biztos vagy benne, akkor legyen.
- Mit kell csinálni? - kérdezte izgatottan.
- Linda. Meg kell halnunk. Ha oda belépünk, lassú, kínkeserves halálunk lesz. - suttogta. A lány elsápadt, de bólintott.
- Szóval...élvezni fogják, akik kinyírnak?
- Mindennél jobban.
    Összekulcsolták kezüket és nagy levegőt véve lassan elkezdtek lépkedni a fekete körhöz.
- Bármi történik, NE engedd el a kezem! - nézett le Brian Linda-ra.
- Miért? Akkor nem találkozunk a túlvilágban? - ijedt meg a gondolatra a lány.
- Nem. Akkor kevésbé fog fájni.
- Oh. Akkor nem is lesz annyira vészes! - mosolygott a kisebb, de a fiú kérdő pillantására komollyá vált. - Vagy mégis.
- Felkészültél? - álltak meg a fényben a kör előtt.
- Nem.
- Akkor gyerünk. - lépett be Brian a veszélyt jelentő zónába, magával húzva a lányt. Egymással szemben álltak és megfogták másik kezükkel is a másikat.
    Aztán öt másodperc leforgása alatt ordítottak fel mindeketten és estek térdre, miközben a katana kihúzódott hasukon keresztül hátukból. Linda elengedve Brian ujjait kapott gyomrához, amiből ömlött a vér ruháját átásztatva. Brian lihegve próbált visszaemlékezni mi is a következő, de nem volt annyi ideje, hogy kitalálja.
    Kettő hangos csattanás és éles sikítás hallatszott. Mindkét áldozat vádliába mélyedt a hegyes fogú medve csapda. Linda elsírta magát és remegő kezekkel próbálta szétfeszíteni a vasdarabot, ami mégjobban belenyomódott lábába. Aztán hirtelen valami elkezdte szorítani csuklóját. Észrevéve a bilincset nagyra tágult szeme, majd nézett rá Brian-re, aki keze után kapott.
- Ez fájni fog!
   De ki se mondta a bilincs izzani kezdett, felperzselve bőrüket. Linda sziszegeve mélyesztette körmét a fiú kezébe, aki nem tudta mit sajnáljon. A csuklóját, ami hólyagosra ég vagy karját, ami vérzik a lány karmai álltal.
     De itt kínzásuknak még nem volt vége, hiszen nem haldokolnak rendesen.
     Brian és Linda feje mögött egy nagy kalapács termett, amit csak az egymással szemben ülők láttak.
- Szétverik a fejünk? - hüledezett Linda.
- Ja.
- Miért nem ez volt az első lépés? - kérdezte  ingerülten.
- Mert így élvezetesebb. - morogta Brian.
     A kalapácsok meglendűltek Linda és Brian vére és koponya darabkái hulltak ezer felé, ők pedig a földre estek. Szemük bevérzett, szájukból vér folyt, és üveges tekintettel meredtek egymásra. De még így is volt bennük annyi szusz, hogy szorosan fogják egymás kezét és mosolyogva csukják be szemüket.

    A szobában lévők mind egyszerre kapták fel fejüket, mikor a szívritmus mérő egyszer csak vadul elkezdett sipogni.
- Ez mi? - rémült meg a nő. - Mi történik?
- Gyorsan nővérek! - kezdett el az orvos kapkodva intézkedni Linda körül. Széttépte ruháját és egy nagy inekciós tűt belenyomva mellkasába várt, hogy történjen valami, mert annak a szernek hatnia kell! De végül a csipogás elnémult és a gép képernyőjén egy egyenes vonal lett.
    Stasy szíve hevesebben kezdett el verni, lába megremegett, arca falfehér lett, majd felzokogva esett össze.
- NEM! - üvöltötte és feküdt el a földön. Anyja felfogva a dolgokat heves sírásba tört ki és borult egy ápolónő nyakába, aki szomorú együttérzéssel ölelgette.
- Lindahhh!!! N-Nem...hlehetségeshh!... - rázta fejét és sírt tovább.
    Linda abban a percben boldogan szaladt egy zöld mezőn, amin a virágok szivárvány színben pompáztak, a madarak vidáman csiripeltek. Brian ott futott utána kacagva, majd leterítve a lányt ágaskodott fölé és nézett vele farkas szemet.
- Hogyhogyhh... a mennybeh jutotthunk? - kérdezte a lány kifulladva.
- Miért kerültünk volna máshova? - értetlenkedett Brian. - Mi semmi rosszat nem tettünk. - hajolt közelebb és csókolta meg az alatta lévőt. Linda átfonta karjait a fiú nyaka körül és belevigyorogva a csókba gondolta magában:
" Megérte minden szenvedés ezért! "