- Egyszerűen csak hagyj! - kiálltottam könnyeimet törölve.
- Ne legyél már ilyen! - jött utánam annak ellenére, hogy pont az ellenkezőjéért küzdök.
- Milyen? - fordultam vele szembe ingerülten, hogy kisírt, piros szemeimbe nézzen. - Meleg? Ne legyek meleg? Mond ki, nem olyan baszott nehéz! - vágtam hozzá egy kezembe akadt gyergyatartót. Felszisszenve fogta karját.
- Állat! - jajgatot.
- És ez még semmi, ahhoz képest, amit velem tettél. - morogtam és siettem tovább a szobámba. Már csak egy lépcső.
- Eddig szó sem volt arról, hogy vonzódnál a lányokhoz! - kocogott utánam. Újra felsírtam, pedig már csendesült.
-  Mert tudtam, hogy így fogsz reagálni! Hogy bántani fogsz! - kiabáltam folyamatosan.
- Miről beszélsz? Hozzád sem nyúltam! - robogott utánam a lépcsőn.
- Mert undorodsz tőlem! Szerinted az mennyivel jobb? - nyitottam ki a szobaajtóm, de aközben beért és vállamnál fogva a fallnak nyomott. Nem küzdöttem, feleslegesnek éreztem, amúgy sincs erőm.
- Nem vagy meleg! Fogd fel! Tele beszélték az agyad baromságokkal! - motyogta fogcsikorgatva. - Mondtam, hogy ne barátkozz lezbikkel! - emelte fel újra a hangját.
- Ki vagy te, hogy megszabd kivel barátkozzak? - löktem el kezét és rontottam be a szobába rácsapva az ajtót. Gyorsan kulcsra zártam és zokogva estem össze.
- Meg fogod bánni! - dörömbölt az ajtón. - Csak neked akarok jót!
- Így? Így, hogy undorral a képeden beszélsz hozzám?
- Kitől jött az ötlet? Ki szerint divat a lezbiség?
- Meleg! - üvöltöttem hisztérikusan az ajtót ütlegelve öklömmel. - Melegek, te barom!
- Ne beszélj így velem! - fenyegetett.
- Mert te olyan példamutatóan viselkedsz?
- Mond el a lány nevét!
- Minek? Mit csinálnál? Ha megkeresed és péppé vered, attól még ő is és én is melegek vagyunk.
- Nem vagy meleeeeeeeg!! - rúgott bele az ajtóba, ami megremegett és biztos vagyok benne, hogy haját is tépi már.
       Felhúztam térdem és átölelve azt, bőgtem előre hátra dülöngélve. Nem láttam semmit könnyeimtől, amik égették már az arcomat. Orrom tele, alig kapok levegőt. Rázkódok és nem bírok lenyugodni, mintha valami rohamom lenne. Ki tudja, lehet ez már az. Nem tudok talpra állni, így négykézláb megyek az asztalomhoz egy zsepiért.
       Ma volt az a nap, mikor elmondtam, hogy sajnos nem a fiúkhoz vonzódom. Kellett ehhez négy fiú barát, és egy lány csók, hogy rájöjjek. Hacsak egy részeges este is volt, akkor sem tudok mit tenni ellene. Nem azért van, mert volt két homoszexuális barátom, hanem mert ez van. Nem hiába voltam velük jóban. Tudom ezt magamról talán fél éve. De féltem. Féltem attól, ami most épp megtörtént. Hogy megakarnak győzni arról, nem vagyok meleg, ez csak valami rossz tréfa, közben meg látom, ahogy lassan fintorodnak el az undor miatt. Letagadnak, mert más vagyok. Az a nagy szeretet, amit folyton mutattak felém, csak álca. Ha igazán szeretnének, akkor egy kicsit leülnek gondolkozni, hogy miért pont én, de aztán ha nehezen is, de beletörődnek. Ez lenne egy jó család dolga. Bár ezt honnan tudhatnám, hiszen nekem sose volt olyanom.
        Három óra múlva még mindig szipogva ülök a földön, a papírzsepimet apró darabokra tépve, miközben a falat bámulom. Nem én akartam ilyen lenni, nem tehetek róla. Ugyan az vagyok, akit megismertek, akit megszerettek, csak azért mert tudják kik az ideáljaim, nem lettem más ember. Ugyanúgy szeretem a csokis fagyit, poénkodok, ha szomorú vagyok, szeretek felvidítani embereket, hármas tanuló vagyok. Imádom a zenét és könyveket is írok. Ugyan olyan sztorik röppenek ki a fejemből, mint amiket agyon dícsértek. Mégse jelent ez nekik semmit. Ahogy elmondtam nekik, mi is van velem, azonnal egy szörnyé válltam szemükben, aki elvette tőlük egyszem gyermeküket. " Hogy lesznek így unokáim? " Ők tanítanak arra, hogy az önzőség soha nem vezet jó véghez. Mi ez, ha nem az? Maguknak akarnak babákat, de hogy én kiben találom meg a nagy őt, az határozza meg? Lehetek terhes, mert lány a partnerem! " Milyen élete lesz annak a gyereknek? " Nem tudom. De semmi olyat nem fogok tenni, amivel neki kellemetlen lesz. Nyílván nem fogom neki elmondani amíg pici, hogy mi is van valójában, de nem várok olyan sokáig, hogy ne haragúdjon nagyon. Onnantól ő dönti el, hogy hogyan kezeli, én ott leszek neki mindig. Úgyhogy ezen kár aggódni.
         Néhány perc múlva kopogtak az ajtón.
- Édesem?
- Mi? - kaptam fel fejem, ahogy meghallottam egy egyáltalán nem várt hangot. - Te... - felálltam és kinyitottam az ajtót. Legjobb barátnőm állt velem szemben, majd végig nézve rajtam elhúzta száját.
- Borzasztóan nézel ki. - rázta fejét.
- Mit csinálsz itt? - engedtem beljebb, majd zártam magunkra újra az ajtót. Ledobta magát az ágyamra.
- Ugyan már! - forgatta szemeit. - Gondolod, hogy hagytalak volna szenvedni?
- Honnan vetted, hogy szenvedtem volna?
- Egész nap ezen paráztál. Hogy mit fognak szólni rólad, még sírtál is, hogy inkább felkötöd magad. - lett aggodalmas hangja. - A szüleid nem akartak beengedni, de nálam van a pótkulcs, amit adtál. Beosontam.
- Miattam? - lett könnyes újra szemem. Elmosolyodva állt fel és tárta szét karját.
- Miattad.
        Sírva szorosan belebújtam karjaiba és vállán zokogtam tovább, míg ő lágyan ringatott bennünket. Mikre nem képes egy olyas valaki, aki valóban szeret. Aki elfogad úgy, ahogy vagy.

Öhm... Ez az első, hogy írtam volna valamelyik sztorim után.
Tudom, ez kicsit másabb, és rövidebb, de úgy éreztem nem baj, jó ez így.
Nem, ez nem rólam szól😁 De van egy barátom, akinek ez sokat jelent.

Nah, majd remélem pattannak még ki sztorik a fejemből😁
Hellóka😄🤗