Faith szemszöge:

Azt mondta, mindig bejön hozzám.
Hazudott nekem.

A hatalmas szabadidő helyiségben nagy volt a hangzavar. Az őrök persze egyből lecsitítottak mindenkit, aki hangosabban beszélt a kelleténél.

Én csak ültem az egyik fotelben, és tekintetemet körbe-körbe járattam az embereken.

A falra szerelt tévében híradó ment, az egyetlen műsor, amit nézhetünk.

Utáltam a szabadidő helyiséget.

Frusztrált, hogy ennyi elmebeteg emberrel vagyok körülvéve.

Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy én vagyok itt a legnormálisabb.

Van itt drogfüggő, akinek teljesen elszállt az agya a sok fűtől, aztán van gyilkos is.

Nem, nem viccelek.

A szobatársam, Vanesssa már egy éve itt van. Ő végignézte, ahogy a nevelőapja féltékenység miatt leszúrja az anyját.

Az órára nézve látom, hogy még fél óra van hátra a szabadprogramból.

Felsóhajtok, és kezemet az ölembe ejtem.

-A One direction szárnyal a csúcs felé! Az igen népszerű fiúbanda csak 5 hónapja robbant be a köztudatba, de máris hatalmas ismeretségnek örvendenek. Az öt fiú megállás nélkül koncertezik, és készül az első albumuk is! Megkérdeztük a bandatagoktól, hogy hogyan reagálnak a hirtelen jött népszerűségre.

-Én mindig is tudtam, hogy az énekléssel akarok foglalkozni, de azt nem gondoltam, hogy az X-factor-nak köszönhetően teljesül az álmom. A hírnevet még mindig nem sikerült megszoknom, de igyekszem.

Louis belemosolyog a kamerába,  nekem meg összerándult a gyomrom.

-Louis, te pszichológus voltál ugye?

-Igen-igen.

-Hogy jött ez a hirtelen irányváltás?-kérdezte a riporter.

-Hihetetlennek tűnik, de magam sem tudom. Rájöttem, hogy nem egy irodában akarom letölteni az életem.

-Hiányzik a régi életed?

-Persze. A hugaim, és a barátnőm is. Nem sokszor tudok velük találkozni, de rendszeresen beszélünk telefonon.

Ezután a többi fiút kezdték kérdezgetni, de az őrök kinyomták a tévét.

Szótlanul álltam fel, és sétáltam vissza a szobámba.

A szívem szinte belesajdult a gondolatba, míg Louis a világot utazza körbe, én itt rohadok.

Ezért nem jött meglátogatni amióta itt vagyok.

A szívem mélyén örülök, hogy nem jött, de mindig rájövök, hogy....hogy mennyire hiányzik.

Hiányoznak a bosszantó kezelések, és Louis folytonos parancsolgatása is.

-Mi a baj?-kérdezte a másik ágyról Vanessa.

Letöröltem a könnyeimet, és felnéztem.

Most szól hozzám először, amióta itt vagyok.

-Semmi csak....nagyon hiányzik valaki.

Vanessa tekintete elkomorodott, és lehajtotta a fejét.

Nekem meg be kellett valannom, hogy mostmár semmi nem köt Louis-hoz.

Ennyi volt egy "beteg" lány és egy pszichológus kapcsolata.