Louis szemszöge:

-Ki az a Jake, Faith?-kérdeztem hirtelen az előttem ülő lánytól.

Faith felkapta a felkapta a fejét, és egy pillanatra ijedtség suhant át az arcán, de aztán ugyanolyan érzelemmentes tekintettel nézett rám.

-Nem tudom-mondta végül.

-Tudnod kell.

Elnevette magát, keserű mosollyal bámult ki az ablakon.

-És ha nem tudom?

Felsóhajtottam.

Ennek a Jake-nek köze van ahhoz, ami vele történt.

Faith magában kezdett beszélni. Mindig ezt csinálja. Azt mondja, hogy a hangok beszélnek hozzá.

Elhallgatott.

-Faith...ha nem mondasz semmit, nem tudlak megmenteni téged az elmegyógyintézettől!-jelentettem ki.

Grimaszolva megvonta a vállát.

-Nekem már nincs mit vesztenem.-közölte egyszerűen és tovább taposta a fehér kanapét a cipőjével.

-Mindenkinek van mit vesztenie-ráncoltam össze a szemöldökömet.

Faith egy pillanat alatt változott meg. Az eddigi nyugodt, közömbös arca idegességet kezdett tükrözni.

-Nem. Nekem nincs mit vesztenem.-mondta.

Felpattant a kanapéról, és pillanatokon belül már az ajtó túloldalán járt.

Ezek szerint végzett.

Faith szemszöge:

Tisztában vagyok vele, hogy együtt kéne működnöm Louis-szal, de egyszerűen képtelen vagyok rá. És egyáltalán honnan tud Jake-ről?

Túl sok olyan dolog történt velem az életben ami elérte,hogy ne bízzak meg szinte senkiben.

Annyira szánalmas vagy. Nem érdekelsz senkit.

A hangoknak igaza van. Számomra már nincs hely ezen a világon.

A kedvenc parkomba érve leültem az egyik eldugotabb padra.

Itt minden olyan csendes volt. Elővettem a cigisdobozomat, és rágyújtottam.

Már sötét volt, amikor "haza" értem.

Az ikrek a nappaliban tévéztek, nekik köszöntem, majd felmentem a szobámba.

Átöltöztem és hanyatt feküdtem az ágyon. A plafont bámultam, és azon gondolkoztam, hogy mit kéne tennem.

Nem akarok semmit elmondani Louis-nak a két évvel ezelőtt történtekről. Nem szorulok senkinek a segítségére és sajnálatára.

Hirtelen valaki egy mamut erejével rontott be a szobába, mire összerezzentem.
Felültem, és láttam, hogy Louis közelít felém.

Nyeltem egyet.

Kék szemei méregben forogtak, fogalmam sem volt hogy mi történt.

Louis leggugolt az ágy elé, pontosabban oda, ahol én ültem.

-Faith...-kezdte nyugodtabb hangon.

Ennek ellenére én még is remegve vártam a folytatást. Az évek alatt "megtanultam", hogy bármikor érhet engem valami rossz. Most is ettől féltem.

-Az a fiú, Jake....akit....akit az álmodban emlegettél.....A bátyád, igaz?-kérdezte a szemembe nézve.

Azt hittem, rosszul hallok. A szívverésem szapora lett, és nem kaptam levegőt.

A szememben könnyek gyűltek, és a hangok újra megjelentek a fejemben.

Felpattantam az ágyról,el akartam menni innen, de már csak azt éreztem, hogy vészesen közeledek a padló felé.