-Ez lesz a te szobád!-nyitotta ki előttem az ajtót Louis, majd intett, hogy menjek be.

Kicsit félénken beléptem a helyiségbe.

Körbenézve nagyrészt világos bútorok helyezkedtek el a szobában. Volt ott egy hatalmas franciaágy, és kicsit arréb egy gardróbszekrény.

Magam sem tudom miért, hirtelen a mögöttem álló fiúhoz fordultam.

-Köszönöm!

Louis elmosolyodott.

-Szívesen.

Kivettem a fiú kezéből a táskákat, és letettem az ágy mellé.

-Faith!-szólt Louis, mielőtt kiment volna a szobából.

Érdeklődve feléfordultam.

-A kezelésekre még ugyanúgy kell járnod! Ki van fizetve!-nézett rám szigorúan.

Bólintottam.

Ezután Louis elhagyta a szobát, én pedig leültem az ágyam szélére.

Furcsa lesz a szüleim nélkül élni. Lehet, hogy nem voltak jó szülők, de akkor is.

Úgy döntöttem, inkább nem töröm ezen a fejemet. Elkezdtem kipakolni a ruháimat a gardróbba. Nekem viszonylag sok ruhám van, de ebben a hatalmas szekrényben szinte elvesztek.

Még mindig nem értem Louis-t. Én a helyében elkerülnélek...

Már nem tudtak érdekelni a hangok. Ez alatt a két év alatt már beletörődtem abba, hogy kezdek megőrülni.

*******

Louis a vacsoránál bemutatott a hugainak. Nagyon kedvesek, de ha az életem múlna rajta, akkor sem tudnám őket megkülönböztetni.

Másnap:

-Faith. El kell mondanod, mi történt 2 éve!-jelentette ki Louis másnap, amikor egy újabb időpocsékoló kezelésen vettem részt.

Megráztam a fejem.
Nem fogok róla beszélni.

-Nem-válaszoltam egyszerűen.

Azt hiszem, Louis lassan belefárad ebbe az egészbe.

-Jó. Eddig nem akartam neked elmondani, de mivel nem javulsz, el kell neked árulnom. A kollégáimnak beszéltem rólad. Eljutott a hír a főnökömhöz is, és azt mondta, hogy ha nem érek el változást nálad, akkor beajánl téged egy elmegyógyintézetbe!-mondta kicsit idegesen.

Nem hittem a fülemnek. A szívem a torkomban dobogott, a fülem zúgott. Meredten bámultam az előttem ülő férfire. Nem hallottam, csak azt láttam, hogy Louis beszél hozzám.

A hangok ismét megjelentek.

Nem bírtam tovább, felpattantam a kanapéról, és kirohantam a rendelőből.

A könnyeimtől nem láttam rendesen, de nem érdekelt. Akkor már nem.

Egészen Louis házáig futottam. Az ikrek suliban vannak, így zavartalanul felfutottam a „szobámba”.

A szobához tartozó fürdőhöz mentem, ahol legelőször is kulcsra zártam az ajtót, majd levetkőztem, és beálltam a forró zuhany alá.

Hátammal a hideg csempének dőltem, és lecsúsztam egészen a földig.

Azt hittem,hogy többé nem kell attól félnem, hogy elmegyógyintézetbe adnak.

Azt hittem Louis segíteni akar nekem.

Mivel nem zártam be a zuhanykabint, szemem a mosdó feletti polcra tévedt, ahol a neszeszeremet tartom.

Szipogva felfápászkodtam, és magam sem tudom hogyan elmentem az említett kis táskáért.

Belenyúltam, és legnagyobb megkönnyebülésemre megtaláltam benne azt, amit kerestem.

A pengéimet.

Nagy nehezen visszamásztam a zuhany alá, és ismét a zuhanyfülke padlóján kötöttem ki.

Szinte már ösztönösen emeltem a pengét a begyógyult sebekkel teli karomhoz.

Vettem egy mély levegőt, és a bőrömre nyomva a hideg fémet, végighúztam az egész alkaromon.

A vér szinte azonnal folyni kezdett belőle.

Nem azért csináltam, hogy megöljem magamat. Csak a lelki fájdalmamat akartam csillapítani, úgy ahogy két éve folyamatosan.

Újabb vágásokat ejtettem a kezemen.

Csípett, kegyetlenül fájt. Legszívesebben ordítottam volna, de csak sírtam.

Sírtam és néztem, ahogy a vérem keveredik a vízzel, és végül eltűnik a lefolyóban.

Halika!
A vége kicsit depis lett,de remélem tetszett!
Anna xx