-Legalább most viselkedj! Ha végeztél érted jövök!-nézett rám anyám, majd egy lesajnáló pillantás után otthagyott az egyik iroda ajtaja előtt.

Mi lenne,ha elmennél? Nem kell bemenned! Neked már mindegy!

Megráztam a fejemet.

Tudom, hogy ugyanolyan lesz, mint a többi pszichológus, de...akkor sem akarok belépni abba a helyiségbe. Nem akarom megint végighallgatni a szakszövegeket.

De...ha nem változok meg, anyáék beadnak egy pszichiátriára.
Gyerünk Faith, egy próbát megér.

Végülis bemehetsz, de rajtad már nem segít semmi.

-Oh, kuss már!-morogtam.

Lassan az ajtó felé nyúltam.

A kezemet ökölbe szorítottam és hármat kopogtam a fehér ajtón. Lépéseket hallottam.
Belülről lenyomták a kilincset, majd az ajtó kitárult és egy férfi állt meg előttem.
Max. 2 évvel lehetett nálam idősebb, barna haja kócosan állt mindenfelé, kék szemeivel engem pásztázott.

-Te vagy Faith?-kérdezte lágy, dallamos hangon.

Meglepődve bólintottam.
Az előző pszichológusaim mindig csak unottan rámnéztek, és elmotyogták, hogy „megint te?”.

-Gyere be!-biccentett mosolyogva.

Összeráncolt szemöldökkel léptem be a szobába.

Tekintetemet végigvezettem a berendezésen. Minden fehér, illetve bézs színben pompázott. Az egyik fal teljes egészében üvegből volt, így tömérdek mennyiségű fény árasztotta el a szobát.

Ennek a fiúnak is csak az idejét pazarlod!

-Csönd!-suttogtam idegesen.

-Mondtál valamit?-jelent meg mellettem az ismeretlen férfi.

Óvatosan megráztam a fejemet.

-Ülj le!-biccentett a fehér bőrkanapé felé.

Lassan tettem egy lépést az igen kényelmesnek tűnő ülőalkalmatosság felé.
A férfi közben már helyetfoglalt a kanapé előtt elhelyezkedő fotelen,és várakozva nézett rám.

A számba harapva, óvatosan leültem.

-A nevem Louis Tomlinson, nyugodtan tegezhetsz!-próbálta velem keresni a szemkontaktust, de én lehajtottam a fejemet.

Bólintottam az információ hallattán.

-Heti háromszor fogsz jönni hozzám rendben?

Újabb bólintás.

Hallottam,hogy sóhajt egyet. Tehát rájött, kivel van dolga.
Azt hiszem ő se fogja sokáig bírni...

-Hány éves vagy?-tette fel az első kérdését.
Kibámultam az ablakon.

-Maga hány éves?-kérdeztem vissza.

Tekintetemet egy pillanatra nem szakítottam el az ablaktól.

-21-válaszolt végül.

Bólintottam. Most rajtam a sor.

-19.

Nem értem, egy ilyen pasi miért dolgozik egy ehhez hasonló helyen.

-Mi történt veled két éve Faith?-tette fel a következő kérdést.

Csak halványan elmosolyodtam.
Naiv.

-Nem fogod elmondani?-kérdezte.
Megráztam a fejem.

Írkált valamit a jegyzetfüzetébe, majd a golyóstolla végét csattogtatva újra felnézett.

-Mire gondolsz most?-kék szemeiben őszinte érdeklődést láttam.

Hmm, érdekes kérdés.

-Arra...hogy maga vitte valamire. Naiv, de vitte valamire...-mondtam ki halkan a gondolataimat.

Nem válaszolt.

Csak ült,és nézett engem.

Talán valami reakciót, vagy mozdulatot várt felőlem, de én egy szobrot meghazudtoló módon továbbra is csak az ablakra néztem.
Rá nem.

-Mára végeztünk-csukta be a jegyzetfüzetét.

Válaszként csak bólintottam.
Mint mindig...