A kocsifelhajtónkon a két orgyilkos állt... plusz egy öltönyös fazon. Mögöttük fekete ruhás alakok álltak... A Fekete Kobra... Rám talált. 

- Nos, Catherine, Üdvözletem. Úgy sejtem tudod ki vagyok. -szólt az öltönyös

- Természetesen tudom, bácsikám. Rég láttalak. Minek köszönhetem ezt a kellemetlen meglepetést? - magamhoz intettem Pötyit, miközben lassan kiléptem az ajtón. Peter próbált visszahúzni a könyökömtől fogva, de leráztam magamról. Pötyi morogva lépkedett mellettem, míg én próbáltam felébreszteni az erőm. Az "igazi" anyámtól azt képességet kaptam, hogy uralni tudom az elemeket (tűz, víz, föld, levegő, szellem). 

-Ejnye, drága unokahúgom, illik így beszélni velem?- A fekete ruhások a bácsikám mögött a kardokat kivonták hüvelyükből. Túl sokan voltak ahhoz hogy a szomszédok ne vennék észre őket, épp ezért anyu aktiválta a védőpajzsot a ház körül ami miatt az átlagos emberek nem láttak semmi furcsát a ház 100 méteres körzetében. Hátrafordultam és intettem a bátyámnak hogy vigye be Sarah-t a házba, és maradjon ott vele. Mike egyszerre mozdult Peterrel és közrefogtak. Peter, aki a jobb oldalamon állt, lassan előhúzta a kardját, és elém lépett.

-Nincs itt semmi keresnivalód Maxwell. Kotródj innen!- utasította Peter. Ostoba Őrző! Ezzel csak magára haragítja!

A nagybátyám elmosolyodott. Majd rám nézett.

- Nem is tudtam, hogy két Őrzőt is küldtek melléd Catherine!- a mosolya vicsorrá változott az arcomon lévő értetlen kifejezés láttán.- Oh! Tehát nem is tudtad! Iszonyatosan mulatságos!

- Egy Őrző érkezett, és ő is csak tegnap. -jelentettem ki magabiztosan. Lehet hogy nem kellett volna.

- De hisz a bal oldaladon álló fiatalúr is az! 

-Mike? Ugyan! Elmondta volna nekem! Nem igaz?-néztem a fiúm szemébe. Szomorúságot és sajnálatot láttam benne. Ledöbbentem. Nem hittem el... Elárult.

-Cat, figyelj...-kezdett bele.

-El se kezd! Erre nincs időnk! Majd később túlesünk rajta, jó? - jelentette ki Peter. 

-Hogy tehetted?- suttogtam halkan és könnyes szemmel. 

- Jajj, szegény unokahúgom! Összetörték a szívecskéjét! - röhögött ez a mocsok.

- Add át üdvözletem a feleségednek, Maxwell, mert ezért a pokolra kerülsz!-kiáltotta Mike és Peter egyszerre. Majd elkezdődött a harc.

Az "apámtól" egy kardot és egy íjat kaptam örökül, amit két pecséttel a kezeimre lett kötve 10 évesen. Azóta tanulom a kardforgatást és az íjászatot, és most ennek hasznát is vettem. Igyekeztem a bácsikám közelébe férkőzni, a Fekete Kobra közelébe, hogy megvívhassuk végre harcunkat egymással. Átharcoltam magam a talpnyalóin keresztül, majd mikor odaértem hozzá, mindenki megáll. Oldalra pillantottam, és néztem ahogy a fiúk próbálnak a közelebb kerülni hozzám, még mielőtt az ősi szokás szerint a vérünkkel esküdjünk az Istennőnek, hogy utolsó leheletünkben távozhatunk el a Körből. Apu és anyu a Kör szélén álltak és várták, hogy mikor léphetik át a határt. Már változtam volna át a harcosnő alakomba, mikor meghallottam hogy a bejárati ajtót feltépik, majd becsapják. 

-Kérlek, Catie, ne legyél meggondolatlan!Ha most elveszíted a fejed, az a halálodat okozhatja! És akkor mi lesz a családunkkal? Gondolj a húgodra! Gondolj a szüleinkre! Gondolj a szerelmedre! Gondolj az Őrzőre! Gondolj Pötyire! És gondolj rám! - kiáltott rám a bátyám. - A húgom vagy! Itt mind veled halnánk! Térj már észhez, az Istennő szerelmére!

Soha nem hallottam még így ordítani a bátyámat. Soha. Ez észhez térített. Nem tehetem ezt meg. Még nem. Eddig csak a düh, meg a csalódás hajtott. Most már viszont figyelnem kell a családomra. És ez elindította a lavinát bennem.  Meg kell védenem a népem és a családom. Mindenáron.

Hirtelen éles fájdalom nyílalt a jobb vállamba. Egy fekete nyíl állt ki a vállamból. Egy darabig néztem, majd kihúztam. A fájdalomtól összecsuklottam.

-Catie!!!-kiáltotta Mike, miközben odarohant hozzám.- Catie, szívem! Ne aludj el! Hallod?

- Hazudtál... Nem lett volna semmi ha elmondod az elején... - csak suttogásra futotta.- De nem mondtad... Ezzel mindent elcsesztél... Pedig szeretlek...

- Tudom kicsim, tudom! Én is nagyon szeretlek!-simított végig az arcomon.- Nagyon-nagyon szeretlek, cicám, de el ne aludj! Látni akarom a két szép szemed! 

Legszívesebben elküldtem volna melegebb tájakra, de esélyem sem volt. 

-Tudjátok mi a legjobb az egészbe? - kérdezte a bácsikám - Nem? Az a legjobb hogy a nyíl mérgezett. Így amikor majd meghalsz -mert nemsokára bizonyosan - a trón örökös nélkül marad. Ezért az Istennő törvényei szerint rám száll a trón. De kár!

Ezt nem hagyhattam. Fel kell állnom. A családomért, a trónomért, és magamért.

Ekkor egy olyan dolog történt amire senki sem számított, nem hogy én.

-A lányomat nem bántod te szemét!- kiáltott egy régi, ismerős hang, és körülölelt a sötétség.

________________________________________________________________________________

Nos, halihó unikorniscsikóim!

Meghoztam a régóta várt harmadik fejezetet! Tudom, borzalmas író vagyok, és nagyon rég volt új rész... Tudom, bocsiiii! De azért remélem, hogy megérte várni rá!

Bárkinek bármi kérdése van, írjon nekem privátban, vagy írjon commentet, és én igyekszek rá hamar válaszolni! 

Csóközön!

      XxX Lola XxX