Reggel arra ébredtem, hogy Jimin kioson mellőlem. Minju nyugodtan szuszogott a mellkasomon, így nem akartam felébreszteni.

A párom csak hét környékén jött vissza a szobába és a kislányunkat felébresztette. Segítettem neki felöltözni, amíg Jimin picilány haját csinálta. Azért készülődünk ennyire, mert ma megy oviba és ma van apák napja, de sajnos én nem mozdulhatok ki a házból, mert a katonaság figyel. Amint elhagyom a házat, iderendelik a katonáikat és visszavisznek a bázisra.
-Akkor apa nem fog eljönni?- szipog Minju.
Elé guggoltam és az arcára simítottam.
-Sajnos nem tudok veled menni, mert a gonosz bácsik figyelnek engem és ha elmegyek az oviba, elvisznek magukkal. De ígérem, itthon várni foglak. Csinálok neked mézeskalácsot, oké?- mosolygok rá.
-Oké.-bólogat.

Mikor elmentek, a szívem összeszorult és legszívesebben sírva fakadtam volna. Nem tettem. Ki kell tartanom, hamarosan vége. De előbb ki kell törnöm abból a kalitkából, amiben fogva tartanak. Sütögetés közben áthívtam Namjoont és Taehyungot, akik hamar itt is lettek.
-Mit eszeltél ki?- ül az asztalhoz Nam.
-Hát egyenlőre csak annyit, hogy a melegek számára normális helyzetet biztosíthassak a katonaságban.-dőlök a pultnak.
-Ezt miért nem hamarabb mondtad? Mi már csak külsőleg, vagy úgy se tudunk segíteni. -vonja fel a szemöldökét Taehyung.
-De most vagyok én ott és most van a gebasz.-sóhajtok egyet.
Ezzel így sokra nem megyek.

Mikor sikerült zöldágra vergődni velük, végre tárgyalni kezdtük a dolgokat. Ott lyukadtunk ki, hogy Nam és Tae beállnak katonának és megpróbálnak nyalizni a főnöknek. Kicsit később talán rávehetnék Min Yoongit, hogy puhítson a rendszerén, mert rossz, amit művel. Eddig jutottunk, mire Jimin hazaért. Egy csókkal köszöntöttem és magamhoz öleltem.
-Mi ez a nagy tervezgetés?- mosolyodik el, a tucatnyi lapok láttán.
-Megpuhítjuk a rendszert.-mosolyog Namjoon.
-Na, az remek.-néz fel rám.-Bele ne törjön a bicskátok. Min Yoongi komolyan veszi a dolgát. Nem nagyon engedne a rendszer puhításán. De kívánom, hogy sikerüljön. Ha kell én is szívesen segítek.-dől a mellkasoknak.
-Nem, te nem segíthetsz. Még a végén te is bajba kerülsz és Minjut is elveszik tőlünk. Nem kockáztathatunk ekkorát.
-De azt kockáztathatjuk, hogy téged elvesztünk?-fújtat egyet Jimin.
-Chimnek igaza van.-bólogat Tae.-Ha nem sikerül ez az egész, akkor Jungkook, te nem tudsz sem elhelyezkedni egy munkakörben, sem normális életet élni.
-Ha sikerül? Koreában sokkal nagyobb lesz a nyugodtság és a melegeknek jobb helyzetük lenne. Álljatok már mellettem!- sóhajtok egyet.
-Mi melletted állunk, csak féltünk.-rázza a fejét Jimin.
-Pedig nem úgy tűnik, hogy az én oldalamon álltok.
-Jungkook. Figyelj. Aludnunk kell erre egyet, holnap ismét összegyűlünk és megbeszéljük ezt. -áll fel Namjoon.
-De...-motyogom.
-Igazuk van. Addig mi is gondolkozunk rajta -áll fel Tae is.
-Jó...-bólintottam.
Amint elmentek, Jiminhez fordultam.
-Kicsim...-mögé lépve a nyakához bújtam.
-Mi a baj?- simít az őt ölelő karomra.
-Félek...
-Mitől?
Itt elszakadt az a bizonyos cérna és sírni kezdtem.
-Elegem van abból, hogy mindig mi húzzuk a rövidebbet! Miért nem élhetünk normális életet? Miért kell mindig megfelelnünk? Jimin, én ebbe bele fogok pusztulni...-a pólójába markoltam. Megfordult az ölelésben és a tarkómat kezdte simogatni.
-Nincs semmi baj, Drágám. Hamarosan minden helyre jön, rendben? Együnk valamit aztán pihenjünk le, jó?-beszél hozzám lágy hangon, ami lassan megnyugtatott.
-Köszönöm, hogy vagy nekem.-suttogom. Szipogtam pár sort, majd megebédeltünk.
Ekkor hasított belém a tudat, hogy Yoongi mit mondott a legutóbbi találkozásunkon. Nekem már nincs holnap... Megfeszültem, felálltam és a szobánkba siettem a papirokkal. Jimin nem jött utánam, szegényt sokként érte, hogy elrohantam. Leültek az íróasztalhoz és nekiálltam összeállítani a tervet.

Tae és Nam elhelyezkedik a katonai állásban. Nekem segítenek átjutni a C osztályhoz, Jinyounghoz. Vagy éppen megszerzik a napirendjüket. Amint ez megvan, két nap múlva a B osztály napirendje kell. Ismételt két nap után pedig jöhet az A osztály. Összegezzük és megpróbálok olyat összeállítani, ami nem forgószínpad szerűen egyre nehezebb fizikai munkák kerülnek bele. Na meg a kimenők. Hm... Hány napos legyen? 3-4? Igen, az jó lesz.

-Anya, ti hogyan ismerkedtetek meg apával?-hallom meg Minju izgatott hangját.
-Oh, Kicsim. Ez egy hosszú történet.-kuncog Jimin. Felálltam és lerohanva felkaptam a kislányt. Megpusziltam az arcát és magamhoz öleltem. A szerelmem mosolyogva nézett minket.
-Imádlak. Téged és az anyukádat mindennél jobban szeretem!- nézek Jiminre, majd megcsókoltam. Minju gúnyosan kuncogva elfordult, Chim pedig fülig pirult.
-Mi lelt, apa?- nyom egy puszit az arcomra a kislány.
-Csak hirtelen rám tört a szeretetbomba.
-A mi?- nevet fel Jimin.
-Szeretetbomba. Akkor érzem, ha sokáig nem látlak titeket és végre itt vagytok nekem.-mosolygok. Ekkor Jiminnek elsötétült a tekintete, rájött, hogy miért rohantam le őket. A mosolya is eltűnt, majd a konyhába vonult.
-Menj egy picit játszani.-teszem le Minjut, majd a párom után mentem.-Életem.-simítok a derekára és a nyakába csókoltam.
Kirázta a hideg és rám nézett.
-Holnap elmész...-suttogja. Hozzám bújt.
-Picit félre tegyük Minjut?- óvatosan megharaptam a fülcimpáját, mire felsóhajtott.
-De őt se fogod látni sokáig...-karolja át a nyakam. A derekára simítottam.
-Sajnálom, hogy nap közben nem figyeltem rád. -súgom az ajkaira.
-Semmi baj. Idővel jobb lesz. De legközelebb ha lehet, kérlek ne félholtan gyere haza.-mosolyodik el.
-Ígérem.-megcsókoltam.
A csók egyre hevesebb és elmélyültebb lett. A végén már csak egy boxerben díszelgett a konyhapulton, kipirulva. Felhívtam anyát, aki hamar ide is ért. Jimin addig elbújt a fürdőben. Anya és apa megpuszilgattak, megölelgettek, majd Minjuval elmentek. Chimet kihívtam a fürdőből, majd az ágyon kötöttünk ki. Forró, rózsaszín ködbe burkolózva kiszűrtük a külvilágot, csak mi ketten voltunk. Hol lágyan, hol vadabban ringatóztunk egymáshoz simulva, mint hajó a tengeren.

Katonaság ide vagy oda. Nem érdekel. Én csak a családommal akarok lenni, nem nyomorogni a rohadt fogságban, ami egyenlő a börtönnel.

Reggel Jiminnel egyszerre ébredtünk. Bágyadtan bújt a mellkasomba, én pedig mosolyogva öleltem meg. A hajába puszilva cirógatni kezdtem a hátát.
-Nem akarom, hogy elmenj. Minjunak is nagyon hiányzol. Nekem is. -suttogja elkeseredetten.
-Ti is hiányoztok, hidd el. De hamarosan vége. Hamarosan megoldódik minden, rendben Szerelmem?
-Csak légy óvatos.-nyom egy csókot a számra.
-Az leszek.-mosolygok rá. Kilencre ideértek anyuék és átadták Minjut. Elbúcsúztak tőlem, majd hárman megebédeltünk. Délutánra ideértek a katonák. Ismét fájdalmas búcsút vettem Jimintől és Minjutól. A papírokat eltettem, amiken a tervek vannak.

Akkor indulás. Döntsük meg a rendszert!