Halk szörcsögés zendült most fel a falak között, mi Lou nyálas ajkai közül szabadult ki. A hajnali sötétséget a bordó szatén anyag takarta el, ám barázdáin még így is beszökött a Nap korai sugarai. Maci mintás huzattal áldott párnáját szorosan ölelte magához, mit a szájából kiszökött nedvességgel már igen csak összemaszatolt. Haja a magasba meredezett, arca kissé pozsgás szint öltött magára a szoba melege miatt, mit még csak tetőzött teste hője beszorulva a vastag takaró alá.

Telefonja most hanyagul lógott le az éjjeliszekrény sarkáról, minek csak egy apró billenés kell és a földön fog tovább pihenni. Álomvilágából azonban senki sem tudta kiszakítani, ébresztője hiába zenélt azzal az éles pittyegésével, nem tudott áttörni a burkon, mi körül ölelte Louis fáradt agyát. Ugyanakkor, ha a reggeli ricsaj nem is, egy másik hang annál inkább észhez tudta téríteni, mi nem tartozott máshoz, mint édesanyjához. A középkorú asszony türelmetlenül várta, hogy fia mikor ront már le a konyhába, ám hiába a múló percek és a mutató szoros közelítése a nyolcas felé, nem érkezett. Megelégelte, határozott léptekkel ment fel a lépcsőn és kicsit sem finomkodva nyitott be fiához, ki még mindig elkalandozva fetreng az ágyneműk között.

- Louis, azonnal kelj fel! Elfogsz késni kisfiam!- hallatta erős hangtónusát, mire Louis kékjei egyből kipattantak, ezzel visszarepítve őt a valóságba és a tények elé állítva, miszerint elfog késni.

- Basszus..- káromkodott, mikor telefonját kezébe véve meglátta az időt, mit sem foglalkozva a rengeteg üzenettel, ami ott éktelenkedett értesítései között.

- Gyorsan szed össze magad, addig elcsomagolom neked a reggelit és eldoblak az iskolához. Tíz perc és lent legyél!- kiáltott a fiú után, ki már ekkor serényen végezte el napi rutinját a fürdőszobában.

- Hogy a francba aludhattam el ennyire?!- kérdezte magától, miközben épp kiöblítette fogkrémmel teli száját, ám nagyon is tudta a választ, hogy mi okozta elalvását.

Harry, kinek azóta se írt vissza, pedig többször is elgondolkozott azon, hogy bocsánatot kér kiborulása és hangsúlya miatt, azonban valami mégis visszafogta. Talán a túlzott makacssága, miből most nem engedett, hiszen tényleg úgy vélte, hogy a göndör most túlzásba vitte a parancsolgatást. Végül agya kattogó fogaskerekei, valamikor hajnal tájt adtak meg magukat és utasították alvásra, míg belül dühe csillapodni kezdett. Hazudott volna, ha azt állította volna; nem fél Harrytől. Nem tudta, milyen fajta szavak várják őt megnyitva majd a chat-fejet, de egyenlőre most ennél nagyobb baja is volt. Szekrénye előtt tétlenkedve toporzékolt már, mikor végre nagy nehezen kikapott onnan egy kissé kopott fekete farmert és egy pólót, mellé pedig egy baba kék pulóvert, mi szintén az egyik szíve csücske volt. Sietve kapta fel táskáját, telefonját mélyen zsebébe mélyesztette és futott le a lépcsőn, hol édesanyja kezébe nyomta a bezacskózott kaját. Kint zord hideg uralkodott, így bakancsa mellett döntött a vékony vászon cipők helyett, s nem sokkal később már az autó ülésébe préselte bele apró termetét. Az út csendben telt közte és szülője között, nem firtatta egyikőjük sem a dolgokat, a pirosra mázolt autó pedig lassan beparkolt az iskola parkolójába, még épp időben, becsengetés előtt tíz perccel.

- Minden rendben van, kincsem?- kérdezte aggódva fia felé fordulva, még ujjaival finoman végig simította a kusza tincsek között.

Lou csak némán bólintott egyet, még ujjaival malmosat játszott.

- Remélem tudod, hogy bármi is nyomja a szíved, nekem elmondhatod..- küldött egy bátorító mosolyt felé, mire végre ráemelte a kékjeit édesanyja aggódással teli arcára.

- Tudom anya, de ne aggódj. Minden rendben van.- mondta, majd csókot nyomott szülője arcára, kinek muszáj volt erre felkuncognia.

- Legyen szép napod, Louis! Este sietek haza, ahogy csak tudok!

- Rendben, neked is!- mosolyodott el, s becsapta maga után a kocsi ajtaját.

A hűvös szellő lágyan kezdte arcát cirógatni, mire a kellemetlen hideg érzet végig futott testén, így még inkább összehúzva magán a kabátot indult befelé az intézmény udvarára, hol már csak pár diák lézengett az óra közeli kezdése miatt. Lépteit szaporán szedte, legalábbis is addig, még meg nem pillantotta azt a jól ismert szőke hajkoronát, ami e szürke időben szinte rikított, a jól ismert helyükön üldögélve.

- Niall, te meg mit csinálsz itt így? Megfogsz fázni!- lépett az ír fiú elé, ki eddig térdeit ölelte át kezeivel, tekintetével pedig a deres földet vizsgálta, ám halvány kékben tündöklő szemeit hamar felkapta, miután meghallotta maga mellől azt a jól ismert hangot.

- Louis..- nyöszörögte, szemei könnytől csillantak meg, mit a barna hajú nem igazán értett, s kérdően vonta fel szemöldökét.

- Mi a baj, Ni? Bántott valaki?- guggolt le elé aggódva, még meleg bolyhos sálát,- mi eddig az ő nyakát melegítette -, most a másik kipirult bőre köré tekerte, óva őt a hideg elől.

- Hát nem utálsz, Lou?- kérdezte lefelé konyuló ajkakkal.

- Dehogy utállak, te buta.- ölelte szorosan magához a fiút.- Te vagy a legjobb barátom, Ni és mindig te is leszel az.

- Csak tegnap olyan fura voltál és olyan..távolság tartó. Azt hittem már találtál mást magadnak, hisz ez alatt a pár nap alatt sok új ember jelölt be és sokan is kérdezgettek felőled, főleg a focicsapatból.- mondta szipogva, mire Lou szemöldöke egészen homlokáig csúszott fel a döbbenettől.

- Igazán?- kérdezett vissza, még hátrébb csúszott és ismét a szőke fiú arcát nézte, ki csak egy bólintással válaszolt.- Sosem cserélnélek le. Sehol sem találnék még egy ilyen jószívű és éhen korász barátot, mint amilyen te vagy.

- Én is szeretlek, Lou..- horkant fel, mire mindketten halk nevetésbe törtek ki, majd vontatottan tápászkodtak fel a földről.

- Na gyere, még a végén elkésünk.- karolta át Louis boldogan barátja vállát, elfelejtve egy pillanatra a lelkét nyomó gondokat.

Lépteik már a folyóson csengtek, mikor Niall nagy érdeklődéssel vizsgálta Louis arcvonásait, mit az alacsonyabbik észre is vett.

- Van valami az arcomon?- kezével bőrét kezdte dörzsölni, annak ellenére, hogy ott semmi sem volt.

- Nincs ott semmi.- fogta le kezét, majd egy nagy levegőt vett és folytatta.- Beszélgetsz valakivel, igaz?- hangzott el a mondat, mit oly' annyira jelenhelyzetben nem akart hallani, s tudomást venni a szívében lappangó érzelmekről, mik erősen kötöttek Harryhez, annak ellenére, hogy semmit sem beszéltek azóta, mióta olyan csúnyán lerázta.

Ám nem akart tovább hazudni legjobb barátjának, elakarta kerülni a félreértéseket és a jövőbeli vitákat, hisz azok talán lehet véget vetnének a köztük lévő köteléknek.

- Igen, beszélgetek.- adta az egyenes választ, fejét mélyen a csempés padló felé hajtotta.

- De hát ez nagyszerű, Lou! Ez egy igazán nagy lépés a részedről.- veregette elismerően vállon.- És, hogy hívják? Esetleg ismerem? Fiú vagy lány? Jól néz ki?- jöttek a kérdések sorra, Louis pedig kezdett összezavaródni és fogalma sem volt, hogy miket kellene válaszolnia mindezekre.

Félt, hogy Niall valóban ismerheti a loknist, s talán olyan dolgokat mondana róla, amik teljesen lerombolnák a róla felállított összképet. Ezt nem akarta, ahogy azt sem, hogy lebeszélje esetleg arról, hogy még jobban megismerje. Szeretett Harryvel beszélgetni, jól esett neki az önzetlen törődés, mit az idegen fiútól kapott, nem mellesleg olyan élményben volt része a tegnapi nap folyamán mellette, mit teste és tudata nem fog egy hamar elfelejteni, hiszen nadrágja ágyéka táján máris feszülni kezdett a gondolatra és a mélyen reszelős hangra.

- Fiú és jól néz ki... azt hiszem..- válaszolta kipirult arccal, táskájával igyekezte a nadrágjában keletkezett dudort takarni.

- Mi a neve?

- Henry..-vágta rá gondolkodás nélkül és talán túl gyorsan is.

- Hmm.. érdekes..- kezdte vakargatni tarkóját, miközben látszódott, hogy erősen gondolkodik.- Nem ismerek semmiféle Henryt, de remélem normális veled, mert, ha nem csak szólj és Niall bácsi kezelésbe veszi.- emelte fel öklét fenyegetően, a kék szemű csak felkuncogott tettére.

- Nyugi, nagyon kedves velem és figyelmes. Jó fej, de nálad nem jobb.- bökött egy aprót a mellette sétáló fiú vállába, közben magában elismerte a tényt, miszerint; tényleg neki van a legjobb barátja a Földön és mérhetetlenül jól esett neki Niall aggódása.

A szekrényükhöz érve kivették a szükséges fizikára szánt holmijaikat, majd más témáról kezdtek beszélgetni, míg el nem kezdődött az óra és helyett nem foglaltak a helyükön.

*

Az óra monoton kattogása az őrület határára sodorta már Louist, a fizika ostobának vélt szabályai csak még nagyobb fejfájást okoztak neki. A szőke hajú messze ült tőle, így ő sem tudta szórakoztatni vagy legalább figyelmét elterelni, így maradt neki a kinti természet kémlelése az ablakon keresztül. Egy apró szikra pattan ki fejéből ötletként, mi megoldásként szolgálhat unalma elűzésére és a tanár irritáló hangjának kizárására.

Telefonját precíz mozdulatokkal csúsztatta ki farmerja zsebéből, míg gyorsan körbenézett, nem e valaki figyeli őt, de szerencsére épp mindenki a saját dolgával törődött, mintsem vele. Reggel nem maradt ideje arra, hogy megnézhesse újabb értesítéseit, valamint arra, hogy bocsánatot kérjen Harrytől a tegnapi kirohanása miatt, mit ugyan megbánt, de jogosnak is tartott. Kódját szorgos ujjaival hamar beírta, s a kis ikonokra kattintva már meg is nyitotta az apró chat-fejet, mi felett tömérdek jelzés éktelenkedett és a piros keret, miben a számok egyre nagyobbak lettek. Nagyot nyelt, ám már nem fordulhatott vissza, tudta; szembe kell nézni Harry haragjával, mi nem lesz egy kellemes. Az ablak pedig megnyílt, az érkező mondatok pedig sorra várták őt..

Harry Styles, 21:50 : Bekapnám én igen, miután pirosra vertem a segged ez miatt a hangszín miatt..

Harry Styles, 21:55 : Nem ebben egyeztünk meg, kis tündér. Nagyon elveszetted a sulykot.

Harry Styles, 22:05 : Ó, szóval most már ignorálsz is. Remek, egyel több ok, hogy még tíz ütést kaphass majd.

Harry Styles, 22:16 : Ajánlom, hogy hamar told vissza ide azt a csinos kis pofidat, alvás helyett..

22:20 Nem fogadott hívás: Harry.

22:25 Nem fogadott hívás: Harry.

Harry Sytles, 22:26 : Vedd fel a kurva telefonodat, most!

22:31 Nem fogadott hívás: Harry.

22: 37 Nem fogadott hívás: Harry.

Harry Styles, 22:40 : Louis William Kibaszott Tomlinson, ne merészelj nekem aludni!

Louis kezei remegni kezdtek, hiszen tudta Harry valóban mérges volt rá és kitudja, hogy mennyire higgadt le az eltelt idő alatt. Azt kívánta, bárcsak ne lett volna olyan ostoba, de már nem tudta meg nem történté tenni tettét és nem is akarta, bár félt, tisztában volt vele, hogy Harry soha sem bántaná.. legalábbis reménykedett benne, hogy megérzés most nem csal. Elhatározta magát, hogy bármi is történjen Ő bizony nem hátrál meg és nem fog az a Louis lenni újból, aki elfut a bajok elől. Abban bízott, hogy talán képes lesz a göndör szívét és dühét meglágyítani egy kis játékkal. Ujjait kezdte kopogtatni a billentyűzeten elszántan, s innentől kezdve már nem volt megállás..

Louis Tomlinson: Szia, apuci...

Harry Styles: Nocsak, képes voltál visszaírni...

Louis Tomlinson: Mérges vagy rám, igaz?

Harry Styles: Ó, de még mennyire.

Harry Styles: Nincs az a szó, amivel kitudnám fejezni a bennem tomboló düht az engedetlenséged és a nagy szád miatt.

Louis Tomlinson: Ne haragudj rám, apuci..

Louis Tomlinson: Nem tudom mi ütött belém, kérlek ne utálj.

Harry Styles: .....

Louis Tomlinson: Bármit megteszek neked.

Louis Tomlinson: Enged, hogy kiengeszteljelek..

Harry Styles: És azt mégis, hogy tervezed drága?

Louis Tomlinson: Mit szólnál délután egy kis kép küldözgetős játékhoz?;)

Louis Tomlinson: Ígérem nem fogok csalódást okozni.

Harry Styles: Most akarom vagy nincs alku.

Louis Tomlinson: De most órán vagyok..:(

Harry Styles: És? Nekem meg áll a farkam.

Harry Styles: Úgyhogy gyorsan találj ki valamit, mert vagy ez vagy az, hogy találkozunk és akkor bizony nem menekül a formás kis segged a tenyerem elől addig, még vörös nem lesz.

Louis ötletelt fejében és csak ötletelt, hogy hogyan is tudna megszabadulni a helyzetből, ám hamar rájött esélye sincs a zöld szemű szörnyeteg ellen, ki ismét a markában tartotta és csábította magával, annak ellenére, hogy most ő tett ajánlatot. Ugyanakkor esze hamar megtalálta a megoldást, így sietősen le is gépelte a választ.

Louis Tomlinson: Adj öt percet és a tiéd vagyok.

Harry Styles: Kapsz kettőt, de siess, mert számolom.

Harry Styles: A farkam már így is fájdalmasan lüktet visszaemlékezve a tegnap este történtekre..

Louis Tomlinson: Akkor remélem maradt még hely a memóriádban, mert most bőven fogom gyarapítani felejthetetlen képekkel..;)