- Liam, elmondanád végre, hogy hová is megyünk pontosan?

Kérdése türelmetlenséget sugallt, akárcsak tartása, amint karjait mellkasa előtt fonta össze, s szüntelenül dobolt monoton ritmusokat lábával a kocsi kemény padlóján.

- Nyugalom, Harold. Hamarosan megtudod.- nevetett fel, mire a göndör ismét csak elégedetlenül felhorkant. 

- Tudod, hogy utálom a meglepetéseket.

- Tudom. Nagyon is jól tudom, Harry. 

Hiába a mérgező érzés, gödröcskéi mégis megjelennek, amint a kinti tájat kezdi kémleli a kristály tiszta üvegen keresztül. Borostyánjaival a suhanó alakokat kémleli, olykor meg-meg akad egy-egy emberen szeme, talán csak a remény érdekében és a hiány miatt szívében, miben üresség tátong a kócos kék szemű után. Ajkai közül fáradt sóhaj szakad fel, bűntudatot érez mellkasa rejtekében, még ha nem is követett el nagy bűnt azzal, hogy egy idegen lánnyal próbálta az ártatlan fiút elfelejteni, ám még az alkohol mámora sem bizonyult oly' erősnek, hogy létéből kiűzhesse Angyalkája fénytől pompázó arcát, s a párnácskákat, miken keresztül a mennyországnak egy darabját ízlelhette meg. 

Kendall gyönyörű nő volt; mégsem volt Louis. 

A jármű lassan megállni kezdett, a motor sem fitogtatta már erejét, s némaságot fogadott, akárcsak Liam, kinek arcán végig sejtelmes mosoly pihent és most az egyszer büszkén veregette magát mellkason fejében. 

Harry arcán az értetlenség nyer hatalmat, szemöldökét kérdően vonja fel, amint elolvassa a parkoló előtt lévő cukrászda díszesen dekorált nevét. Torkából már a kérdés szakadna fel, mire a kielégítő választ várná, ám a szavak helyét mást veszi át; egy név, mit oly' rég formált már meg ajkaival, talán legutoljára akkor, mikor még otthon lakott szülőjével és nővérével, kinek fiatalos megjelenése tökéletesen kiemelkedik a hétköznapi szürkeségből. Tenyere az ajtó kilincsre fekszik, sietve tépi fel azt és akárcsak gyermekkorukban; szikrázó mosollyal rohan szeretet testvéréhez, hogy ölelésébe zárhassa. 

- Gemma! 

*

Az ágy matraca erősen nyikorog, érzi a két súlyt, mi most rátelepszik és az izgága mozdulatokat miket a szőke fiú folyton-folyvást megejt türelmetlenségében. Üveg tiszta tekintetével a másik kipirult arcát figyeli, Louis pedig bevetve tüdőkapacitását igyekszik azt a fránya zöld színű lufit felfújni, mit barátja mókából hozott neki, s abban a reményben; a kék szeműnek majd jobb kedve lesz ettől.  

Mert bizony Niall nem volt vak, sem ostoba, nagyon is jól tudta, mi történik legjobb barátja és edzője között. Bűnnek titulálták románcuk virágzó gyümölcsét, ám a legnagyobb félelmük mégis önmaguk voltak. Az ír manó pedig ezt látván, már rájött a kusza szála egészére, ugyanakkor végső megerősítést csak akkora lelt, amikor is az óvatlanság karma nyert, s az a fehér ajtó,- minek zárja nem kattant le soha -, szemek elé tárta ezáltal a rózsaszínfelhőbe bugyolált párt. Fortyoghatott volna dühtől, hisz hazugságot kapott az igaznak hitt ajkak közül, ám képtelen volt, szeretete nagyobb volt annál Louis felé, hiszen mást sem akart soha, mint boldognak látni magányos lelkű barátját. Hisz a baráti szeretet már rég megkapta, de mi igazán hiányzott neki, azt csak is a szíve másik fele adhatta meg számára, mely most oly közel, mégis távol volt tőle, okozva ezzel újabb kínokat a kisebbik gyenge szellemén. 

- Gyerünk már Louis!- tapsolt szüntelenül a kezével, míg a karamell tincsű arca egyre inkább vörösödött az erőlködés és a levegő hiányában. 

Ám a lufi növekedése megállt, nem volt több süvítő oxigén mi belé juthatott volna, a kócos pedig fáradtan terült el macis ágyneműjét, szabadon engedve ujjai közül a kicsiny méretűvé nőtt ballont, mi a szobában repkedve hullott le végül a szoba másik sarkába. 

- Feladom..- suttogta mélyeket lélegezve. 

A szőkeség harsányan nevet fel, testével szintén a puha paplanra dől, még az éltető oxigén után kapkod boldogságában, látva barátja arckifejezését. Ám az a fáradt arc hirtelen változni kezd, a kékségek köré könnyek gyűlnek, mik nem a boldogságtól szakadnak fel benne, hanem épp az ellenkezőjétől; bánat burkolja most körbe szívét, mely olyan, akár egy szöges koszorú. Tüskék marják éltet adó szervét, mik a magány szimbólumaként vannak épp jelen, s fejében hordozza mégis a képet a zöld lufi láttán; a göndör tincseket, mik eszét vették, ugyanakkor mindez hiú ábránd. 

Keservesen zokog fel, barátja rémülten zárja karjai közé és ringatja úgy, mint ahogy szülője is tette volna vele anno, jó pár évvel ezelőtt. Niall sosem szerette, ha valaki sír, szíve olyankor neki is megtelt fájdalommal, főleg akkor, ha legjobb barátját kínozza szüntelenül eme kálvária. 

- Sssh, semmi baj Lou. Minden rendben lesz.- cirógatja az apró hátat, kinek tulajdonosa erősen kezdi rázni fejét válaszként. 

Az ír fiú mély levegőt vesz, vontatottan tolja el kissé magától barátját, hogy szemeibe nézhessen, s úgy tegyen neki valómást az igazság felől.

- Harry nagyon szeret téged, Louis.- ujjával a kósza könnycseppek kezdi letörölni a döbbent arcról, mi által keserves sírása is megszűnni kényszerül. 

Torkán nem jön ki hang, csak tátog akár egy hal, mégis furdalja a kíváncsiság, bűntudattal együtt, hiszen sosem mesélte el barátjának kapcsolatát,- már nevezhető volt annak. 

- Honnan...honnan tudod?- szemeit megdörzsöli, pisze orrával szipog még párat, mire a másik arcára lágy mosoly szalad. 

- Lehet jobban kellene az ajtókat zárnotok.- kacsint egyet felnevetve, mire a kócos pozsgás színt ölt bőrére, zavarát mit sem rejtve, fejében felfedve azokat a csodás emlékképeket.- Valamint feltűnt, hogy igencsak sokat nyomkodod a telefonodat, miközben nem ebben a világban jársz.

- Ne haragudj Niall, én elakartam mondani csak...

- Hé, nincs miért magyarázkodnod. Tudom, hogy ez mind új dolog neked és megértem, hogy féltél, de azért legközelebb ne felejts el szólni, hogy az edzőmmel kavarsz.- mondja, mire Louis már tenyerébe temeti vörösben pompázó arcát. 

- Ezt így még szörnyűbb hallani...

- De ez az igazság.- ránt vállat hanyagul, miközben felpattan az ágyról.- Ígérem bármi van Tommo, én támogatlak téged. 

- Én pedig ígérem, hogy nem fogok többet előtted titkolózni. 

- Kisujj eskü?- nyújtja felé szórakozottan. 

- Kisujj eskü.- kacag fel végre a kicsi is.

- Na gyere, meghívlak egy sütire. Magamat meg kettőre.- simogatja meg hasát. 

A szobát hangos és vidám tónusok töltik be végül, míg a készülődés lezajlik, semmit sem sejtve arról, hogy sors milyen meglepetést is szán most Louisnak.

_______

A két barát mókázva szeli a járdákat, Louis most először érzi úgy eme napok után; nem ölelik a magány szoros karjai. Kivirult arccal figyeli a szavakat, miket Niall száján kiejt, elsütve olykor egy-egy aligha vicces poént, ám a kék szemű így is boldogan kacag fel, élvezve a másik társaságát, kivel már rég volt így kettesben, s mi tagadás, hiányzott neki a szőke manó. 

Gondtalannak érezte most magát, elfelejtve minden rosszat, ami a napokban történt vele; Harryvel együtt. 

Feje felett a kis csengő kezd zenélni, amint átlépik a cukrászda kemény küszöbét szikrázó mimikával arcukon. 

Ám Louis hamar elhallgat, léptei megszilárdulnak, még torkára forrnak a szavak, amint megpillantja az oly' rég látott személyt, ki miatt a szíve újból erőre kap és hevesen kezd zakatolni. 

A borostyán levelek újból a tengerbe hulltak. 

______________________

Helloka🌈

Tudom, tudom nem ilyenkor szokott rész lenni, stb. De mivel nekem nincs nyári szünetem (rip) ezért van, hogy megcsúszok a dolgokkal, de igyekszem beérni magam és akkor hozni a részt, amikor tudom.

Szeretlek titeket és legyen csodás napotok!💞🌈