🔞❗️Ebben a fejezetben erőszak, és szexuális tartalom jelenik meg ❗️🔞

Hunter

A fekete Jeep kerekei halkan szántják az aszfalt felületét az éjszakai sötétségben.
Isaac mellettem, az anyósülésen a telefonjára mered, és olyan erősen szorítja azt, hogy félő összeroppan.
Mondtam, hogy maradjon a Stormban, hiszen eltudom intézni magam, de hajthatatlan volt. Ahogyan Kai is, aki mögöttünk halad másik két emberemmel.

Marco, aki már régebben is okozott fejfájást, úgy tűnik nem tanult a figyelmeztetésekből.
Két nappal ezelőtt a kikötőbe több millió dollár értéknyi kokaint vett át, és kezdte azt osztogatni. Köztük több fejesnek is, akik csak azért vették át, hogy ne kerüljön mások kezébe.
Tisztában vagyok vele, hogy sokuk üzletel drogokkal, én mégis szemet hunyok felette, amíg nem kiskorúak kárára megy, és nem akkora mennyiségben, mint ami jelenleg is ennek a pöcsnek a birtokában van.  Tudom, hogy nem csak a cégekkel való szerződésekből tartják fent magukat és az embereiket. Hiszen hol létezik olyan alvilági kartell, ahol nem fordul meg egy minimális mértékű drog sem?
És tudják, hogy tudom! Épp ezért csak okosan köttetnek üzletek.
Marco viszont átlépte a határt.

Félórányi vezetés után végre leállítom a motort, és a kocsi mellől veszem szemügyre az előttem magasodó épületet.
Sötét, fémes szag keveredik a tenger sós illatával, és a hullámok csapkodása, zúgása mindent áthat. Messziről belengi a környéket a romlottság és a vér gyomorforgató szaga.
Exkluzív, fényűző bár reklámozza magát a hatalmas, világító neon tábláival.
Belépve a cigarettafüst nyomban arcon csap. A hely tele van kétes hírű vendégekkel, és nem értem hogy nem fulladnak bele ebbe a légkörbe.
Isaac mellettem, míg a többiek mögöttem lépkednek. A tömeg feloszlik előttem, és a feszültség azonnal tapintható lesz.
Tudják ki vagyok.
Mindenki tudja.

Semmi más nem jellemző erre a helyre, csak a nagyzolás.
Szemem sarkából látom, ahogyan a gorillák egyből leadják a drótot, hogy itt vagyok, és nem telik bele pár pillanatba, hogy a kutyái felbukkanjanak.
Félelem ül meg tekintetükben, mégis próbálják fenntartani a rettenthetetlen álcájukat.
Mit sem törődve velük folytatjuk utunkat, és mikor az irodához érünk, egyszerűen csak berúgom az ajtót.
A légkör feszültsége tovább fokozódik, ahogy belépek. A hangos csattanást követően minden szem rám szegeződik, és ez az a pillanat, mikor az éjszaka csendje elárulja a hatalmat.
Az emberek afféle groteszk táncot járnak körülöttem, néhányan félénken, mások kihívóan néznek, miközben a zene halk zúgása belepi a levegőt.
Isaac mögöttem lép be, az ő tartása is magabiztos, akár egy harcosé.
Lényegében azok is vagyunk.
Még mindig nem tetszik nekem, hogy ennyire beleásta magát ő is ebbe, de így közel tudva magamhoz, talán biztonságosabb.

Éppen annyira félelemmel és tisztelettel néznek ránk, mint ahogy egy vadállatra a ketrec másik oldaláról.
A sarokban látom Marco-t, aki egy fehér támla mögött ül, szivart pöfékelve.
A füst megcsavarodik a levegőben, miközben egy nő az ölében tekereg, maszk mögé rejtett arccal.
De az árnyék, mely őt körülveszi, már nem olyan ártatlan.
Ismerem Marco-t. Az ő vágya a hatalom és a szemei leírják a lázadás és a kétségbeesés határvonalát.

-Herceg! — Felemeli a poharát. A hangja tele van gúnyos mellékízzel. — Nézd csak, ki jött hozzánk, halandó vendégek közé! Milyen szép este ez, nem igaz?

Egyet lépek felé, és a lánynak, aki idióta vihogásba kezd főnöke minden szavától, a fejemmel biccentek, hogy húzzon kifelé. Marco a combját megpaskolva löki le magáról, mire durcásan kivágtat.

-Ne játsz a tűzzel, Marco. — Hangom kimért, de nyugodtságot tükröz. Ez nem az ő játszótere, nem felesleges szóváltásra jöttünk.

-Ó, de ez a szépsége az üzletnek, barátom. — A megnevezésre egyik szemöldököm a magasba ugrik, mire cinikus fénnyel szemeiben pillant vissza rám. Nem tudom, hogy csodáljam, vagy sajnáljam, hogy ennyire hülye. — Mert ha már a cél meghaladja a határokat, akkor neked is illik a saját zsebed érdekeit fedezni, ugye ?

Egyik lépés követi a másikat. Lassan megindulok felé. Az emberei között érzékeny mozdulatok keverednek, készen állva a védelmezésre. De ez is csak látszat. Nem mernek tenni semmit sem!
A teret körbevevő falak szinte meghajlanak a lilás fények hatására.

-Már pedig a határokat nem lépheted át! — Mondom végig tartva a szemkontaktust. Arcom egy csepp érzelemről sem árulkodik, de a szívem mélyén érzem a harag gyújtotta tűz lángját. — Ez a tér, ez a város, az a kikötő, de még a szék is amiben ülsz, az enyém. Ha megakarsz ragadni valamit, legyél nagyon óvatos, mert a következő húzásod halálos következményekkel járhat.

A levegő hirtelen megfagy. Marco arca vérvörös lesz, az éjszaka keményebbé válik. Ebből a pillanatból nem lehet visszalépni. Világossá vált, hogy az eddigi figyelmeztetések nem értek nála célt, ez a mostani lépésén is kiütközött, ami túl messzire vitte őt a játékban.

-A következő lépésed csak rajtad múlik, de a választásod következményeit vállalnod kell.

Hátradől, és árgus szemekkel figyeli az embereit. Csak külsőleg rendezett az arca, mögötte a színtiszta rettegés húzódik.

-Mit fogsz tenni Herceg? — A hangja már nem tűnik olyan magabiztosnak.

-Szeretsz játszadozni, nemde? — Tépem a szavakat egészen közel hajolva hozzá, és figyelem ahogy egy nagyot nyel.
Előveszek egy D80 katonai kést, melyen a fény reflektálja a rozsdamentes acélt. Az egyik kedvencem. Marco végig kíséri mozdulataimat, majd tekintete elhomályosul.
Az emberei, akiket mostanában kutyáknak neveztem egy pillanatra megtorpannak, de a mozdulatom láttán azonnal fegyvert fognak. Mielőtt azonban előránthatnák, addigra már az én embereim tartják a fejükhöz a hideg fémtárgyat.

-Rakd fel a kezed az asztalra! — Szólok rá keményen.

-Mi? Ugye most csak hülyéskedsz? — Teljesen kétségbe van esve, a pánik szikrái csillognak szemében, de nem hagyhatom büntetlenül. Ha csak szavakkal dobálózok, láthatóan nem sok haszna van, így kénytelen vagyok tettekkel is alátámasztani fenyegetésem. Meg kell tanulniuk, hogy ki valójában a főnök. Nem véletlenül félnek sokan már csak attól, hogy megjelenek.  Ő is kapott már figyelmeztetőként szolgáló alaposabb verést, de nem tőlem. Mikor már én is közbe avatkozom, akkor mindenki sejti, hogy nem lesz jó vége.
Az izzadság csorog le homlokáról, arcán keresztül a nyakáig, majd végül az inge nyeli el a cseppeket.

-Tedd. Fel! — Sziszegem újra, és remegő, izzadt kezei végre a hűvös bútorra kerülnek. — Ismered azt a kis kocsmai mulatságot, mikor az ujjak között kell lavírozni, ugye? — Kérdezem, szándékosan lassítva a szavaimat, hogy a hatás maximális legyen. — Nos, mi is ezt fogjuk most játszani. Előre szólok, nem vagyok valami jó benne.

Áttekintően tanulmányozom magam előtt a pengét, mintha még sosem láttam volna. Arra használom, hogy megkérdőjelezzem Marco bátorságát, amikor az ujjaim a tervezett mintát követik.

-Habár az igazi kérdés itt inkább az, hogy te hány ujjadat vagy hajlandó megmenteni? — Kérdezem, és látom, ahogy a bőr alatti pulzálás megjelenik a kezén. Arca fehér, mint a kórház falai, és az utolsó csepp bátorsága is eltűnik.

Közelebb hajolva érintem a pengét bőréhez, és érzem, ahogyan reszket.

-Máris látszik az idegességed.

Szája kinyílik, de mielőtt megszólalhatna megfordítom a kést és az ujjait célozva mozdulok.
Felordít, fájdalmát a néma falak verik vissza.
Kidülledt szemekkel mered a tárgyra, mely most a középső ujjánál fogva szegezi őt az asztalhoz.
A levegőben terjengő dermedtség szinte térdre kényszerít mindenkit, ahogy érezni kezdik a pillanat súlyát.

-Ó, jaj. Már első nekifutásra elbaltáztam. — A szavak gúnyos hanglejtéssel gördülnek le ajkaimról.

Mellkasa hevesen emelkedik és süllyed, és a sokktól szinte azt sem érzi, ahogyan kihúzom a fekete pengét, melyen megcsillan vérének vöröses árnyalata.
Mire felocsúdhatna már újra lecsapok.
Még az oroszlán erőteljes üvöltése is egy néma kiáltásnak hangzik mellette.
Nem szögeztem oda.
Az ujjperce csak milliméterekkel arrébb fekszik eredeti helyétől, de a fájdalom hangja több kilométerre is elhallatszik.
Egy csepp vér legördül a derékig erő asztalra, olyan lassan, mintha valaki visszafogta volna az időt.
Gerincem mentén lassan halad lefelé egy hideg verejtékcsepp.
Vannak pillanatok, mikor rám tör az érzés, hogy semmivel sem vagyok jobb apámnál.
Ez pont egy ilyen momentum.
Kezemet újabb csapásra emelem, de szinte már gyermeki hangon könyörög.

-Ne! Várj! — Könnyei mossák a fájdalomtól eltorzult arcát. Nem állt szándékomban többször belevágni, látszott, hogy meg fog törni. És a szégyent melyben az emberei előtt maradt, nem tudja lemosni magáról. — Sajnálom. A picsába is, sajnálom! Csak rakd el azt a szart! — Ajkai remegnek, mint a fákon a levelek, amikkel a nyári szellő játszadozik.
Nadrágomba törlöm a kést, majd sarkon fordulok.
Hallom magam mögött megkönnyebbült, reszketeg sóhaját, és vállam fölött még utoljára figyelmeztetem.

-Hogy melyik kártyalapot teszed le mindig rajtad áll, de a játékszabályokról ne feledkezz meg! Legközelebb az életeddel vezekelsz. — Hangom halk, és hideg, mint az acél.

     ♤♠︎♤♠︎♤

A klubba visszaérve szaporán szedem a lábaimat, igyekszem minél előbb megszabadulni a véres ruhadaraboktól, de egy hang megállásra késztet.
Egyedi, rekedtes és simogató. Egyfajta mámorító köd, amely beragyogja az egész helységet.
Hangja tele van érzelemmel, mély és gazdag, mint a legjobb vörösbor, ami lassan lecsorog a pohár falán.
Benne rejlik a szenvedély, a vágy, a fájdalom és mindez olyan egységet alkot, amely felkavarja bensőmet, minden szava megragadja lelkemet.
Mintha a dallamok közvetlenül a zsigereim alá kúsznának, és ott hagynák nyomaikat.
Az izgalmat, és adrenalint, a háborgó mélységemet a nyugalom úgy öleli körbe, mint egy meleg takaró.
Egyszerűen gyönyörű.
Ám ez az állapot nem tart sokáig, ugyanis Isaac ezt a pillanatot választja, hogy visszarántson a valóságba.

-Beszélnünk kell! — Nézi ő is Lunát, és szemeiben aggodalom vegyül némi gyanakvással.

Bólintok, majd elindulunk az elszigetelt birodalmam felé.
Fejemet megrázom, hogy kikerüljek ebből a transzból, amit még magam sem értek.
Szinte minden alkalommal hallgatom, mikor énekel, és mindig is csodáltam a tehetségét, viszont sosem kerültem még ennyire a hatása alá. Valami megváltozott bennem, és félő hogy ez már visszafordíthatatlan.
Meg sem várom, hogy csukódjon az ajtó, máris kapkodom le magamról a textilt.
Mindig tartok bent váltó ruhát, mert nem ez az első eset, hogy szükségem van rá.

-Múltkor azt mondtad, hogy nem tudtál egyezségre jutni Lunával.

Értetlenül nézek rá, miközben fejemet átbujtatom a sötétkék pólómon.

-Ez most hogy jön ide? Nem tudtam, és el is engedtem. — Száját egy vonallá préselve bólint.

-Ezt nemrég fotózták.

Az orrom alá dugja a telefont, mire először csak értetlenül meredek. Kiveszem kezéből és hunyorogva próbálok rájönni mi, vagyis inkább ki szerepel a képen, de mivel messziről lett fényképezve muszály vagyok ránagyítani.
A srác éppen egy ezüst, drága autóból száll ki.
Tovább lapozva Kenneth már a másik oldalon pózol, és épp kinyitja valakinek az ajtót.
A harmadik képen egy barna fejbúb, majd a negyediken a fejhez tartozó test, amiből csak egy majdnem teljesen meztelen hát látszik.
És az ötödik...
Megerősítésként Isaacre nézek, aki csak egy lassú bólintással erősíti meg, hogy jól látom, amit látok.
Tehát ezért feszült meg ennyire az autóban. Akkor kapta meg a képeket. Tudta, hogyha akkor avat be, nem leszek képes kizárólagosan Marco-ra fókuszálni, ezért várt idáig.
Túl sok érzelem kerít újra hatalmába, minek hatására egy frusztrált sóhaj tör fel belőlem.
Nem tudom eldönteni, hogy most azonnal megfolytsam, örüljek, esetleg zárjam el egy szobába, vagy hagyjam, hogy tovább játszadozzon?
A harag azonnal újra lángra lobban bennem, majd helyét a félelem veszi át, ami összerántja gyomromat, aztán ez átcsap újra haragba. És ami a legmeglepőbb még számomra is, az az enyhe féltékenység, amit eddig sohasem tapasztaltam.
Nem tudok most sem más szót használni, mint hogy gyönyörű.
Luna épp a kamera felé néz, haja laza kontyba fogva a feje tetején, és a kiszabadult kósza tincsek lágyan keretezik arcát. A mély dekoltázs még így is, hogy messze van, és csak oldalasan kapta el a lencse, kitűnően látszik.
Nekem esett volna, ha hagyom neki, itt meg hiányos öltözékben mutogatja domborulatait, hogy elcsábítsa a férfit.
Még most is tisztán hallom hangját, ahogyan vádol, hogy el akarom adni. Erre... ennél jobban ki sem tudta volna rakni azt amilye van.
Mégis mi a francot forgatsz a fejedben, kis pacsirta?

-Mit akarsz csinálni? — Visszaveszi a készüléket mielőtt összeroppantom. Hát ez remek kérdés barátom.

-Semmit. — Egyenlőre.

—Nem hiszem, hogy aggódnunk kéne. Lehet hogy nem vagytok a legjobb barik, de annyira már te is ismered, hogy tudd, nem áskálódna ellenünk. — Ahelyett, hogy megnyugtatna, mert tudom, hogy ez a szándéka, csak azt éri el, hogy a feszültségem elérje a maximumot.

—Ellenetek lehet hogy nem, de ellenem viszont igen. Mindenesetre nem akarom, hogy tudjon a képekről. Tartsák a szemüket ugyanúgy Kenneth-en. Így Lunát is tudjuk figyelni.

Én sem hiszem, hogy az lenne a szándéka, hogy nekem keresztbe tegyen. De zavar, hogy nem tudom mi jár a fejében. Hogy mik a szándékai. Mert kétlem, hogy meggondolta volna magát velem kapcsolatban.

-Még elintézek egy-két dolgot, aztán lelépek. Köszönöm. — Nézek rá bűntudattal teli, mert valahol felelősnek érzem magam, hogy ilyen elcseszett dolgokkal kell foglalkozzon ő is.

-Tudod, hogy nincs mit.

Miután elhagyja az irodámat, még emésztgetem az elmúlt órák eseményeit. Próbálok a bár elintézésre váró dolgaival is foglalkozni, de egy idő után feladom. Képtelen vagyok most koncentrálni.
Kell valami ami eltereli a gondolataimat.

- Kell egy ital!

Mormogom magamnak, és a minibáromhoz lépek. Ritkán iszok idebent, általában csak akkor, mikor a többiekkel összegyűlünk itt.
Kortyolok a borostyán színű italból, de a fotók élesen kirajzolódnak előttem újra, és végül egy húzásra kiiszom a pohár tartalmát.
Nem ital kell ide, hanem egy nő.
Hiába nem napi rendszerességgel élem a szexuális életemet, már sok idő eltelt az utolsó alkalom óta.
Általában előre megbeszélt időben és helyen találkozom az aktuális partneremmel, miután megbizonyosodtam róla, hogy az igényeink hasonlóak, és megfelelnek mind az ő részéről, mind az én részemről a feltételek.
Jelen esetben kivételt kell tegyek, és a jelenlévők közül kell valakit találnom.

A szokásos hangulat uralja a teret. Villódzó fények, hangos zene, melynek basszusa a falakról verődik vissza, és szinte követi a szívverésemet. Részeg, felszabadulásra, felejtésre váró nők és férfiak tolonganak egymás körül.
Mindenki próbál megszabadulni a saját démonaitól.
Nagy reményeket nem fűzhetek az éjszakához.
Luna és Pinkyblue serényen teljesítik a rendeléseket, és mosolyogva sorakoztatják a pulton a különböző italokat.
De ez is csak álca.
Már kitapasztaltam, és megtanultam, hogy az életben, körülöttünk nagyon ritka a valódiság. Ritka egy igazi őszinte mosoly, ritka egy őszinte, szívből szóló nevetés.
Az emberek nagyrésze a bennük tomboló káoszt, kétségeket, gyötrődéseket, félelmeket igyekeznek elnyomni magukban napi szinten, amit egy hamis mosoly, vagy egy megjátszott jókedv mögé rejtenek.
Ez a kiszolgálásnál sincsen másképp. Mosolyognak, mert kell. Mert ez az elvárt, ez van belénk nevelve születésünktől kezdve.
Luna, ha a barátaival van, szívből tud örülni, mosolyogni, és nevetni. Olyankor az egész lénye ragyog, az egész arcát a hatalmas mosolya teríti be, és a szemei a több millió csillag ragyogását is kenterbe veri.
Viszont, mikor azt hiszi, hogy senki sem látja, valami sötét van a tekintete és a mosolya mögött.  

Egy sötétebb sarokban, a falnak dőlve pásztázom a tömeget, mégis mindig visszatérek Lunához, amit szerencsére nem vesz észre.
Az elején csak egy idegesítő kislánynak tudtam be őt. De ahogy teltek a napok, hetek, rá kellett jönnöm, hogy bizony ez messze nem így van. Nem egy átlagos nő.
Mégis hogy hihettem, hogy nem fog megmozgatni? Hogy a sokszor bunkó beszólásaimmal távol fogom tudni tartani? Bár azok inkább mindkettőnk védelmére szolgáltak, hogy én tudjam távol tartani magam tőle.
Mert teljesen más kaliberű nőkkel állok össze, de az őt körüllengő titokzatosság úgy vonz, akár a mágnes, ezt már hiába való lenne tagadnom magam előtt.

Mikor már kezdeném feladni, majd' egy órányi bámészkodás után, kiválik a tömegből egy bizakodásra okot adó, szigorú, mégis szép arc.
Kimérten néz körbe, mozdulataival ellentétet alkotva, ami tele van érzékiséggel. Figyelmen kívül hagyja a körülötte lévő káoszt.
Tökéletes.
Szemei úgy villannak rám, mintha engem keresett volna.
Lábaimat szétvetve, kiegyenesedett háttal billentem oldalra a fejem, és mást nem is kell csinálnom, mert tartva a szemkontaktust, megindul felém.
Kívülről hűvös, de belül vágyja az irányítást.
Kifinomult járásától, ruhája éppen csak meglibben, mintha nem is lépdelve, hanem suhanva közeledne.
Egy méterrel előttem áll meg, majd egy félmosolyra húzza természetes barack színű ajkát.

-Ha rózsaszín ködre és ömlengő szavakra vágysz, rossz irányba jöttél. — Morgom egyenesen a fülébe, hogy a zene dübörgését elnyomja a szándékosan elmélyített hangom, amitől megborzong.

-Egy pillanatra sem feltételeztem volna rólad ilyet. — Feleli vissza higgadtan, de a teste elárulja, hogy a vágy igencsak életre kelt benne.

-Akkor mi az, amit feltételeznél rólam?

Nyelvével benedvesíti száját, és feltűnően végigmér mégegyszer.

-Nem szeretem a feltételezéseket. Árad belőled valami erős energia. Szeretsz irányítani, kézben tartani a dolgokat, az élet minden területén. Ez világosan látszik rajtad. Olyan vezér típusnak nézlek.

-És neked ez megfelel? Erre lenne szükséged? Hogy valaki irányításon?

-Pontosan erre van szükségem.

-Nem kérem el a számodat. Nem maradok szex utáni bájcsevejre és ölelkezésre. Nem kereslek másnap, sem azután. Egyszeri alkalom.

-Csak egy éjszaka és egy jó szex. — Bólint helyeslően.

-Egy jó és kemény szex. — Nyomom meg a kemény szót, hogy jelezzem, nem valami kis romantikus dugásról lesz szó. — Még mindig rendben van így? — Tanulmányozom az arcát, valami kis apró jel után kutatva, hogy mégsem olyan biztos a dolgában.

-Az nem kifejezés. — Válaszol határozottan.

-Akkor velem tartasz? —Emelem fele a karom, hogy belekapaszkodjon, mire ő gondolkodás nélkül meg is teszi.
A kijáratot megcélozva, szemem sarkából még visszapillantok a bárpult irányába, mert Luna tekintete szinte lyukat éget az arcomba.

     ♤♠︎♤♠︎♤

A The Standard High Line hotel, ahova szinte mindig hívom az adott partnert, és ez most sincs másképp. Modern, elegáns, és kellő diszkrécióval kezelik a vendégeket.
Kérnem sem kell, ahogy a recepciós hölgy felé veszem az irányt, a tiszteletteljes üdvözlés után, már nyújtja is a kártyát, ami mindig ugyanazt a lakosztályt nyitja.

Ahogy belépünk a szobába a szexuális feszültségnek szinte már sercegő hangja dobol a fülünkben.
A teli üvegfal mögül a város pislákoló fényei mutatják, mennyivel felettük helyezkedünk el.
Figyelem a nő arcát, ahogyan az izgalom és félelem egyvelege hatalmába keríti.
Tudom, hogy ma éjszaka a határait fogom feszegetni, és kíváncsian várom, hogyan reagál majd.
Hátulról szorosan hozzásimulok, haját eltűröm a füle mögé.

-Ma csak akkor juthatsz a csúcsra, ha megbízol bennem teljesen. — Mondom halkan, de parancsoló hangnemben.

Mielőtt bármit válaszolhatna erőteljesen a nyakára fogok, de nem bántóan. Csak hogy tudja min fog keresztül menni nemsokára.
Magabiztosan rászorítok, miközben másik kezemmel előre nyúlok a dekoltázsához, és ujjaimmal körbetáncolom mellének ívét.
Egy apró nyögés hagyja el száját, fenekét pedig mégjobban az ölemhez dörzsöli, így teljesen érezhetővé válik számára is a lüktető farkam.

-Teljes mértékben rám vagy hagyatkozva. Az összes gátlásodat el kell engedned, és ami a legfontosabb. Csak én irányítok. — Hajába belemarkolok, és hátrarántom a fejét annyira, hogy a szemébe tudjak nézni. — Megértetted?

-Meg. — Leheli.

-Vetkőzz le.

Teszi amit mondok.
Felém fordulva, lassan bújik ki ruhájából, és hogy ne érezze magát annyira kellemetlenül, én is lehúzom magamról a pólót. Szeme éhesen, elsötétülve pásztázza végig a tetoválásokkal tarkított felsőtestem.
Egy fekete csipkés melltartóban, egy hozzá passzoló falatnyi bugyiban, és magassarkúban áll előttem.
Mögényúlok, és két ujjal kipattintom a csattot, így a pántok lecsúsznak vékony válláról.
A szájára hajolok, de amint ő is a nyakát nyújtja, visszább hajolok. Az egyik alapvető szabály, hogy nincsen csók, sem apró szájra puszi. Csak és kizárólag a testén érezheti a számat, és a  nyelvemet.
Suttogva utasítom, hogy menjen az ablakhoz elhelyezett, kerek, fahatású kádhoz.
Megengedem a kellően meleg vizet.

-Szállj be. A lábaidat a csap két oldalára tedd fel.

Segítek neki pontosan abban a pozícióban elhelyezkedni, hogy a vízsugár kizárólag a csiklóját érje.
Megrázkodik a hirtelen jött érzéstől, ajka enyhén szétnyílik.

A forró víz, mint egy édes hullám árad a bőrére, mozdulatai simogatóak és lassúak. A vízsugár erőssége egyre inkább fokozzák az alulról jövő vágyat.
Légzése egyre sekélyesebb és gyorsabb, így leguggolok mellé, és két ujjamat bedugom hüvelyébe, mire rámszorít.
Érzem mennyire közel jár, és ki-be húzogatom, egyre jobban fokozva a tempót. Végső lökésként, rácsípek megmerevedett mellbimbójára és egy kicsit meg is rántom, mire a testében dübörgő vágy, mint egy villámcsapás érkezik a bőrömre, ahogy ráélvez az ujjaimra.
Elégedett morgás tör fel belőlem, a merevedésem pedig már annyira nekifeszül a nadrágomnak, hogy félő a cipzár mintázata még messziről is tisztán kivehető lesz.

Hóna alá nyúlva, könnyen kiemelem a kádból, és az ablaknak döntöm, arccal a kilátás felé. Éjszaka lévén kint már koromsötét van, bent a világítást pedig direkt nem veszem lejjebb, de elég magasan vagyunk ahhoz, hogy ha fel is néznek, nem láthatják mi folyik idefent.
Előveszek egy óvszert a zsebemből, majd a nadrágtól is megszabadulva felgörgetem magamra.
Nem nyomulok be egyből. Csak oda-vissza siklok rajta. Izgalmának a nedve már a combjának belső felén csorog lefelé. Két farpofája közé szorítom magam, aminek kéjes nyögésekkel ad hangot.
Akkorát csapok a seggére, hogy a kezem nyoma azonnal meglátszik, de ezt enyhítve nyelvemmel játszani kezdek a vágatán, és egyre csak hangosabban nyög, pedig még benne sem vagyok.

Egyik kezemet a szájára szorítom, majd egy hirtelen mozdulattal tövig lököm magam benne, mire a teste megremeg, karcsú háta gyönyörű ívbe hajlik.
Nem vagyok annyira vadállat, ezért hagyok egy kis időt, hogy hozzá szokjon a méretemhez, de amint tapasztalom, hogy lazábban fog közre, irdatlan tempóban kezdem el mozgatni a csípőmet.
Minden lökés egyre durvábbá válik, mint egy vad tánc, ahol az indulatok és a szenvedély összefonódnak.
Újra ügyes érzékiséggel csapok a fenekére. Minden hullámzó mozdulatban úgy érzem, egyre inkább a rabjává válik a vadságnak. A határokat feszegetem, miközben az ő teste lángra lobban.
Hüvelykujjamat bedugom az ánuszába, és csukott szemmel hallgatom a tompa nyögéseket, ahogyan a heréim folyamatosan nekicsapódnak bőréhez, és a cuppogó hangot, amit a nedve és a farkam együttes munkája hoz létre. Aztán felnézek az üvegre, melyben, tisztán látom széles termetemet, ahogy egy apró test mögött könyörtelenül mozgok.
Tekintetemet átvezetem a nő arcára.
Hiba volt.
Mert nem egy idegen nő könnyáztatta arca néz vissza rám, hanem az övé.
Egyenes Luna ónix szemeibe nézek bele, és ettől ha lehetséges csak még vastagabbra duzzadok.
Felmordulva, derekát átfogva rántom el az ablaktól, és a félkör alakú ágyra dobom, ami egy vörös kordbársony lepellel van letakarva.
Lábait a nyakamba helyezem, és az arcára koncentrálok, de hiába. Már nem csupán egy szexuális partner fekszik előttem, hanem a vágyam tárgya.
Bárhogyan rázom a fejem, testének bármely pontjára is koncentrálok, nem tudom őt kiűzni magamból.
Kissé előrébb dőlve a nyakára nehezedő kezem, mint egy bilincs, mondhatni őrjítő hatással van rá, és fokozatosan erősebb nyomást gyakorlok rá.
Mellei rángatóznak a gyors lendülettől, lélegzete hol elakad, hol nyögés formájában bukik ki, és a feje egyre vörösebb az oxigén hiányától.
Ahogyan újra kezd körülöttem megszorulni, szorításom csak jobban erősödik.
A csiklójára mért csapás felkavarja a levegőt, mint egy szikra, ami tüzet éleszt. Teste táncot jár a gyönyörtől, ahogy a hullámzó érzések véget nem érő áramlása elárasztja minden porcikáját, és abban a pillanatban, ahogy az orgazmus, mint egy tornádó söpör végig rajta, szemei lecsukódnak, teste elernyed, és ájultan fekszik alattam, mire még kettő erőteljesebb és mélyebb lökés után én is megadom  magam a tetőfokra érkezett érzésnek, és Luna nevét suttogva élvezek el.