Feszült pillanatok következtek. Nem tudtam, merre mehetnék vagy mit tehetnék. Mit tehetnék mégis, ha egy ismeretlen, de feltehetőleg nagy testű és erős... öm... valamivel néznél szembe? Oh, és ne felejtsük ki, hogy lábadozom és jártányi erőm sincs. Csak kúszni tudok. Nem jutott eszembe semmi. Semmi! Rettegve vártam, hogy sorsom beteljesüljön. Csak esnénk már túl rajta!

De az a valami nem jött közelebb. Még mindig remegve felnéztem a kezeim takarásából. A szomszéd fa ágai meghajlott állapotban voltak, szóval az még mindig ott volt, de a teljes csönd megzavart. Mire vár? Miért nem jön ide? Szent ég, ezt most komolyan gondoltam?! Az akarom, hogy idejöjjön?! Hogy gondolhattam ilyesmire? Hisz' nem akartam arra a szörnyetegre még csak gondolni sem, nemhogy a közelében lenni.

Hirtelen mozgolódás támadt a fán. Az ismeretlen lény helyet változtatott az ágakon. Egy kissé lejjebb ereszkedett és egy szintbe került velem. Lassú, kimért tempóban közeledett. Hátráltam a saját fám törzse felé és kapkodva valami fogódzót kerestem. Az ismeretlen megállt. Másodpercekre mozdulatlanná vált. Ez felkeltette a kíváncsiságom. Nem tudtam mi volt, de a tény, hogy folyamatosan takarásban maradt és lelassított látva, hogy tartok tőle, empátiára utalt. Bármi is volt az, képes volt együtt érezni velem. És mi több! Talán nem akart bántani. Ez egy ember! Embernek kell lennie!

Újra körbe pillantottam az épített felületen, ahol ébredtem és a kupac gyümölcsön. Hát persze! Valaki gondomat viselte és ápolt. Csakis ezért maradhattam életben. Döntöttem. Megkockáztatom az elképzelhetetlent. Előre hajoltam és, a stabilabb tartásért, négykézláb egy lépést tettem az ismeretlen felé. Jeleztem, hogy nem félek, ami mondjuk hazugság lett volna, de hajlandó vagyok megismerni. Ha igaz a feltételezésem és tényleg ember, mert hát mi más lehetne, érteni fogja a gesztust és talán idejön. Adrenalin szintem megugrott a gondolatra és pulzusom felgyorsult. Idejön egy ismeretlen valami, ami minden bizonnyal veszedelmes. Biztos akarom?

De amaz nem mozdult. Lehet, rosszul gondoltam? Talán nem is ember? Csak egy nagy állat? Mi lehet Afrikába ilyen nagy, ami a fákon is könnyedén mozog? Valami majom? Gorilla vagy orángután?! Van az egyáltalán Afrikában? Elborzadtam a gondolatra. Egy méretes emberszabású?! Nem egy életbiztosítás haverkodni velük. De talán... talán egy emberhez tartozik. A házi... állata? Ezt a felületet egész biztos nem állat készítette. Ez emberi kezek munkája, még ha primitív is.

Az egyik gyümölcsért nyúltam. Beleharaptam és az ismeretlen felé nyújtottam. Vártam. Meglepetésemre, egyből megértette és biztos léptekkel közeledni kezdett. Minden egyes lépésével egyre nagyobbra tátottam számat a látványtól. Hogy... lehet... ez? Lassan kibontakozott a levelek rejtekéből. Láttam a vastag ágat megmozdulni, amin állt és a gallyakat, amiket félretolt a feje előtt. A távolság a két pont között közel 2 méter volt. Ha ez egy gorilla, akkor óriási! Lassan a fénybe ért. Megláttam a lábfejét. Ember! Hirtelen megkönnyebbültem és egy röpke mosoly időzött az arcomon, míg az idegen teljes mellszélességében meg nem mutatkozott a napon.

Milliónyi érzelem és gondolat rohamozta egyszerre az agyam. Első gondolatra elborzadtam. Egy férfi állt előttem, akinek a puszta méretei láttán is meghűlt a vér az ereimben! Nem egyszerűen magas volt, de az aztán veszettül, hanem széles is. Hatalmas izomköteget sorakoztak a nyakán, a vállán. Jesszusom, milyen széles vállak! A karjai, a mellkasa...! Az a férfi a fizikai tökély és gigászi erő megtestesítője volt. Adonisz szégyenében elbújhatott volna mellette. Hosszú, fekete haja borzasan omlott roppant hátára. Egyszerre borzongtam kiszolgáltatott helyzetemben és a női izgalomtól. Ez a férfi bármit megtehet velem. Nem vagyok ellenfél számára. Nincs esélyem, ha úgy szottyan kedve. De Istenem, ilyen embert még életemben nem láttam! Ha ez az ember velem van, semmi sem bánthat. Még itt a dzsungel kellős közepén sem. Vajon megéri odaadom magam neki, hogy megvédjen? Megvédene cserébe?

Az első adrenalin löket elmúltával több részletet is felfedeztem. A férfi arca, kosztól és izzadságtól volt fekete. A tekintete viszont kristálytiszta és őszinte. Egy olyan arc nézett rám a legnagyobb kíváncsisággal, amit nem torzított el semmilyen káros szenvedély, sem rosszindulat. Mohón járatta végig szemeit rajtam, de leginkább a cipőm kötötte le figyelmét. A cipőm? Ő maga mezítláb volt. Nem mintha azoknak a természethez szokott lábaknak egy cipő nyújtotta védelemre lenne szükségük. Te jó ég, még a lábai is milyen izmosak! Basszus, totál úgy viselkedem, mint egy kis tini, aki először lát férfit életében... Hogy?! Egyszer csak megakadt tekintetem egy ponton, amit sose gondoltam, hogy látni fogok. Legalább is nem ilyen körülmények közt. Azonnal elkaptam a fejem és zavaromban a földet néztem. A férfin nem volt nadrág! Semmi! Egy egyszerű short sem vagy valami ágyékkötő! Miért? Hogyan? Kizárt, hogy nem zavarja! Vagy... Csak nem egy őrült, nudistával kerültem össze? Visszapillantottam az emberre. Arca zavartságot tükrözött. Nem értette, miért viselkedtem így. Na vajon miért, bumburnyák!

A férfi a derekához nyúlt és előkapott egy hosszú tőrt. Egy lépést azonnal hátráltam és kikerekedett szemekkel nézem. Most mit akar? Az ember letérdelt és a halom gyümölcsből elővett egyet, amivel sehogy sem boldogultam a kemény héja miatt. Könnyedén kettévágta és még mindig térdelve felém nyújtotta pont, mint én korábban. Tőrét közben visszatette tokjába, amit eddig nem vettem észre, hogy derekán lifegett egy bőrövön.

- Nekem? – most először szólaltam meg és az idegen láthatóan örült neki.

Elvettem és éber tekintetét állva megettem.

- Köszönöm – óvatos mosollyal háláltam meg.

- Göh... kö...kösss – az idegen próbálta elismételni szavaimat.

Te jó ég! Nem beszéli a nyelvet. De hogy is beszélhetne pont magyarul? Még alaposabban szemügyre vettem az embert, de nem tűnt néger bennszülöttnek. Akármennyire is sült barnára a napon, fehér ember volt. A vonásai mind erre utaltak. Szürke szemei intelligensen csillogtak.

- Do you speak English? – az idegen csak nézett – Sprechen Sie Deutch? Parlez-vous francais? Espanol?  Nihon go de?

De csak nem reagált. Arcán szomorúság látszódott. Nincs közös nyelvünk tehát. Vagyis nem kell törnöm magam, nyugodtan beszélhetek hozzá akár magyarul is.

- Ahhh! – egy nagyobb sóhajjal kényelembe helyeztem magam.

Bármennyire is ki volt bélelve levelekkel a kis platform, nem volt kellemes rajta sokáig térdelni. A férfi leutánozta mozdulatom és ő maga is kényelmesebb ülő pozitúrát vett fel. Ezen ártatlan mozdulat láttán képtelen voltam visszafogni a kuncogást. Miféle ember lehet az ilyen? Egyáltalán ki ő? Az ember felállt egyfajta guggoló pózba, ami nem volt túl előnyös az én szemszögemből nézve és óvatosan felém lépdelt. Egyensúlya megőrzésére a kezén támaszkodott meg. Pontosabban a behajlított ujjain. Furcsán ismerős testtartás... Közel jött hozzám és roppant karját kinyújtva a pólóm ujját fogta meg. Finoman megrángatta, majd ugyanezt tette a nadrágommal is. Miért ilyen kíváncsi? Nem látott még ilyen ruhát? Pedig ez az egyik legegyszerűbb viselet a világon. Türelmesen tűrtem kíváncsiságát. Vagyis, pontosabb lenne azt a kifejezést használnom, hogy mozdulni nem mertem, nehogy felbosszantsam. Kezeivel végigtapogatta a lábszáramon levő zsebeket, mindegyik zipzár-ját és zsebét megcsodálva. Ahogy a cipőmhöz ért felszisszentem.

- Ah, te jó ég! A lábam – felnéztem a meglepett emberre és mutogatni kezdtem – Fáj a lábam, tudod? Ki tudja, milyen állapotban van azóta.

Lelkileg készülve a legrosszabbra, lassan kikötöttem a fűzőket és lefejtettem a súlyos cipőket. Az egykor fehér zoknim barnás-szürkés színű volt már a sok kosztól és vértől. Lehúztam őket és néhány helyen egyből vérezni kezdett. Nem csoda, az ujjaim folyamatosan be voltak zárva a nedves cipőbe. Igaz nem terheltem az elmúlt pár napban a súlyommal, de a zárt cipő nem kedvezett nekik. Nyílt sebek voltak, amik várták a lehetőséget, hogy helyrejöjjenek végre.

A sebek láttán az idegen elcsodálkozott, majd elfintorodott. Kösz! Szerintem is szarul néz ki. Fejét oldalra döntötte, majd valamit hümmögött és eltűnt a fák közt. Egy pillanat műve volt az egész és mintha ott sem lett volna. Csak lestem. Azzal a hatalmas testtel ilyen fürgén tud mozogni?! És hova ment most?

- Itt hagyott?

Hirtelen ráébredtem, mennyi állat is nyüzsgött körülöttem egész idáig, csak nem tűnt fel, mert az eszem minden gondolatát ez a furcsa jelenség kötötte le. Most hallottam őket. Majmok rohangáltak alattam. Kisebbek és méretesek is. A madarak újra hangosan rikoltoztak. Rovarok zümmögtek minden levél mögött. Hátradőltem és csukott szemmel gondoltam bele az elmúlt napokba. Pár napja még a totális kétségbeesés szélén álltam egyre romló állapotban, most meg itt ülök egy fa tetején valami önjelölt Tarzannal, aki morbidabb, mint az összes eddig látott filmfeldolgozás. Az agyam eldobom! Biztos csak álmodom. Valami nagyon élethű lázálom lehet ez és igazából még mindig egy fa tövében kuporgok... Tényleg... Egy fa tövébe kuporodtam le azon a borzalmas estén. Az oroszlán... vagy ki tudja mi volt pontosan. Le akart vadászni. Zsákmány voltam. Vagy legalább is annak kellett volna lennem. Eszembe jutott, hogy valami megmentett, mikor közbelépett és megölte a fenevadat. Neeem! Az teljességgel kizárt. Ez a fickó, bármennyire is Schwarzenegger, nem lenne képes lenyomni egy akkora ragadozót. Habár... Visszaemlékeztem a pasas megjelenésére. Azok az izmok nem tűntek szteroidos lufiknak. Sőt!

Mielőtt megindulhatott volna a fantáziám, mozgolódást hallottam alólam. Recsegő ágak jelezték, hogy egy nagytestű valami közeledik. Oh, visszajött? De aztán megláttam az ágak közt. Fekete, szőrös karjai előre lendültek, ahogy lendült egyik fáról a másikra. Iszonyodva figyeltem a hatalmas állatot, ahogy hangosan horkantva, sárga szemfogait villogtatva közeledett. Egy óriási gorilla volt. Amikor meglátott, elképzelhetetlen visítozásba kezdett. Istenem, most mit tegyek? Az állat másodperceken belül a kis platformon volt, ami hirtelen csapdává vált számomra. Mellső lábait, vagyis kartait lengetve püfölte a talapzatot, amitől az egész hely remegni kezdett. Kis híján leestem a rázkódástól, de még időben meg tudtam kapaszkodni. Alattam a tátongó mélység várt, aminek nem láttam az alját.

Ijedt kiáltásom meglepte az állatot, mert egy pillanatra abbahagyta az őrjöngést. De ez épp elegendő időt kölcsönzött, hogy az ismeretlen férfi hörgő kiáltozásokkal visszaérjen. A gorilla feléje fordult és vicsorgott a platform szélén, míg amaz nagy lendülettel kettőnk közt landolt. Védelmezőn elém állt és viszonozta az emberszabású morgását. Ugyanolyan morgással! Esküszöm, nem tudtam már megkülönböztetni melyikük hördült fel és mikor, de szerencsémre nem torkollott az egész egy újabb küzdelembe. Fogalmam sem volt mi zajlott le, de annyi eljutott értetlen tudatomig, hogy a hatalmas gorilla jobbnak látta, ha nem köt bele az óriásba. Mert, hogy az az ember emberi mértékkel egy szóval óriás volt. A maga nemében a legrettenetesebb, amit valaha láttam.

Ahogy az állat odébb állt, a férfi kihúzta magát és az állat után kiáltott bizarr, majomszerű horkantással. És vissza se told ide a képedet még egyszer! Biztos ezt mondta. Mikor felém fordult, én még mindig az ágat öleltem és rémülten néztem ki a fejemből. Tekintetünk találkozott és legnagyobb megdöbbenésemre egy kisfiús mosoly köszönt vissza arcáról. Letelepedett és leoldozta az övére kötözött növényeket. Letépkedte a leveleket. Csodálkozva figyeltem, mi ez a laza viselkedés, míg felém nem intett, hogy menjek oda mellé. Szót fogadtam. Nem akartam vele újat húzni. Ezek után biztos nem. De akkor is! Mi volt az a mosoly? A lábára mutatott majd énrám és rájöttem mit is akart. A növényeket a lábamra hozta. Leültem. A maréknyi levelet a szájába tömte és rágni kezdte. Mi a fene?! Fél kézzel elkapta bokámat és közvetlen maga elé rántott. Meg se kottyant neki súlyom. Az elkészült pempőt a sebes részekre kente.

- Te jó szagú rozmaring! Szóval így készül – fintorogva és még nagyobb csodálattal figyeltem, ahogy ügyködik, hogy mindenhova jusson - Köszönöm – csak ennyit tudtam mondani.

***

Halli,

Meg is van a folytatás! ^^ Hányatoknak jött be a tippje? És kiket lepett meg a megoldás a "valami" identitását illetően? :) Persze ez még nem minden. Az események még bonyolódhatnak, hiszen ismertek. ;) 

Shina