Kigúvadt szemekkel meredtem egyik tetemről a másikra. Nem akartam felfogni. Nem akartam elhinni! Görcsösen szorítottam kezemmel a táskám vállpántját. Éreztem, hogy lever a víz. Hirtelen fülledtnek, túlságosan is fojtogatónak érzetem a kunyhó falait. Levegőre volt szükségem. Gyorsan!

Sarkon fordulva, mit sem törődve az utamban álló óriással, oldalt léptem és kiszaladtam. Nem tudtam s nem is mertem messzebb menni, mint pusztán az ajtón kívülre. Fel-alá járogattam, gyakorlatilag egy helyben és összezavarodottan fogtam a fejem. A simára gyalult padlólapokat immár más szemmel néztem. Kizárt, hogy Ő építette! Ez nem lehet AZ a ház. De amikor a rácsozott ablak alatt a távolba tekintettem, megcsillant az óceán kék hulláma. Öböl... Ez is itt van...

Tátva maradt szájjal bámultam a paradicsomi tájat. Az üde, zöld lombokon keresztül egészen a fehér homokig és a tiszta, kék tenger fodrozódó habjaiig elláttam. Érintetlen vadon. Sehol egy lábnyom a talajon de még feldúlt rész sem a messzi homokos parton. Embernek nyoma sem volt. A kunyhót leszámítva. Létezhet ilyen egyáltalán? Nincs már kiépítve vagy hasznosítva minden partszakasz a Földön? És hogy kerül ide PONT egy ugyanolyan kunyhó, mint a könyvben?! Valami eszeveszett magán üdülő zónában kötöttem ki, ahol rekreálják a regény jeleneteit?! És ez a önjelölt Tarzan valójában egy Tarzan-színész? Mégis mennyit fizetnek neki, hogy csupaszon mászkáljon éjjel-nappal? Felháborítónak találtam, majd kínomban nevettem.

- Micsoda otromba egy vicc...

De túl tökéletes. Nyomát sem láttam, hogy valaha is ember járt volna erre. Feltéve, hogy hihetünk a látszatnak és legutoljára kb. 20 éve volt itt bárki is. Egy szerencsétlenül járt házaspár személyében. Körbejártam a platformot, amire a masszív házat építették. A fákat lestem, de sehol sem volt rejtett kamera vagy vadfigyelő masina. Úgy is mindegy lett volna már. Már mindent láttak volna belőlem az elmúlt napokban. Brr... Még belegondolni is szörnyű! Mint valami való világ show. De ha valóban egy ilyen helyre keveredek véletlen, akkor nem hagytak volna magamra sérülten annyi ideig. Ha egy Éhezők viadalába csöppentem volna, akkor meg biztos kommunikálnának felénk, nem? Bár azt még kevésbé akatam. Igyekeztem minél távolabb űzni a rémgondolatokat a fejemből. Egyik forgatókönyv sem volt esélyes vagy egyáltalán valóságos. De a Tarzan-story a legkevésbé.

- Nos... Ez az egész a kezdetektől fogva hihetetlen volt. - végigpörgött előttem az értesítő kézbevételének napja, mikor "nyertem". A repülőtér nyüzsgése, az utazás... majd a zuhanás. A nyilaló fájdalom és magány, a rettegés és a láz... végül ez a fura szerzet, aki nagyon jól játssza szerepét. - Vagy készakarva vagy pedig mert tényleg nincs esély rá, de nem fog jönni segítség. Magamra számíthatok csak... - egy csalfa gondolat mosolyt csalt az arcomra - ... meg "Tarzan"-ra.

Amint sikerült magam egy kissé összeszednem, visszatértem a kunyhó belsejébe. Fedezék miatt már legalább nem kell aggódnom. De ideje volt alaposan, pánik nélkül szemügyre venni a dolgokat. A padló közepén eddigre már egy méltatlan kupacba voltak hajigálva az elhunytak csontjai. A vadember éppen azon volt, hogy a bölcsőben levő tetemet is a többi közé hajítsa.

- Várj! - reflexszerűen kiáltottam. Nem akartam, hogy így végezze egy csecsemő földi maradványa is. Bár ha tényleg a könyvbéli jelenet történt volna meg a valóságban, akkor az egy majom gyermeke volt a kiságyban. Vagy csak egy műanyag utánzat.

A férfi félreállt és furcsálva figyelte, ahogy a kis takarót vigyázva fejtem le a csontokról, egészen kitakarva a tetemet. Ijesztően hasonlított egy gyermek csontvázára. Minden kis repedés, rovátka érdes felület azt kiáltotta, hogy valódi. Egy helyéből kimozdult bordácskát kivettem. Körmömmel megkopogtattam. Élethű. Majd könnyebb erőkifejtéssel kettétörtem. Bocsáss meg!.... Hmm? A törés pontjánál szilánkos volt a csont. Ez nem műanyag! Nagyot nyeltem és a koponya vizsgálatának láttam. Felőlem akár egy emberi gyermeké is lehetett volna. Nem voltam orvos, még kevésbé biológus, aki valaha is látott emberi és állati csecsemő csontvázat. Egyedül a kis karok saját testéhez viszonyított hossza tűnt föl. Egy emberi gyermek... nem éri körbe a saját fejét. Een annyit nevettem, mikor öcséim aprócskák voltak. De ez a teremtmény erre képes volt. Bizonyára több más különbség is elárulta volna, de számomra a koponya vagy medencecsont nem mondott sokatt. Nagyon fiatal volt ez a kis majom, amikor elhunyt.

A vademberre néztem. Arcáról unott tekintet köszönt vissza. Hát persze. Hiszen Tarzannak egy lecsupaszított csont látványa hétköznapi jelenség. Mindegy mennyi idős az áldozat. De én csak azért is bebugyoláltam a kis csontokat a takaróba és karomra véve a kupac mellé térdeltem. A többi is hasonlóan VALÓDI csontok voltak. Ezek valamikor élő, mozgó emberek voltak. De abban még mindig kételkedtem, hogy pont John és Elizabeth Cayton lettek volna.

Ruháik régimódiak voltak és az elmúlt idő nyomán sok helyen szétfoszlottak. Az érzéketlen haloma dobálás miatt pedig már nem csatlakoztak egymáshoz a csontok mindenütt. Egy nagyobb kézfejen mégis észrevettem egy vastag, feketére porosodott gyűrűt. Levettem és a nadrágomon ledörzsöltem a rákeményedett kosz egy részét. Arany szín csillogott a koszréteg alatt. Hmm? teljesen tisztára suvickoltam. Bonyolult mintázattal foglalta körbe a lapos, de családi címert sejtető felületet. Mint egy pecsétgyűrű. Az egész egységesen egy anyagból készült. Arany lenne? Súly alapján nagyon is elképzelhető? Hirtelen elfelejtve, hogy korábban egy hulla csupasz csontujján volt, óvatosan ráharaptam. Meglátszódott rajta a fogam nyoma. Arany!

- Váó! - ez roppant értékes lenne más körülmények között. Igazi ereklye.

A vadember kivette kezemből az ékszert és ujjai közt forgatta, mint valami furcsa kavicsot. Jól játszod! Mint, aki nem tud vele mit kezdeni, visszaadta és zavartan nézett rám.

- Na ide figyelj színészkém, ezt így hordjuk! - ujjamra húztam a több számmal nagyobb, férfi kézre tervezett gyűrűt. Nevetségesen lifegett rajtam. - Most te! - adtam kezébe.

Most már tudta, hogyan "működik". Pár pillanat bajlódás után felhúzta gyűrűsujjára a drága ékszert. Korábban a holttest mutató ujjáról vettem le, de neki csak a gyűrűsre megy fel. Nem csoda, hiszen ha minden igaz, John Clayton angol nemesember volt és nem munkás, akinek kezét a fizikai munka formált kérgessé. Itt állj meg! Figyelmeztettem magam. Ne feledd, Tarzan története kitalált. És ha meg is történt volna valakivel hasonló eset, roppant halvány az esélye, hogy az egyéves gyermekük túlélné egy gorilla gondjaiban. Ez itt nem lehet valódi. Valós csontok, oké, de az ki van csukva, hogy ugyanaz a sztori történt volna meg itt. Meg amúgy is. Nézz csak rá a helyzetre. Ezek a ruhák! A bútorok! Mindenről sütött az idejét múlt divat és stílus. A port leszámítva viszont egész jó állapotban voltak. Ez csakis berendezett díszlet lehetett. Már-már úgy voltam vele, a csupasz pali élvezi, hogy a hülyét járatja velem. Legszívesebben leüvöltöttem volna a fejét, amiért férfisságát ilyen nyíltan mutogatja. De arra sehogy sem találtam magyarázatot, hogy miként tudta olyan élethűen utánozni a majmok makogását vagy miért ette olyan élvezettel a nyers húst, vagy hogyan tudott velem a vállán olyan hangtalanul és gyorsan elinalni a horda nagymajom elől az ágakon.

Nem volt válaszom és valószínű volt, hogy ő sem fog adni. Abban viszont biztos voltam, hogy nem fogok csontok mellett éjszakázni. Rövid kutatás után megleltem a szerszámokat, amikkel elméletben ezt a kunyhót építették. Volt köztük ásó is, így hamar a földben nyugodhattak tovább a csontok. Rendezett vagy sem ez az egész, ezek valódi csontok. Nem helyes hantolatlanul hagyni őket.

Letakarítottam a por nagyját a bútorokról és kiráztam a takarókat. Táskámat a szék háttámlájára akasztottam megszokott mozdulattal és egy pillanatra csodálkoztam, hogy nem forog a szék. Az otthoni gurulós székemre gondoltam hirtelen, majd fejemet megrázva fókuszáltam az előttem álló éjszakára. Koncentrálj! A vadember egy ideig érdeklődve figyelt, majd a távolabbi ágakra kúszott, hogy kikerüljön a por útjából. Most ismét a kunyhó fedele alatt ácsorgott és az ágyat méregette. Még mit nem! Nem akartam elfogadni a nagyon is lehetséges valóságot és továbbra is gyanakodva vizslattam az óriást.

- You better stay away from the bed or I fucking kick you in your overly exposed nuts! 

***

Halli!

Ki gondolt erre  lehetőségre? Ki olvasta az eredeti 'Tarzan, a majomember' regényt? Kezeket fel, hadd lássam! :D

Remélem azért tetszett ez a rész is nektek. És igen, az egy gorilla bébi koponyája a képen.

Shina