Meglepő módon aznap éjjel sokáig nem jött álom szemeimre. Fáradt voltam, kimerült. De lehet pontosabb kifejezés lenne az általános gyengeség érzet arra, ami kínzott az éj nagy részén. Még mindig a dzsungelben voltam. Több ezer kilométerre az otthonomtól és ki tudja milyen messze a legközelebbi civilizált falutól. Napokon keresztül alig jutottam megfelelő mennyiségű élelemhez miközben sérülten küzdöttem át magam a sűrű aljnövényzeten. Horzsolások borították a testem, amik nedvesség hatására minduntalan kiújultak és csíptek. És akkor még nem is említettem a a karomon tátongó sérülést és a menet közben közel használhatatlanra ázott lábaimat.

Az összes eddigi megpróbáltatás ellenére, mégsem kísértett többé pánik és kétségbeesés. Kiszolgáltatott és sérült állapotom diktálta logikus reakció helyett, félelem helyett egy kis remény lobbant fel. Ennek a vadembernek a jelenléte, barátságos közeledése és nem utolsó sorban, hogy megmentette az életem, új fénybe öltöztette a kilátásaim. Az alapvető szükségleteimet ellátta. Ételt hozott és védelmezett. Gondoskodott rólam míg lábadoztam. Ami ugyan felvetette a kérdést, hogy hogyan jutottam akkor vízhez, mert tároló vagy hordozó edényt nem láttam nála. Levél tölcsér? Bár nem néz ki olyannak, aki ilyen bizbasszal bajlódna...

Álmatlanságomra a hangos éjszakai élet is rátett. A horkantó, bömbölő nagytestű vadak messze alattunk voltak. Néha ágak csikorgása riasztott meg, mintha a közelben mászkálna valami a lombkorona szinten. Ilyenkor kipillantottam a sátor nyílásán és a holdfényben halványan ugyan az ágak takarásától, de láttam, hogy a vadember mozdulatlan fekszik, mit sem törődve az ezernyi zörejjel. Tehát nincs baj. Bár olyan nyugodtan tudnék aludni, mint te. Mintha csak gondolatomat olvasná, az ismeretlen felült, megfordult és a résen át engem figyelt. Nem láttam arcát. Mozdulatai is homályosak voltak a sötétben. Az utcai lámpák vagy távoli városok fényének totális hiánya ismeretlen sötétséggel takart el mindent az avatatlan szemek elől. A hold gyenge ragyogása mellett folyamatosan pislognom és szemem dörgölnöm kellett, hogy bármit is kivehessek.

Szerencsére ez a hallásomra nem vonatkozott. A vadember halk makogással és vinnyogással érdeklődött korábbi sóhajom és mozgolódásom oka iránt. Hogy ezt honnan tudom? Talán a hanghordozásából? A kíváncsi fejbillentéséből? Jó kérdés. De válasz helyett felültem én is és a mellettem heverő maradék száraz füvet magamra kapartam takaró gyanánt. Figyelemelterelés. Mégis hogy mondjam meg neki, hogy nincs semmi bajom, csak nem tudok aludni. Egy pillanattal később az idegen bemászott a tákolt sátorba és gondosan rám pakolta az utolsó, kihasználatlanul heverő fűszálat is.

- Oh? - elégedettségemnek önkéntelenül is hangot adtam.

A férfi elidőzött felettem és hallgatta, ahogy a fűkupac alatt nyugodt ütemben lélegzek. Lépését ugyan hallottam, de a sötétben nem láttam merre indul és a legkevésbé sem számítottam rá, hogy hatalmas kezét az arcomra helyezi. Kifejezetten a homlokomra, majd arrébb a halántékomra. Mint egy lázas betegről gondoskodó ember. Az időközben kihűlt fülemnek jólesett a váratlan, meleg érintés. A bumburnyák két ujja közé vette fülem karimáját, mintha csak meg akarna bizonyosodni, tényleg olyan hideg ebben a meleg környezetben, míg ő maga meztelenül is izzik. Bosszús horkantás majd helyben topogás következett. Bocs, hogy nem vagyok ehhez az éghajlathoz akklimatizálódva. Összébb húztam magam és igyekeztem kényelmes pózt találni az éjszaka hátralevő részére. Törődj, bele. Előbb-utóbb én is hozzászokok. Erősen reménykedtem benne. De a vadembernek volt még ötlete, hogyan tartson melegen. Átlépett a fűkupacon, a hátam mögé került és lefeküdt közvetlenül mellettem. Karját átvetette felettem és növényi takarómmal együtt ölelt magához. Egy kettőre melegem lett. Talán így látta a majmok közt? Az állatok is összebújnak a hidegben, végül is. Eltörpültem az óriás mérete mellett. Ilyen közel különösen. Karjának súlya meglepett, de nem szóltam. Nem mertem... vagy csak nem akartam? Hosszú lesz ez az éjszaka...

***

Halli!

Íme a folytatás. Köszönöm, hogy nem hagytatok nyugodni. Én is nagyon kedvelem ezt a történetet. A hosszúságot, vagyis inkább rövidséget, nézzétek el. A továbbiakban igyekszem növelni. 

Shina

PS.: Ne hagyjatok komment nélkül, ha tetszett ez a rész. Kíváncsian várom, mit csaltam ki belőletek. >:)