A nyári nap sugarai arcomat cirógatták, mellettem testvérem olvasva üldögélt a székében. Amióta visszatértek nem láttam boldognak egyszer sem, egyetlen egy könyvbe van bele fordulva.

- Történt valami? - halkan tettem fel kérdésemet. - Mostanában nem vagy jó kedvben...

- Eh... - mormogta.

Bevallom bármennyire én láthattam eddig érzéseit, most nem tudtam mitévő legyek. Sosem volt ilyen eddig.

- Gond van a klán tagjaival? - néztem rá.

- Nem, teljesen élvezik hogy itt lehetnek. - csukta be nyugodtan a könyvet. - Csak nekem valami gyanús. 

- Nem beszélhetsz róla? - sóhajtottam fel.

- Olyasmi. - bámulta körmeit.

- Melyik könyvet olvasod? - próbáltam beszélgetésünket hosszabbra húzni, hisz így is rég beszéltem a húgommal bármennyire nap mint nap együtt vagyunk.

- Még te vetted nekem a születésnapomra régebben. Gondoltam beleolvasok. - vont vállat.

- Azt hittem azt kidobtad... - kaptam fel a fejemet. - Van terved a nyárra? Sayakaval valami?

- Nem mintha zavarna, de különösen sokat beszélsz most. - mosolyodott el.

- Gondoltam próbálok egy kicsit beszélgetni veled ha már az ikertestvérem vagy.. - motyogtam.

- A szünet alatt is ugyanúgy elnöknő vagyok, így fontos dolgaim lesznek. Sayaka meg addig szerintem a rokonlátogatását bepótolja.

- Mhm. - lassan az ablakot megközelítve néztem le az udvarra. Diákokkal tele, sűrűn beszélgetve sétálnak el. - Gondolkoztam. 

- Na, miről? - húgom hangja lágyan hallatszódott.

- Nem lényeges... - mondtam ki a hozzám megszokható halk hangnemben. Nem tudtam kimondani. Nem jött ki a számon hogy mennyire szeretnék én is olyan lenni mint a többi ember. Normálisan a padba ülni, nem egy magántanárral tanulni. Maszk nélkül a folyosón járkálni anélkül hogy megjegyeznék azt hogy az alelnöknő sétál el erre. - Mary mit csinálhat vajon majd a szünetben? - suttogva kezemet az üvegnek toltam. Tükrözte csillogó szemeimet, melyek a vágyról árulkodtak.

- Nekem dolgom van, majd jövök. - nyikorgatva nyitotta ki az ajtót majd csukta be.

Egyedül maradtam, magányosan. Bár talán most nem is ez zavart. Hisz kiüríthettem volna a gondolataimat, még is valami motoszkált bennem és idegesített hogy egyedül vagyok.

A könyvre pillantottam. Kirari tizennegyedik születésnapjára vettem. Akkoriban nagyon szerette a romantikus könyveket, így egy olyasmit vettem.

Óvatosan jobb kezemmel rásimítottam. Puhaborítású, régebbi könyv. Kinyitva azt az első oldalon külön fejezet címmel kezdődött. "Tiltva". A második hozzá kötődve "Elzárva". Harmadiknak "Sajnálatosan". Negyedik "Vágyva". Ötödik "Megoldva". Majd az utolsó fejezet cím nélkül állt ott. Az olvasásából kéne rájönnie az embernek valószínűleg. Vagy csak a jövőt tükrözi. Utána semmi nem történt a két fiatal között, elfelejtették egymást.

Ha nem teszek semmit, Mary-san engem is elfelejt. Ha nem leszek örökké a közelében csak kérdéses mennyi idő múlva válok számára ismeretlenné.

A könyv írója ismeretlen, vagy esetleg csak anélkül adatták ki. Egy üzenet, ami egy embernek szántak. Még sem tudná többezer ember melyiküknek is lett szánva pontosan. Pont ez a romantikus benne. Az író itt tett pontot a szerelme végére. Elbúcsúzott attól akit szeretett. Nem pont egy tipikus romantikus dolog, még is ragaszkodom ehhez a gondolatmenetemhez. 

- Sayaka... - léptem oda a lányhoz aki éppen valamit írt.

- Mhm? - nézett fel rám ülőhelyéről.

- Milyen érzés az hogy Kirari szeret? - kérdeztem halkan.

- Milyen érzés? - pirult el a lány. - Ezt szavakba önteni nehéz, de megpróbálom a kedvedért. Nagyon jó ha összekéne foglalnom. Törődik velem, a pulzusom az egekbe megy. Akárhányszor hozzám ér a bőröm megremeg, és libabőrős leszek. Melegség járja át a testemet minden egyes szavánál, vagy akárcsak bármit is tesz... - akadt el. - Lehet sokat mondtam...

- N...nem! - mosolyodtam el. - Örülök hogy megosztottad velem. Arigato, Sayaka! 

A lépcsőkön lefelé rohanva céloztam meg az ebédlőt. Mivel Mary most erre lehetett, így gondoltam először itt teszem meg a próbámat. Nem tévedve a lány az ebédjét befejezve állt fel az asztaltól.

- M-Mary-san! - rohantam oda hozzá. - Kérlek... - fogtam két kezét enyéim közé. Enyéimmel ellentétben azok melegek voltak, és kellemesek. - Kérlek a nyár alatt ne menj el! - emeltem meg egy kicsit a hangomat.

- R...Ririka... - arca meglepődöttséget sugárzott, pirosas árnylat jelent meg rajta. 

- S-sajnálom. - engedtem le a kezeit amint megláttam a többi ránk szegeződő szemet. Maszk nélkül voltam, így már mentek is a pletykák. 

Egy mozdulattal megfogta csuklómat, majd húzni kezdett maga után. A folyosón ahol most senki sem járt megállt, majd nagy sóhajtozásokban tört ki.

- Ezt azért - pofozott fel. - mert most miattad majdnem mindenki engem figyelt. - hagyott szünetet. - Ezt meg azért... - mutató ujját állkapcsomra helyezve közeledett vészesen felém. Puha párnácskái találkoztak az enyéimmel, melyek bármennyire nem mozogtak, bármennyire csak egy pillanat volt felforrtak az érzésre. - ...mert ehhez volt kedvem. - vált el lassan.

Mary szemeibe pillantottam. Nem tükrözött se sajnáltatást, de vágyat sem. Csak úgy csillogtak szokásosan.

- A nyaram egyik részét pedig ha úgy van eltöltöm veled. - tért vissza megszokott hangnemébe. - Ha! - emelte ki. - Ha nem lesz sok dolgom! - indult el az osztályterme felé.

Óvatosan ajkamra vezettem kezeimet. Lehetséges ez nem olyan vad, és beleéléssel való csók volt mint a szerelmes regényekben. Lehet csak egy pillanatnyi szájra csóknak számított. Lehet nem a filmekbeli durva nyelves volt, én élveztem.

Boldognak éreztem magam. Sosem csókolóztam, mivel nem véltem sosem egy embert sem méltónak rá. Ellöktem mindenkit magamtól, nem smároltam senkivel sem. Talán ezért nem volt sosem párkapcsolatom sem. Nem voltam képes rá, vagy esetleg felkészülve.

Talán úgy voltam vele, hogy nem szükséges. Hogy majd ha találok valakit aki méltó rá, azzal a saját tempómban haladhassak. Hogy ne muszájból tegye, esetleg tegyük.

Hogy az első csókom emlékezetes legyen, és ne elkapkodott.

- Ririka és Mary smárolnak a folyosón! - gúnyosan énekelte Runa akit eddig észre sem vettem. - Az alelnök azóta lefagyott, s észre se vett! - nevetve pöckölt meg az apró lány.

- T-te láttad? - ugrottam fel ijedtemben.

- Én mindent! - mosolyodott el ravaszan. - Na, akkor mesélj, mi történt pontosabban?

- S-semmi! - toltam el a lányt. - Ugyan mi lett volna, hisz mindent láttál! 

- Mindent ami a folyosón történt! - emelte ki. - Merészebb vagy hogy már maszk nélkül bementél az ebédlőbe... - tolta a kezembe az említett viseletemet. - Vedd fel mielőtt én leszek a hibás!

- Tudod eddig nem tudtam hogy milyen csókolózni... - indultam el a folyosón.

- O-oi, a maszkod nálam maradt! - futott utánam.

- Nem tudtam hogy ilyen varázslatos... - fordultam a lány felé.

- És nekem ehhez mi közöm? - nézett értelmetlenül. - Mikor nintendozhatok végre nyugodtaaan?

- Szeretném többször is megtapasztalni! - lelkesedtem fel.

Varázslatos. Végig undorodtam tőle a regények, vagy filmek általi debütálások által. Ott nem éreztem át a csók varázsát.

---------------------

Élek! >:D Vagy is a könyv él, eddig ezen kívül aktív voltam-

Röpke mennyi is...vagy két hónap kihagyás- Jó, na van okom ebbe a könyvbe miért nem írtam folytatást! Viszont remélem vannak még itt olvasók, és nem felejtették el a könyvet :,D

Pusza van <3