Talán mindig is abban az árnyékban éltem. Nem voltam önmagam, csak követtem őt és az árnyékát. Kiskorunk óta ilyen a viszonyunk. Örültem, hogy őt a barátomnak mondhatom. Pedig ez sosem volt így, amit mondtam. Nekem sosem volt egy barátom sem, ameddig nem ismertem meg Saotome-t. A testvéremnek mindig már könyörgői voltak, hogy legyen jóba velük. Én pedig bíztattam, és folyamatosan átadtam egyesek üzeneteit neki. Sosem voltunk, vagy leszünk más, vagy esetleg normális testvéri viszonyban. Utáltam, amikor megemlítették hogy mennyire hasonlítunk. Nem szerettem volna olyan lenni, mint ő. A személyiségünk mindig is más volt, de engem sosem ismert senki sem. Csak a külsőm miatt kedveltek, mert olyan voltam mint Kirari. Pedig ők is tudhatták, hogy belőle csak egy van. Kirari mindenkinél jobb volt, és lesz. Csak egy külső klónja van, aki tud neki néhol segíteni. Emiatt hordom máig azt a sokat takaró maszkot. Nem szeretném, hogy megemlítsék. Nem akarom, hogy hozzá hasonlítsanak.

Egyszer sem mondhattam el senkiről sem, hogy ő az igaz barátom. Nem tudhatom milyen, ha van melletted valaki aki kiáll. Olyan sokan szenvedünk ezzel az életben. Szerettem volna kikelni a madárkalitkámból. Szabad akartam lenni, de sosem ment. Aggódtam mit fognak gondolni rólam. Mit fognak mondani, amikor meglátják az arcomat. Aggódtam, hogy ők is csak a szeretett elnöküket fogják látni, ameddig nem is tudnák ki az a Ririka Momobami.

Mindig is a maszkomba menekültem, ha lehet így mondani. Ott senki sem tudta ki is vagyok. Menekülő utat adott nekem. Kirari-ra mindig is felnéztem, nagyra becsültem hogy ő lehet az ikrem. Bármennyire is sokszor kihasznált, akár mint most is a diáktanácsnál, mindig próbáltam olyan lenni mint ő. Szebbnek találtam, és magabiztosabbnak. Természetesen sosem tudtam olyan jó lenni, mint ő. Elkönyveltem magamat örök vesztesnek. Neki így pont jó, hogy alelnök vagyok, nem véletlen engem választott. Ha bármi történne, lehet például Ikishima nem tenné amit kér, ameddig tudja hogy én szívesen segítek neki.

Sokszor utálom, de még is szeretem. A szívem mélyén mindig is ott lesz az iránta való testvéri szeretem, hiszen annyi mindent köszönhetek neki. Tudja, hogy mennyire félénk vagyok, ezért ahelyett hogy a harmadik évfolyamra be kéne tennem a lábamat maszkba, bérel nekem magánórákat, hisz ahogy ő mondaná van eszem, nehogy kárba menjen a tudásom. 

Sokszor említett, és említ is nekem egy dolgot. Ez legtöbbször akkor van, amikor megigazítja a hajamat. Szereti az ilyeneket, ért hozzá. Sayaka haját is először ő csinálta, ameddig a lány bele nem jött hogyan kéne. De hogy mit is említett mindig is annyira nekem?

- Tudod, Ririka te vagy az, aki olyan mint én. - fésülte át a hajamat. - Egyszer, ha esetleg valami történne velem, te leszel az új elnök. Nem szeretném, ha olyan pletyka terjengene rólad, hogy a hajadat sem tudod jól hordani. A kinézetünk fontos, főleg hogy Momobami-k vagyunk, és ha egyszer tényleg bajom esik, te fogod át venni az egész iskolát. Te leszel az elnök.

- T-tényleg így gondolod? Ez jó ötlet lenne? - fogdostam maszkomat, melyet előtte mindig is levettem.

- Természetesen! Hisz az ikertestvérem vagy, olyan mint én. Tudsz úgy gondolkozni, mint a hugicád. (írói megjegyzés: Ririka az idősebb iker, nehogy valaki meglepődjön) Ugye Sayaka? - nézett fel a kicsit ideges lányra. Sokszor volt féltékeny az ilyen témáknál, mert ő szeretne még máig a kedvenc lenni, ami alapból meg is van neki adva csak ő nem veszi észre.

Egyetlen dolog zavart minden ilyen beszélgetésben. Magát emelte ki, mint mindig. Egoista tud lenni, eléggé is. 

- Ririka - hallottam meg testvérem hangját. - El kell utaznom pár napra. Örülnék, ha te és Runa értesítenétek mindenről, ameddig távol vagyok. 

- Megtesszük, de Sayaka is fog szólni nem de? - vettem le a maszkomat.

-Jaj, de vicces vagy! - nevetett fel. - Sayaka jön velem, ne butáskodj. Addig te parancsolsz, meg ilyen dolgok tudod, fő a biztonság, nehogy még a végén valamelyik idióta felgyújtsa az akadémiát. - utalt a többi emberre a diáktanácsból. - És Ririka... Saotome keresett.

A név hallatán szívem hevesebben vert. Saotome előtt sosem voltak barátaim, ő még is amilyen vagyok, felajánlotta hogy lesz a barátom. Felnézek rá, mert egy nagyon jó embernek találom. Yumeko-nak is rögtön a segítségére sietett, mikor meg lett mérgezve. A fekete hajú lányra visszatérve nem igazán kedvelem, de próbálok megbékélni azzal a gondolattal, hogy kedves lány.

Sietve szedtem a lábamat, hátha még nincs messze. Szerettem vele egy helységben lenni, ha ideges voltam megnyugtató volt, még ha csak rám is förmedt. 

Befordulva az egyik sarkon, Yumeko társaságában találtam. Mary nem volt valami jó hangulatban, tán ideges lehetett.

- Saotome-san, az elnök szólt hogy kerestél. - léptem oda hozzájuk.

- Még mindig rühellem, hogy amikor beszélsz velem maszkot hordasz. - mormogta az orra alatt.

- Te Ririka vagy, ugye? Találkoztunk már az árverésen, és néha máskor is láttalak. - mosolygott Yumeko folyamatosan. - Mary-san is említett, már nem egyszer.

- Örülök a találkozásnak Yumeko Jabami. - hajoltam meg óvatosan. Maszkom alatt nem lehetett látni, de megmosolyogtatott hogy Saotome említett. Tán zavarba is jöttem esetlegesen.

- Szeretnék veled beszélni. - fordult felém Mary. - Bár akkor már hallottad, de nem gond. Majd még találkozunk Yumeko, nekünk fontos dolgunk van. - ragadta meg a kezemet, majd köszönés nélkül elrángatott.

Egy üres folyosó kellős közepén álltunk meg. Egy lélek sem járt arra, ami valószínűleg Mary-nek kapóra jött. 

- Megígértem, hogy engedni fogom hogy játssz egyet. - nyomott bele a kezembe egy szavazatot. - Ott használod el, ahol akarod. Ez már pont nem érdekel.

- Tudod nem olyan szükséges.

- Megmondtam már. - vette le rólam a maszkomat, amit dühösen a földnek dobott. - Ha hozzám beszélsz, ne alatta dumálj. Ez olyan, mintha a falnak beszélnék. - forgatta meg szemeit.

- Miért szereted jobban, ha nincs rajtam a maszk? - motyogtam magam elé.

- Mert zavar és kész. Meg egyébként is, barátok vagyunk, vagy mik. Meg ott van az is, hogy szép az arcod. - mondta az utolsót kicsit halkabban, háttal nekem.

- Sz-szép? - arcomon halvány pír jelent meg. - Azért, mert olyan mint Kirari-é? Az ő arca olyan szép... - folytattam a motyogásomat.

- Nem, te lüke. - fordult vissza. - Az elnöknő, és Ririka Momobami arca között van sok különbség is. Idióta vagy, ha azt hiszed Kirari olyan gyönyörű. Csak még nem láttál nála szebbet esetleg, vagy ilyesmi. Egyébként meg... - fogta két ujja közé az arcom. - szerintem a te kinézeted sokkal szebb, nem értem minek takargatod.

- Félek.... mindentől. - zavaromban csak ennyi minden jött ki a számon.

- Még dolgom van, azért nem vagyok olyan ráérős típus. Majd te is megtudod. - engedte le mindkét ujját. - Én a helyedben elgondolkodnék rajta, hogy milyen is ha szép valaki. - intett nekem, mire már elég hamar a folyosóról is eltűnt.

Ez volt életem első bókja, amelyet magam miatt kaptam. Eddig mindig csak Kirari-t fényezték, ameddig én meghúztam magamat mögötte. Szerettem volna meghálálni ezt a gesztust Mary-nek. Igaza volt. Nem tudtam milyen egy igazán szép nő, de ez akkorra már csak múlt idejű volt. Rájöttem milyen is egy gyönyörű nő. Mary Saotome gyönyörű, ameddig Kirari a nyomában sincsen a lánynak.

Utána szaladva ordibáltam neki, ameddig mindenki engem bámult. Maszkom alatt most sokkal nagyobb biztonságban éreztem magamat, de így is volt egy kis zavarom a sok rajtam ágaskodó szemtől. A lány megállt egy kihaltabb folyosón, én pedig előtte levéve a maszkomat kezdtem bele mondandómba.

- Már tudom, hogy milyen is egy gyönyörű nő! - nem motyogtam, mint eddig. Próbáltam a tőlem telhetően leghallhatóbban beszélni. - Te magad testesíted meg ezt, Mary-san. Te vagy gyönyörű, nem az elnöknő!