1. kihívás:Nevezd át az eddigi összes Heroes of Olympus könyvet a Jupiter tábor szemszögéből:

Elveszett hős- A vég kezdete (Nincs jobb ötletem)  

Neptunus fia- A sas és a halál

Athéné jele- Minerva hülye baglya

Hádész háza-Aeneas útja- fordítva 

Az olümposz vére- Nem tudom, még nem olvastam

2. Írj egy novellát ebben a témában: Megtámadták a Jupiter tábort. A sereg harcképtelen és az olümposzi isteneket sem tudjátok elérni. Csak a kisistenek segítségére számíthattok:

Éppen egy tetőn olvastam (szeretek a tetőkön ülni), amikor Octavianus mászott fel mellém lihegve:

-Gyere gyorsan! Egy drakón közelít a tábor felé! 

Azonnal felpattantam, és a tábor közepe felé siettem. Igyekezetem nyugodtnak tűnni, de elégé féltem, ugyanis Frank elvitt négy cohorst gyakorlatra, és csak az első cohorst tartózkodott a táborban. Magamban elhatároztam, hogyha ezt túléljük, rendeletbe adom, hogy legalább 100 embernek mindig kell lennie a táborba. A mellettem loholó Octavianushoz fordultam:

-Fegyverkezettek! Hozzatok dárda vetőket és katapultokat, és valaki menjen fel a templomokhoz imádkozni! 

-Egyik se fog menni. A fegyverek többsége éppen a kovácsoknál van javítás miatt, az olümposziak pedig nem válaszolnak.

-És a kisistenek?

-Velük még nem próbálkoztunk.

-Jó. Valaki hozza ide a fúvócsövem, és a piros tegezem. Aki tudd az fegyverkezzen!

Majd az anyám, Hekaté szentélyébe siettem, ahol két boszorkány imádkozott. Sóhajtva néztem rájuk. Elég kezdők voltak, de a tervemben csak ők tudtak segíteni. Letérdeltem az oltár elé:

-Ööö, szia anya... Tudom rég beszéltünk, de most nagyon jól jönne, ha tudnál egy kis energiát küldeni a varázsláshoz, mert ha nem segítesz, valószínűleg mind elég fájdalmas halált halunk egy drakón gyomrában. Szóval, létszíves legyél jó fej, és segíts!

Aztán a két testvérem társaságában távoztam a templomból. Oda kint Octavianus várt a fúvócsövemmel és a tegezemmel.

-Szóval, akkor van terved?

-Tervem van.

-És beválik?

-Reméljük. Különben fájdalmas halált fogunk halni.

Mars mezejére siettünk ahol a drakón tombolt. A fúvócsövemből egy nyilat küldtem a pikkelyei közé.

-Ez meg se kottyan neki- jegyezte meg az egyik testvérem, Réka. 

A következő pillanatban a drakón kifeküdt. 

-Hogy mondod?- mosolyogtam rá gúnyosan.

-Altatóméreg?

-Aha. De nem tudom meddig tart ki, tehát fogjunk bele. Ti- fordultam a testvéreimhez- Próbáljatok meg minél több energiát átadni nekem. 

A varázslatra koncentráltam. Éreztem, hogy a testvéreim energiát kölcsönöznek nekem. A varázslatot már csináltam párszor, de valljuk be egészen más az amikor egy tíz méteres gyíkra mondod, mint ha egy papírlapra. Meg aztán a varázslat felénél támadt egy kis problémám. Pontosabban kettő. Az egyik az volt hogy a testvéreim kifeküdtek energiahiány miatt. A másik az hogy kedvenc kis gyíkunk ébredezni kezdett...

-Eddig tartott az altató hatása- állapította meg Octavianus, amikor a drakón  feltápászkodott és felénk imbolygott.

-Köszönjük ezt a nagyon értékes észrevételt, magunktól észre se vettük volna...- nyögtem, mert már én is kezdtem kimerülni. Ekkor váratlanul egy energia löketet éreztem, és sikerült befejeznem a varázslatot.

-Rebeka- visította a fülembe Octavianus- csinálj valamit különben ez a dög mindjárt rajtunk fog állni!

-Egy: ne visíts a fülembe, mert megsüketülök. Kettő: hogy tudna ránk állni, ha nem is áll? 

A következő pillanatban a föld eltűnt a aranyos kis hüllőnk alól, aki bután bámult ránk eltűnt a mélységben. Aztán a rés visszazárult. A fáradtság hihetetlen erővel tőrt rám. Még hallatom hogy a táborozok ujjonganak, aztán elájultam.    

    Sziasztok: Rebeka