Pontban kilenckor minden elsős a klubhelyiségben volt. Már senki sem a tallárt viselte, hanem egy kényelmesebb, rendes ruhát.
A gólyák között megjelent egy két nagyobb éves is.
Én Daniell mellé szegődtem, de amint láttam ezt ő sem bánta. Már az első nap jól összebarátkoztunk.
-Te ismersz valamilyen Wayett-et a mardekárból?-kérdeztem félve.
-Nem. Miért kérded?
-Csak úgy.-legyintettem. Tudtam, hogy ennyiben fogja hagyni, mivel csak most ismerkedtünk meg, és nem akarunk a másikra ráakaszkodni.
Azt sem tudom miért kérdeztem meg tőle ezt. Talán csak beszélgetni akartam? Meglehet.
-Minden gólyát köszöntök! Ez nem egy szokványos este lesz. Mindenki készüljön, mert meglepjük a többieket. A csapatokat egy versennyel döntjük el. Kezdjük is!
Azzal a felsőbb éves, azt hiszem a prefektus meglendítette a pálcáját, amiből kis szikrák jöttek ki, majd ezek két nyíllá álltak össze. A két nyíl egy-egy diákra mutatott.
-Nos, idén egy újítással érkeztünk. Mivel még gólyák vagytok, nem igen tudtok még varázsolni, így maradunk a hagyományos mugli módszereknél. Ez az újítás egy úgynevezett "szabadulószoba" lesz. Párossával mentek be. Mi kívülről mindent látni fogunk. A játékot a Nagyteremben játsszuk. Sok sikert mindenkinek!-az első páros el is indult.
Teljes testemet az izgalom járta át. Ez valamiféle teszt, ha jól sejtem, hogy felmérjék a képességeinket.
A klubbhelységből kezdünk fogyni. Nem tudhattuk mi vár ránk a Nagyteremben.
Az idő is rohamosan telt. Már fél tíz volt, de én még nem kerültem sorra.
Ekkor a fénycsóvák a fejem felett egy nyíllá forrtak össze.
Az ajtóhoz léptem oldalamon egy másik lánnyal.
Neki kicsit kreolos volt a bőre, hosszú, egyenes sötétbarna haja jó illett szintén barna szemeihez.
-Szia! Daisy vagyok!-nyújtottam kezet.
-Ohhh-illetődött meg-Szia! Én meg Liana.-ahogy ezt kimondta, az ajtó kinyílt előttünk és kezdetét vette a játék.
Láttam, ahogy a falon lévő festmények halk sutyorgásba kezdenek. Azt hiszem ma éjjel hosszúra nyúlik a pizsama party.
A folyosókon elszórva égett egy két fáklya. A fény nem mindenhová jutott el, de kellő fényességet adott, hogy láthassunk.
-Te tudod merre kéne menni?-kérdezte Liana.
-Nem nagyon.-ekkor lenézve megpillantottam a mozgó lépcsőt.-Nem egy mozgó lépcsőn jöttünk fel?-kérdeztem.
-De, egy olyanon.
-Gyere, itt van egy!-elindultam a lépcső irányába, a lány meg követett. Ahogy elértük, a világítás is megszűnt. A fáklyák fénye nem ért el idáig.
-Nem nagyon látok.-szólalt meg a lány. Hirtelen ötlettől vezérelve elővettem a pálcám. (Mert hát mindig legyen nálad)
-Lumos.-ejtettem ki könnyedén a szavakat.
A pálcám hegyén világosság jelent meg, ami egyre csak nőtt. Addig növekedett, míg egy nagy gömb méretét el nem érte.
A sötétség már nem volt akadály, de a lépcsőre várni kellett. Nem sok időbe telt, de megérkezett. Mi szépen felszálltunk rá. Egy olyan párkányra vezetett, ahol csak egyetlen egy ajtó nyílt. Ez az ajtó is zárva volt.
Sok minden leforgott a fejemben másodpercek alatt.
Minden úgy élt bennem, mint egy emlék.
Annyi, meg annyi mesét hallottam a bezárt ajtók kinyitásáról, vagy arról a térképről, ami most is a zsebemben pihen. Egy ártatlan kis szóról, ami annyi titkot tudna felfedni előttünk.
Egy zár, ami takar valamit és egy szó, ami mindent felfed. Alohomora.
Pálcámat meglengetve elhangzott a számból a bűvös szó, mire a zár fájdalmasan nyikordult egyet, mintha jó régóta nem is használták volna. Majd egyszer csak kinyílt előttünk az ajtó, ami egy sötét folyosót rejtett.
-Muszáj ide bemennünk?-kérdezte félve Liana.
-Nem tudom. De aki nem mer, az nem nyer.-hanzott el számból a nagy bölcsesség, ami sokkal inkább a griffelndél tanulóihoz állt közel.-Vagyis, ha nem állsz szembe az ismeretlennel, nem ismerheted meg.-ez már hangzott inkább hollóhátoshoz valónak. Hallottam, amint a lány még nyel egy nagyot, majd beléptem a sötét folyosóra.
Nem tudom mennyi ideje járhattunk ezen, mert az időérzékünket a feketeség eléggé megzavarta.
Egyetlen egy út volt, az is csak egyenesen.
Csak hosszas sétálás után következett egy jobbra kanyar, ami után egy újabb ajtóval találtuk szembe magunkat. Ez is csakugyan zárva volt.
-Alohomora.-ejtettem ki megint a varázsigét. Ismételten feltárult az ajtó, ami mögött világosság uralkodott.
Itt a fáklyák minden négyzetcentimétert megvilágítottak.
Ez a fényesség a sok sötét után már bántotta a szememet.
-Kijutottunk!-ugrott nyakamba Liana.
Miután a szemem megszokta ezt a merő világosságot, szétnéztem.
Annyira ismerős volt a hely. A mai nap már biztos, hogy jártam itt.
Pár percen belül tudatosult bennem, hogy az előcsarnokban állunk.
-Liana! Ez az Előcsarnok, innen tudom, hogy merre kell menni!-kiáltottam ki izgatottan.
Magabiztos léptekkel elindultam a sötétzöld szőnyeggel borított folyosó felé. Ahogy lépkedtünk a lépéseink zaját a szőnyeg teljes mértékben elnyelte. Olyan halkak voltunk, hogy még a szellemek is hangosabban közlekednek a falakon keresztül.
Pár percen belül elértük a nagy fából készült ajtót, ami előtt a házba sorolás előtt is megálltunk.
Hihetetlen, hogy még csak pár órája járok ide, de már most milyen különös dologba keveredtem. Mi lesz így velem nyolc évig?
A nagy fából készült ajtót óvatosan kinyitottam. Halk recsegéssel, nyöszörgéssel, de feltárult.
Sok mindenre számítottam a túloldalon, de arra, ami láttam nem.
-Jújjjjjjjjj!!!!!-kiáltott fel Liana is, amint benézett.

Sziasztok!
Bocsi, bocsi, bocsi és még ezerszer bocsánat, hogy ilyen sokáig nem volt rész.😭

Na, de most itt vagyok. Nem ígérem, hogy ezekután sűrűbben lesz, de megpróbálom.
Mivel másik írásokon is dolgozom, elég kérdéses, mikor melyikre jut időm. Meg persze itt van a suli is.

De hagyjuk is ezt. Ígérem próbálok rendszeresebben írni.
Addig is puszi😘
Köszönöm, hogy olvassátok!
U.i.:Ha szeretnétek megdobhattok egy-két véleménnyel, kommenttel is❤

Puszi❤