~Annabeth~
Egyedül maradtam hát a 11-es bungalóbeliekkel, mivel Percy beköltözhetett Athéné gyerekeihez. Nem értettem, apa miért késlekedik. De mindegy, tudtam, hogy előbb vagy utóbb, de el fog ismerni gyerekeként. Muszáj, mert ha nem... Én nem illek ide, nem vagyok tolvaj, se semmi egyéb, akit Hermész pártfogolna.
Gondolataimból a reggelire hívó kürtszó zökkentett ki. Leültünk az asztalunkhoz, de persze Percy-t hiába vártam. Ott ült a többi okostojással. Muszáj volt azonban beismernem, hogy hiányzik. A tudálékossága, az hogy mindent mindig jobban tud, és a gyönyörű szeme, amit órákig tudnék nézni... Jesszus, mikor lettem én ilyen érzelgős?!
Reggeli után Percy futott oda hozzám, majd így szólt:
- Hé, Annabeth! - bökött oldalba. - Ugye tudod, hogy egy nagy kaland van kilátásban? - nézett rám sokatmondóan.
- Ezt meg hogy érted?
- Úgy, hogy mivel mi találtuk meg a Labirintust, és Mrs. O'Leary velünk érzi magát a legjobban, szinte biztos vagyok benne, hogy mi fogjuk megkapni a küldetést!
- Milyen küldetést? - kérdeztem értetlenül, hiszen tudtommal nincs semmilyen küldetés, és Percy szemében csillogó kalandvágyat sem tudtam hová tenni. Minek örül annyira, amikor csak egy nagy barlangszerű izét találtunk?!
- Beszéltem reggel Groverrel, és azt mondta, Mrs. O'leary szagot fogott. A Labirintusban. Vagyis sietnünk kell, mert hamar kihűl a nyom. Szóval gyere, megyünk beszélni Kheirónnal. - erre megragadta a kezem, és húzni kezdett a Nagy Ház felé. Normális esetben biztos elpirultam volna, hogy megfogta a kezem, de tudtam, csak nyomatékosítani akarta, hogy muszáj sietni.
- Kheirón! Jelentkezünk a küldetésre! - rontott be Percy a Nagy Ház ajtaján. Ám rögtön elhallgatott meglepetésében, amikor meglátta az egyik Árész meg egy Apollón gyereket,  akik épp indulni készültek, a ruházatból és táskájukból ítélve.
- Ez nem lehet igaz... - mormogta magának Percy, miközben elindult a nappaliban búcsúzkodók felé.
- Kheirón, ez meg mi?! Nekünk kellene mennünk a küldetésre, hiszen mi találtuk meg a bejáratot, és Mrs. O'Leary imád minket! Mással nem menne szívesen. - csattant fel.
- Percy! - nyugtatta Kheirón, miközben a vállára tette kezét. - Azt azért csak belátod, hogy nem mehettek, mivel még csak pár napja vagytok itt, semmi kiképzést nem kaptatok, és te is nagyon jól tudod, milyen veszélyes a Labirintus.
- Igen, de akkor is... - láttam rajta, nagyon töri a fejét, hogy valami észérvvel álljon elő, de sajnos Kheirónnak igaza volt...
Ekkor fogta magát, és kiviharzott a Házból. Én pedig csak álltam ott ügyefogyottan, nem tudtam, mit mondhatnék, vagy csinálhatnék. Aztán úgy döntöttem, inkább Percy után megyek.
A kenuk közelében találtam meg, ott ült a parton, a vizet nézte, közben pedig egy Rubik kockát rakott ki kb fél perc alatt, majd újra összekeverte, és így tovább.
Odaguggoltam mellé, és a vállára tettem a kezem.
- Percy, - kezdtem bele nagy nehezen - tudom, milyen sokat jelentett volna neked ez a küldetés. De hátha lesz hamarosan egy következő. Vagy...
- Milyen vagy? Mire gondolsz? - kérdezte, ám most semmi lelkesedés nem hallatszódott hangjában. Közelebb húzódtam, majd odasúgtam neki:
- Vagy... éjszaka kisurranunk a bungalóinkból, és utánuk megyünk a Labirintusba.
Erre rögtön felcsillant a szeme, de láttam, egy-két technikai probléma még lehet itt. Inkább tehát én kérdeztem:
- Amúgy mi ez a küldetés egyáltalán? Mármint minek kell? Jó, oké, gondolom még itt sem mindennapi, ha egy pokolkutya beszabadul a táborba, de ez olyan nagy cucc, hogy két embert is a halálos veszélyek közé vetnek?
- Haj, Annabeth. - sóhajtott mosolyogva. - Tudod, mivel Mrs. O'Leary-t valaki itt engedte ki, aki valószínűleg a Labirintuson át jött ide, lehet, hogy további kísérletek lesznek a tábor felszámolására. Szerintem ez még csak a kezdet volt. Ezért kell minél hamarabb megtalálni, hogy ki hozta ide ezt a kölyök pokolkutyát,mert ő elvezethet az igazi ellenséghez.
- Ohhh - csak ennyit tudtam kinyögni, egyszerre borzasztóan meglepett, hogy Percy magától kitalálta, mi is zajlik itt, és persze megrémített a tábor sorsa is.
- És még valami, Annabeth. Én is nagyon szívesen kiszöknék, vagyis inkább be-, mivel a Labirintusba bemegyünk, de mivel elvitte magával a két srác Mrs. O'Leary-t, így nem is tudnánk követni őket. Hacsak...
- Hacsak mi? - kérdeztem izgatottan, hiszen örültem volna, ha mégis van esély arra, hogy mi is szerencsét próbáljunk a Labirintusban.
- Elméletileg vannak olyan halandók, akik tisztábban látnak a többieknél, sőt általában még a legtöbb félvérnél is. És ismerek egyet, bár nem szívlelem túlságosan.
- Nem baj, ha ennyi kell ahhoz, hogy megtaláljuk a tábort felbújtó akárkiket, akkor majdcsak elviseljük! - próbáltam bátorítani őt egy kedves mosoly kíséretében.
- Rendben, mindent eltervezek, csak tégy annyit, hogy hajnali 1-kor legyél a pavilonnál. Addigra kész lesz a tervem.
- Szuper, akkor hajrá Zsenikém! - összeborzoltam a haját, és már épp indultam volna íjászatra, mikor Percy így szólt:
- Várj, Annabeth! Nézd! - és a fejem fölé mutatott. Én is odanéztem, és egy zöldes, háromágú szigony alakú fényszerűséget láttam. A közelben lévő szatírok és félvérek csodálkozva néztek rám, hiszen nem mindennap születik a Nagy Triásznak gyereke, de hát ez van. Ekkor Percy hangját hallottam a hátam mögül:
- Üdvözlünk a táborban, Poszeidón lánya, Annabeth!

- - - - - - - - - - -
Sziasztok! Remélem tetszett a rész! Annyit elárulhatok, hogy ismeritek azt a bizonyos embert, aki majd segít Percynek és Annabethnek tájékozódni a Labirintusban... ;) Lehet, hogy még ma tudom hozni az új részt!