– Úgy tudtam, hogy nem szokása az isteneknek a félisten gyerekeik látogatása – mondta Percy köszönés helyett.

Az előtte álló ősi isten egy pillanatig zavartan tekintett rá, majd elmevette magát. – Sally sem félt sosem kimondani a véleményét. De most nem róla akartam beszélni. Valami fontosról lenne szó, ami kapcsolatban van az álmaiddal.

– Igazán? Mi az?!

– Ne olyan hevesen! – emelte fel a kezét Poszeidón. – Nem zúdíthatok rád mindent egyszerre, mert akkor máshogy fogod értelmezni a múlt történéseit, mint ahogy azt kellene.

– Nem értem – rázta meg a fejét Percy tehetlenül. – Mi történt korábban?

– Biztosan tudod, hogy milyen megállapodást kötöttem a testvéreimmel, igaz?

– Persze. Abból állt, hogy egyikőtöknek sem lesz félisten gyereke – felelte a fiú készségesen. – De mi köze ennek az álmaimhoz?

– Mielőtt mindent elárulnék, kérlek ígérd meg, hogy meg fogsz hallgatni, rendben? Kényes téma ez, nem volt más jó megoldás akkoriban. Nem szabad megtörténnie annak, hogy fejvesztve kezdj rohanni a múltad után.

– Kezdesz megijeszteni – szólt közbe Percy, némi feszültséggel a hangjában. – Miről van szó?

– Előbb ígérd meg, hogy nem akadsz ki, rendben?

Percy percekig tanulmányozta az apja arcát, de semmit nem tudott kiolvasni az ősi isten vonásaiból. A máskor nyitott könyv most csukottan hevert előtte, s ez egyszerre zavarta meg, s tette rémültté. – Oké, megígérem. Miről van szó?

– Tudod, mikor kiderült, hogy az édesanyád terhes, azt hittük mindketten, hogy csak te leszel egyedül – kezdett bele Poszeidón, eléggé feszülten. – De aztán... mikor megszülettél kiderült, hogy nekem se egy félisten gyermekem lett.

– Úgy érted... – kezdte Percy, de elakadt a szava.

– Van egy testvéred, fiam – bólintott az isten. – Pontosabban ikertestvéred.

Percy némán meredt az apjára. Az első reakciója a nevetés lett volna, hiszen annyira hihetetlen volt ez a helyzet, de az előtte álló férfi arcának komolysága a torkába fagyasztott minden szót. De mégis... Ugyan miként tudták volna eltitkolni előle ennyi éven át azt, hogy az ikertestvére odakint rohangál a világban, valószínűleg teljesen védtelenül.

– Tessék? – nyerte vissza a hangját végre a fiú, de ennél az egy szónál többet nem tudott kierőszakolni magából.

– El kell hinned, hogy így volt a legjobb. Nem mondhattuk el, különben mindketten nagy veszélyben lettetek volna.

– Anya... Hányan tudták ezt rajtam kívül?

Poszeidón mélyen Percy csalódott és zavart szemeibe nézett, s egy pillanatig ő sem tudott megszólalni.

– Kheirón volt még beleavatva ebbe az egészbe – felelte végül a tengerek istene.

– És hol van most? Miért nincs itt, ahol biztonságban lehetne?!

– Megkapta a jóslatát és elindult a küldetésére – felelte óvatosan Poszeidón, azonban Percy egy szót sem szólt, ugyanis látta rajta, hogy valamit még nem említett. – De azóta senki sem látta őt, s eltűnt mindenki szeme elől. Te vagy az egyetlen, aki annyi év után újra kapcsolatba került vele, még ha csak álmokon keresztül is.

– Őt látom éjszakánként? Ő jelenik meg minden egyes álmomban?!

– Igen, Percy – sóhajtott fel Poszeidón. Nem mintha halhatatlan létére félt volna a fia haragjától, de tény, hogy a fiú nagyon ijesztő tudott lenni, ha akart. Valahol mélyen az isten megértette Percy haragját és hasonlóképpen reagált volna a helyében, de mégis kitartott amellett, hogy béke és nyugalom maradjon.

– De... De én minden álmomban azt látom, hogy haldoklik...

...

Peter arra ébredt, hogy a felkelő nap sugarai teljesen elvakították. Először nagyon meglepődött, hiszen elfelejtette, hogy nem otthon feküdt le, hanem Myra társaságát élvezte a lány szobájában és bár sokáig úgy érezte, hogy nem akart elaludni, végül őt is elnyomta az álom. Peter halkan nyújtózva állt fel a székből, ahol lepihent előző éjszaka, majd a tekintete az ágyon csendesen alvó lányon állapodott meg.

Peter nem tudta, hogy mit gondoljon. Myra esete komplexebb volt, mint azt hitte és nem akart hibás feltételezésekbe bocsátkozni, mint a toronyban mindenki. Mégis, nehéz volt döntést hozni ebben az ügyben. Mit tehetne? Vissza kellett volna vinnie a lányt a toronyba, azonban most, hogy már értette a lány okát, nem igazán akart engedelmeskedni ennek a parancsnak. Nem azért, mert veszélyesnek gondolta volna Myrát, hanem szimplán azért, mert nem akarta, hogy a lány rosszul érezze magát. Ellenben ott sokkal nagyobb biztonságban lennének, mint egyedül a városban.

– Ha akarsz, nyugodtan elmehetsz – szólalt meg váratlanul és halkan Myra, de még így is megijesztette Petert, aki nagyon elmerült a gondolataiban.

– Nem hagyhatlak egyedül – rázta meg a fejét a fiú. – Egyébként sem mennék vissza nélküled.

– Nem értem, hogy miért segítesz – sóhajtott fel Myra, miközben lassan kimászott az ágyból és a szekrényéhez lépett. – Semmi okod rá.

– Dehogynem – mosolyodott el Peter. – Az osztálytársam vagy és szeretném, ha a barátomnak is tudhatnálak, Myra. Természetes, hogy segítek neked.

– Köszönöm – fordult felé a lány. – Elmegyek átöltözni. Addig maradj itt.

Peter csak némán bólintott egyet, nem ellenkezve. Myra hamarosan el is tűnt a fürdőszoba ajtaja mögött, magára hagyva a fiút a gondolataival. Mielőtt azonban újra elmerülhetett volna az elméje mélyén, egy fojtott sikítást hallott az utcáról, ami azonnal elvonta a figyelmét. Óvatosan az ablakhoz sietett. Odalent egy fiatal, vörös hajú lány állt, a kezében egy kék fésűvel, vele szemben pedig egy felemás lábakon imbolygó fura lény tántorgott, készen arra, hogy megölje őt.

Mielőtt azonban Peter bármit is tehetett volna, Myra jelent meg mellette, narancssárga pólóban és enyhén vizes hajjal.

– A fenébe! – mordult fel a lány, majd kinyitotta az ablakot és nemes egyszerűséggel kiugrott az utcára.

•••

Heyoo

Ezer éve voltam már itt, tudom. Meg kellett küzdenem némi lelki válsággal, de most már élek és virulok, vagy valami olyasmi. Igyekszem majd írni és nem eltűnni megint.